Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a Derkovits-kiállítás megnyitóján

2014. ápr. 3. Beszédek | Hozzászólások

Főigazgató Urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Különös érzés, talán – sőt biztos – egyfajta kontraszt is a Várkert Bazár megnyitásáról Derkovits Gyulához érkezni. Ott, ma délelőtt a Duna-parton ragyogó napsütésben a palotás, a díszmagyar, a verbunk és a nemzeti opera dominált. Itt pedig a küzdelmes munkás arcok, göcsörtös asztallapok, Dózsa elszánt jobbágyai, az élet csodálatosan megfestett nyomora, kiszolgáltatottsága és a lázadó erő, melyet nem tud legyőzni sem a „disznófejű nagyúr”, sem az áhítatos malaszt.

Ez a különbözés, sőt – miért ne mondjuk – szembenállás arra indíthatna bennünket, hogy beszálljunk abba a divatos játékba, választási kampányok idején különösen divatos játékba, abba a vitába, hogy ki kié, ki hová tartozik, melyik művész kié, milyen művészete van a balnak, a jobbnak, a liberálisnak, a konzervatívnak, a nemzetinek, a kozmopolitának, a kereszténynek, a progresszívnek és sorolhatnánk tovább. Mit akar egy nemzeti keresztény polgári kultúrkormányzat ezzel a magányos zsenivel, a proletár lét szegénységét tudatosan vállaló őstehetséggel, aki deklaráltan szembeáll az úri Magyarországgal? Mit akar? Búcsút akar venni ettől a sztereotípiától. Ez a kiállítás meg is teszi ebben az ügyben a szükséges lépést: elbúcsúzik a sztereotípiától – köszönet érte a kurátoroknak, a rendezőknek. Segít a sztereotípiával szemben persze a kontextusba helyezés is, a kortársak fotói, grafikái, festményei számos más nemzet alkotóitól. És persze elsősorban segít nekünk Derkovits Gyula a saját képeivel, ha hajlandók vagyunk valóban az alkotásokra figyelni. Segít azzal is, hogy a különc maga is merít a közösből. Amikor megalkotja az Utolsó vacsorát, nem engedve át az emberiség őstémáját a klerikusoknak, megfesti az anyát és gyermekét, benne mindannyiunk anyját és megszületett megváltóját. Derkovits arra bíztat, hogy ne engedjük őt magát beskatulyázni a munkás festő fiókba, de ne engedjük saját magunkat se skatulyába kényszeríteni. Derkovits, Radnóti, Bartók vagy akár Jancsó Mikós miért ne lehetne azoké, akik egyébként szeretik Munkácsyt, Herczeg Ferencet, Erkelt vagy éppen Nyírő József regényeit. Még akkor is, ha ők mást gondoltak, vagy mást gondolnak a politikáról, a magyarságról, az életről, a halálról, a forradalomról, mint mi. Vagy az is lehet, hogy hasonlót gondolnak, sőt még az is előfordulhat, hogy néha ugyanazt gondolják. De nem ez a lényeg. Ez számít, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy közel jöttek, közel jönnek hozzánk művészetükkel, megszólítanak, elbűvöl a tehetségük, a technika, a kompozíció, a vonalvezetés, és egyszer csak megszólít a mű: a kép, a zene, a vers. Egyszer csak elkezdünk rezonálni. Mi is szabadságot akarunk, és egyesülünk egy képpel, mely a szabadságért kiált. Vagy lehet, hogy éppen most nem vagyunk szegények, de az egyszerű túlélésre alig elég vacsorát ábrázoló kép elindít bennünk egy gondolatot arról, hogy mi is az, ami feltétlenül szükséges, mi a létszükséglete egy embernek, ételből, italból, tiszta beszédből. Lehet ez úgy, hogy az első látásra idegent, de lehet ez úgy is, hogy a rég elfelejtett, vagy a rég keresett sajátot hozza közel a művészet, a művész, és adja ajándékba nekünk. Azt, ami nem a miénk, amiről úgy gondoljuk, hogy semmi közünk hozzá, vagy éppen azt, amire olyan régóta vágyunk.

Derkovits Gyula olyan művész, aki keveset kapott, de sokat adott, és még most is ad, újra ad. Az igazán nagyok arra kényszerítenek és inspirálnak bennünket, minden újabb kort, hogy újra és újra utat, utakat keressünk hozzájuk. Mert a nagyokhoz, és így Derkovitshoz sem egyetlen út vezet, hanem különböző utak, de hogyha igazán nyíltan, tisztán keressük, akkor ezek az utak hozzá vezetnek. Értelmeznünk kell a nagyokat a magunk számára újra és újra, és erre ma is kaptunk ezzel a kiállítással egy szép lehetőséget.

Jöjjenek hát – ahogy említettem – a balosok, a jobbosok, a konzervatívok, a keresztények, a nem keresztények, a progresszívek, jöjjenek a magyarok, jöjjenek az emberek, jöjjenek, hogy újra felfedezzék Derkovits Gyulát! Már az is jó, ha külön-külön újra felfedezzük külön utakon, de még jobb, ha együtt próbájuk meg.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter