Close
2017. október
H K S C P S V
« szept    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

888.hu – Balog Zoltán: “miért gondoljuk, hogy egy országot csak a politika boldogíthat?”

2016. jún. 12. Interjúk | Hozzászólások

Rendhagyó interjú Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével a rend, szabadság, közösség erejéről, a Polgári Magyarországról, a hasmagyarokról és a szívmagyarokról, a bevándorlásról és a háttérhatalmakról, valamint arról, hogy “miért vagyunk mi abban biztosak, hogy az Úristen a magyar népet a politika által akarja boldogítani?”

GFG: Ezzel a beszélgetéssel folytatnánk a Lánczi Andrással megkezdett eszmecserét a jobboldal helyzetéről. Jól áll a jobboldal, jól áll a Fidesz, de arra gondoltunk, hogy nem árt, ha átbeszéljük, honnan jövünk, hová tartunk, mi az irány. Ön Ózdon született. Ózdról hosszú út vezet a miniszteri bársonyszékig. Az életrajza szerint még esztergályos is volt…

Balog: Csak betanított…

GFG: Csak betanított, de hát mégis… Tehát hogyan vezet út innen a politikához, és miért éppen a politika? Miért maradt meg a politika mellett és hogyan lehet miniszterként küzdeni azokért a célokért és eszményekért, amelyeket magáénak vall?

Balog: Vannak olyan közösségek Magyarországon, a Kárpát-medencében, akiknek van mondanivalójuk, és van erejük ahhoz, hogy beleszóljanak az egész közösség sorsába, alakítsák a jelenét és jövőjét, egyúttal kitermeljék és kineveljék a saját képviseletüket. Nekem az a képem a saját közösségemről, hogy az ezeréves magyar kereszténységen belül a magyar protestantizmusnak a 16. század óta nemcsak mondanivalója, hanem ereje is van elmondani, mit gondol ennek az országnak, ennek a nemzetnek a sorsáról, jelenéről és jövőjéről. Az első számomra Bethlen Gábor, de azt is mondhatnám, hogy Bethlentől Bethlenig tart ez a vonal. Az erdélyi fejedelemtől egészen Bethlen Istvánig, aki a Trianon utáni konszolidáció méltatlanul elfelejtett alakja. De hozhatnám példaként az apámat is, aki ifjú szociáldemokrataként indult a második világháború után és aztán a baloldalnak a kommunizmus általi megsemmisítése után jött rá arra, hogy itt nincs pálya, így lett belőle aztán lelkipásztor, mert azt gondolta, így még lehet Krisztussal a nemzetet szolgálni. Én abban az időszakban nőttem föl, amelyik arról szólt, hogy a vallásos értékrend alapján élő embereknek nincs helye a politika világában. Azt mondták nekünk, „ti ne szóljatok bele a politikába, nektek kuss, menjetek a templom négy fala közé, mit akartok ti ebbe beledumálni.” Ez idézet egy, a nyolcvanas években velem folytatott állambiztonsági beszélgetésből. „Foglalkozzatok az emberek lelkével, de a fiatalokkal már ne foglalkozzatok! Foglalkozzatok a fogyatékosokkal – na, jó még a drogosokkal, meg az alkoholistákkal – de úgy igazából a fősodor, az nem a ti dolgotok.” Miközben én pedig folyamatosan azt tanultam, azt láttam, hogy hihetetlenül értékes közösségek, emberek, teljesítmények voltak és vannak a magyar keresztény világban.  Azt kérdeztem magamtól, ez miért nem jelenik meg, miért nem tud beépülni az ország sorsába. Végül, amikor ez a fedő, amit nevezzünk diktatúrának, lekerült erről a fortyogó üstről, akkor valamilyen módon egy kicsit az apámék generációjának is elégtételül szántam azt, hogy előléptem, mert mi is itt vagyunk, és mi is hozzá tudunk tenni valamit közös dolgaink alakításához.

GFG: Nekem ez kicsit rezonál arra, amit én Antall Józsefről tudok. Mármint hogy Antall úgy értelmezte a saját szerepvállalását a kommunizmus éveiben, azért lett történész, mert akkor ennyit lehetett kihozni a történetből. Az Ön esetében is mintha a lelkészi pálya a politikai szerepvállalásnak valamiféle pótléka lett volna a diktatúra alatt, ami aztán természetszerűleg alakult át a rendszerváltás után aktív politikai magatartássá.

Balog: Amikor letesszük a voksunkat, akkor az azt jelenti, hogy valamit akarunk mondani. Amikor 90-ben körülnéztem az akkor szerveződő pártok körül, akkor számomra az akkori jobboldal túlságosan múltba fordulónak, naftalinszagúnak tűnt. A fideszes srácokat nagyon szimpatikusnak találtam, csakhogy azt gondoltam, ezeknek fogalmuk nincs arról, hogy ennek az országnak a történetében ott van a kereszténység. Ugyanakkor azt is gondoltam, hogy velük érdemes lehet beszélni erről és olyan hihetetlen érdeklődést, nyitottságot, tanulásvágyat találtam, ami teljesen lenyűgözött. Szívták magukba az új ismereteket, miközben az összes politikai pártban ezzel szemben azt láttam, hogy azt gondolják magukról, ők mindenkinél mindent jobban tudnak. Ahogy Kövér László mondta arra a vádra, hogy a Fidesz megváltozott: „bocsánat, a magyar politikai életben mindenki változik, kivéve az MSZP-t és ez nagyon szomorú”. Azt tapasztaltam tehát, hogy mindazt, amit a kereszténységről gondolok, azt el kell mondani és érdemes is elmondani nekik, mert ők kíváncsiak erre, tudnak vele valamit kezdeni, ami egy hihetetlen innovatív dolog. Számomra egyébként a kereszténység legalább annyira innovatív dolog, amennyire konzervatív. A reformáció szó ezt gyönyörűen fejezi ki. A reformáció azt jelenti, hogy „visszaalakítani”. Visszaalakítok valamit arra a formára, ahhoz a tartalomhoz közelítek, amit elhagyott. Nem progresszió, ami arról szól, hogy minél inkább új valami, annál értékesebb, ami önmagában hülyeség, hanem „vissza a forrásokhoz”, visszatérni valaminek a jobb alakjához. Azt gondolom, ez az igazi előrehaladás.

Fűrész: És mikor lépett be a Fideszbe?

Balog: Elárulok egy titkot. Miközben a Fidesz elnökségi üléseinek állandó meghívottja vagyok és én vagyok a Fidesz alapítványának az elnöke, a mai napig nem vagyok tagja a Fidesznek.

GFG: Ezt hogy lehet elérni?

Balog: Ez egy speciális helyzet, mert a lelkipásztorok nem lehetnek politikai pártok tagjai. Mivel még szeretnék az életben lelkipásztor lenni – most ugye föl vagyok függesztve –, ezért úgy gondoltam, hogy nem erőltetem, hogy hol belépek, hol kilépek. Ez egy kicsit az apámnak tett ígéretem is, aki azt mondta, hogy „soha semmilyen pártba ne lépjél be, fiam”. Mindenesetre politikailag én ebben az értékközösségben szocializálódtam, ezt vállalom, ennek a rezdüléseiben vagyok benne. Az egyik legszebb időszaknak tartom – erről ilyen szempontból alig beszélünk – a 2006 és 2010 közötti éveket, amikor több mint 4000 fideszes önkormányzati képviselőt képeztünk az alapítvány keretei között. Orbán Viktortól elkezdve Kövér Lászlóig előadásokat tartottunk a politikus személyiségéről, politikai kultúráról, médiastratégiákról, kóstolót adtunk abból, mit is jelent politikusnak lenni.

GFG: Most viccelek, de kicsit ez olyan, mint egy háttérhatalom kiépítése. Építkezés, tudásátadás, felkészítés a politikai szerepvállalásra – egy alapítvány keretei között.

Balog: Minden olyan közösségnek, amelyik szeretné, hogy az értékei megjelenjenek a közéletben, beépüljenek az ország életébe, annak szüksége van háttérintézményekre, olyan háttérközösségekre, ahonnan jön a muníció. Egyetlen háborút sem lehet úgy megvívni, hogy csak tüzelünk, de nem töltünk.

GFG: Ez is magyarázata annak, hogy a Fidesz egy erős közösség? Ahol mindig az számított, hogy a közösségi érdekek előtérbe helyeződtek az egyéni érdekeknek, és nincs kilengés. Ezért van fölényben a Fidesz politikai riválisaival szemben?

Balog: Biztos vagyok benne, hogy ez egy versenyelőny. Meg az is, hogy tudjuk, nekünk nem szabad bizonyos erkölcstelen eszközöket használni a politikában. Nem tudunk azonosulni vele. Márpedig, ha valamivel nem tudsz azonosulni, akkor azt elszúrod. Mi nem azért vagyunk jobbak, mert úgy gondoljuk, hogy jobbak vagyunk, hanem mert, aki azt mondja, hogy minden relatív, az a mércét állítgatja. Amikor a másikat méri meg, akkor magasra teszi, amikor meg ő kerül sorra, akkor leteszi, hogy csak át kelljen lépni rajta vagy átbújik alatta: tipikus SZDSZ-es mentalitás, ha még erre a betűszóra emlékszik valaki. Hál’ Istennek, egyre inkább feledésbe merül. Az értékalapú politizálás nem azt jelenti, hogy mindig meg tudunk felelni az értékeinknek, de azt mindenképpen jelenti, hogy ezt az igényt megfogalmazzuk magunk számára, magunkkal szemben, és hogyha leverjük a lécet – ami elég gyakran előfordul –, akkor nem lejjebb tesszük, hanem felhelyezzük ugyanoda, vagy esetleg magasabbra.

GFG: És megpróbálunk nagyobbat ugrani.

Balog: Ez kicsit olyan, mint a tízparancsolat. Mutassanak nekem egy embert a világ történelmében, Jézust leszámítva, aki mindig minden helyzetben betartotta a tízparancsolatot. De azért mégse fogalmazzuk újra hetenként és cseréljük le valami kompromisszumosabb változatra.

GFG: Amiről eddig beszélt, az a jobboldal politikai moralitását karcolgatta, Lánczi András erre azt mondta, hogy ez a „szabadság”.

Balog: Mindenki a szabadságról beszél, de mit értünk alatta? A szabadság elsősorban nem a valamitől való szabadságot jelenti, hanem a szabadságot valamire. Szabad vagyok arra, hogy ezt vagy azt tegyem, vagy ne tegyem. Szabad vagyok arra, hogy azt tegyem, ami az életemnek a küldetéséből következik. Az én hitem szerint minden ember életének megvan a célja, és hogyha ezt a célt felismeri, az a belső szabadság. A rend és a szabadság nem állnak egymással szemben. A szabadságból születő rend megőrzi a szabadságot és az emberi arcú rend nem engedi, hogy a rendből fogság, szabadsághiány legyen. Valami olyasfajta renddé váljon, mely megfojtja a személyiséget. Ez a két dolog alapvető keresztény életstruktúra, amit úgy hívnak, hogy „törvény és evangélium”. Hogyha az evangéliumot, a felszabadító üzenetet úgy fordítom le, hogy szabadság, akkor a „törvény és szabadság” egymás édestestvérei. Törvény nélkül a szabadság anarchia, a szabadság nélküli törvény pedig – ha nem is diktatúra –, de mindenképp olyan autoriter világ, amiben elvész az életből valami nagyon fontos, mindenképpen boldogtalan.

Fűrész: Éppen azért érdekes a szabadság kérdése, mert a Fidesszel szembeni leggyakoribb vád arról szól, hogy a Fidesz elveszi a szabadságot, diktatórikus és sorolhatnánk tovább. Tehát a Fidesz nem a szabadságot képviseli, hanem, hogy…

GFG: Megfojtja.

Fűrész: …hanem hogy inkább korlátozza.

Balog: Ez most túl személyes lesz, de hát a problémát mégiscsak egy személyre szokták leszűkíteni, akit úgy hívnak, hogy Orbán Viktor.  Ő lenne a diktatórikus. Rómában egy kávéházban üldögéltünk egyszer, az Orbán-család meg én. A miniszterelnök úr mondott valamit, hogy most akkor ezt így fogjuk csinálni. Egy családtagja erre úgy reagált, hogy „nem a kormányülésen vagy, ahol kiadod a parancsot, és minden úgy van, ahogy te mondod, most a családban vagyunk, ezt vitassuk meg.” És akkor, szinte segélykérően rámnézett a miniszterelnök, hogy „Zoli, mondd már el, hogy hogy van ez a kormányüléseken!” A helyzet az – mivelhogy közelről látom a kormányfő munkáját, részben a pozíciómból, részben a kapcsolatunk miatt –, azt mondhatom, hogy emberek meggyőzésébe, érdekek kiegyenlítésébe, összehozásába annyi energiát, mint Orbán Viktor, senki nem öl az egész magyar politikában. Ez egy elképesztő teljesítmény. Ha megnézzük a fideszes politikát, már csak a szélessége miatt is, ezt az egészet diktatórikus módszerekkel nem lehetne egyben tartani. Ha azt mondjuk, hogy „na, ezt gyorsan rendezzük le, nem kell ezt annyira megvitatni”, arra mindig ráfázunk. Mondok egy példát: vasárnapi boltakármi. Nem mondom, hogy boltbezárás, mert szerintem ez rosszul van lefordítva. A kérdés a szabad vasárnapról, a szabadságról szólt. A szabadság védelme volt a cél, és mi ezt végül is nem tudtuk keresztülvinni. Mert nem folytattuk le azt a vitát, hogy a saját közösségünk is kiálljon ezért az ügyért. Hogy azt mondjuk, ez egy jó dolog, ezt én képviselem. Nem azért képviselem, mert ezt kitalálta Orbán Viktor vagy a KDNP, hanem azért, mert ez az életünk minőségéről szól. Valami, amihez érdemes ragaszkodni.

GFG: Mi van akkor, ha az eszmények, amiket vallunk, és a gyakorlat, ahogy éljük az életünket, ütköznek? Mi van akkor, amikor hibázunk?

Balog: A szabadság mellé odatennék még valamit. A rend meg a törvény mellett a közösséget. Természetesen a szabadságot mi individuálisnak képzeljük, de az individuális szabadság védelme és garanciája az erős közösség, és fordítva: az erős individuumok tudnak egy szabad közösséget alkotni, vagy egy közösségnek a szabadságát megvédeni. Ha a közösséget más módon fogalmazom meg, akkor oda kell tennem azt is, hogy nemzet. A magyar nemzet szempontjából, szabadabb és biztonságosabb jövője felől kell megítélni, hogy néznek ki a döntéseink. Minden döntés, ami ebbe az irányba mutat – lehet, hogy kerülőutakon, zsákutcákból visszafordulva, korábbi döntéseinket korrigálva –, az jó döntés. Ami pedig gyengíti, az rossz döntés. Szerintem ez az iránytű. Keresztény emberként én még azt is gondolom, hogy a nemzeti gondolkodásnak kell, hogy legyen egy keresztény korrektívuma. A „ne tégy semmi olyat a másiknak, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek” elve fontos korlát tud lenni. Ezért beszélünk mi keresztény-nemzeti-polgári közösségről. Ez a hármas szerintem egymást nagyon szépen körbejárja és egymásra rezonál.

GFG: És ebbe mindenki belefér? Nagy a tábor, sokféleképpen élünk és gondolkodunk.

Balog: Az ajtónak nyitva kell lenni. Vagy mondjuk így: nem kell kulcsra zárva lenni. A magyar közösség jövője azon múlik, hogy képesek vagyunk-e a materiális világra vonatkozó kormányzati döntéseket (mert ezek pénzre, szabályozásra, stratégiára vonatkoznak) kultúrára fordítani, kulturális értékké tenni. Ha van például egy szociálpolitikai intézkedés, aminek van kulturális, értékelvű üzenete, ha ezt képesek vagyunk megjeleníteni, akkor ez vonzó lehet mások számára is. Azt szoktam mondani, hogy vannak hasmagyarok és vannak szívmagyarok. Bár ez nem jelenti azt, – és én remélem, hogy mi szívmagyarok vagyunk – hogy a szívmagyaroknak nincs pénztárcájuk. Mint ahogy az is igaz, hogy a hasmagyaroknak meg van szívük, csak utat kell oda találni.

GFG: A Fidesznek, a jobboldali kormányzatnak világos víziója van, hogy a családalapítástól kezdve hogyan tudja segíteni az emberek életét, de mit tud kezdeni a fiatalokkal? Mit gondol a jobboldal a fiatalokról? Milyen képe van a tizen-huszonévesekről? Milyen eszközei vannak, hogy megszólítsa, hogy bevonja őket, politikailag aktívvá, közösségtudatossá tegye őket, az általad elmondott értékek fontosságát hirdesse közöttük?

Balog: Ha önironikus akarnék lenni, akkor azt mondanám: majd belenőnek. Számomra a Fidesz története is egy kicsit ilyen történet. Mert mikor is jelent meg az igény a fideszes generációban, hogy azért mégiscsak a vallás, a rend és az ezen alapuló kultúra felé fogékonyak vagyunk? Akkor, amikor a gyerekeik lettek, iskolába kezdtek járni, ők pedig elgondolkodtak azon, hogy milyen jövőt is akarnak a gyerekeiknek. Ha ilyen kérdésekkel szembesül az ember személyes élete során, hamar konzervatív lesz. De ezzel nem akarom megkerülni a kérdést. Nagy kihívást jelent számukra, hogy folyamatosan reakcióképesek legyünk és úgy tudjunk párbeszédben lenni a fiatalokkal, hogy ne adjuk fel az elveinket, másrészt ne tűnjünk bigott, ókonzervatív társaságnak. És itt van még bőven tennivalónk.

GFG: Ebben segíthet például a Halott Pénz és a Welhello? Azt beszélik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának kedvenc együtteseiről van szó, ami cool dolog, nem?

Balog: Van egy kiváló ifjúságpolitikáért felelős államtitkárunk, Novák Katalin, akinek mindenfajta nagyszerű és néha elrugaszkodott ötletei vannak, úgyhogy ezt kérdezzék meg tőle.

Fűrész: Ha győz a Fidesz 2018-ban, harmadik ciklusát kezdi majd el, ami azért nem kis dolog. Hogy látja, van értelme még folytatni? Van még elvégzetlen munka, mi az, ami még kihívást jelenthet ennyi év után?

Balog: Egyrészt nincs olyan politikai formáció, amelyik feltartott kézzel menne bele a következő választási küzdelembe. Ösztönszerű, hogy nyerni kell. De van itt más is. Magyarországon eddig a kormányváltások mindig azzal kezdődtek, hogy le kell rombolni azt, amit az előző csinált. Erre részben szükség volt. 98-ban egészen biztos. Meg 2010-ben is természetesen. Tehát, ha négyévente újradefiniálunk dolgokat, amihez folytonosság kell, akkor messzire nem fogunk jutni. Akkor a minimális cél az, hogy ne rombolják le azt, amit építettünk. Aztán mindig van természetesen mit továbbépíteni. Ha azt akarjuk, hogy azoknak a dolgoknak legyen kifutása, amelyeknek nem 4 év az életciklusa, vagyis azok a dolgok, amelyekért én vagyok a felelős, oktatás vagy az egészségügy, ott az érdemi változásokhoz akár egy évtizedre is szükség van.

GFG: Most nekem kell egy kicsit önironikusnak lenni, de nem lenne elegáns, ha megkerülnénk ezt a témát. Ez a Polgári Magyarország ügye. Kirobbant egy vita néhány évvel ezelőtt, amiben nekem is volt egy kis részem (nevetés).

Balog: Jó kis csörte volt…

GFG: Szerintem ez egyébként egy termékeny vita volt, ha a célok felől közelítünk a kérdéshez…

Balog: Így van…

GFG: Szóval, ha a hosszú időtáv logikája felől nézzük, akkor hol tartunk ebben a folyamatban? Mi is a polgári berendezkedés, mit tud érte tenni egy miniszter, egy kisközösség, a választó?

Balog: Ha a hívószavakat nézzük, mint szabadság, rend, közösség, akkor én azt mondanám, hogy a Polgári Magyarország az önszerveződő, önfenntartó, a múltjukkal békében élő közösségek kooperatív együttműködése. A közösségépítés és a közösségfenntartás egy olyan gyarapító folyamat, amit nem lehet lezárni. Nem lehet azt mondani, hogy ezt megcsináltuk és hátradőlünk. A legnagyobb veszély, ami a magyarok közösségére leselkedik, az atomizáltság, a szétesettség, az, hogy nem lehet majd már ránk ismerni, hogy mitől vagyunk azok, akik vagyunk. Mitől vagyunk magyarok, mi alapján lehet majd minket megkülönböztetni másoktól. Ha már a gazdasági eredményeink olyan jók lesznek, vagy akár jobbak, mint másoknak, akkor vajon az lesz a különbségtétel elve? Vagy van valamilyen kulturális meghatározottság, ami csakis közösségi védelem alatt tud létezni, gyarapodni és folyamatosan megújulni.

GFG: Van egyfelől egy belső fenyegetettség, az atomizáció, a szétesés, és van egy külső fenyegetettség is, a bevándorlás. Azért is kell a bevándorlással szembenézni és hatékonyan fellépni vele szemben, mert ez veszélyezteti a polgári berendezkedés eredményeit. Vannak rivális európai elképzelések, például Merkel álláspontja. Hogyan viszonyuljunk ezekhez az elképzelésekhez?

Balog: Az európai jobbközép komoly figurája, Donald Tusk, éppen a napokban mondta, hogy az európai néppárt jövője azon múlik, hogy Orbán Viktor és Angela Merkel megoldását együtt tudja-e majd képviselni. Odatennék azért egy kérdőjelet, hogy ez lehetséges-e egyáltalán, de maga az igény megfogalmazódott, méghozzá egy komoly európai politikus szájából. Szerintem érdemes szerényen Magyarország helyzetéből kiindulni és legfeljebb Közép-Európáról beszélni. Ami a migrációt illeti, az önvédelmi reflex, az identitásunk megvédése, az a fajta fenyegetettség-érzet, amely egyáltalán nem ok nélküli, ez szerintem a közép-európai országok esetében sokkal kifejlettebb, megalapozottabb és realistább, mint az a nyugat-európai elképzelés, hogy amíg tart a gazdasági növekedés és a jólét, addig mi a bevándorlásból csak profitálhatunk. Biztos vagyok benne, hogy a német gazdaság egyébként nagyon sokat profitál. A török bevándorlókból az ötvenes évek után egész biztos. A német gazdasági csoda létrejöttébe a török vendégmunkások komolyan beletették a magukét. És egyébként is az az individuális típusú bevándorlás, ami ott gazdasági bevándorlásként jelentkezik, valamit hozzátesz. Ha bemegyek egy szállodába, ott a szobaasszonyok között sok németet nem találunk.

Fűrész: Ez Párizsban is így van…

Balog: Mindenütt a jóléti társadalmakban. Még akár el is fogadhatom, hogy gazdaságpolitikailag ez értelmezhető, de kulturálisan nézve azért ez egy nehezebb ügy. Mi most kezdünk ráérezni annak az ízére, hogy milyen az, amikor otthon lehetünk a saját közösségeinkben. Kezdjük érezni, hogy nem vagyunk  kiszolgáltatva annak, amivel kívülről bombáznak. Most kezdünk arra ráébredni, hogy meg tudjuk védeni magunkat, meg tudjuk teremteni a saját tereinket, tudjuk élvezni a saját ételeinket, a saját zenénket. Erre a saját világra nézve mindenképpen fenyegetettséget jelent, hogy itt van egy másik világ, egy olyan elsöprő erő, ami arról szól, hogy félmillió ember átgyalogol egy országon. És ez csak a kezdet.

Fűrész: Sokat beszéltünk a kereszténységről. Európát ebben az új történelmi helyzetben a migráció miatt nagyon komoly civilizációs kihívás éri. A bevándorlók világképe eléggé messze van az európai ember világképétől. Nem fogadják el a szekularizációt, nem fogadják el az emberi jogokat, mást gondolnak a férfi-nő viszonyról. Ebben a történelmi helyzetben érzel-e bármilyen lehetőséget arra, hogy a keresztény kultúra ennek a civilizációs kontextusnak a kihívásában újrafogalmazza magát?

Balog: Általában akkor derül ki, hogy mi az, ami összetart bennünket, ha megjelenik valami, ami nem tartozik hozzánk. Németországban az egyházi vezetők nagy része azt mondja, hogy egyes számú keresztény parancs a teljes befogadás. Azt mondják, hogy a felebaráti szeretet, a szolidaritás abszolút kötelességed, ha bajba jutott emberrel találkozol, azon segíteni kell. De aki ezt hirdeti, az az individuális síkot összekeveri a strukturális kérdéssel. Hiszen Európába tömeges bevándorlás  zajlik. Egy individuális parancsot próbálnak közösségi stratégiává tenni, ami komoly tévedés. Azt a strukturális kérdést, hogy egy államnak mit kell tennie a saját polgárai védelme érdekében – és nemcsak fizikai védelemről van szó, hanem annak az életminőségnek, életformának a védelméről is, amiben osztozunk –, szóval, ezt összekeverik azzal, hogy engem személyesen a segítő attitűd kell, hogy vezéreljen.

Fűrész: A kereszténységen belül akkor most egy ellentmondásos helyzet van?

Balog: Igen.

Fűrész: Valakik két ember közötti morális parancsként, morális helyzetként fogják fel a bevándorlás kérdését és nem látják ennek a másik oldalát…

Balog: Leszűkítik a döntést arra, hogy én gyűlölöm vagy szeretem a másikat. Segítek vagy nem segítek neki. Ami persze nagyon fontos, hogy ne gyűlölködjünk, de ettől függetlenül fel kell tenni azt a kérdést, hogy közösségi szinten a kereszténység nézőpontjából, az európai civilizáció felől nézve mit jelent az a migrációs nyomás, amivel Európa szembesül.

GFG: Nem lehet, hogy mondjuk ötven év múlva jön majd egy muszlim társadalomtudós és ír egy könyvet Európa tragikus tévedéséről?

Balog: Nem tragikusnak fogja nevezni, hanem örömtelinek (nevetés). De egy másik dologra még érdemes visszatérni. Hogy lehet az, hogy az iszlám államok nem félnek a keresztény bevándorlástól? Azért nem félnek, mert elég erősnek érzik magukat.

Fűrész: Így van.

Balog: Olyan erős vallási alapokon állnak, és olyan erős a vallási és kulturális identitásuk, hogy úgy gondolják, akik idejönnek, majd hozzájuk fognak viszonyulni. Ez a probléma az európai kereszténységgel. Ha az európai kereszténység elég erős lenne, akár az is megtörténhetne, hogy mi integráljuk magunkhoz őket. De ma nem ez a helyzet.

Fűrész: Vagyis Európa gyenge.

Balog: A gyenge identitású nem tud integrálni. Egy erős meg tud.

Ketipisz: Mennyire terjeszthető el Európában Közép-Európa attitűdje, hogy mi jobban ki vagyunk élezve erre a problémára?

Balog: A fenyegetettség-érzetre szükség van, de az inkább egy negatív dolog. Pozitívan én inkább azt mondanám: a saját életkultúránk értéke az, ami vezet minket.

Fűrész: Nem az történik most, hogy Közép-Európa vezeti Európát, legalábbis ebben a kérdésben. Közép-Európa nemrég került ki a szovjet megszállás alól. A rendszerváltás óta történelmi léptékekkel mérve nagyon kevés idő telt el. Nálunk jobban működnek az önvédelmi reflexek, mert nekünk van veszteni valónk?

Balog: Azért ez az elmúlt 25 év sem volt egy diadalmenet. Ebben a 25 évben is inkább erősödött, semmint gyengült az az érzésünk, hogy ugyan formálisan szabad országban élünk, de vannak, akik minket más háttérhatalmaknak vagy világhatalmaknak a játékszerévé akarnak tenni. Ilyenkor felforr a magyarok vére. A kinevezett nagy nemzetközi szervezetek például megmagyarázzák nekünk, mit kellene csinálni a cigánysággal, a nőkkel, a sajtóval, a gazdasággal. Ma is léteznek olyan erők a világban, melyek nem gondolják, hogy Magyarországnak magának kellene határoznia saját sorsáról.

GFG: Ezt hívják gyámságnak.

Balog: Igen, így van. A gyámsági törekvések, melyektől mi 500 évig szenvedtünk, most is jelen vannak.

GFG: Akkor Soros háttérhatalma sem összeesküvés-teória.

Balog: Azért itt Kövér László bölcs szavaira emlékeztetnék mindenkit megfelelő tisztelettel: Kelet-Európában az összeesküvés-elméletek gyártása a túlélés nagyon fontos záloga. És ez csak félig tréfa. (nevetés). Az, hogy nem demokratikusan választott, hanem pénzügyi, gazdasági, egyéb érdekek által vezetett hatalmak megpróbálják befolyásolni Magyarország és más országok belső folyamatait, ez az abc-hez tartozó ténykérdés. Csak valamilyen álnaivitással lehet felháborodni azon, ha valaki ilyet mond. Megjegyzem, mi velük szemben a demokráciát védjük. Nézzünk körbe a szomszédos országokban, külső pénzügyi hatalmak hogyan gründolnak pártokat, akik aztán rövid idő múlva ott vannak a parlamentekben és destabilizálnak politikai rendszereket.

GFG: Nem lehet az, hogy épp itt ütközünk a demokráciaviták megfejtésébe, hogy amikor valakik az érdekeiket akarják érvényesíteni, akkor nem azt mondják, hogy érdekeimet akarom érvényesíteni, hanem hogy baj van Magyarországon a sajtószabadsággal, az alkotmánnyal, a fékek és ellensúlyok rendszerével. Szóval az érdekvitákat az európai politika porondján egész egyszerűen átalakítják értékvitákká.

Balog: Baj van a demokráciával, mondják, s majd ők megjavítják. Ha valaki elvesztette Magyarországon a gazdasági pozícióit, erőfölényét, és kiáll sírni az európai színpadra, hogy a 30 százalékos profitja 15 százalékra csökkent, és ez emberi jogi kérdés (nevetés), akkor erre mindenki azt mondaná, elmész te a fenébe. De ha azt mondja, hogy Magyarországon veszélyben van a demokrácia, gyilkolják a cigányokat, virul az antiszemitizmus, az már egészen más felütés. És akkor elkészülnek azok a tévéműsorok Németországban, amelyek a kisgyerekeknek próbálják elmagyarázni, hogy Orbán Viktor diktátor. Aztán, akik ezeket a filmeket elkészítik, kiderül róluk, hogy érdekes módon elég komoly közük vannak azokhoz a vállalatokhoz, akik érdeksérelmet szenvedtek el.

GFG: Meg lehet-e nyerni ezeket a csatákat, meg kell-e nyerni, vagy az is elég, hogy a magyar választók többsége már érti, hogy mire megy ki a játék?

Balog: Egyrészt bízom benne, hogy értik. Másrészt nem véletlenül nem voltunk olyan hangosak a 2010-es évek elején. Mindaddig, amíg nem tudtuk azt mondani, hogy mi saját erőből rendbe tettük a gazdaságunkat, amihez nem kellett a németek vagy az angolok pénze, és eközben olyan népjóléti programokat indítottunk, amelyek korábban nem voltak még soha Magyarországon, és amíg nem tudtuk megmutatni, hogy van erőnk ehhez, addig kevesebb esélyünk lett volna az igazunk bizonyítására. Lefordítva: ha gazdaságilag nem tudnak minket megrendíteni, mert stabilan állunk a lábunkon, akkor nagyobb eséllyel tudjuk megvédeni az érdekeinket.

GFG: És hogy jön a képbe Brüsszel?

Balog: Azzal a mainstream elit-politizálással szemben, amit Brüsszel koordinál és fémjelez, mérhetetlen és mérhető elégedetlenség van Nyugat-Európában. Brüsszel nem érti az embereket. Oda kellene figyelni arra, hogy mitől félnek és mit akarnak a választók. Engem roma ügyben olyan tekintélyes biztosok próbálnak kioktatni, akiknek saját országukban már csak néhány százalékos a pártjuk. Ha az emberek azt látják, hogy a mainstream politika nem érti vagy nem akarja megérteni őket, akkor szélsőséges megoldásokhoz fognak nyúlni. Ezt értette meg Orbán Viktor.

GFG: Mi lehet az oka az európai elit vakságának: ostobaság, szűklátókörűség, saját érdekek védelme, eltunyultság?

Balog: Én Németországról tudok beszélni. Azt a világot valamennyire ismerem, éltem is ott, Keleten is, Nyugaton is. A helyzet az, hogy a német önértelmezés kihat az európai elit önértelmezésére. A német önértelmezés pedig az, hogy valamit mi bűnösen elrontottunk Európában, azért most nekünk emberi módon, egy befogadó gesztussal kell reagálni.

GFG: Nem lehet, hogy az a kulcs, hogy a 20. századot kellene magunk mögött hagyni? Erről beszéltünk Lánczi Andrással is: a 20. század fogalmi sémái fogságban tartanak minket, valahogy a 21. századi válaszokat kellene megszülni.

Fűrész: Lánczi még azt is mondta, hogy a második világháború történelmi tapasztalata elkezdett halványodni. Amit említett a németekkel kapcsolatban, nyilván részben abból érhető meg, hogy ők még mindig a második világháború következményeit élik vagy legalábbis annak a logikájában gondolkodnak.

Balog: Ez nem csak német kérdés, mert benne van rejtve a gyarmatosítás miatti vezeklés is. És van a kérdésnek egy globális dimenziója is. A világhatalmi mezőben Európa nem tud önálló aktorként föllépni. Mások által okozott problémákat veszünk magunkra. Gondoljunk bele, hogy a migránsválságban hol van az Egyesült Államok? Hol van Szaúd-Arábia? Hol vannak azok, akiknek közvetlen felelősségük lehet ebben az egész történetben?

Fűrész: Bizonyos értelemben a Fidesz európai szinten ugyanazt mondja ki, mint amit Magyarországon is kimondott, hogy Európának a saját kezébe kellene vennie a sorsát. Mert miért is legyünk mi a németek bűntudatának a foglyai?

Balog: Valamint az amerikai gazdasági érdekeké.

Fűrész: Igen. Mert oda jutunk el, hogy végül is Európának is arra lenne szüksége, amit a Fidesz képvisel: eszközöket találni arra, hogy hogyan is lehet növelni a mozgásterünket és kiteljesíteni a szabadságunkat.

Balog: Igen, ez a Kelet-Nyugat történet. Valóban ez egy mély – az Elbától keletre, azt hiszem Marx elvtárs ezt így fogalmazta meg –, nagyon fontos felismerése az európai történelemnek.  Nem véletlenül ad a nyugati elit más választ, mint a közép-európai. Németországban még mindig előszeretettel beszélnek „egykori keletről”, én meg erre azt mondom, hogy addig nem lesz közös Európa, amíg nem tesszük mellé, hogy és az „egykori nyugati blokk”.  (nevetés). Nyugaton ugyanis hajlamosak úgy tekinteni az elmúlt 70 év történetére, hogy „volt egy ilyen kis epizód Kelet-Európában az Elbától keletre”, és csak vissza kell térni a napirendhez. Csakhogy a napirendhez nem lehet csak úgy visszatérni, mert a diktatúra tapasztalata közös. A kommunizmus szelleme nyugaton is mérgezett.  Ezért is ostobaság, amit nemrég Clinton mondott, hogy Amerika adta ajándékba a demokráciát Lengyelországnak és Magyarországnak. Miközben Amerikában még javában feketéket ostoroztak és rabszolgákat tartottak, Lengyelországban már-már olyan demokrácia volt, hogy csak na, nem beszélve a magyarokról. Mit gondolnak rólunk, hogy ők harcolták ki nekünk a szabadságot…?!

GFG: Európa most gyenge, meg kellene védenie magát, kezébe venni a sorsát. De hogyan jutunk el a gyengeségtudattól addig, hogy képes lesz megvédeni magát? Mi fog történni? Róma is elbukott.

Balog: Versenyfutás zajlik az idővel. Biztos vagyok benne, hogy Európában előbb vagy utóbb meg fognak születni demokratikus alapon a megfelelő válaszok. A választókat sokáig nem lehet becsapni. Nem lehet orruknál fogva vezetni az embereket. Meg fognak jelenni hathatós politikai alternatívák és olyan politikai vezetők, akik az emberek érdekeit képviselik.

GFG: Eljön az erős vezetők ideje?

Balog: A leadership szerintem egy döntő dolog. Merkel, abszurd és tragikus módon, akkor kezdett el erős vezető lenni, amikor behívta a migránsokat. Azelőtt folyamatosan arra építették az imázsát, hogy ő tulajdonképpen azt csinálja – erről legendák is vannak –, hogy előző esti közvélemény-kutatások alapján meghozza a szükséges döntéseket. Hosszú ideig az volt a vád ellene még CDU-s körökben is, hogy túlságosan pragmatikus politizálást folytat, nem a CDU értékrendje alapján dönt. Amikor Fukushimában beüt a baj, akkor gyorsan azt mondja, szálljunk ki az atomenergiából. Mégis ezután nyerik meg a zöldek Baden-Württemberget, a CDU őshazáját. Ő ilyen pragmatikus, gyorsan változó, helyzethez alkalmazkodó döntéseket hoz, és a népszerűségének is az a kulcsa, hogy mindig rátalál arra, hogy most éppen mit szeretnének az emberek hallani. Aztán behívta a migránsokat, azzal a feltételezéssel élve, hogy a többség érdekét képviseli, és ez lehet, hogy még akkor így is volt, csak aztán jött a történelem…

Fűrész: Mert a Merkel valószínűleg egy status quo-t védett, ami mindenkinek jó volt. Csak a történelemnek általában az a természete, hogy közbeszól. Nyilván, Merkelnek ez a veszte.

GFG: Mi történik, ha a történelem beavatkozik majd 2018-ban is? És mondjuk nem a közvélemény-kutatások szerint alakulnak itthon a dolgok?

Balog: Ha én várnék valamit nagyon idealistán egy harmadik ciklustól, az az, hogy a politika súlya csökkenjen. A polgári életnek olyan biztonsága és olyan ereje legyen, hogy ha kikapnánk is a soron következő választásokon, azt tudjuk majd mondani, hogy „hát Istenem, most ezek vannak, majd holnap azok lesznek, és egyébként mi meg éljük az életünket, élvezzük a kultúránkat, neveljük a gyermekeinket meg az unokáinkat.” Nem az lesz majd a döntő kérdés, hogy négyévente éppen ki ragadja majd magához a kormányrudat, hogy ott vannak-e a mieink. Ennek a nézőpontnak nagyon mély történelmi dimenziója van, mert az Orbán-kormánynak van egy hihetetlenül fontos történelmi, igazságtételi kötelezettsége. Ha ez megvalósul, akkor már új helyzet lesz.

GFG: A kommunistákkal kapcsolatban.

Balog: Így van. Én abban bízom, hogy ez a nézőpont majd nem lesz érdekes, ha erkölcsi kötelességünkként legalább utólag igazságot szolgáltatunk a diktatúra áldozatainak. Személyükben is, de inkább azzal, hogy valóságos esélyt kapott a polgári lét. És ha majd attól kezdve valaki egy kicsit – mondjuk így – szocialistábban, radikálisabban vagy éppen néppártibban fogja föl az ügyet, arra azt tudjuk majd mondani, hogy „hát Istenem, most akkor éppen ez van”. Hiszek a polgári közösség erejében. Ezt én a keresztény történelemszemlélet nyelvén fogalmazom meg: „Miért vagyunk mi abban biztosak, hogy az Úristen a magyar népet a politika által akarja boldogítani?”. Vannak neki más eszközei is.

Fűrész: Ez egy jó végszó!

GFG: Ez valóban egy jó végszó, de ha még egy személyes kérdést megenged. Ön csapatjátékos, mégis nagy futó hírében áll. Még én is futottam Önnel szemben. Hogy lehet az, hogy egy csapatjátékos komoly futó?

Balog: Azt hittem, az évértékelőre gondol… (nevetés). Ez egy nagyon szép, szimbolikus kérdés, ha már itt a 2018-at feszegettük. Mert az a helyzet, hogy én futóversenyen még sohasem futottam úgy, hogy én futottam volna le az egész távot. Mindig csak váltóban futottam. Lefutom a saját távom, aztán jön a következő, és már előttem is futott valaki. Fontos tudás ez az életben. Ha az ember elkezdi azt hinni, hogy a világ vele kezdődött és vele végződik, az egy súlyos személyiségtorzulás. Hiszen előttem is futottak, talán sokkal jobban is, mint én, és még utánam is fognak futni. Én meg úgy dolgozok, hogy amikor átadom a stafétát, ne mondhassák,  „na, emiatt maradtunk le.”

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter