Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a Balatonfüredi Állami Szívkórház centenáriumi ünnepségén

2013. nov. 14. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Annyi notabilitás van itt, hogy nem sorolnék föl mindenkit, akit köszönteni szeretnék. Mondjuk úgy, hogy köszöntöm a „szívmagyarokat”, hiszen sok-sok szívember jött most itt össze ebben a teremben.

Amikor az ember ideérkezik Balatonfüredre, nemcsak magába a kórházba, hanem egyáltalán a településre – én sok helyen járok az országban, nem mindig ez az ember érzése és benyomása -, akkor azon gondolkozik, hogy tulajdonképpen milyen szép ez az ország, és milyen jó lenne, ha mindenütt így lenne. Hogy nem is olyan sok munka kell talán ahhoz, vagy ha nagyon sok munka kell is, képesek vagyunk azt a munkát elvégezni, amiből aztán valami olyasmi jön ki, mint Balatonfüred és a Balatonfüredi Szívkórház. Amikor nem így van, akkor lehet, hogy nem „szívemberek” dolgoznak. Azért jöttem ide, hogy tiszteletemet tegyem a százéves Balatonfüredi Állami Szívkórház teljesítménye előtt ezen a centenáriumi ünnepségen.

Ez a kórház, ez az intézmény azt bizonyítja számunkra, abban erősít meg bennünket, hogy érdemes a múltunkból mindent, ami érték megőrizni, továbbvinni, vagy ha mások elrontották, tönkretették, akkor újra felfedezni, helyreállítani, új életet lehelni belé. Ott pedig, ahol mindez lehetséges, őrizni a folytonosságot. Itt ebben az intézményben őrizték a folytonosságot, és azt is mondhatnám, hogy Magyarországnak a jövője múlik azon, hogy képesek vagyunk-e, képesek leszünk-e újra és újra erre. Mindaz, ami a múltunkból érték, de tönkretették, azt helyreállítani, és mindaz, ami a múltunkban érték és jól működött – jól működött még ellenszélben is, talán a szívkórháznak az volt a szerencséje, vagy az volt benne az isteni gondviselés, hogy szíve azért mindenkinek van, úgyhogy minden rendszernek szüksége van szívkórházra is. Hogyha sikerült megőrizni és továbbvinni egy nagyszerű hagyományt, egy nagyszerű gyógyító kultúrát, azt ne engedjük, hogy szétszórják, hogy elkótyavetyéljék.

Azért vagyunk itt együtt – és úgy gondolom, hogy ez a kórház vezetésének, és az ebben az intézményben gyógyulást talált vagy gyógyulást kereső embereknek is egy jó érzés lehet, biztonságérzetet adhat, hogy mi itt együtt azért vagyunk kormányzat, önkormányzat, országgyűlési képviselők, a szakmának a vezetői és a kórház vezetői -, hogy megmaradjon, hogy megőrizzük, hogy továbbra is meglegyen ez a biztonságérzet.

Egy hónappal ezelőtt Indiában jártunk egy kormányküldöttséggel, és furcsa, mikor indiai emberek megpróbálják kimondani ezt a szót, hogy „Balatonfüred“. Nekik lehet, hogy sikerül, de megérteni nem mindig sikerül, de hát ugye, tudják, a nagy kapcsolat Balatonfüred és India között Rabindranath Tagore a híres költő, aki azt mondja: „Nem tudsz átkelni a tengeren, ha csak a vizet bámulod“. 1926-ban itt keresett gyógyulást a már akkor is világhírű Erzsébet Szanatóriumban.

A statisztikusok azt mondják, hogy az ember szíve körülbelül két és fél milliárdszor húzódik össze életében. Azt is mondhatnánk Tagorénak, hogy ennyi időnek elégnek kell lenni ahhoz, hogy átkeljünk azon a bizonyos tengeren. Vagyis ő erre gondolt nyilván, megvalósítsuk a céljainkat. Nem csak nézni, nemcsak a vizet bámulni, hanem cselekedni. Amikor itt az első fürdőházat 1716-ban fölépítették a mai kórház területén fakadó savanyúvizes forrás felett, akkor nyilván azok az emberek is úgy gondolták, hogy hasznosítsuk azt, amit nekünk adott itt a természet. Valóban én annak is örülök mindig, amikor ennek a nehezen összekalapálható minisztériumnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a léte mellett érveket találok. Számomra Balatonfüred egy ilyen érv, hiszen itt azok a dolgok vannak együtt, amik valóban az ember életének a minőségét garantálják, és amik valóban összetartoznak, hiszen a szívkórház a város nélkül, a város kultúrája nélkül nem lenne olyan, amilyen, és ez valószínűleg fordítva is így van, különösen most lesz egyértelmű, amikot kész lesz az épület külső felújítása isAmikor együtt van a kultúra, amikor együtt van az oktatás – hiszen itt a tudást adják tovább azok, akik ebben a gyógyító munkában dolgoznak -, és együtt van az egészségügy, akkor pontosan érezzük, hogy kultúra nélkül nem lehet gyógyítani sem. Viszont kultúrával, a kultúra bevonásával, nemcsak a gyógyító kultúra, hanem a kultúra egyéb erőinek a mozgósításával is erre komoly lehetőség van, és sokkal jobb hatásfokkal lehet ezt elvégezni. Az, hogy ez a város nem egy reformkori skanzen, hanem valóban egy élő város, azt is mondhatnánk, hogy a jövő városa, nagyon sokat tesz hozzá ennek a kórháznak a működéséhez, ahol nyolcezer embert rehabilitálnak évente. Ma már, ahogy említettem, ez a kórház a szív gyógyításának a csúcscentruma egész Magyarországon, egy országos hatáskörű kórház, a Semmelweis Egyetem oktatókórháza is, tehát itt a tudás továbbadása is megvalósul.

Balatonfüred a szív városa, bizonyára mindannyiunknak van egy-két hozzátartozója vagy barátja, aki megfordult már ebben a világhírű kórházban. Aztán egy másik híres balatonfüredi, Jókai írását is megkerestem, hogy mégis mit mondott a szívről. Van egy szép mondata, sok más szép mondat mellett: „A nép sokféle nyelven beszél, de egyforma szívvel szeret.” Egyforma szívvel szeret, de hát azt azért tudjuk – még azok is, akik nem orvosok -, hogy a szakmai protokollok ellenére minden beteghez másképp kell viszonyulni, mert mindenkiben másképpen dobog az a szív. Mert amikor szívről beszélünk, nem csak egyszerűen egy háromszáz grammos szervről beszélünk, és még csak nem is az érzelmeinknek a szimbolikus helyéről, hanem a bibliai ember az akarat helyének tekinti a szívet, az akarat megnyilvánulásának, és az akaratunknak az erősségéről szól, a szívnek a gyengesége is meg az erőssége is.

Tulajdonképpen én önökhöz úgy jöttem, hogy egy leckét kell felmondanom, hiszen itt többen sokkal jobban ismerik ezt a történetet, de mégis engedjék meg, hogy fölsoroljak néhány nagy nevet, akik itt megfordultak, és élvezték ennek a városnak, ennek a gyógyító kultúrának a hatásait Jókai mellett: Csokonai, Berzsenyi, Kisfaludy, Vörösmarty, Ady, Krúdy, Petőfi, Szabó Lőrinc, Tamási Áron. Ez egy komoly örökség és természetesen felelősség. Bár mindenütt olyan jól sikerülne a múltat életben tartani, azt erőforrásnak tekinteni, és ugyanakkor a jövőt építeni, a jövőt, amiről szól ez a kiváló, nagyszerű városrehabilitáció, ami folytatódik; a kórház felújítása, és mindazok a támogatások, amik arra szolgálnak, hogy fejlesszék itt a járóbeteg-szakellátást, az épület hővédelme, a hiányszakmák képzése, kompetenciafejlesztés és minden más.

De miért is van szükség kórházfejlesztésre Magyarországon? Magyarországon évi tizenhatezer beteg él túl szívinfarktust. Évente körülbelül négyezer katéteres tágítást, hatezer nyitott mellkasi műtétet végeznek. A lakosság egy-két százalékának van verőér betegsége, és az Országos Egészségpénztár felmérése szerint az akut szívizom infarktus után a betegek csupán harminc százaléka részesül kardiológiai rehabilitációban. Magyarországon kiugróan magas a stroke, a stroke-ok, illetve a verőérszűkület miatti alsó végtagok amputációjának a száma. Talán ezek nem olyan ünnepi gondolatok, de az ittlétünknek a fontosságát mégiscsak aláhúzzák a szívkórház felelősségét, már csak azért is, mert ebbe a régióban koncentrálódik az ország kardiológiai rehabilitációs kapacitásának a harminc százaléka. Harmincnégy ágyon aktív kardiológiai, háromszázkilencvenhárom ágyon pedig kardiológiai rehabilitációt látnak el. Aztán az akut eseményt követően a betegeket közvetlenül várakoztatás nélkül veszik fel, és ezzel nagymértékben segítik a hazai szívsebészeti, szívkatéteres osztályok zavartalan működését. Ez is egy fontos ügy.

Abban is példamutató a szívkórház, hogy nincs adósság, itt nem kell adósságot kezelni. A kórház törekvései teljes mértékben összhangban állnak az országos célkitűzésekkel. Az egészségügyi ellátás területén szeretnénk csökkenteni az egyenlőtlenségeket, növelni a várható élettartamot, szeretnénk növelni az egészségben töltött éveknek a számát, megteremteni a fenntartható finanszírozás feltételeit, és fejleszteni a minőségi betegellátást. Talán egy ponton marad el a kórház a mi elvárásunktól, az elvárás az úgy hangzik, hogy szeretnénk, ha minél többen gyógyulnának az alapellátásban, és az egynapos ellátásban, és minél kevesebb időt töltenének a kórházban, de itt olyan hangulat van, hogy szerintem nem akarnak elmenni az emberek.

Úgyhogy kérem főigazgató urat, hogy úgy adjon itt kultúrát, úgy gyógyítsanak itt, hogy természetesen az az együttműködés, amire szükség van, hogy valóban minél kevesebben jussanak el oda, hogy fekvő kórházi ágyra legyen szükségük. Ez nemcsak költség kérdése, hanem kultúra kérdése is, abban együtt tudjunk működni, remélem, hogy a félig tréfát megértette igazgató úr, és ezt is dicséretnek veszi és nem bírálatnak.

A végére még egy mondat a szívről, Csorba Győző írja: „Az ünnep a szív legfőbb gazdagsága.“ Ma itt mi gazdagok vagyunk, és ezt köszönjük mindenkinek, aki tett ezért

Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter