Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a IV. Nemzeti Tanévnyitón

2013. szept. 1. Beszédek | Hozzászólások

 

Tisztelt Egyházi és Közéleti Méltóságok! Kedves Tanárok! Kedves Diákok, kedves Szülők!

„Minden kezdetnek varázsa van” – mondja a híres német-svájci író-költő, Hermann Hesse. És ha nem lenne ez, nem lenne varázs, akkor sokkal nehezebb lenne újat kezdeni. Akkor csak azt látnánk – vagy esetleg még sajnálnánk is -, ami elmúlt, ami már nem úgy van, pedig megszoktuk, ami kiszámítható volt, még ha néha kisszerű volt, akkor is. Vagy éppen csak azt, ami előttünk tornyosul, a bizonytalanságot, a nehezen érthetőt, a problémát, azt, ami kiszámíthatatlan.

A varázst az új tanév kezdetén, minden új tanév kezdetén a gyermekek jelentik. Az elsősök és a másodikosok, az általános iskolások és a gimnazisták, a fiatalok. Az ifjúság, azok, akik velünk együtt kezdetek, vagy éppen újra kezdenek egy második, egy harmadik tanévet, és ilyenkor persze már nehezebb feladat érezni a varázst, mert bizony az megkopik. Megkopik az iskolai csalódások, kijózanodások miatt, ahogyan előre halad az ember. De mi azért ragaszkodjunk legalább a tanév kezdetén ahhoz, hogy tanévet kezdeni ünnep, mindig ünnep, emelkedettség, megtiszteltetés. Megtiszteltetés, mert ránk bízatik Magyarország jövője. Magyar családok, szülők bízzák ránk legnagyobb kincsüket, lányukat, fiukat, unokájukat – a mi családunk is így tesz, a hatéves kislánnyal, aki elkezdi az iskolát, úgyhogy nekem érdekem, hogy jól sikerüljön – ránk bízzák. És ebben, hogy ránk bízzák, ebben benne van a legfontosabb szó, a bizalom. Ugyanis bizalom nélkül nem fog menni. Bizalom nélkül még a béremelés is értéktelen – majd meg fogják látni. És ez minden résztvevőre érvényes. Érvényes a szülőkre, akik miközben ránk bízzák a gyermeküket, aközben megpróbálják védeni is őket, úgy gondolják, hogy talán vannak olyan helyzetek, ahol értük kell kiállni, talán még az igazságérzetük ellenére is. Ez érthető, és talán még el is fogadható, de hogyha az értelmét nem adják át az iskolának, ha nem tanítják meg ugyanakkor bízni a gyermeküket a köznevelésben, a tanárban – még akkor is, ha néha az ellenkezője a tapasztalat -, akkor bizony nem fog menni.

És nekik is bízni kell. Bízni kell, hiszen nem véletlenül mondtuk ki 2011-ben, hogy Magyarországon az oktatás, a nevelés nem szolgáltatás, nem patyolat, hanem az egy közös felelősség, egy közös szolgálat a család és az iskola közös felelőssége. A család nem csak egyszerűen megrendelőként van jelen, hogy az iskola majd csináljon valamit a gyerekével vagy a gyerekéből, hanem közös felelősséget vállalunk.

Emlékszem a rövid tanárságom idejére, amikor egy szülőértekezleten egy édesanya egy félév után azt mondta, hogy: tanár úr mondjon már valamit a fiamról, akit heti két órában tanítottam egy fél évet, ő meg 14 éves koráig nevelte, meg még azután is. És azt mondtam neki: édesanya, mondjon már valamit a fiáról nekem! Mondjunk egymásnak valamit, hiszen ez egy közös felelősség.

Az állam, a kormány a tankerületi irányítás felelőssége is, amit mi most elvállaltunk ebben az induló tanévben már teljesen. Ezért vannak a nagy változások. A nagy változások, amelyek bizalom nélkül semmiképpen nem sikerülhetnek. Azért változtatunk, hogy jobb legyen. Nem a költségvetésnek legyen jobb, nem a minisztériumnak, hanem az iskolának, és ezen keresztül a gyermekeknek, a családoknak és az országnak legyen jobb. Azt akarjuk, hogy a változásokból, a felelősségből, amit el kell vállalnunk, minőség legyen, minőségi oktatás. Azt akarjuk, hogy a pedagógus teljesítménye ne magánügy legyen, ne csak magának kelljen elszámolni, és ez az elismerés ne függjön néhány jó kapcsolattól az iskola vezetésében, hanem jelenjen meg nyíltan az iskolában a szakmai érték. Hiszen ez a tanév a lehetőségek tanéve lesz. A keretek sok tekintetben újak, még nincsenek kiskapuk, közös erőfeszítéssel ki fogjuk tudni munkálni egy jól működő iskolaszervezet alapjait az új törvény szellemében, módosítva a rossz megoldásokat, de ehhez nagy-nagy dinamizmus kell. Hiszen a jövendő iskolájának rendkívüli feladatokra, állandó formálódásra, alkalmazkodásra, rugalmasságra kell képesnek lennie. És ha nem fészkelődünk az új ruhában, amit varrtunk egész évben keresve a helyünket, a tágasságot, akkor a jövőben is, továbbra is a szűkösséggel és a korlátokkal kell majd bajlódnunk. Ha nem élünk az új lehetőségekkel, kezdhetünk máris álmodozni az új reformokról, mi ezt nem szeretnénk.

Felelősség, minőség, bizalom. Azt kérem, hogy hagyjuk a politizálást az iskolából. És arra kérem innen is a politika szereplőit, hogy ne rongáljuk feleslegesen a bizalmat a magyar köznevelésben. Ne keltsünk bizalmatlanságot csak azért, mert úgy gondoljuk, hogy ez a kormány csak rosszat tehet. És arra kérem önöket is, pedagógusokat, hogy ne engedjék beszivárogni ezt a fajta bírálatot, ezt a fajta ellenállást. Mondhatom azt, hogy ezzel kapcsolatban vannak jó és rossz tapasztalataim az elmúlt évben; a tárgyalásokban, a megbeszélésekben előjött ez a közös érdek még olyan szereplőkkel is, akik állítólag vagy valóságosan is talán az asztalnak a másik oldalán vannak. Önök ne engedjék beszivárogni a mindenképpen való bizalmatlanságot és ártást, kedves pedagógusok, de ugyanakkor használják azt az új lehetőséget, a Nemzeti Pedagógus Kart, ami azért van, hogy a szakma elitje végre valahogy kiválasztódjék, a szakma elitje végre ismertté váljon, akiknek a szavára oda kell figyelni iskolaügyben, és hogy társaik képviseletében megkerülhetetlen tárgyalópartnere legyen a mindenkori kormányzatoknak.. Kérem, hogy éljenek ezzel!

Szakmai, szervezeti, minőségi ügyekben azt tudom ígérni, hogy nem lesznek egyedül. És persze a bizalom az új tanügyi irányítás részéről is kötelező. Nem csak mi kérjük ezt, hanem kínáljuk is, és kérjük a tankerületi irányítástól azt, hogy a kritikában, a bírálatban ne feltétlenül támadást lássanak, hanem először jobbító szándékot. Arra kérem a tankerületek irányítóit, hogy közvetítsék azt a bizalmat, amit mi magunk is fektetünk a magyar köznevelésbe, és annak munkásaiba. Mert mi bízunk a magyar köznevelésben. Azért jöttünk egy 475 éves iskolába, Debrecenbe, mert szeretnénk kifejezni ezt a bizalmat, és szeretnénk kifejezni azt az értéket, amit a magyar köznevelés jelent. Ez az iskola mára nagyon sok mindent túlélt, rossz reformokat is túlélt – ha netán rossz lenne a reform, akkor is túl fogja élni, de az én tapasztalatom az, hogy a jó reformokból tudott jól gazdálkodni, tudta jól hasznosítani őket. Bízzanak bennünk önök is! Azért, hogy Magyarország versenyképes legyen, versenyképesebb legyen.

Erre sincs ennél sokkal jobb példa, jó példa Magyarországon, mint éppen a Debreceni Református Kollégium. Ha az árkádok alatt végigmegyünk, akkor látjuk azokat a nagy magyarokat, akik itt tanultak ebben az iskolában, akik számára az erős identitás, múltjuknak a megbecsülése, a közösséghez való tartozás, és a versenyképes, 21. századi tudás nem egymásnak az ellentéte volt, nem volt egymással szemben kijátszható, hanem összetartozott.

Akik tudják, hogy honnan jönnek és hová mennek, akik tudják, hogy kik is valójában, azok mindig nagyobb és nagyobb teljesítményre képesek. Ezért a versenyképességnek, a nemzettudatunknak a megerősítése legalább olyan fontos előfeltétele, mint valóban a legmodernebb 21. századi tudásnak az átadása. Ezért sok intézkedést tettünk, engedjék meg, hogy néhányat kiemeljek, első helyen azt, ami arról szól, hogy erősebbeknek kell lennünk. Erősebbeknek kell lennünk fizikailag is, ezért van a mindennapos testnevelés. De amikor a mindennapos testnevelésről beszélünk, akkor nemcsak egyszerűen mindenfajta tornaórákról beszélünk, hanem arra gondolunk, amit Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas professzor mondott: a sport az nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb, legnemesebb nevelő eszköze. A sport fogalma nem tévesztendő össze puszta testi ügyességgel, rekordhajhászással, nyereségvadászással, és a legutóbbiakkal járó primadonnasággal. Az utóbbiaknak nemhogy csak a sporthoz semmi közük, de a sportnak egyenesen ellensége. A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való küzdelem nemes szimbóluma. Itt a játék alatt tanítja meg a sport az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a sportszerűségre, a nemes küzdelem szabályaira. Ezért a fizikai erő az lelki erőt is jelent, és éppen ezért a hit és erkölcstan fontos alapjai lesznek a jövőben az oktatásnak.

A lelkierőről még annyit, hogy ennek része az a fajta önkéntesség is, amit szeretnénk, ha megtanulnának a fiataljaink. Lehet, hogy nekünk is jobban meg kellett tanulni, és akkor jó példát tudnánk mutatni. És amikor vannak, akik kicsit keserű szájízzel vagy gúnyosan gondolnak arra, hogy önkéntes munkát, önkéntes közösségi szolgálatot lehet végezni Magyarországért és az itt lakókért, azokat arra kérem, hogy gondoljanak a dunai árvíz idejére. Én nagyon sok középiskolással találkoztam ott, akik önként mentek oda segíteni, és olyan élményeket tudtak elmondani utána, amiből kiderült, hogy ők maguk is épültek ebből.

És aztán természetesen a szellemi erő. A 21. századi tudás – ez kell, hogy legyen a magyar iskola. A testnek, a léleknek és a szellemnek a művelése, pallérozása. Az embernek a művelése. Az embernek, amelyik erőforrás, amelyik közös jövőnk, Magyarország jövője. Az iskola természetesen több mint ami az órán történik. Az iskolában többet lehet tanulni, mint ami egyszerűen a könyvekben van, bár azok is nagyon fontosak, ezért a következő tanévben az állam nagyobb felelősséget akar vállalni a tankönyveknek a biztosításáért.

És az, hogy ez a több az iskolában mi is valójában, ezt talán a diákok, a tanulók tudják a legjobban, még jobban tudják, mint mi, akik felelősek vagyunk az oktatásért. Több mint egyszerű tanóra, több mint egyszerű tanulás, ezért titeket, diákokat arra kérünk, hogy adjátok át ezt a tudást, ezt a tapasztalatot nekünk. Azt, ami nektek az iskola az iskolai órákon, és azon túl is. Azt nem tudjuk ígérni, hogy lemondunk arról a felelősségről, hogy nekünk kell titeket tanítani, de a legjobb tanárok pontosan tudják azt, hogy a diákoktól is lehet tanulni. A jóktól is, meg a rosszaktól is. Emiatt azért nem érdemes rossz diáknak lenni. Ez a kölcsönös tanulás is a varázsnak a része. Úgy hívják ezt, hogy emberi kapcsolat, ami létrejön tanár-diák és diák-diák között. Ebben legalább annyi emberi erőforrás van, mint a testnek, a léleknek és a szellemnek az erősítésében.

Ezért hát testi, lelki, szellemi erőben, és emberi kapcsolatokban gazdag tanévet kívánok!

Ezzel a 2013-14 évi tanévet megnyitom. Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter