Close
2017. december
H K S C P S V
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Balog Zoltán beszéde a felújított József Attila Emlékhely megnyitóján

2015. ápr. 11. Beszédek | Hozzászólások

Polgármester Úr! Főpolgármester-helyettes Asszony! Tisztelt József Attilát szeretők!

József Attila mindenkié. Mindenkié lehet, csak akarni kell. Hogyha valakinek beszédet kell mondania költők és színészek után, akkor azt is mondhatnánk, hogy innen szép nyerni. De végül is nem bánom, mert együtt van minden. Minden, ami ahhoz kell, hogy József Attila valóban mindenkié legyen és ahhoz, hogy akarjuk ezt: a nagyszerű fiatal előadóművész és gyermeke, a cseperedő tehetség, Bartók Béla, az a hang, amit mindig összekötünk József Attilával – Jordán Tamás hangja -, itt vagyunk Ferencvárosban, úgyhogy József Attila mindenkié is lehetne. Mert őt nem lehet korlátok közé szorítani. Nem tűr sem politikai, sem társadalmi, sem egyéb kategóriákat. Sehová sem tartozik, mert mindenhol otthon van. Senki sem sajátíthatja ki magának, mert mindenkié. Rólunk szól, értünk szól és hozzánk szól. Elődeinkhez és utódainkhoz egyaránt. A mindenkori magyar emberhez.

Divatos játék – rossz divat -, az a vita, hogy ki kié. Ki hová tartozik, melyik művész kié. Milyen művészete van a balnak, a jobbnak, a liberálisnak, a konzervatívnak, a nemzetinek, a kozmopolitának, a kereszténynek, a progresszívnek és sorolhatnánk tovább. Mit akar egy nemzeti, keresztény, polgári kultúrkormányzat azzal a magányos zsenivel, ezzel az emberrel, aki a proletár lét szegénységét tudatosan vállalta. Őstehetség, aki deklaráltan szembeállt egy úri Magyarországgal. Hogy mit akarunk? Bízom benne, hogy együtt szeretnénk búcsút venni a sztereotípiáktól.

József Attila arra biztat minket, hogy ne engedjük őt magát beskatulyázni a munkásköltő fiókba, de ne engedjük saját magunkat se skatulyába kényszeríteni. Derkovits, Radnóti, Bartók vagy akár Jancsó Miklós miért ne lehetne azoké, akik egyébként szeretik Munkácsyt, Herczeg Ferencet, Erkelt vagy éppen Nyírő József regényeit. Még akkor is, ha ők mást gondoltak vagy mást gondolnak a politikáról, a magyarságról, az életről, a halálról, a forradalomról. Mást, mint mi. Vagy még az is lehet, hogy hasonlót gondolnak. Sőt, még az is előfordulhat, hogy néha ugyanazt gondolják. De nem ez a lényeg. Ez számít, de nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy közel jöttek, közel jönnek hozzánk művészetükkel, megszólítanak, elbűvöl a tehetségük. Jöjjenek hát! Jöjjenek hát a balosok, a jobbosok, a konzervatívak, a keresztények, a nem keresztények, a progresszívek. Jöjjenek a magyarok, jöjjenek az emberek, jöjjenek, hogy újra felfedezzék, hogy felfedezzük József Attilát. Már az is jó, ha külön-külön újra felfedezzük, külön utakon, de még jobb, ha együtt próbáljuk meg.

Nyelvünk, kultúránk, művészeti ágaink és köztük az irodalom a magyar nép és hazánk egységének és sokféleségének megteremtői és megtestesítői. A kötészet lehetne egy legkisebb közös többszörös. Ha kellő odafigyeléssel és alázattal olvassuk a magyar költőket, vagy éppen hallgatjuk őket, önbecsülésünk és identitásunk erősödhet, bármilyen közösségben, bármilyen faluvégen, alszegen vagy felszegen szocializálódtunk is.

József Attilát a legunalmasabb irodalomóra sem tudja eltávolítani a mindenkori magyar fiataloktól, de egy jó magyar tanár megtalálhatja azt az annyira áhított közös nyelvet az utána következő generációval. Aki a hetvenes, nyolcvanas években indult el ki tudja honnan, Magyarország valamelyik csücskéből farmerban, talán papucsban egy szendviccsel a zsebében és József Attila kötettel a hóna alatt autóstoppal a Balatonra – az egy ilyen Magyarország volt. József Attila, aki személyes és a közösségi – úgy is mondhatnánk társadalmi –, megkülönböztethető, de szét nem választható. Akinek minden sorában egyszerre benne van ez a mélyen személyes és magasan közösségi.

József Attila mindig ellenzéki volt. Ha élhetek ezzel a megfogalmazással, egy rendes, magára valamit is adó költőnek állapotbeli kötelessége, hogy kritikus legyen, hogy rendszerkritikus legyen. És miért ne lehetne így? Egy magára valamit is adó kormánytagnak pedig állapotbeli kötelessége, hogy füle legyen azokra az üzenetekre is, amelyek a költészet útján érkeznek. Egyszerre személyes és ugyanakkor társadalmi. Egyszerre a kettő. József Attila azt írja: „Érted haragszom, nem ellened / nosza szoritsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban, / erősitsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.” Erősítsen, legyenek olyan haragok és legyen olyan békesség ebben az országban, ami együtt erősít bennünket.

Itt, a Gát utca 3. szám alatt mindössze három hónapos koráig élt a költő. Azzal, hogy emlékhellyé alakítottuk ezzel ennek a három rövid hónapnak megnő a szimbolikus jelentősége. És ahogy polgármester úr meggyőzően és mélyrehatóan sorolta azt a sok-sok helyet, ami egyszerre az otthonnak és az otthontalanság dokumentumai, most az egykori otthon olyan emlékhellyé válhat, ahová kedvünk lehet ellátogatni. Egy találkozóhely, amely a közösség élet színtere lehet. És legyen is a Gát utca egy olyan zarándokhely, ahol József Attila személye és költészete a befogadás és a megértés személyessége révén élő, kulturális tradícióként jelenhet meg.

És végül egy Juhász Gyula idézet 1922-ből, a Szépség koldusából: „Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul, magasba és mélybe: József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki! Ennek a szegény, csonka országnak egyetlen megmaradt és el nem rabolható kincse kultúrája és ennek a kultúrának reménységei közül való ez a József Attila, akit nem én, de a múzsa avatott pappá, a szépség és igazság magyar templomában.”

Isten éltesse József Attila költészetét!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter