Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán: „A magyarországi cigányság nem áldozat, és nem akar áldozat lenni”

2013. okt. 13. Beszédek, Hírek | Hozzászólások
Balog Zoltán: „A magyarországi cigányság nem áldozat, és nem akar áldozat lenni”
 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg a Lungo Drom idén Szolnokon tartott kongresszusát szombaton. A társadalmi felzárkózásért is felelős tárcavezető megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „Az új cigány politika azt jelenti, hogy a magyarországi cigányság nem áldozat, és nem akar kizárólag áldozat lenni.”

A miniszter megnyitójában kiemelte: „Azok, akik úgy viszonyulnak a magyarországi cigánysághoz, hogy ők mindig csak áldozatok és valahogy, mint egy kis butuska kistestvért, mindig segíteni kell őket, azok nagyon mellényúlnak a romapolitikában és ezt látjuk, láttuk az elmúlt 20 évnek a csődjét ebből a szempontból.”

A tárcavezető aláhúzta: az új cigány politika lényege, hogy egymást komolyan fogjuk venni, s nem áldozatként, nem bűnösként, hanem partnerként, társként tekintünk egymásra.

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke, a Lungo Drom újraválasztott elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy „a cigányságnak kell kivetnie soraiból azokat, akik gátolják a magyarok és a romák békés egymás mellett élését.”

(Fotó: Botár Gergely | Kormány.hu)

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter