Close
2016. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

november, 2016  // Posts published in november, 2016

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteki látogatása során felkeresi az újvidéki Apáczai Diákotthont és az Európa Kollégiumot

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Újvidékre és Szabadkára látogat. Nem először jár a Vajdaságban, korábbi látogatásairól is mesélt telefoninterjúnk során. A miniszter az 1956-os Emlékbizottság elnöke, ennek kapcsán a világszerte lezajlott megemlékezésekről is kérdeztük, valamint arról, hogyan lehet 1956-ot közel vinni a mai fiatalokhoz. Miniszter úr az újvidéki Apáczai Diákotthon avatóünnepségén vesz részt, […]

Tovább...

Balog: 17 milliárdos Kárpát-medencei óvodafejlesztési program indul

A kormány első ütemben 17 milliárd forintos forrásból Kárpát-medencei óvodaépítési és fejlesztési programot indít – jelentette be az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában csütörtökön Budapesten. Balog Zoltán éves meghallgatásán elmondta: a kormány szerdai ülésén elfogadott programot a Miniszterelnökséggel közösen dolgozták ki, és a Kárpát-medence minden magyar lakta közösségét érinti majd, magában foglalva […]

Tovább...

Az egyházak segítségét kéri az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság

Az egyházak segítségét kéri az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság

A magyarországi egyházak segítségét kéri munkájához az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten. Balog Zoltán az egyházi vezetőkkel folytatott egyeztetés után újságíróknak elmondta, a nemzetközi fellépésekben, a Közel-Keleten élő keresztények segítésében kéri a helyettes államtitkárság az egyházak segítségét. Emellett az üldözött keresztényeknek meghirdetett egyetemi ösztöndíjprogram megvalósításában is […]

Tovább...

1956 – Balog: félidőben az emlékév, még “sok fontos és jó program vár ránk”

1956 – Balog: félidőben az emlékév, még “sok fontos és jó program vár ránk”

Félidejéhez érkezett az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve, de a hátralévő időszakban is “sok fontos és jó program vár ránk” – mondta az eseménysorozatért felelős emlékbizottság hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a testület elnöke. Balog Zoltán az eseménysorozat céljai között említette a fiatal nemzedékek elérését, ezért jelent meg a […]

Tovább...

Balog: a Tehetségek Magyarországa programra 6,5 milliárd forint jut 2020-ig

Balog: a Tehetségek Magyarországa programra 6,5 milliárd forint jut 2020-ig

A Tehetségek Magyarországa programra 6,5 milliárd forint uniós forrás jut 2020-ig – mondta az emberi erőforrások minisztere a program nyitórendezvényén szombaton Budapesten. Balog Zoltán köszöntőjében úgy fogalmazott, a tehetségek megtalálása, gondozása nemzetstratégiai ügy, hiszen ezzel a jövőjébe fektet az ország. A miniszter kiemelte, hogy a tehetséges fiatalok felkutatása, megtartása, gondozása komoly feladat, ehhez szükséges, de […]

Tovább...

Átadták a Deák téri evangélikus kulturális és lelkiségi központot

Átadták a Deák téri evangélikus kulturális és lelkiségi központot

Átadták Budapesten a felújított Deák téri evangélikus Insula Lutherana (lutheránus sziget) Kulturális és Lelkiségi Központot. Az ünnepség keretében megnyitották az átalakított Evangélikus Országos Múzeumot és a benne kialakított, Luther öröksége című új állandó kiállítást. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pénteki ünnepségen kiemelte: a központ újabb gyöngyszeme annak a kultúrának, amiért az evangélikusok több […]

Tovább...

Konferencia- és tornatermet adott át Balog Zoltán Kömlődön

Konferencia- és tornatermet adott át Balog Zoltán Kömlődön

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Steinbach József református püspök pénteken átadta Kömlődön a Kerényi Béla Református Diakóniai Intézmények konferencia- és tornatermét, amely 25 millió forintos pályázati támogatással valósult meg. “Az egyházaknak nyújtott támogatás olyan befektetés, mely visszahat az egész országra és a közösségre” – mondta köszöntőjében a miniszter, aki emlékeztetett arra, hogy a […]

Tovább...

Megbízóleveleket adtak át Szociálpolitikai Tanács új tagjainak

Megbízóleveleket adtak át Szociálpolitikai Tanács új tagjainak

Megbízóleveleket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szociálpolitikai Tanács új tagjainak csütörtökön Budapesten, a szociális munka napja alkalmából tartott rendezvény után a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tanács létrehozásáról szóló kormányhatározat áprilisban jelent meg a Magyar Közlönyben, a tanács munkáját segítő […]

Tovább...

Balog Zoltán: a magyar szociális rendszer a legjobbak közé tartozik Európában

Balog Zoltán: a magyar szociális rendszer a legjobbak közé tartozik Európában

Minden rendszer annyit ér, amennyit azok munkája, akik működtetik, és mivel a magyar szociális rendszerben kiváló emberek dolgoznak, ez a rendszer nagyon értékes, az egyik legjobb Európában – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a szociális munka napja alkalmából rendezett díjátadón, Budapesten. Balog Zoltán a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott eseményen elmondta, 93 ezer ember dolgozik […]

Tovább...

Balog Zoltán: a kormány célja, hogy 2018-ra minden járásban legyen tanuszoda

Balog Zoltán: a kormány célja, hogy 2018-ra minden járásban legyen tanuszoda

Balog Zoltán szerint a kormány célja, hogy 2018-ra ne legyen olyan járás Magyarországon, ahol nincs tanuszoda, így minden iskolás gyerek megtanulhat úszni. Az emberi erőforrások minisztere erről csütörtökön beszélt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által szervezett, kétnapos budapesti nemzetközi konferencián, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mozgásszegény életmód rohamos terjedésére. A résztvevők arról cserélik […]

Tovább...