Close
2017. augusztus
H K S C P S V
« júl    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Balog Zoltán beszéde a Bethlen Gábor-díj átadásán

2015. ápr. 9. Beszédek | Hozzászólások

Igen tisztelt Nagykövet Úr, Nagykövet Asszony! Tisztelt Kuratóriumi Tagok és Díjazottak! Kedves Marcus Meckel!

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumának, hogy most már bizony három évtizede figyel, számon tart, megbecsül olyan embereket és olyan ügyeket, amelyek méltók arra, hogy megbecsüljük őket.

Én emlékszem még azokra a napokra, amikor egy kis újsághírben lehetett olvasni, hogy itt valami olyasmi született, ami nem magától értetődő a szocializmusnak – vagy nevezzük úgy, ami volt: a kommunizmusnak a világában. Született egy mélyen – civilnek szokták mondani, a civil csak annyit jelent, hogy nem katonai, tehát én azt mondanám, hogy mélyen polgári, nemzeti kezdeményezés, amelyik autonóm személyiségeknek az autonóm kezdeményezése volt. És hogy éppen egy ilyen – mondjuk mégis így – civil díjat kap Marcus Meckel, az az ő alapvető és ősi civilségéhez kimondottan illik.

Valamit az életrajzról: Marcus Meckel 1952-ben született Münchebergben, Brandenburg tartományban, oda járt iskolába is. Aztán – ahogy az NDK-ban ez többször megtörtént – bizony az érettségiig már nem tudott eljutni állami intézményben, mert el kellett hagynia politikai okokból a gimnáziumot. Így aztán egy félig legális egyházi gimnáziumban szerezte meg az érettségit, és aztán megint egyházi intézményekben tanult teológiát 1971-től 1978-ig. 1980-tól 1988-ig segédlelkészként, aztán lelkipásztorként dolgozott Mecklenburgban. 1988-tól 1990-ig vezette az ökumenikus találkozó helyet és képzési központot Magdeburg mellett, egy kis településen. 1988-tól 1989-ig az NDK Ökumenikus Gyűlésének a delegáltja volt, és így vett részt Bázelban, Svájcban az első Európai Ökumenikus Gyűlésen.

Kezdetektől ellenzéki politikai munkát végzett a 70-es évektől. Számos akcióban vett részt, a politikai csoportok összekapcsolása volt a feladata, és így az egyik alapítója a Keletnémet Szociáldemokrata Pártnak, akinek képviselőjeként a híres kerekasztal-tárgyalásokon képviselte a keletnémet szociáldemokratákat.

Aztán amikor az első szabad választások lehetővé váltak az NDK-ban, ő volt a szóvivő, majd pedig megválasztották elnökhelyettessé, később a keleti SZPD-nek az elnöke lett.  Amikor a parlamentben megválasztották, akkor 1990 áprilisától augusztusáig külügyminiszterként dolgozott az első és utolsó szabadon választott NDK-parlamentben. 1990-től 2009-ig volt úgy a Bundestágnak, a parlamentnek a tagja, a Szövetségi Gyűlésnek a tagja, hogy ötször választották meg egyéni körzetben az NDK-ban képviselőnek – a képviselők tudják, hogy ez egy komoly teljesítmény.

Aztán különböző funkciókban dolgozott: a német-lengyel baráti csoportot vezette, aztán a külpolitikai szóvivője volt a szociáldemokrata frakciónak. Én kiemelném a munkájából azt, hogy 1992-től 1994-ig a múlttal kapcsolatos, az úgynevezett Enquete-komissziónak volt a szociáldemokraták részéről a szóvivője, akik – a pontos cím így hangzik – a Német Szocialista Egységpárt diktatúrája következményeinek legyőzésére alakított bizottságként működtek, tehát a német egység folyamatát vizsgáló bizottságnak volt a szóvivője; számos publikációja is ismert ebben az ügyben. Most pedig a hadisírokat gondozó német állami szervezetnek a vezetője. Számos más funkciója és kitüntetése is van – most ezeket itt nem említeném, mindez megtalálható és nyilvános.

Amikor Marcus Meckel méltatásához egy szót kerestem, akkor kettőt találtam, ez a két szó: a belső szabadság, ami mégiscsak egy lelkipásztornak fontos tulajdonsága kell, hogy legyen. Az a belső szabadság, ami az NDK sötét és szürke világában a gondolkodás szabadságát jelentette, a hitnek, a hitvallásnak a szabadságát, és a cselekvés szabadságát, egy egészen más egyházi légkör, mint amit én magam is személyesen Magyarországon megtapasztaltam. Ez a belső szabadság vezetett oda, hogy Marcus Meckel az egyik központi figurája volt a közép-európai ellenzéki együttműködésnek, különösen is Lengyelországban, a Solidarnośćszal való kapcsolatában – kicsit féltékeny voltam mindig Lengyelországra, hogy ott gyakrabban megfordult, mint Magyarországon vagy éppen Romániában, Erdélyben. Ebből a belső szabadságból következett az érzék, ami németeknél meg magyaroknál sem mindig van meg arra, hogy meglássák, milyen sokszínű ez a világ. A szocializmus, a kommunizmus nagyon szürke, sokszor nagyon sötét, de az ellenálló, túlélési technikák, életstílusok, életprogramok, azok nagyon sokszínűek. A Baltikumtól egészen a Balkánig, a különböző országokban különleges kulturális színezettel, különböző módon lehet ellenállni, passzívan és aktívan megőrizni azt, ami a mi kultúránk, ezt a sokszínűséget Közép-Európában – vagy ahogy nevezzük: Kelet-Közép-Európában. És hogy ennek rendszerváltoztatás után is van értelme, azt Marcus Meckel mindig kifejezte azzal, hogy a temesvári ünnepségeken személyesen is megjelent, és fontosnak tartotta azt a tradíciót, amit számunkra Temesvár és 1989.

Itt ülnek a rendszerváltoztatás örök fiatal nagy öregjei – hogyha mondhatom így –, ami összeköt bennünket az az, hogy tudjuk, hogy a belső szabadság megőrzése a demokráciában sem olyan könnyű. Sőt, néha elég kockázatos, és hogy ez egy komoly feladat és életprogram. Hogyha belülről szabadok akarunk maradni, akkor is, amikor egyébként szabadság van, vagy éppen álszabadság van. Marcus Meckel ebben is példakép, hiszen a nyugati politikai stílus által dominált Németországban mindig úgy mutatta fel a keletnémet szabadságtradíciót, hogy belőle nem lett egy besavanyodott, frusztrált, volt NDK-s politikus, hanem egyenrangú partnerként vitte ezt az örökséget. A Szociáldemokrata Pártban is, azt nagyon szórakoztatónak találtam, hogy milyen kellemetlen tudott lenni mindenki számára, néha számunkra, magyarok számára is, de ez mégiscsak hozzátartozik a nonkonformitáshoz, a belső szabadsághoz. És azt, hogy Európában ma olyan ügyeket visz, amik látszólag nem divatosak: a nemzetiségeknek, a kisebbségeknek az autonómiája ügyét, a kisebbségvédelmet, ami egy európai érték, erre újra és újra fölhívja a figyelmet, és úgy gondolja, hogy Európa még nem oldotta meg ezt a kérdést, hanem az Európai Uniónak igen is komoly feladatai vannak még ebben az ügyben. Talán nem véletlen, hogy a romániai, erdélyi tapasztalatai is vezették ahhoz, hogy újra és újra rámutat ezekre az ügyekre.

És hát végül a belső szabadsága az emberi kapcsolatokban; mikor valaki nem ideológiai alapon választja a barátait. Ennek én is haszonélvezője vagyok, és büszke vagyok arra, hogy barátomnak nevezhetem Marcus Meckelt, mert az ilyen emberi kapcsolatok erősítik az ember belső szabadságát. És végül, befejezésül az a közös feladatunk, ami megmarad még szerintem jó néhány évtizedig, magyaroknak és németeknek; ki tudhatná jobban Európában azt, hogy milyen értékes a szabadság, és hogy mit lehet tanulni abból a negyven évből, amit diktatúrában töltöttünk, mint azok az országok, amik két diktatúrát is átéltek: Magyarország és Németország, magyarok és németek. Mi a németektől azt várjuk, hogy újra és újra legyenek szószólói ennek a közép-európai régiónak, azoknak a tradícióknak, amiket Közép-Európa képvisel Európában, hiszen e nélkül egész Európa szegényebb lenne. És azt tudjuk ígérni – bízunk benne, hogy ez a díj további inspirációt ad Marcus Meckelnek is –, hogy ebben a munkában, Közép-Európa hangjának a megszólaltatásában történelmileg, politikailag, gazdaságilag és elsősorban kulturálisan mindig partnerek leszünk, és bízunk benne, hogy ezután is együtt tudunk dolgozni.

Gratulálunk!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter