Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán beszéde a Budapesti Tavaszi Fesztivált megnyitó Uffizi Képtár kiállításán

2014. márc. 21. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mit gondolnak, melyik volt 2013 leggyakrabban használt szava? Az Oxford szótár szerkesztőbizottságának vizsgálatai szerint a „selfie” angol kifejezés gyakorisága 2012 és 2013 között tizenhétezer százalékkal nőtt, ennek köszönhetően az Oxford University a 2013-as év angol szavának ezt a szót választotta. A „selfie”-t, amelynek jelentése önmagunk fényképezése, jellemzően okostelefonnal vagy webkamerával, majd a képek feltöltése a közösségi oldalakra. Bízom benne, hogy az Uffizi Képtár tekintélyes vezetői nem tekintik sértésnek ezt az indítást, merthogy az önarckép elkészítése ennek a kiállításnak a témája, azt is mondhatnák, hogy eddig keveseknek a kiváltsága volt, és az is, hogy meg tudják mutatni vagy meg tudják nézni ezeket a képeket mostantól. Természetesen a megmutatás is hozzátartozik a „selfie”-hez, a posztolás, a megosztás az interneten, aminek köszönhetően mások is láthatják a rólunk készült képet, amit magunk készítettünk. Merthogy mint a legtöbb emberi produktum, a „selfie” sem ér önmagában semmit, közszemlére kell tenni.

Antropológiai szükséglet – azt is mondhatnánk –, hogy azoknak a dolgoknak, amiket létrehozunk, legyen arca, illetve ahhoz hozzárendeljük az alkotó arcát, hozzácsatoljuk a nevét. Nagyon fontos kérdés mindig: ki? Ki festette? Ki rajzolta? Ki készítette? Ki alkotta? Ki írta? Ha van róla egy kép, egy fénykép vagy éppen egy önarckép, akkor rögtön egy új dimenzióját nyitja meg az alkotóval és az alkotással való találkozásnak.

A világhírű Uffizi Képtár már a középkor óta válaszol erre az igényre, az embernek arra az univerzális, időn túli szükségletére, hogy a saját személyiségét egy arccal, egy képpel megjelenítse. Az önkifejezés, az önmegörökítés és ennek a közlésének a módja változik, de ez az ősi igény megmarad bennünk. Ahogy napjainkban okostelefonokkal készítünk „selfie”-ket, úgy a korábbi századokban ecsettel, festékkel, vászonnal tették ezt a festészet mesterei.

Az Uffizi Képtár – hogy mégiscsak a lényegre térjünk – fontos alkotásokat helyez el ebben a képzeletben, művészeti, festészeti térben, ezen a tablón, amely a világtörténelem legnagyobb alkotóinak képeit dokumentálja. De persze egy képtár az sohasem csak – és talán nem is elsősorban – dokumentál, ennél fontosabb funkciója van: úgy állít művészi emléket – és az Uffizi Képtárnak ez a privilégiuma –, hogy egyúttal kanonizál is; a legmagasabb rangra emeli a festőt azzal, hogy falai közé fogadja a képet, a képüket. Amelyik alkotó képe ugyanis fellelhető a képtár falai közt, a legszűkebb értelembe vett képzőművészeti elitbe tartható számon.

Rejtélyes, enigmatikus műfaj a festői önarckép, az egyértelmű és nyilvánvaló látszatát tartja fenn, és ugyanakkor meg a személlyel kapcsolatban számos kérdőjelet is generál. Saját élményem – részben az itt jelenlévő Csorba László főigazgató úr jóvoltából kora tavasszal, késő télen végigsétálhattam én is ezeken a termeken az Uffizi Képtárban, ezekben a csarnokokban, nézve az önarckép képtár darabjait, amelyek változatlan pompával ragyognak kívül-belül, és aki ide belép az ódon ajtókon és falakon keresztül egyszerre látja a változást, a maradandóságot, az elmúlást és az enyészetet. Remekművek a falon, és az Uffizi galéria elő is írja azt, hogy – idézek – „Ebben a válogatott, értékes gyűjteményben csak a legnagyobbaknak és a legnemesebbeknek van helyük.” Ott őriznek több mint 1 650 alkotást önarcképekből – egy Habsburg rendelte el ezeknek a gyűjtését, ha jól emlékszem igazgató úrnak a vezetésére.

A világtörténelem legnagyobb és legnevezetesebb művészei – jelen esetben a festők – között természetesen a magyaroknak is van helye. Magyar festők munkái 1872-től vannak jelen a világhírű képtárban. Jelenleg 23 művész 24 önarcképe, nagyrészük – milyen furcsa, milyen érdekes – itthon szinte ismeretlen. Az akkori értékítélet meg az utókor értékítélete nem esik mindig egybe. Ezt a 24 képet egyébként 2013 októberében és novemberében az Uffizi nagy sikerrel mutatta be Firenzében önálló kiállításon az olasz közönségnek a tavaly megrendezett magyar-olasz kulturális évad keretében.

A Budapesti Történeti Múzeum – ezúton is köszönjük ezt a lehetőséget – vállalkozásának köszönhetően most mi is, a hazai nagyközönség is láthatja ezeket az alkotásokat – hogy csak két példát említsek, a többi között Markó Károly egyetlen önarcképét, vagy éppen Nemes Eliza gyönyörű portréját.

Az Uffizire méltó festők ma is vannak Magyarországon, hadd említsek meg két nevet, talán itt is vannak közöttünk: Keserű Ilona és Fehér László is, akik fölkérést kaptak arra, hogy ennek a nagyszerű gyűjteménynek a darabjait gazdagítsák, és mostantól ők is ott vannak a firenzei gyűjteményben. Hogyha eddig nem voltak világhírűek, akkor ezután biztos azok lesznek.

A mai napon persze nemcsak a kiállítást nyitjuk meg, hanem a magyar kultúraszeretőknek és a magyar kultúrának fontos napja van: ma kezdődik a Budapesti Tavaszi Fesztivál, amelyik mondhatjuk azt, hogy kívül-belül megújult idén. Duplázás van ebben a fesztiválban: tavaly 28, idén 58 helyszín, tavaly 84 esemény, idén 172 program, és az anyagi támogatás is – most a számokat szerénységből nem mondanám – a duplájára nőtt.

Ez az új együttműködési forma, ez az új keret mutatja azt, hogy Budapest és a kormányzat huszonegynéhány év után végre tud harmonikusan és jól együttműködni. Bízom benne, hogy a fesztivál tanácsával és az operatív testülettel egy olyan jó menedzsmentje lesz a jövőben ennek a fesztiválnak, hogy egyre nagyobb csúcsokat fogunk tudni meghódítani. Már ma is elmondhatjuk azt, hogy akár egy kiállításért is érdemes Budapestre jönni, akár Bécsből, akár Párizsból, akár Berlinből, bárhonnan, a világ bármelyik tájáról, vagy éppen Tokióból, mert hogyha egy kiállításért idejön az ember, akkor biztos, hogyha megnézi a programfüzetet, akkor aznap estére legalább három-négy olyan koncertet talál Budapesten, amelyek a világ bármelyik pontján megállnák a helyüket, és vonzanák a közönséget. Tehát érdemes Budapestre jönni. Bízom benne, hogy főpolgármester úrral egyetértünk abban, hogy nemcsak érdemes Budapestre jönni, hanem még érdemesebb, egyre érdemesebb és élvezetesebb itt lakni, itt élni, úgyhogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál leginkább a budapestieké legyen. Érdemesebb és élvezetesebb itt élni, hiszen már a tél beálltával elindult a tavasz, most meg már egészen nagy a tavasz, és ilyen nagy legyen a tavaszi fesztivál is.

 

Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter