Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán: a kormány tudja, mivel tartozik Miskolcnak és Felső-Magyarországnak

2013. okt. 27. Beszédek, Hírek | Hozzászólások
Balog Zoltán: a kormány tudja, mivel tartozik Miskolcnak és Felső-Magyarországnak
 

A kormány tudja, mivel tartozik Miskolcnak és Felső-Magyarországnak, hiszen fontos számára ez a régió; tudja, hogy az itt élőknek milyen problémákkal kell megküzdeniük, így segítségére lesz az iskolának, a városnak és a térségnek is – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken a borsodi megyeszékhelyen.

Balog Zoltán a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon színháztermének alapkőletétele alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten felidézte kötődését Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez, Miskolchoz és a Lévay gimnáziumhoz.

A miniszter hangsúlyozta, fontos számára ez a régió, édesapja a gimnáziumban végzett, ő maga dolgozott a Digépben, és lelkészi pályafutása is itt kezdődött. Azt mondta, fontos, hogy az ember tudja, hová tartozik, mert fontos része az identitásának, és ráébred arra, tartozik valamivel az említett közösségnek, a családnak, az iskolának, a városnak, a régiónak, de tartozik az életnek és Istennek is.

Balog Zoltán kitért az iskola eredményeire, az intézmény elmúlt időszakban végzett munkájára. Úgy fogalmazott, a múlt szervesen összekapcsolódik a jelennel és a jövőbe mutat. A miniszter reményét fejezte ki, hogy az új színházterem, közösségi térként, egész Felső-Magyarországot összekapcsolja majd, mert – mint hozzáfűzte – az együttműködés a jövő útja.

Ábrám Tibor, az intézmény igazgatója elmondta, hogy jelenleg 22 osztályban mintegy 700 diákot oktatnak, a kollégium pedig 240 diáknak ad otthont. Saját közösségi helyük nincs, ezért van szükségük az új közösségi térre, a színház- és előadóteremre – tette hozzá.

Az igazgató elmondása szerint az új tér nem csupán az intézmény igényeit elégítené ki, de nyitna a Tiszáninneni Református Egyházkerület és Miskolc felé is. Az épület tervei készen vannak, már csak a megvalósításhoz szükséges pályázatokat, forrásokat keresik.

(Szöveg: MTI, fotó: Kerényi László)

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter