Close
2017. augusztus
H K S C P S V
« júl    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Balog Zoltán beszéde a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díj átadásán

2015. feb. 7. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Dizseri Tamás belülről volt ökumenikus, belülről volt számára nagyon fontos a keresztényeknek és a kereszténységnek az egysége. Néhány héttel a halála előtt írta le a következő mondatot: „Tudjuk, kincseink cserépedényünk összetörése által válnak láthatóvá és nyilvánvalóvá.” A cserépedény az életünk, a kincs, ami benne van, az pedig az, amit az Úristen belé helyezett, és az akkor tud megmutatkozni, ha képesek vagyunk elfogadni sokszor az összetöretést. Az ő élete erre tanulság. Így lett, ahogy írta, így volt, ahogy írta. Így mutatkoztak meg azok a kincsek, amelyeket tizenkét éve minden januárban vagy éppen februárban számba veszünk az ő életművéből.

Dizseri Tamás a hős kort képviseli. Azt az időszakot, amikor az alapításnak az örömében és gondjában az egyházi intézmények elindultak Magyarországon. Amikor megindult az az újraszervesülés, amit az ország kultúrájától és történelmétől idegen ideológia kényszerített ránk, amely az egyházat beszorította egy gettóba. Hála Istennek, ez a gettó a templom négy fala volt, ami elég vastag ahhoz, hogy megőrizze azoknak a lelkét, lelkületét, akik mindig is ezt az országot, ezt a népet, ezt a nemzetet akarták felekezettől függetlenül szolgálni.

A hőskor, az intézményalapítás korszaka. És ha arra gondolunk, hogyan is indult annak idején a Bethesda Gyermekkórház és egyáltalán az egyházi intézmények, akkor azt a kettősséget, ami jelen van, ma is szemlélhetjük valamilyen módon. Az egyik oldalon az a vágy és az a törekvés, hogy az intézmények alapításában is megmutassa az egyház, hogy mit is tud adni ennek az országnak az ember javára és Isten dicsőségére. A másik oldalon az a félelem, hogy nehogy az a lelkület, ami az egyházat kell hogy jellemezze, valamilyen módon eltűnik az intézményi struktúrában. Mitől is keresztény egy intézmény? Mit is jelent a lelkület egy intézményen belül, amelyik egyébként egy állami finanszírozású, és állami szabályrendszer szerint működő intézmény? Aztán az infrastruktúrának a hiánya vagy éppen a megteremtése. A másik oldalról pedig az a felismerés, hogy bármilyen jó vagy éppen bármilyen rossz, bármilyen gyenge az infrastruktúra, önfeláldozás nélkül, anélkül, hogy odateszi magát az ember, mégsem megy. És aztán az egyházi intézmények működését folyamatosan kísérő kérdés természetesen az egyenlő finanszírozás kérdése. Ha jól tudom főigazgató úrtól, akkor még mindig nem jutottunk el odáig, hogy valóban teljesen egyenlő feltételek mellett működjenek az állami fenntartású és az egyházi fenntartású kórházak. Nemcsak tőle tudom, hanem a minisztériumtól is. Ez valóban így van. tehát még mindig van tennivaló. De bármilyen jó a finanszírozás, az áldozatkészség nem vonható ki az egyházi intézményekből.

Évről évre azért rendezzük ezt a fórumot, a Németajkú Református Egyházközség Protestáns Fórumát, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának és a Dunamelléki Egyházkerületnek és az alapítónak, a Bethesda Gyermekkórháznak az ünnepségét, hogy számot vessünk azzal, hogy hol is tartunk. Hol tudunk jól együttműködni; az állami és az egyházi intézmények, az állami és az egyházi intézményrendszer, mi az a több, amit az egyház bele tud tenni, meg tud mutatni ebben az intézményrendszerben, vagy azt is mondhatnám, hogy mi az, ami más, ami több, vagy egyszerűen csak más. Ez megint csak fontos kérdés.

Az a kihívás, ami a hőskorban az alapító atyáknak és anyáknak az idejében megjelent, ma is megvan. Egyrészt, az egyházi intézmények részéről őrizni, megmutatni, gyümölcsöztetni azt a mást, azt a többet, amit az egyház adhat, másrészt elfogadni a mindenkire érvényes szabályrendszert. Az állam kihívása pedig az, hogy teret engedjen. Úgy készítse el, olyan legyen a szabályozás, olyan legyen a finanszírozás, olyan legyen az együttműködés, hogy ne fojtsa meg, ne tegye lehetetlenné azt, hogy az egyház megmutathassa azt, ami a legsajátabb küldetése, ami a legsajátabb üzenete, amit hozzá tud tenni pluszban ahhoz, ami egyébként minden tisztességes szociális, egészségügyi vagy éppen köznevelési rendszernek a sajátja kell, hogy legyen.

Visszatekintve erre a több mint húsz éves időszakra, elmondhatjuk, hogy igen, még mindig van tanulnivalónk, még mindig van egyfajta idegenség az állami rendszeren belül akkor, amikor egyházi intézményekről van szó. Nem akartam hinni a szememnek, amikor legutóbb miniszterként elcsíptem egy levelet, amit a mi oktatási rendszerünkből írt egy komoly pozícióban lévő ember, mikor az egyik püspök azt kérte, hogy átvennék ezt és ezt az iskolát, egyházi iskolává tennék. Akkor azt válaszolta ez a főigazgató-helyettes, hogy ne akarja átvenni az egyház, hiszen az egyháznak nincsenek oktatási tapasztalatai még Magyarországon, úgyhogy jobb lenne, ha inkább állami kézben maradna ez az iskola. Ez csak egy példa. De az egyházak oldaláról is van sokszor értetlenkedést vagy idegenkedés. Bizony, mind a két oldalon van tanulnivaló. Azzal az eséllyel mindenképpen élnünk kell a jövőben, hogy ma már mindkét oldalon dolgoznak olyan emberek ezekben a rendszerekben, akik ismerik az egyház belső életét, és ugyanakkor tudják, hogyan működik egy állami rendszer. Azoknak a segítségét, tudását és ismereteit figyelembe kell vennünk, és építenünk rájuk, akik otthon vannak ebben az ügyben, mert az lenne a normális ebben az országban, ebben a nemzetben, ha azok, akik az egyházi közösségük hűséges tagjai, minél többen ott lennének az állami szolgálatban, és a saját személyes példájukon keresztül tudnák mutatni azt a mást, azt a többet. Tudnák kamatoztatni az állami intézményekbe, az állam irányításában, a kormányzásban, és mindenfajta állami szolgálatban. Viszont azok, akik tapasztalatot szereztek az állam, a kormányzás világában, az egyházak életébe is bevigyék azt a tudást, azt az ismeretet. Hogyha ilyen kölcsönösségen alapul az együttműködés, akkor úgy tudunk továbbtanulni ebben az ügyben, hogy közben nem felejtjük el Dizseri Tamásnak, a hőskornak, az alapító atyáknak az életművét.

Engedjék meg, hogy ezekkel a gondolatokkal köszöntsek mindenkit, aki a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díj átadásán megjelent. Elsősorban a korábbi díjazottakat, akiknek örülünk, hogy szép számban megjelentek. Aztán szeretettel köszöntöm a püspök urakat: Bölcskei Gusztávot, a Reformárus Zsinat lelkészi elnökét; Szabó Istvánt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökét; és a házigazdát, Velkey György doktor urat, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatóját. Sok szeretettel köszöntjük Dizseri Tamás otthonának, Érd városának polgármesterét. És nem utolsó sorban köszöntöm elődömet, Réthelyi Miklóst, és köszöntöm Dizseri Tamás családjának minden tagját, akik itt megjelentek.

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter