Close
2018. december
h k s c p s v
« máj    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Balog Zoltán beszéde a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén

2013. Sze. 2. Beszédek | Hozzászólások

Rektor Úr, Polgármester Úr, Elnök Asszony! Tisztelt Rektor Urak! Kedves Egyetemi Ifjúság!

A tradíció és a modernség szimbiózisa, mint organikus egész. Hogyha valaki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre olyan félközelből vagy féltávolról, mint mi a minisztériumból, a Duna másik oldaláról tekint, és részt vesz egy évnyitó ünnepségen, vagy bármilyen más rendezvényen, akkor ez az első, ami eszébe ötlik. A tradíció és a modernség szimbiózisa organikus egészben. Ebben van a jövő kulcsa, az önöké és a miénk, és a mi közös jövőnk kulcsa, hogy ez a kettő találkozzon, és valóban egészet képezzen. Hiszen itt 19. századi technikával, de már 20. századi technikával sem lehet megélni és létezni, ezt önök jobban tudják, mint én, hiszen önök túl vannak egy sikeres felvételin. De bízom benne, hogy abban is egyetértünk, hogy azok nélkül a polgári erények nélkül, amelyek a magyar műszaki értelmiséget a 19. században és a 20. században jellemezték, azok nélkül a tudósok nélkül, akik az életükkel példát mutattak, még ha a tudásukat bizonyos szempontból már túl is haladta a kor, nélkülük nemcsak, hogy nincs magyar felsőoktatás, hanem Magyarországnak sincs jövője. Hiszen ezek a dolgok összetartoznak, és ha nem tartoznak össze, akkor abból mindig baj van.

Ma itt 232 évnyi tapasztalat van jelen, műszaki oktatási tapasztalat, és önöknek, akik először vagy másodszor mindenképpen újak itt, ezek között a falak között, én bízom benne, hogy megmara ez a benyomás, ami a tradícióról szól, amit itt ápolnak, és amit itt fontosnak tartanak, és ugyanakkor a modernségről, ezeknek a találkozásáról. Akik első alkalommal hallják a jogarnok „Senatus universitatis!” kiáltását, és a Gaudeamus igitur zengését ebben az aulában, talán tradicionálisabb középiskolákban hallották ezt a ballagáskor is, talán még föl sem tűnik, de bízom benne, hogy így van, ez a tekintélyt parancsoló latin szerkezet, ez összecseng a közeli épületek csúcstechnológiáját felvonultató tanműhely morajával.

Önök, ahogyan mi magunk is a jövőt – bízom benne, hogy – a hagyomány töretlen erejében, és a 21. századi megújulás kapcsolatában látják. Mert ez az eszmény a magyar tudomány eszménye. A hagyomány és a modernség, a tanítás és a nevelés, a kultúra és a technika egyben. Rendelheti úgy az élet, vagy alakulhat úgy, ha ostobák vagyunk, hogy ezek a dolgok eltávolodnak egymástól – van erre sok példa. Amikor a puszta tudás az valamifajta technokratizmus, nincs benne műveltség, nincs benne kultúra, nincs benne történelmi tapasztalat, ilyenkor ebből dilettáns relativizmus lesz. De az is létezik, ha még kevésbé is Magyarországon, amikor valaki úgy gondolja, hogy csak a múlt számít, és afelé kell fordulni, és minden, ami a jövőben van, attól meg kell óvni magunkat. Ezt meg úgy hívják a 21. századi tudás nélküli történelem felé fordulást, hogy archaizáló dilettantizmus. Egyikre sincs szükség.

A Műegyetem talán legnagyobb erénye, hogy a történelem viharaiban is együtt tudta tartani a tudománya kvalitásait, a klasszikus műveltség a különböző tudományok társként elfogadása, a tudományos érdeklődés folyamatos fenntartása, a Nobel-díjas természettudósokon kívül gondolom nincs olyan évnyitó, ahol ezek a nevek el ne hangoznának, most én magamra vállaltam ezt a feladatot: Gábor Dénes, Oláh György, Wigner Jenő, és még sokan mások. Olyan zseniket adtak a magyar történelemnek és a világnak, és innen is, mint Erdős Pál, Kós Károly, Makovecz Imre, Rubik Ernő vagy éppen Örkény István – ők is itt folytatták a tanulmányaikat. Micsoda jó névsor, micsoda gazdag névsor. Azt is mondhatnám, hogy micsoda színes névsor, micsoda egyéniségek, micsoda műveltség rejlik e nevek és életművek mögött.

De hát önmagában a múlt nagy neveiből, múltunk örökségéből, a hagyományból nem tudunk megélni, mert bármennyire is dicsőséges egy intézmény történelme, folyamatosan fönn kell tartani azt, ami felemelte és a világ élvonalába helyezte. Nemcsak a Műegyetemet, hanem a magyar felsőoktatást is. Ha a múlt hibáiból nem tanulunk, ha nem számoljuk fel azt az örökséget, ami vegetálásba, majd nemlétbe taszíthat rendszereket és intézményeket – sajnos erre is van példa ma a magyar felsőoktatásban -, akkor azt sem várhatjuk el, hogy továbbra is az élvonalban maradjunk.

A Műegyetem 232. tanéve kicsit másként indul, mint az ezt megelőző esztendők, hiszen a felsőoktatás nagy és bonyolult rendszerének átalakítása nem várhatott tovább, és ezt mi elkezdtük, elindítottuk. Olyan borzalmas kifejezéseket fognak most hallani, ami egyébként mégis csak az önök életére vonatkozik: a képzési struktúra racionálissá tétele, a felvételi rendszer átalakítása, a költségvetési többlet megteremtése a felsőoktatás számára, az állami ösztöndíjak átalakítása, a nemzeti felsőoktatási kiválóság minősítésének létrehozása, az érdekképviseleti rendszer átláthatóbbá tétele. Mindezek két dolgot szolgálnak: az egyetem érdekeit és a hallgatók érdekeit, és ami ebből következik: a minőségi felsőoktatást, ami az ország érdeke, a nemzet érdeke. Ez a felemelkedés. 2012-től kezdődően a kormány a műszaki, informatikai és természettudományos képzések területén megduplázta az állami ösztöndíjas létszámot, és ezt tavaly és idén is tükrözték a felvételi adatok. Úgyhogy önök máris az élvonalban vannak. Újra esélyt kell adnunk egymásnak arra, hogy számos felelős műszaki értelmiségi – a diploma az még nem jelent feltétlenül értelmiségit – mérnök és természettudós dolgozzon az országban, és érjen el nemzetközi eredményeket. A mennyiségi felsőoktatásból a minőségi felsőoktatás felé tereltük az egyetemeket. Az intézmények belátták, nem volt tartható mindaz, ami 2010 előtt és sajnos még ma is számos helyen jellemzi a magyar felsőoktatást. Hogy csak egy rémítő számot mondjak: a diákok 40%-a a képzési időn kívül szerzi meg a diplomáját, ha egyáltalán megszerzi. Épp ezért a magyar állami ösztöndíjas képzést a kormány a sikeres végzés feltételéhez kötötte, hogy jelentősen csökkenjen a lemorzsolódás. Bízom benne, hogy ebben ma már jobban egyetértünk, mint akár egy vagy két évvel ezelőtt.

A Műegyetemen ezen felül óriási felelősség van a minőség továbbvitelében. A magas hozzáadott értékű iparágak fejlesztéséhez, ilyen az egészségipar, a hightech, az innováció, a kutatásfejlesztés vagy éppen a zöld gazdaság, szükség van a hazai természettudományos és mérnökképzés megerősítésére intézményi oldalon is. Ez, bízom benne, hogy egyformán szolgálja a nemzetgazdaság érdekeit, az önök biztosabb munkahelyhez jutását, és a magasabb életszínvonalat Magyarországon. A kormánynak és a felsőoktatási intézményeknek ebben támogatniuk kell egymást. Nem hagyhatjuk, nem hagyjuk magára a kihasználatlan, előző kormányok által szorgalmazott, rossz konstrukciójú, úgynevezett PPP-beruházásokat, az adósságokat próbáljuk konszolidálni, az uniós pályázatok önrészét kifizetni, és komoly ára van bizony a képzési szerkezet átalakításának is, amelyre a felsőoktatási struktúraátalakítási alap létrehozásával forrásokat teremtettünk. De nemcsak költségvetési ügyekben, hanem tudományos ügyekben is támogatnunk kell egymást. Felsőoktatásért is felelős miniszterként idén is hat egyetemet minősítettem, minősítettünk a minisztériumban kutató egyetemmé, amely címet a kiemelkedő, nemzetközi képzést nyújtó, és komplex K + F tevékenységet végző intézmények kaphatják meg. A hat egyetem között a Műegyetem is ott van, oktatási-, képzési-, kutatási színvonala messze meghaladja a kutató egyetemmé minősítés feltételeit. Végül annak érdekében, hogy a felsőoktatás valamennyi résztvevője érdekelt legyen az ágazat modernizálásában, idén januárban megalakítottuk a Felsőoktatási Kerekasztalt. Ennek a kerekasztalnak a keretében foglalkozunk a hallgatói jogokkal és felelősséggel, az új intézményirányítási rendszer bevezetésével, a doktori iskolákkal, az intézményi és országos képzési szerkezet átalakításával, a kapacitás keretszámrendszerére alapuló felvételi eljárással, a felsőoktatási intézmények finanszírozásával, a mindent átfogó felsőoktatási stratégia kialakításával. Mederbe került az érdekképviselet, és kiderült, a Kerekasztal a résztvevők sokféleségében is egyszerre szolgálja az egyetemek és az ország érdekeit. A Hallgatói Önkormányzatok ebben az ügyben különös felelősséget tanúsítottak. Nem voltak könnyű partnerek, ne is legyenek, majd önök is bízom benne, hogy részt vesznek ebben az érdekképviseletben. De az, hogy egymást komolyan vegyük, egymást elismerjük, és aztán jó kompromisszumokra, megállapodásokra jussunk, ez lehetséges, ezt sikerült bebizonyítanunk, és ennek nagyon örülök.

Mindezek tudatában a Műegyetem vezetőitől azt kérem, hogy legyünk partnerek a jövőben is, legyünk partnerek abban, hogy ez a tanév, amit ma itt közösen megnyitunk új és erős alap legyen. A jelen hallgatói, a jövő mérnökei, tudósai számára tisztelettel kérem rektor urat, dékán urakat, legyünk társak abban, hogy fenntartsuk a magas minőséget, természetesen a kiváló vállalati kapcsolatokat is. Dolgozzunk együtt azért, hogy fennmaradjon a hazai és külföldi láthatóságunk, ígérem, hogy segítségére leszünk önöknek, és a jó felsőoktatás-politika nyomán majd egyre jobb helyet érünk el a nemzetközi rangsorokban.

Rektor úr engem a tékozló fiú példázatával fogadott, nálam ez szakmai ártalom, hogy ismerem ezt a példázatot. Ha önök nem ismernék: egy atyának két fia van, az egyik elmegy és eltékozolja az örökséget előre, meg se várja az apja halálát, majd amikor visszaérkezik, az apja nagyon örül, befogadja a házba, és visszahelyezi a fiúi jogokba. Közben az idősebb fiú, aki végig a mezőn dolgozott, hazajön, és hallja a zenének, a bulinak a hangját, és azt mondja, hogy na, én ide nem megyek be, mert ez felháborító, hogy aki tékozolt, azt jutalmazzák, aki meg gyűjtött és dolgozott, azt nem ismerik el. Rektor úr előadta a Műszaki Egyetem – idősebb fiú, a tékozló fiú bátyjának – panaszait, amiben nagyon sok megfontolandó van. A minisztériumunk munkatársait, államtitkár urat, helyettes államtitkár urat valóban arra kérem, hogy ne induljunk el azon az úton ebben az országban – vagy talán mondjuk ki, hogy álljunk meg, választási kampány előtt nem olyan egyszerű -, hogy azokat, akik teljesítenek, azokat, akik felelősen döntenek, hátrány érje azért, mert azokat preferáljuk, akik adósságot csinálnak, azoknak az adósságait rendezzük. Azok pedig, akik jól gazdálkodtak, kiszorulnak ebből, emiatt úgy érzik, nem éri meg jól gazdálkodni ebben az országban, ez egy rossz jövő, ezt mi nem akarjuk. Mikor elrendezzük a múlt terheit – hiszen nem mindenki saját hibájából jutott ilyen helyzetbe -, akkor fontos, hogy olyan felsőoktatás legyen, ahol a gazdálkodás és a teljesítmény számít, elsősorban az számít, még akkor is, ha egyébként nyilván a bajba jutottakon is segítünk, hiszen egy nemzeti közösséghez tartoznánk.

Önöknek mindenképpen azt kívánom, mint hallgatóknak, hogy legyenek büszkék, legyenek büszke mérnök értelmiségiek, ne felejtsék el, hogy a klasszikus műveltség is része a mérnöki tudásnak, a mérnöki egzisztenciának, szeressék ezt az egyetemet, tegyenek meg mindent azért, hogy ez még sokáig Magyarország egyik legjobb egyeteme maradjon.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter