Close
2017. július
H K S C P S V
« jún    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Balog: Magyarország erősödik, mert erősödnek közösségei

2016. dec. 2. Fotók, Hírek | Hozzászólások
Balog: Magyarország erősödik, mert erősödnek közösségei
 

Magyarország erősödik, és ezt nemcsak a számok mutatják, hanem az is, hogy erősödnek polgári, nemzeti, keresztény közösségei – mondta az emberi erőforrások minisztere a Civil Együttműködési Tanácskozás és a Szellemi Honvédelem Mozgalom péntek esti ünnepségén, Budapesten.

Balog Zoltán kiemelte: egy ország ereje nem elsősorban a gazdasági erejében, nem is kizárólag politikai erejében vagy tudományos eredményeiben van, hanem a közösségei erejében.

Mint mondta, ezek a közösségek segítik a kormányt munkája során. “Hiszen tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül”, akkor sem, ha a közösségi szolidaritás kritika, bírálat vagy éppen pozitív javaslat formájában fogalmazódik meg – fűzte hozzá.

A szellemi honvédelemről szólva a miniszter rámutatott: a modern, posztmodern korban az, amit csak megvédeni akarnak, el fog veszni.

Ma már nem elég megvédeni azt, “amink van”, hanem vissza kell szerezni, ami a “miénk volt” – tette hozzá. “Érdemes résen lenni”, amikor Brüsszelben egy véreskezű diktátort méltatnak úgy, mint nagy államférfit – hangsúlyozta, a Fidel Castro halála utáni egyes nyilatkozatokra utalva.

Akik ugyanis így tesznek, elismerik, fogalmuk sincs arról, hogy mi történt a kommunista országokban 1949 és 1990 között – vélekedett.

A küzdelem tehát tovább zajlik. Az nem lehet, hogy miközben a nácizmus, a fasizmus közös, súlyos, rossz európai örökség, ami ellen mindenkinek kötelező küzdeni – ez természetesen így van -, addig a kommunizmus az érintett országok magánügye, amihez a többi országnak semmi köze.

“Ebbe nem mehetünk bele”: a kommunizmus ugyanolyan közös, súlyos öröksége Európának, mint a fasizmus.

A miniszter fontosnak nevezte, hogy épül egy közép-európai szövetség, egy olyan nagy gazdasági egység, amellyel számolni kell Brüsszelben, Washingtonban és Moszkvában is, és amellyel Kína már évek óta számol.

Kitért arra, hogy Magyarország ma jobb kapcsolatban van a szomszédos országokkal, mint korábban. A javuló kapcsolatokhoz szükséges a nemzetek közötti megbékélés, és ezt nem a liberális kormányok kezdték el, hanem az idegengyűlölőnek nevezett Orbán-kormány – mondta.

Hozzátette: “ahhoz hogy jóban legyünk Szlovákiával, nem kell lemondani a nemzeti érdekeinkről, a magyar iskolákról; ellenkezőleg, most változtatták meg úgy az oktatási törvényt, hogy a kis magyar iskoláknak is van túlélési esélyük és működési lehetőségük”.

A rendezvényen átadták a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának “szellemi honvédő” díjait. A kitüntetést idén ifjabb Tóth György szerkesztő-műsorvezető, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap munkatársa, Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök és a FOKUSZ, a Kárpát-medencei Kulturális Kapcsolatokért Közhasznú Egyesület vehette át Csizmadia Lászlótól, a CÖKA elnökétől.

 (MTI)

Együttműködési Tanácskozás és a Szellemi Honvédelem Mozgalom ünnepsége

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter