Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán beszéde a budapesti Szakmai Tanévnyitó Konferencián

2014. aug. 26. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Államtitkár Asszony, Alelnök Úr, Alelnök Asszonyok, Főigazgató Úr! Tisztelt Pedagógusok! Kedves Kollégák!

„Ha újra kezdeném, az oktatással kezdeném” – mondta Jean Monnet, Európa, az Európai Unió egyik szellemi atyja. Azt mondhatom erre, hogy mi azzal kezdtük, és az oktatással, a közneveléssel is szeretnénk folytatni. A több mint ezer esztendős magyar oktatás erős talapzaton áll, alapja az egyik oldalon a hagyományok tisztelete, a másik oldalon pedig az új tudás befogadása. Mindazok az intézkedések, amelyeket a kormány a köznevelési rendszer újraszervezése, reformja során tett, egyszerre épülnek a hagyományainkra, és a 21. század új tudására. Az átfogó köznevelési reformstratégia megvalósításához ugyanakkor és mindenekelőtt bizalom szükséges; bizalom a pedagógusok és a szakmai irányítás, a kormányzat között, a pedagógusok és a szülők, és természetesen a szülők és a kormányzat között. Köszönöm, hogy önök a jelenlétükkel, a figyelmükkel, az érdeklődésükkel kitüntetnek bennünket – hogyha megengedik, ezt most egyoldalúan az előlegezett bizalom jelének is tekintem. Bízom benne, hogy egyrészt sok hasznos információval is szolgálhatunk, valamint a közös munkának köszönhetően beszámolhatunk elért eredményekről is, tájékoztatni tudjuk egymást, és miért ne kerülnének természetes módon szóba a megoldandó feladatok, a problémák is.

A mai szakmai tanácskozásunkkal a 2014/15-ös tanévet készítjük elő. Bízom benne, hogy ez egy sikeres tanév lesz. Sikeres lesz, mert rendelkezésünkre áll minden, amire ehhez szükség van; egyrészt, a hit, hogy együtt, összefogva meg tudjuk valósítani közös céljainkat, másrészt a szándék a partnerségre, az együttműködésre, a tudat, hogy számíthatunk egymásra, és az előbb említett bizalom is. És persze a szükséges infrastruktúrának is rendelkezésre kell állnia; taneszközöknek, a tantermeknek, a tornatermeknek, megfelelő tanterveknek, az oktatásszervező intézményrendszernek, de természetesen leginkább a tanároknak, a pedagógusoknak, akiket azzal, hogy eszköznek bélyegzem, nem degradálni akarom – ellenkezőleg: az instrumentum, a közvetítő eszköz egy komoly megbízatás.

A sarokkő egy hatalmas, súlyos kő, amelyet először letesznek, amikor épületet húznak föl. Sarokkő nélkül az alkotás, az hanyatlásra ítéltetett. A több mint ezer éves magyar állam, és a több mint ezer éves magyar oktatás azonban erős sarokkövön, erős talapzaton áll. Az első magyarországi iskolát még Géza fejedelem hívta életre, a hazánkba érkező bencés szerzetesek alapították a Szent Márton-hegyen, a mai Pannonhalmán. Hatalmas jelentősége volt, hiszen ez jelentette a korabeli egyetemes európai kultúrához való kapcsolódásunkat. Ez a Szent Márton-hegyi iskola lett a bölcsője a magyarországi iskolarendszernek. És hogy mit jelentett a tartósság, ma is érdemes megnézni, sőt meglátogatni, sőt ott tanulni ebben az iskolában, amelyre kezdettől fogva jellemző volt – mint ahogy a bencés oktatásra egyébként Európában – a hagyomány és a modernitás. Azért is emelem ki ezt, mert hiszen Szent Márton évre készülünk Magyarországon, és ez nem valamilyen vallásos, egyházi emlékezés kizárólag – és talán nem is elsősorban -, hanem egy olyan kulturális lehetőség, amiben az oktatáspolitikának, a nevelésnek különös szerepe van. Ebben a hagyományban és modernitásban egyszerre van benne a szokásoknak, a megteremtett és kialakult konszenzusoknak a tisztelete, és annak a törekvésnek, hogy lépést tartsunk a világgal, a szó jó értelmében időszerűek legyünk, aktuálisak legyünk, és ez nem feltétlenül a divatoknak a követését jelenti. A magyar iskola több mint egy évezredes története során voltak persze nehéz időszakok, de a magyar oktatás sarokköve mozdíthatatlannak bizonyult. Ennek oka, hogy mindig képes volt a megújulásra, ugyanakkor tisztelte a hagyományokat. A megújulásra való képesség a magyar köznevelésben az egyik legfontosabb tudás, legfontosabb képesség; van hagyomány és van megújulás.

Az utolsó nagy stratégiai megújító – voltak már többen is, akik ezzel próbálkoztak -, akire valóban büszkék lehetünk, az Klebelsberg Kunó miniszter, aki – úgy gondolom, hogy – sokak példaképe lehet, akik közneveléssel foglalkoznak. Egyes kritikusok azt mondják, hogy minden, ami még jól működik a köznevelésben, az a klebelsbergi reformokra vezethető vissza. Úgy is mondhatnánk egy kicsit mai nyelven, hogy az ő intézkedéscsomagja óta nagyot változott a világ, és most, amikor versenyképesebb, 21. századi Magyarország alapjait akarjuk erősíteni, akkor egy átfogó köznevelési reformmal kellett kezdenünk. Önök, kedves pedagógus kollégák, tiszteletre méltó fegyelmezettséggel küzdik végig velünk együtt ezt a folyamatot – majdnem azt mondtam, hogy tisztelet a kivételnek, de inkább csak azt mondom, hogy vannak kivételek is természetesen, de hát legyünk őszinték, valóban minden megújulás, minden stratégiai váltás konfliktusos. Milyen is lenne más? Mindig kényelmesebb lenne ugyanazt csinálni tovább, még ha el is megy mellettünk a történelem; kényelmesebb, mint megújulni, kényelmes a megszokott, de bizony rossz hatású rendszer. Nem megváltoztatni, többször annyi munkát vállalni, mint korábban, mégis tevőlegesen kell munkálkodnunk azon, hogy a majd bennünket követőknek jobb legyen. Ezért óvakodok én – talán észrevették ezt már – mindenfajta biztatás, noszogatás vagy kritika ellenére nagy jelzőket használni, vagy történelmi nagy sikerekről beszámolni az oktatási átalakítással kapcsolatban. Nem minthogyha nem lennének, de aki az oktatásban dolgozik, pontosan tudja, hogy az itt befektetett munka, az itt befektetett energia nem egy év, nem két év, még csak nem is három év alatt mutatja az eredményeit. Önök, pedagógusok ismerhetik ezt, nekem is jól első érzés volt, amikor megjelent egy volt diákom, akit a legneveletlenebbnek tartottam annak idején, és aztán 15 év után köszönetet mondott, és beszámolt az életének a sikeréről, amihez egy picit mi is hozzátettünk, az iskola meg talán egy kicsit én is, akikkel annak idején, 15 évvel korábban kapcsolatba kerülhetett. Úgyhogy az oktatást lehet mérni objektív vagy objektívnek tűnő mérőszámmal, kompetenciaméréssel meg egyébbel, de hát valójában a sikeres emberek azok, akik majd visszajeleznek nekünk. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre egy fegyelmezett munkát látunk, mert bizony nem kényelmes és nem pihentető az, amikor az ember az átalakulások részese. Valóban, az elmúlt 25 év legnagyobb átalakítása az, amit ebben az állami – mondjuk így – szolgáltató rendszerben elvégeztünk.

Ha már az értékekről beszélünk, akkor hagy mondjam azt, hogy ami igazán értékes, annak múltja és jövője is van. Az egyik leginnovatívabb szakterületen, a marketingben van egy olyan alaptétel, miszerint a legjobb, legerősebb, legértékesebb – így mondják ezt – brand, azaz márka az, amelyiknek múltja és jövője is van. Amelyiknek van súlya, van patinája, vannak tiszteletre méltó hagyományai, van története és történelme, vannak eredményei, amelyek bizonyítottak éveken, évtizedeken, akár évszázadokon keresztül, ugyanakkor hihetővé teszi mindannyiunk számára, hogy jövője is van, mert képes a megújulásra, képes észrevenni nemcsak a mai kor, hanem a holnap kihívásait, és fel tud ezekre készülni. A pszichológia, a lélektan a maga területén ugyanezt erősíti meg. A kiegyensúlyozott, integrált személyiség erős gyökerekkel rendelkezik, ismeri és használja azokat, nem tagadja meg, nem dobja el magától, ugyanakkor értelmes célt lát maga előtt, és a gyökerektől meg a gyökerekbe kapaszkodva e felé a cél felé halad. Múltja is van, meg jövője is. Ha családban gondolkodunk, akkor ez teljesen magától értetődő. Az emberi reflexekbe egyre erősebb az a fajta neokonzervativizmus, amikor az unokák visszanyúlnak a nagyanyák, a nagyapák meg az előttük éltek hagyományaihoz, és valamilyen módon így próbálnak kapcsolódni a gyökerekhez.

Múlt és jövő, hagyomány és modernitás – meghatározó stratégiai értékek. Azok voltak akkor is, amikor a Nemzeti alaptantervet összeállítottuk, és szeretném, hogy az intézményi reformok meg átalakulás felől lassan már a figyelem a tartalmi kérdések felé fordulna, hiszen azok is sok-sok vitát és szakmai tanácskozást megéltek már. Érdemes odafigyelni arra, hogy mit is tanítunk. Nemcsak azt, hogy hogyan, milyen eszközökkel, milyen infrastruktúrában, hanem hogy mi is a tartalma a Nemzeti alaptantervnek, mint a köznevelési rendszer tartalmi meghatározójának. Egy olyan köznevelési rendszer megvalósítását tűzte ki célul, amely biztosítja a lehető legmodernebb és korszerű ismeretek átadását, amely megőrzi a – mondjuk így – modernitás és a hagyomány egészséges egyensúlyát, biztosítva ezzel, hogy egyszerre maradjanak fenn az évezredes értékek, amelyek nélkülözhetetlenek egy egészséges és jól működő társadalom számára, ugyanakkor pedig versenyképes tudást tudjunk adni. Hogyha közelebbről megszemléljük a NAT-ot, és a kerettantervek több ezer oldalas anyagait, akkor látjuk, hogy együtt van a modernitás és a hagyomány; például a fejlesztési feladatok, nevelési célok között a nemzeti öntudat, a hazafias nevelés – tudjuk, hogy honnan jövünk -, valamint az erkölcsi nevelés egyszerre van jelen olyan fontos területekkel, mint a fenntarthatóság, a környezettudatosság, vagy éppen a médiatudatosságra való nevelés. Vagy mondjuk a közművelődési tartalmak esetén a magyar nyelv és irodalom műveltségi területe különösen jó példával szolgál; a Nemzeti alaptanterv lehetőséget kínál a kortárs irodalom széles megjelenésére anélkül, hogy szakítana a hagyományokkal, úgyhogy ebben a tananyagban Janus Pannonius jól megfér Lackfi Jánossal – bízom benne, hogy ez egyiküknek sem kellemetlen.

A kulturális hagyományokra való hivatkozás műveltségi területen a magyar nyelv és irodalomban, az ember és a társadalom anyagaiban, a földrajz társadalom-földrajzi fejezeteiben, a művészeti, műveltségi részterületeken mindez a kettős alap szintén megtalálható. Közvetlenebb példák a hagyományok megjelenítése, a hon- és népismeret, most először a Nemzeti alaptantervben nagy hangsúlyt helyezünk a lokalitásra, a lokális hagyományokra, a lakóhely kultúrájára, a régió kultúrájára, ennek az irodalmi emlékeire, a történelemoktatásban is ez magától értetődő. Bőségesen akadnak olyan kerettantervi példák, ahol a Nemzeti alaptanterv nyit a hagyományok feldolgozása felé, és ugyanakkor ezt a legmodernebb rendelkezésre álló eszközökkel teszi; az internethasználattal, a prezentációkészítéssel. A hagyomány és a modernitás együttes megjelenítése tehát koncepcionális és nem véletlen, a konkrétumok szintjén is rendező elv, stratégiai alap a magyar köznevelés reformjában, így készülünk fel a jövőre.

A megújulás nem pontszerű, hanem rendszerszerű, az új köznevelési rendszer megalkotásával a kormány szakított a korábban hatályos szabályozás – mondjuk így – értéksemlegességre törekvésével. A köznevelés célja egy erős nemzeti középosztály kiépítése, amely képes magával húzni azokat is, akik még nem lehetnek a középosztály része. Nagyon érdekes tény az, hogy háromszor annyian gondolják Magyarországon magukról, hogy a középosztályhoz tartoznak, mint amit a szociológiai mérések alapján igazolni lehet. Ez azt jelzi, hogy vonzó a középosztály tagjának lenni. Ezért fontos lenne, hogy ne csak érzelmileg vonzzon a középosztály, hanem szociálisan, kulturálisan, vonzzon az életmódban, hogy minél többen kerüljenek be ebbe az erős középbe, ami alapja lehet egy jó társadalmi fejlődésnek. Ennek bizony nagyon fontos eleme a versenyképesség, amit úgy fogalmazunk meg, hogy mindenki kapja meg a képességének megfelelő képzettséget, és aztán ezzel a versenyképes tudással tudja megteremteni és megtartani a saját egzisztenciáját. Ezért van szükség külső és belső minőségi megújulásra.

Szakmai, szakmapolitikai elemzések és viták során jutottunk arra a következtetésre, hogy helyes irány az, amit az elmúlt négy évben képviseltünk, és tisztelet jár azoknak, akik ebben sokat küzdöttek és dolgoztak. Az országos fenntartás, a központi irányítás és a minőségre koncentrálás, amiben bizony benne van a pedagógiai szakfelügyeleti rendszernek is egyfajta helyreállítása. A rendszer, az új alapokra helyezett oktatás természetesen folyamatosan fejlődik. Az irányítás is, a tartalmi szabályozás is az iskolarendszerünkben szintén minőségi jegyeket kell, hogy felmutasson. Amikor továbbfejlesztjük ezt a rendszer, akkor az a fontos, hogy az a szervezeti átalakítás, amelyik létrehozta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, az a szakmai és a gazdasági döntések gyors – hogy ne mondjam -, gyorsabb meghozatalát biztosítsa, mint ahogyan az eddig volt, hiszen így segíti az intézmények mindennapi működését. Itt még valóban van tennivalónk, és bízom benne, hogy önök látják azt a minőségi átalakulást, ami ebbe az irányba mutat – hogy csak egy példát mondjak: a portfóliók feltöltésének és tartalmának az egyszerűsítése, a meggyorsítása.

És akkor beszéljünk arról, amit úgy hívunk, hogy pedagógus életpálya, aminek a lényege mégiscsak a megbecsülés, és az önbecsülés megerősítése, hiszen ez is egy olyan rendszerszintű változás, ami a pedagógusokat érinti, az önök mindennapjait. Ennek a változásnak a közepén járunk még, de bízom benne, hogy ennek előnyeit is érzékelik, nemcsak a nehézségeket és a kényelmetlenségeket. Fontos, hogy itt is erősítsük az együttműködést az intézményfenntartó rendszer és a pedagógusok között, és legalább olyan fontos, hogy a szülők felé is közvetítsük ezt.

A jó együttműködés alapja egyik oldalról az egyes szereplők önbecsülése, a másik oldalról pedig a megbecsülése és a tisztelete. Hiszen ismerjük azt a felfogást, hogy az oktatással tulajdonképpen az állam egy szolgáltatást nyújt. A szülők oldaláról – én magam is tapasztaltam ezt gyakorló szülőként – egyfajta gyanakvás és számonkérés a pedagógusok felé. Van, aki úgy gondolja, hogy az ő gyereke csak a legjobb lehet az egész világon, és ha a pedagógus ezt nem így gondolja, akkor vagy azonnal kiveszi, és másik iskolába viszi, vagy a pedagógusnak kell azért bocsánatot kérnie, hogy nem azt a gyermeket tartja a legzseniálisabbnak. Ha a szolgáltatás nem jó neki, akkor másképp rendeli, vagy majd reklamál. Ettől a mentalítástól, ami egyre erősebb, úgy érzem, el kellene szakadnunk, és azt a bizalmat kellene építenünk mind a két oldalról, hogy a gyermeknek, a következő generációnak nevelése, az a családnak és az iskolának egyfajta szövetségben kell, hogy feladata legyen., Ehhez bizony szükség van egy olyan életpályára, ami segíti, hogy a pedagógusok önbecsülésének az alapja meglegyen.

Hogy ha szabad itt egy kedvenc témámról néhány szót mondani, ami nem más, mint a Klebelsberg Ösztöndíj Program, ami nem önöknek szól persze, de az önök utódainak szól, és bízom benne, hogy ez a generációkon átnyúló szolidaritás jegyében önöknek is örömet okoz. Magyarországon a tavalyi évtől majdnem ötszáz pedagógus képzi úgy magát alapszakon a magyar felsőoktatási rendszerben, hogy ehhez nagyon komoly megélhetési támogatást kap a magyar kormánytól a Klebelsberg Ösztöndíj formájában, hogy valóban majd jó pedagógus tudjon lenni. Ezzel együtt vállalta azt, hogy majd természetesen Magyarországon pedagógusként szeretne dolgozni, tehát a pedagógus szakot nemcsak azért vállalta, hogy kicsit kitolja a felnőtté válás idejét, aztán elmegy majd másfelé, hanem valóban tanítani akar. Ebből a szempontból nagyon fontos a felvételi rendszerben, hogy a személyes beszélgetés lehetőségét, a szóbelit visszahoztuk, még ha van is szakmai ellenállás ebben az ügyben. És hogy milyen gyorsan tudnak reagálni a pedagógusok, arra egészen biztosan jó példa, hogy miután magunkkal is versenyt futottunk, talán tavaly februárra tudtuk igazán komolyan meghirdetni ezt az ösztöndíjat, és mégis nagyon sokan jelentkeztek erre az újonnan pedagógusszakot választók közül.

Néhány szót szólnék még az egységes értékrendről, az azonos szabályokról. Lehet azon sokat gondolkodni, hogy mennyivel jobb a gyermekek számra az egységes értékrend, ugyanazok a szabályok, alapkövetelmények, alap, zsigeri reagálások otthon, az iskolában, a játszótéren, a boltban, a hivatalos személyekkel és a hivatalokkal való érintkezésben – az a fajta egyértelműség, amire szükségünk van. Épp ezért fontos nekünk az etika, az erkölcsoktatás. Ennek a megvalósításában nagy lehetőség nemcsak az etikaoktatás, az erkölcstanoktatás bevezetése, hanem az egész Nemzeti alaptanterv.

Amikor elindítottuk ezt az új rendszert, akkor természetesen az eszközöknél kulcsszerepe volt a tankönyveknek, és ez szerintem egy olyan kérdés, amiben szerintem soha nem fogunk minden pedagógussal konszenzusra jutni, de bízom benne, hogy önök is előbb-utóbb azokat a tankönyveket, amiket önöknek kínálunk, megkedvelik. Természetesen úgy kínáljuk, hogy a megújuló tankönyveken tudunk változtatni, ezért is nevezzük kísérleti tankönyveknek. Bízom benne, hogy látni fogják a szakértők munkájának az eredményét, amikor a szakma visszajelzi, hogy alapvetően ezek a tankönyvek jók. Sőt van olyan internetes hírportál, amit sokan olvasnak, és bizonyos szempontból hadilábon áll a médiaetikával, és még ők is megdicsérik az új tankönyveket – akkor soha nem tudom, hogy örüljek, vagy elkezdjek gyanakodni. Én magam személyesen több tankönyvet olvastam át, és azt látom, hogy az új generációs tankönyvek, az új típusú megközelítésben szintén a hagyomány és a modernitás az, ami találkozik, nemcsak a használható eszközökben, hanem magukban a tartalmakban is. Felelősséget érzünk a minőségi javulásért is, ezért vettük a kezünkbe ezt a feladatot, és természetesen az elvárt takarékossági szempontok is itt vannak; az, hogy már a következő évfolyam, a második évben iratkozott tavalyi elsősök ugyancsak ingyen fogják kapni ezeket a tankönyveket. Külön köszönöm az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkáját ezeknek a könyveknek az elkészítésében; és hát ezen sokáig kell még tovább dolgoznunk, de az önök visszajelzése, szakmai segítsége nélkül ezt nyilván nem fogjuk tudni megtenni, ezért örülök annak, hogy van már önöknek Nemzeti Pedagógus Kara, így ebben a szakmai munkában, mint legfőbb partnerekre számítunk, ezért külön köszönöm, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is megtiszteli ezt az együttlétet.

Jó szakmai tanácskozást kívánok önöknek, és még jobb tanévkezdést a jövő héten!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter