Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Átalakítások az Emberi Erőforrások Minisztériumában (+videó)

2013. feb. 15. Hírek | Hozzászólások

Személycseréket és új államtitkárokat jelentett be az emberi erőforrások minisztere pénteken Lovasberényben. Balog Zoltán közlése szerint a változások február 27-én lépnek életbe, a köztársasági elnök akkor adja át a megbízóleveleket az új államtitkároknak.

A miniszter elmondta, hogy államtitkárként Klinghammer István a felsőoktatásért, míg Kovács Zoltán a társadalmi felzárkózásért felel a jövőben. Távozik posztjáról L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János lesz, akit Doncsev András követ az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkári pozíciójában.

Balog Zoltán Lovasberényben azt hangsúlyozta, hogy az átalakítások az emberi és a szakmai erőforrások bővítését és a minisztérium megerősítését szolgálják. A miniszter azt mondta, hogy kiemelten fontos terület a felsőoktatásé. “Nagy feladatok állnak előttünk, és a reform kiteljesítése teljes embert kíván” – indokolta, miért kérte fel Klinghammer Istvánt felsőoktatásért felelős államtitkárnak.

A tárcavezető közölte, hogy Hoffmann Rózsa államtitkárként a jövőben a köznevelés ügyéért felel, és a nemzeti alaptanterv, valamint a pedagógus-életpályamodell elindítása lesz munkájának középpontjában. Maruzsa Zoltán továbbra is helyettes államtitkár marad – tette hozzá.

Fotó: Botár Gergely

Fotó: Botár Gergely

A miniszter a másik új államtitkári poszt kapcsán kiemelte, hogy a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatását mindig is szívügyeként kezelte, a romák ügyét különösen. Hozzátette: szükség volt a szakterület megerősítésére, amelyre alkalmasnak tartja Kovács Zoltánt, aki eddig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára volt.

Az egész ország érdeke, hogy a roma és nem roma emberek együttélése zavartalan legyen. Ugyanilyen fontos a hátrányos helyzetű térségekben élők felzárkóztatása. Kovács Zoltán az Európai Unió harmadik leghátrányosabb helyzetű kistérségéből érkezik, ezért pontosan tudja, mi lesz a feladat – mondta Balog Zoltán.

Fotó: Botár Gergely

Fotó: Botár Gergely

A tárcavezető elmondta, hogy a kulturális államtitkár leváltásához az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett. A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: nagyra értékeli L. Simon László személyét és munkáját is, ezért arra kérte a Fidesz, illetve a KDNP frakcióvezetőjét, valamint a miniszterelnököt: támogassák, hogy a távozó államtitkár vissza tudjon térni az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának élére.

L. Simon László utóda Halász János, az Emmi jelenlegi parlamenti államtitkára lesz, aki “már bizonyított”, az első Orbán-kormány idején például az akkori kulturális tárca államtitkáraként – jegyezte meg a miniszter.

A tárcavezető a kulturális államtitkári posztra kerülő Halász János helyére Doncsev Andrást kérte fel. Az új parlamenti államtitkárról elmondta: eddig a minisztérium sajtófőnöke volt, a jövőben is ő irányítja a minisztérium kommunikációját.

(MTI, EMMI)

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának átalakítása

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter