Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a Gulág Emlékbizottság alakuló ülésén

2015. feb. 23. Beszédek, Hírek | Hozzászólások

Tisztelettel köszöntöm önöket a Gulág Emlékbizottság alakuló ülésén!

Csak az a negyven év ne lett volna! Az a negyven év, amikor azt a szenvedést, jogtalanságot és igazságtalanságot, ami a második világháború lezárását követte, elhallgattuk.

Most, amikor a hetvenedik évforduló kapcsán találkozunk, és a kormány szándéka értelmében megpróbáljuk elrendezni utólag azt, amit akkor kellett volna, elsősorban az áldozatokról beszélünk. Azokról beszélünk, akiknek a sorsa és az élete azt mutatja, hogy a második világháború lezárása nem a dolgok elrendezését jelentette, nem az igazságtalanságok megszüntetését, a borzalmaknak a végét, hanem újabb hazugságokat, újabb szenvedést, újabb igazságtalanságot hozott sokak életébe, számos európai, magyar család életébe. És a legnagyobb szenvedés talán az volt, hogy 1990-ig még beszélni sem lehetett róla – ellenkezőleg: azt történt, hogy akik a jogtalanságot elszenvedték, azokat számos esetben kriminalizálták, az áldozatokból tetteseket kreáltak.

A kormány a málenkij robot hetvenedik évfordulóját tekinti alkalomnak arra, hogy valamilyen módon a történelemmel, a történelmi bűnökkel, a történelmi tragédiákkal való szembenézést folytassa, hiszen az elmúlt év 1944 tragédiájára emlékezett, most az 1945. év tragédiájára fogunk emlékezni. A kormány létrehozott egy bizottságot. Köszönöm mindenkinek, hogy elfogadta ebbe a meghívást! A Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Miniszterelnökség részvételével felkértük a Magyar Tudományos Akadémiát, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságát, a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítványt, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körét, valamint a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetét, hogy egy-egy állandó tagot delegáljanak a bizottságba. Fölkértük a XX. Század Intézet főigazgató asszonyát, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatóját, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnök asszonyát a bizottság állandó tagjának. És köszönjük, hogy a Német Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövetsége is részt vesz ebben a bizottságban. Hiszen hogyha a számokra tekintünk, akkor látjuk, hogy a magyarországi németek szenvedései bizony nagyon jelentős módon itt vannak ezekben az eseményekben.

A kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította. A bizottság feladata, hogy méltó megemlékezést tartson, közreműködjön és javaslatot tegyen a Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltak internálásának, és Magyarország szovjet megszállásának hetvenedik évfordulójával kapcsolatos megemlékezések, rendezvények, ismeretterjesztő programok, emléktúrák szervezésére; emléktáblák, emlékhelyek létrehozására, emlékművek állítására; dokumentumfilmek, ismeretterjesztő és játékfilmek készítésére, könyvkiadásra, tudományos feldolgozásra, oktatási anyagok készítésére. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy a bizottság elnöke lehetek, és ilyen minőségemben még egyszer köszönöm, hogy eljöttek azok, akik ebben az ügyben nekünk segíteni tudnak.

A mai Magyarország területéről mintegy 200-230 ezer polgári lakost hurcoltak el úgynevezett málenkij robotra, ami kis munkát jelent. Közülük 150-170 ezer civil férfit és fiút hadifogolyként, 56-60 ezer férfit, nőt, fiút és lányt német származású internáltként. A 172 ezer négyzetkilométeres és 14,7 millió lakosú Nagy-Magyarországról mintegy 300 ezer civilt vetettek fogságba. Az éhezés, a nélkülözés, az embertelen, a legalapvetőbb emberi szükségeket sem biztosító körülmények, a túlhajtott kényszermunka következtében a deportáltak 30-40 százaléka halt meg, de voltak olyan települések, ahol az elhurcoltaknak több mint 60 százaléka veszett oda. Többségük a lágerek környékén jeltelen egyszemélyes vagy tömegsírba, míg kisebb részük a ki- vagy a hazafelé vezető vasútvonalak mentén lett elhantolva. Elhalálozásukról a szovjet szervek semmiféle hivatalos értesítést nem adtak, jelentős részük földi útjának végéről még ma sincs semmiféle információ. Azokról is külön meg kell emlékeznünk, akik a kint szerzett betegségekben haltak bele idehaza.

A politikai foglyok koholt vádak alapján, bírói ítélettel, a polgári elhurcoltak ennek hiányában a GUPVI, vagyis a Hadifogoly és Internáltügyi Főparancsnokság felügyelete alatt álló lágerekbe kerültek, általában 2-3 évre, de vannak, akik csak egy évtized eltelte után térhettek haza. A polgári elhurcoltak nagyobb része hadifogoly, míg kisebb része internálótáborba került. Utóbbiak német származásuk okán, illetve ürügyén, közöttük nők és leányok is tömegesen voltak. Többségüket bányákban, fakitermeléseken, építkezéseken, gyárakban, kisebb részüket kolhozokban, szovhozokban dolgoztatták embertelen körülmények között.

Talán a sajtó nyilvánosságának elég ennyi azzal kapcsolatban, hogy miért is fontos a munkánk. Köszönöm, hogy tudósítanak erről a nagyon fontos kezdeményezésről! Emlékszem rá, amikor 2002 tavaszán ott álltunk több mint százezren a Terror Háza Múzeum megnyitásán. Akkor – előtte és utána – elindult egy gyászmunka a kommunizmus áldozatainak körében. Bízunk benne, hogy ez az emlékév alkalmas arra, hogy a családokban a méltó megemlékezést és a sebek begyógyítását elősegítse, és ha ebben önök rendelkezésünkre állnak, illetve segítenek bennünket a nyilvánossággal, azt nagyon szépen köszönjük.

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter