Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a felújított Szigligeti Alkotóház átadása alkalmából

2014. dec. 12. Beszédek | Hozzászólások

Miniszterhelyettes Úr! Államtitkár Asszony! Államtitkár Úr! Igazgató Úr!

Ezután a lélekkel és szívvel előadott technokrata szöveg után jöjjön egy kis líra: „Az örömtől sírtam, a szépség örömétől, a szavak értékének felismerésétől, attól, hogy így lehet mondani valamit, hogy könyvbe lehet zárni és kifejezni a mondhatatlant is.” Szabó Magda szavai ezek, talán éppen Szigligeten írta, hiszen neki is kedvenc helye volt ez a ház. Azért olvastam és idéztem ezt most meg, mert gyönyörűen kifejezi azt, hogy mit jelent alkotni. Persze mi, olvasók a másik oldalt ismerjük meg, akik megcsodálják a művészeti alkotásokat. Mi, a befogadók. Bár, nekem is van egy olyan szakmám, ahol alkotni kell; egy prédikációírásnál nagyon fontos, hogy megfeleljünk annak a három kritériumnak, ami úgy hangzik: megnyugtató, megindító és kielégítő. Ilyennek kell lennie egy műnek. Az egyszeri prédikátor úgy számolt be a professzorának arról, hogy ő egy igazi művet alkotott, hogy megnyugtató volt a prédikáció, mert mindenki elaludt, amikor elkezdte; megindító volt, mert alig fejezte be, mindenki gyorsan elhagyta a templomot; és kielégítő volt, mert a következő héten már senki nem jött vissza – ezek a rossz alkotások.

Itt most jó alkotásokról van szó. Fölidézünk néhány nevet, ki mindenkinek volt otthona, nyáron, ősszel, télen, tavasszal ez a ház, egyáltalán az alkotóházak; itt egy hosszabb névsor következik, és nyilván számos művészt és írót ki fogok hagyni: Örkény, Zelk Zoltán, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes, Kolozsvári Grandpierre Emil, Szabó Magda, Kertész Imre, Nagy László, Vas István, Tatay Sándor, Palotai Mór, Pilinszky János, Tímár György, Németh László, Fekete István, Lázár Ervin, Somlyó György, Weöres Sándor, Károlyi Amy, Déry Tibor, Bella István, Füst Milán, Csurka István, Gergely Ágnes, Ágh István, Marsall László, Esterházy Péter, Garaczi László, Háy János, Kántor Péter, Vámos Miklós, Csaplár Miklós, Szendrő Tibor, Dobai Péter, Varró Dániel, Harcos Bálint, hogy a régieket és az újakat összehozzam.

Néhány héttel ezelőtt, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeumban Kertész Imre 80. születésnapját ünnepeltük, akkor Kulka János fölolvasott egy szösszenetet Spiró Györgytől, ami arról szólt, hogyan várta meg itt a parkolóban Spiró György egy autóban Kertész Imrét, hogy fölvigye Budapestre, és hogyan elmélkedtek arról, mit is jelent számukra Szigliget. Egy nagyon tanulságos történet volt. És akkor még a festőkről, a szobrászokról nem is beszéltünk; hogy hány alkotóművész élte át ebben az alkotóházban a pihenés örömeit, vagy éppen azt a magányt, amire vágyott, vagy azt a társaságot, amelyikkel el akarta tölteni az időt, vagy éppen egy fontos műnek a létrejöttét, vagy talán éppen alkotói vagy emberi válságot. A magyar irodalomnak, a magyar kultúrának fontos alkotóiról van szó, akik mindegyike persze önálló világgal bír, de hogy ezek a világok valamilyen módon összekapcsolódnak és összekapcsolódhatnak, ahhoz kellenek ezek az alkotóházak. Azt is mondhatnánk, hogy a magyar irodalomnak, a magyar alkotóművészetnek a szentélyéről van szó. Ha szakralitása nem is, de spiritualitása mindenképpen van ennek a háznak.

Valóban, a magyar irodalom, a magyar alkotóművészet szentélye, egy menedék, vagy – ha ez nem sértő – intellektuális játszóház, multikulturális gyülekezőhely, de mégiscsak az alkotóház fejezi ki leginkább azt, ami itt újra és újra történik. Nemes Nagy Ágnes vallott erről így: „Szigliget hívei között is a leghívebbek közé tartozom. Létének első percétől fogva látogatom az íróházat, felkutattam a kert minden centijét, végiglaktam a kastély minden szobáját, ácsorogtam az Öregtorony shakespeare-i romjai között, húzattam fogat tapolcai fogorvossal, szaladgáltam pelék után a padláson, hallgattam Lukács bácsit, a mesemondó csőszt. Nyújt Szigliget csöndet és társasjátékot, telet és nyarat, nyújtja mindenekfölött azt a civilizált természetet, amelyből sokunknak nem jutna már egy falat sem Szigliget nélkül, mert Szigliget gyönyörű, mert Szigliget kimeríthetetlen.” Ő és mások annyi szépet és jót írtak erről a helyről, és most ez a hely valóban megújult, gyönyörű. És hogyha elfogadjuk Lackfi János tréfás definícióját, amelyik így hangzik: „Az irodalmat jellemezhetném úgy, mint egy háztartási gépet, ami segít és könnyebbé tudja tenni a napjainkat. Ezt a gondolatot hordozni – igen, ez küldetés.” Hát, ha az irodalom háztartási gép, akkor ez a karbantartó műhely – gondolom, sokan szeretnének ilyen karbantartó műhelyt.

Valóban az új magyar kultúrpolitikának egyik fontos ékkövévé és színvonalává válhat ez az épület. Akik látták a fényképeket, és akik itt töltöttek el időt, elmondhatják, milyen méltatlan állapotok voltak itt. Látni fogjuk, hogy mit végeztünk, hogy mire fordítottuk a magyar adófizetők pénzéből a súlyos százmilliókat. Az intézményrendszer kiépülésében – aminek stabilnak kell lenni és hatékonynak – fontos a nagy magyar nemzeti intézmények megújulása: az Operaház, az Operett Színház és a Művészeti Akadémia; és az új vállalkozások: a Liget-projekt, az a múzeumi negyed, ami itt készül a Városligetben, mindez azt jelzi, hogy a kultúrára áldozott összegek nemcsak növekednek a következő évben – éppen egymilliárd forinttal több jut erre –, hanem ezek a beruházások azt üzenik, hogy amink van, amit használtunk, amit élveztünk, ami jó volt, azt megbecsüljük és fölújítjuk, és újra régi fényében tündököl – gondoljanak csak például a Vigadóra. Ahol pedig valamilyen hiátus jelentkezik, amit az elején talán maguk sem tudtak úgy megépíteni, ahogy szerették volna, ott pedig az eredeti tervek szerint megújulnak a nemzeti intézményeink. Ehhez hozzájön az, amelyik az új ciklus kultúrpolitikájának a középpontjában áll, az a kulturális alapellátás, amit Hoppál Péter államtitkár úr meghirdetett, merthogy bizony arra jók ezek a nagyberuházások, meg az alkotóművészeti műhelyek, művésztelepek, hogy a hozzáférést biztosítsuk mindazoknak, akiknek a kultúrával a mindennapokban is érdemes és kell találkozni.

Bizonyára vannak itt köztünk olyanok, akik ismerik az alkotóház történetét. Az ötvenes években termelőszövetkezeti könyvelők bentlakásos tanfolyamait tartották ebben a kastélyban. Aztán akkor is voltak értékmentők. Bölöni Györgynek köszönhetően Kelecsényi László fogalmazta ezt meg frappánsan, idézem: „A számkukacok el lettek tanácsolva onnét, némi tatarozás után jöhettek az írók.” Úgyhogy azóta valóban Szigliget újra az íróké és az alkotóművészeté. A felújításról sok mindent hallottunk itt. Azt tudom egyrészt mondani, hogy folytatjuk, hiszen ma is beruházások vannak folyamatban, a másik dolog pedig az, hogy köszönjük. Valóban köszönjük Hornyák Tibornak és csapatának, akik jó gazdái voltak ennek a felújításnak. Most már elkövetkezett az az időszak, amikor valóban megtölthetjük tartalommal az infrastrukturális beruházásokat és kereteket. Ez nemcsak az épületekről szól, hanem magáról a szervezetrendszerről, amiről itt egy nagyon meggyőző felsorolást hallottunk, nagyon komoly munka volt. És hogy ez a művészvilág megelégedésével történt, talán ez a legkomolyabb része ennek a dolognak, ehhez gratulálok, ezt köszönöm. Az új vezetés még több tartalommal fogja megtölteni ezeket a nagyon jól fölépített struktúrákat.

Múlt héten Los Angelesben jártam, ahol Csíkszentmihályi Mihály pszichológust tüntettük ki az egyik legnagyobb magyar kitüntetéssel. Eltöltöttem vele egy izgalmas, csodálatos napot; tőle hoztam egy idézetet: „Mindenki olyan mértékig része egy családnak vagy egy baráti kapcsolatnak, amilyen mértékű pszichikai energiát fektet be a közös célokba.” Ez talán a művészvilágnak, a magyar kultúrának, a magyar kultúra hordozóinak is lehetne a hitvallása, vagy egyfajta recept arra, hogyan is érezhetjük jól magunkat a saját kultúránkban. Úgyhogy Csíkszentmihályi Mihálynak a nagy felfedezésével, a flow-elmélettel példálózva: itt van a flow, olyan áradás, olyan áramlat, amely valóban az örömérzés; az, hogy amit csinálunk, azt örömmel csináljuk, és az sokkal hatásosabb, akkor gazdaságilag is sokkal hatékonyabb és kifizetődőbb. Bízom benne, hogy az áradás, az még több lesz az elkövetkező hónapokban és években. Köszönjük a munkát, és folytatni fogjuk!

Köszönöm a figyelmet!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter