Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán beszéde a Bonis Bona-díjak átadásán

2014. márc. 25. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelet Államtitkár Asszony, Államtitkár Úr! Tisztelt Főigazgató Urak! Tisztelt Pedagógusok!

Felfedezni. Azt szokták mondani, az lenne a következő lépés, hogy felépíteni, bár én úgy vagyok ezzel, hogy a felépíteni a pedagógusok munkáját tekintve egy kicsit dölyfös kifejezés, minthogyha annak, akit építünk, nem lenne saját személyisége, csak mi raknánk egymásra a téglákat. Én azt mondanám, hogy engedni, segíteni kibontakozni, kísérni és megőrizni a tehetséget, hiszen tudjuk, hogy a tehetség egy olyan adomány, ami a visszájára is fordulhat, vissza is üthet akkor, hogyha nem vigyáz rá az ember, és hogyha nem úgy bontakoztatja ki, ahogy az annak a tehetségnek megfelel.

Az önök munkája, amit ma el szeretnénk ismerni az, hogy felfedezték, hogy észrevették, és segítettek kibontakoztatni ezeket a tehetségeket. Vagy lehet, hogy mások fedezték fel, és mások vették észre a tehetségeket, de önökre bízták, és bizonyára vigyáztak is rá, hogy a jó irányba haladjon a tehetségeknek az útja, hogy megőrizzék a tehetséget, és megőrizzék azt, aki tehetséges. Azt a diákot, azt az embert, aki a személyiségében több mint egyszerűen egy tehetség, mert valóban saját személyiséggel rendelkező élő ember, akire vigyázni kell.

Bonis bona discere” – jótól jót tanulni. Ez a latin közmondás a mottója azoknak a díjaknak, amelyeket ma átadunk. Ebben három fontos dolog függ össze egymással: a tanító, a tanítás és a tanulás. A tanító annak az alapösztönnek a megvalósulása, hogy ami bennünk van nemcsak egyszerűen tudás, hanem a másikra való figyelés képessége, megpróbáljuk valóban gyakorolni, ami bennünk van, azt megpróbáljuk valamilyen módon továbbadni. A hagyománynak, a nemzedékek összetartozásának, a nemzedékek egymásba fűzésének ez egy alapvető cselekménye. Hogyha hiányozna belőlünk ez az alapösztön, akkor a világ minden generáció után megállna, aztán valakinek újra kéne indítani, de miután így egymásba kapcsolódnak a tehetséggondozással, a tanítással és a tanulással a generációk, ezért van folytonosság. Mennyi tudás és mennyi bölcsesség veszne el, és talán veszett is el már, hogyha nem sikerült mindezt megvalósítani.

Mit is jelent továbbadni? A tehetségnél talán az egyik legfontosabb dolog felébreszteni a fogadókészséget azokban, akik ránk vannak bízva, vagy akik fölött egyfajta védnökséget, tehetséggondozást vállaltunk.. Bennük a fogadókészséget felébreszteni és ébren is tartani egy nagyon különleges játék, egy olyan dinamika, amiben, hogyha jól csináljuk minél többet adunk, annál nagyobb lesz az éhség, és nem jut el a csömörnek az állapotáig valaki, és nem mondja azt, hogy most már én annyit tudok, hogy semmi szükségem arra, hogy tovább tanuljak, hogy tovább segítsenek nekem. Aztán természetesen ennek az éhségnek, ennek a tanulásvágynak megfelelni legalább olyan fontos dolog.

Robert Capa – aki a Cápa, Friedmann Endre – nagyon rossz diák volt, állítólag csak Féner Tamás fotóművész volt nála rosszabb a gimnáziumban –, éppen ő mondta azt, hogy nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenni. Furcsa utalás a tehetség és a magyar összekapcsolása – bár nekem nem olyan furcsa –, mégiscsak azt jelzi, hogy a tehetség az sohasem magánügy. Vagy nem jó, hogyha magánügy. Ha akár a közösség, amelyen belül a tehetség megszületik, akár maga a tehetség, ha ez magánügynek tekinti, akkor rossz úton jár. Az egy közösségi ügy azért, mert közösségi erőforrás. Azt is mondhatnánk, hogy emberi erőforrás, amire mindenképpen szükségünk van, nemcsak a határainkon belül, hanem azon kívül is. Ezért örülök, hogy a Nemzeti Tehetség Program, melynek a díjait ma átadjuk, a határon túli magyar tehetségekre is figyelmet fordít.

A figyelem felkeltéséhez és ébrentartásához csak gratulálni tudok a program gazdáinak. Amikor a magyar állam úgy döntött 2009-ben, hogy az adónak azt a bizonyos második 1%-át erre a célra is föl lehet ajánlani, akkor első körben mit gondolnak, hogy hányan adták oda, hány természetes személy adta oda adójának 1%-át? 54 000 – 2003-ban! Tavaly pedig 349 637 személy ajánlotta fel a maga 1%-át, 1,3 milliárd forintot erre a célra. Ez azt jelenti, hogy a magyar társadalomban, a magyarok közösségeiben fogadókészség van a tehetségekre, és szándék van az ő támogatásukra. Ez azt jelenti, hogy a közösség úgy gondolja – mondjuk így –, a közvélemény úgy gondolja: igen, nekünk a tehetségeket támogatni kell, a tehetségeket gondozni kell, ez nem magánügy, hanem közösségi ügy.

Éppen ezért gondoltuk azt, hogy kötelességünk köszönetet mondani azoknak, akik ezt a gyakorlati munkát végzik; a pedagógusoknak, akik vállalják a felismerést, a vigyázást, az őrködést, akik elkötelezettek az oktatásban, a nemzetünk jövőjének tekinthető fiatalok tehetséggondozásában.

A tavalyi évben első alkalommal ismertük el 494 pedagógust, és ezzel a Nemzeti Tehetség Program évtizedes adósságot törlesztett. Idén folytatjuk a törlesztést, a hagyományt ezúttal 113 pedagógus kitüntetésével. Életmű kategóriát is alapítottunk, most már 7 díjazottat ismerünk el, és szándékunkban áll, hogy ilyen ünnepi alkalmakkor minden évben sor kerülhessen ezekre az elismerésekre.

A tehetség nagyon sokféle lehet, nagyon sokszínű lehet, és éppen ezért egy pedagógusnak sem olyan egyszerű megtalálni a tehetség gondozásának, segítésének a legjobb módját, hiszen annyiféle tehetség van ahányféle diák, ahányféle ember. Szinte már azt is mondhatnám, hogy művészi feladat az egyéni figyelem és az egyéni módszertan. Az önök munkája ezért valóban egy művészi, minőségi munka. Merthogy a minőségi pedagógus a tanítványain keresztül mérhető. Azt a büszkeséget érezni kell, ahogy egy tanár egyszer csak azt mondja: a tanítványom vagy a tanítványaim. Ez egy igazi örömforrás, nemcsak azoknak, akik benne vannak ebben a tanár és tanítvány viszonyban, mester és tanítvány viszonyban, hanem azoknak is, akiknek fontos, hogy legyenek ilyen viszonyok, tehát nekünk is, az államtitkár asszonynak ugyanúgy, mint nekem, miniszternek, ez jelzi a minőségi pedagógus munkát. Bízom benne, hogy ebben a küzdelemben, aminek a lényege a minőségi pedagógus munka, önök szövetségesek. Hát ki lenne más szövetséges, ha nem önök, akik pontosan tudják, hogy mit tud ártani a középszer az oktatásban, a pedagógiában. A középszer, amelyikben nincs nevelés. A középszer, amelyikben nincs benne a személyiség, amiben nincs benne a teljes odaadás.

Bár nem annak szánom, de egy kicsit talán bántóan azt szoktam mondani, hogy jó tanárnak lenni eddig luxus volt, mostantól kötelező. És hogy ez a kötelező mégis örömmel végződjön, ezt szeretnénk az új pedagógiai rendszerben megvalósítani, ez önökön múlik. Adják át ezt a lelkesedést, adják át a tehetségek megtalálásának és gondozásának az örömét, hogy a minőségi pedagógus valóban minőségi munkát akarjon végezni, és hogy minőségi munkát tudjon végezni. Ehhez a körülmények megteremtése a mi feladatunk. Na, hogy aztán ebből valóban minőségi teljesítmény legyen, önök nélkül nem fog menni. Önökre éppen ezért igen nagy szükség van.

Azért változtatunk, hogy jobb legyen. Nem a költségvetésnek, nem a minisztériumnak, hanem az iskolának, ezen belül a gyermekeknek, az országnak. Ezért nagyon fontos az, hogy olyan pedagógiai rendszerünk legyen, olyan köznevelési rendszerünk legyen, amelyik nem valamilyen módon lenyesegeti a kiemelkedő fejeket, a kiemelkedő tehetségeket, nem valamilyen középszert tart egybe, hanem azokat, akik kiugró tehetségek, valóban segíti a kiugrásban, mert pontosan tudjuk, alapvető pedagógiai tapasztalat, hogy ha az igazán jókat fejlesztjük, segítjük, akkor húzzák magukkal a gyengébbeket is. A cél, hogy fölfelé húzzák, nem alulról kell nyomni, hanem felülről kell húzni a tehetségeket, és akkor egészen biztosan társaik is lesznek, azokat is magukkal ragadják, akik talán nem olyan tehetségesek, de mégiscsak szükséges, hogy őket is segítsük.

Beszéltem arról a magyar forrásról, amit a magyar adófizetők bocsátanak a Tehetség Program rendelkezésére, hadd beszéljek arról is, hogy 2020-ig, a következő európai uniós fejlesztési ciklusban mi magunk is szeretnénk évente plusz egymilliárd forintot hozzátenni ehhez a tehetséggondozáshoz, a Nemzeti Tehetség Alapprogramjaihoz, és új programokhoz, a Tehetséghidak Programhoz, és minden más programhoz.

De ma ez egy ünnepi pillanat, azért vagyunk itt, hogy megköszönjük a munkájukat a kormány nevében, a minisztérium nevében, az államtitkárság nevében, és bízom benne, hogy önök úgy nevelték a tehetségeket, hogy ők hálásak önöknek. Nem azért, mert szervilisek, nem azért, mert úgy illik, hanem belülről jövő hálát éreznek a munka iránt, mert ez is egy minőségi követelmény. Ez egy olyan visszajelzés, amit ha nem erőltetnek, ha nem kényszerítenek ki, hanem magától jön, akkor valamilyen módon a munka minőségéről is szól. Mert aki hálás azért, hogy támogatták, hogy segítették, az tudja, hogy ő maga is tartozik, hiszen így lesz a láncolatnak a következő darabja, amikor a tehetségeink úgy gondolják, hogy amiben segítettük őket, amit kamatoztatni tudnak, azokat mások javára is kamatoztathatják. Úgyhogy én bízom benne, hogy több tízezer diáknak – hiszen a számuk ilyen nagy –, akik fejlődhettek az önök szakmai munkája következtében, motiváló tanórákon meg azon kívül, egészséges klímájú iskolában, emberséges szavakkal, minőségi szavakkal és támogatással, az ő nevükben is szeretném megköszönni az önök munkáját. Most, hogy kigyúltak a reflektorfények, el is búcsúzom.

Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter