Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán beszéde a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján

2013. dec. 7. Beszédek | Hozzászólások

Előre is elnézést kérek, hogy én egy kicsit többre készültem, mint köszöntő beszéd. Farkas Flóriánnal olyan jó az együttműködésünk, hogy azt az időt, amit ő megspórolt, most igénybe venném, ha lehet. Merthogy mi így szoktunk együttműködni, így nyilvánosan is polemizálunk egy kicsit egymással, és hogyha szabad polemizálni, nyilván azt a közös érdekünkben tesszük.

Én úgy értem ezt a dolgot, hogy mi nem azért jöttünk ide, hogy segítsünk, hanem azért hívtunk ide titeket, hogy segítsetek nekünk, de ezzel szerintem mi teljes mértékben egy pályán vagyunk. Ha szabad rögtön itt az előttem szólóhoz kapcsolódni, és Farkas Flórián elnök urat is idézni; mindketten azért ragaszkodunk ahhoz, hogy minden alkalommal itt legyünk ezen a találkozón, mert hogyha ez a két generáció, az első roma-cigány vezető generáció nem kapcsolódik egymáshoz – akikre lehet nagyon sok minden rosszat mondani, nagyon sok jót is mondani -, hogyha nem ahhoz kapcsolódunk, amit már elértünk, hanem úgy gondoljuk, hogy ott minden rossz, és ők semmihez nem értenek, és majd mi megmutatjuk, hogy milyen lesz, akkor nem tudunk sikeresek lenni. Ezért püspök atyának is a számos gondolata közül egy nagyon lényeges dolog: a folytonosság, kapcsolódni ahhoz, amit az elődeink letettek az asztalra, amit rosszul csináltak, jobban csinálni, amihez viszont lehet kapcsolódni, azt pedig továbbvinni, erősíteni. . Ma délután lesz egy nagyon fontos előadás, Gulyás Gergely képviselő úr, aki szintén a mi alapítványunk, a Polgári Magyarországért Alapítvány munkatársa, az igazgatója, a választási rendszerről fog szólni.

Higgyétek el, hogy lehet értelmiségieskedni itt is, ott is, amott is, de ha nem vesszük igénybe azt politikai képviseleti lehetőséget, amit ma a magyar alkotmányosság kínál, hanem azt mondjuk, hogy ez egy ilyen biznisz, megélhetési cigánypolitika, ezzel mi nem foglalkozunk, mert mi egy igazi tiszta, független értelmiségiek vagyunk, akkor olyan frontokat építünk föl, amik az ügynek fognak ártani. Tehát ezért fontos, hogy az Országos Roma Önkormányzat vezetője újra és újra itt van, ti pedig meghallgatjátok, amit ő mond, és alig várjuk, hogy vitatkozzatok velünk, és a marsallbotot kézbe ragadjátok. Ne ignoráljátok, ne zárjátok ki azt a rendszert, ami ma a magyarországi cigányság képviseletére van választások útján egy új rendszerben – erről beszél majd Gulyás Gergely, hogyha minden igaz és jól sikerül, és ebbe mindenképpen kell, hogy segítsetek. 2014 tavaszán az első cigányok által választott, teljes jogú parlamenti képviselő bekerül a magyar parlamentbe, és az nem mindegy, hogy ki lesz, és az nem mindegy, hogy hogy fog működni. Hogy ki lesz, abba bele tudtok szólni részlegesen, mert ugye van egy lista, amin lesz majd egy név, de hogy hogy fog működni az rajtatok múlik, azon, hogy ti hogyan kéritek számon rajta. Valóban titeket képvisel-e, nemcsak saját magát meg egy szűk érdekcsoportot, hanem azokat a fiatalokat, akik bele akarnak szólni ebbe az ügybe, az egy nagyon lényeges dolog. Ezért újra és újra bíztatlak titeket. Kicsit vitatkozunk, mert ti mindig elmondjátok, hogy hát ez a kisebbségi önkormányzati rendszer, ez a helyi, megyei vagy éppen országos önkormányzat nem a mi világunk. Én azt szeretném, ha a ti világotok lenne, egyre inkább a ti világotok lenne, mert erről szól, ha van értelme a demokráciának, akkor ez mindenképpen az.

Hagy kezdjem azzal, hogy fiatalok vagytok, szépek vagytok, okosak vagytok, romák vagytok, magyarok vagytok, és azt kívánom, hogy ez egyre inkább legyen így. A fiatalság egy múló állapot, és látom azokat, akikkel már harmadszor találkozom vagy sokadszor, de ebben a körben harmadszor, hogy azért az érettség és a bölcsesség látszik az arcotokon. Nagyon jó látni valóban, hogy három év alatt ennyire előre tudtok jutni, tudtok fejlődni. A magyar kormány dolga az – azt nem tudjuk elintézni, hogy fiatalok maradjatok -, hogy egyre okosabbak legyetek, akár még szépek is, hiszen egy szép fiatal lánynál csak egy szebb női szépség van, amikor ott van egy kis gyermek a karján, tehát ebbe az irányba léphetünk.

Biztos hallottatok a diplomás gyesről és gyedről. Az egy nagyon fontos dolog, hogy ma, akik gyermeket vállalnak, miközben tanulnak, azoknak a magyar állam egy nagyon komoly segítséget ad, és bízom benne, hogy ez egy tartós rendszer lesz. Abban pedig, hogy együtt tudjunk dolgozni, próbáljuk megadni a mi segítségünket.

Sokféle út van. Ma a magyarországi cigányság előtt sokféle út van, és ez az első üzenetem, amit szeretném, ha elhinnétek, hogy azoknak sose higgyetek, akik azt mondják, hogy nincs út, nincs esély, nincs lehetőség. Ezt ne fogadjátok el, mert akkor saját magatoknak ártotok. Igenis van út, sőt utak vannak, és ezeken az utakon belül a ti utatok az, amit az előbb próbáltam már mondani, a ti utatok, hogy értelmiségiek legyetek, hogy jó romák legyetek, hogy jó magyarok legyetek, hogy jó keresztyének – és ezt mind együtt, és a sorrend az nagyon fontos. A diplomások előtt ez az út áll, mert nem minden diplomás értelmiségi. A diploma az egy papír. Az, hogy valaki értelmiségi lesz egy életformát jelent, egy olyan életformát jelent, hogy képes saját magáról kritikusan gondolkodni, önkritikusan gondolkodni, képes a körülötte lévő világról, a körülötte lévő közösségről is értelmesen, kritikusan gondolkodni. Tehát azt is mondhatnánk, hogy önreflexió a világra való reflexió; ezt képes valamilyen módon kifejezni, és ezt képes egy értelmiségi vitában meg is védeni, és még ennél fontosabb, hogy amikor meggyőzték, akkor képes ezt a meggyőzést tudomásul venni. Tehát verbalitás, kommunikáció tartozik ehhez. Nagyon fontos, hogy ehhez valóban tartozik egy felelősségvállalás. Az az értelmiségi, aki nemcsak önmagáért vállal felelősséget, hanem egy nagyobb közösségért – ehhez valamikor van diplomája, olyan is van, hogy nincs -, de a diploma semmiképpen nem akadálya, hogy értelmiségiek legyetek, úgyhogy azt érdemes megszerezni.

Az értelmiségi az egy életforma, amiről pedig mi beszélünk az az identitás. Az identitásban ez a három szó nagyon fontos itt: a roma vagy cigány, a magyar és a keresztyén. Azt is mondhatnánk, hogy divatos beszélni kettős identitásról, mi hármas identitásról beszélünk, és ez a ti sajátosságotok, ez másnak nincs. Ha valami olyan van az embernek, ami másnak nincs, akkor arra nagyon kell vigyázni, mert ha ezt elveszik, akkor az hiányozni fog a világból.

Tehát ez a hármas dolog együtt, hogy roma, magyar, keresztyén – és akkor az életformát is hozzáteszem, mert ez az identitás: értelmiségi -, ez ma nagyon keveseknek van Magyarországon. Nektek van, nektek lehet, úgyhogy erre érdemes nagyon vigyázni. A roma identitás meg a magyar identitás, az a vér szava. Tegnap azon a gyönyörű filmen láttuk, hogy mit ér a vér szava és aztán a végén még vér lesz belőle, azért ez egy nagyon megrázó dolog. Még hogyha ez egy mese is volt, egy nagyon igazi mese volt az életről. Az idegeneknek meg a hozzájuk tartozók életéről. A kultúra, amibe belenőttetek az mégis csak egyszerre egy cigány-magyar kultúra. Ebben benne van a múlt, ebben benne van a történelem, ebben benne van a család. Ez egy ilyen identitás a roma-magyar identitás. Nagyon fontos, hogy ne engedjétek a kettőt egymással szemben kijátszani. Akkor se hagyjátok magatoktól elvenni a kettős identitást, amikor ezt el akarják venni, vagy le akarják tagadni. Mi titeket magyarnak tartunk, mi titeket egyszerre szeretünk magyarként és romaként. Fontos, hogy ti se dobjátok el ezt magatoktól, amikor úgy érzitek, hogy a magyar közösség nem fogad be, nem akar, akadályoz, visszatart. Vannak sokan ilyenek, de nagyon sokan vannak a másik oldalon is, akkor se mondjatok le arról, hogy magyarok vagytok. Semmiképpen ne mondjatok le arról, hogy cigányok vagytok, hogy romák vagytok, mert nekünk ez érték, nekünk nagyon fontos. Mert hogyha a magyarországi cigányság körében nem lesznek olyan emberek, mint amilyenek ti vagytok, akkor arra mi fogunk – elnézést – ráfaragni, az a mi veszteségünk lesz. Úgyhogy úgy kellenek Magyarországnak olyan emberek, akik értik mind a két oldalt, mint egy falat kenyér.. Akik értik, hogy mi a baja a magyaroknak, akik nem cigányok és nem romák, és mi a baja a cigányoknak, akik egyébként magyarok, ha azok akarnak lenni.

Itt nagyon sok tévút van, tehát amit a keskeny útról mondott püspök atya az is nagyon fontos. Ugye ez egy keskeny út. És hogy ezen a keskeny úton rajta tudjon maradni az ember, és ne tévelyedjen el se balra, se jobbra, se szélsőbalra, se szélsőjobbra – hogyha lehet egy kicsit politizálni -, ahhoz kell egy világos útjelző: a keresztyénség az útjelző tábla. Az a mérce, amihez mérjük magunkat.

Ha szabad egy kicsit személyesnek lenni, még ennél is személyesebbnek lenni, akkor hagy mondjam azt, hogy én magam politikusként és újabban miniszterként azt szoktam mondani, hogy érdemes a roma üggyel foglalkozni, mert előbb-utóbb miniszter lesz az ember. Tehát mindenkit biztatok arra, hogy induljon el ezen az úton. Higgyétek el, ott fönt már elég ritka a levegő, és az ember néha nagyon lent érzi magát egyébként, mint miniszter. Engem a túlélésben valami segít, vagy hogy azt a sok igazságtalanságot, amit az ember kap, vagy azt a sok hibát, amit egyébként elkövet, hogy az ember föl tudja magában dolgozni, az keresztyénség nélkül nem megy. Ha nincs egy erős hitbeli bázis, és a keresztyén hit az nem csak egyszerűen egy személyes meggyőződés, és én ezt tanultam meg leginkább politikusként, hogy az egy közösségi lét. Tehát a legtöbb segítséget az embernek az a közösség adja, amelyik keresztyén alapon szerveződik. A vér alapú közösség, ez is gyönyörű, és tragikus volt a tegnap esti filmben. Azt is ismeritek – ugye itt beszélhetünk magunk között -, amikor a vér szerinti közösség visszahúzza az embert, amikor a vér szerinti közösség megakadályozza abban, hogy tovább lépjen. Még a kulturális közösség is inkább olyan, hogy vagy befogad, vagy nem fogad be, de arra számíthatsz, hogy a keresztyén közösség meg fog téged tartani, és akkor te is segítesz megtartani a többieket.

Tehát ez az a mérce, ez az az útjelző, amihez kapcsolódunk, mert ebben több van, mint vér, ebben több van, mint kultúra, ebben van spiritualitás, lelki minőség és szakralitás is. Fontos, hogy ezt a hármas identitást gyakoroljátok abban az életformában, amit úgy hívnak, hogy értelmiségi. Akkor ez a szó lesz a sajátotok – és ez nagyon fontos szó -, hogy elit. Egy nagyon lényeges dolog, hogy az elit tagjai lesztek, ami azt jelenti, hogy minőség. Valakik által kijelölve, kiválasztva, valakiket képviselhettek. Mondjuk ki – nyilván sokat beszélgettek erről, de mondjuk ki -, hogy ez egy nagy teher. Tehát mi állandóan terheket rakunk a vállatokra. Azt is mondhatnám, ha durván akarnék fogalmazni – először az első mondatnak szántam, de aztán úgy gondoltam, hogy egy kicsit előkészítem -, úgy hívják ezt a retorikában, hogy a jóindulat megnyerése, captatio benevolentiae

Az első mondatom tulajdonképpen az lett volna, hogy amikor a magyar kormány milliárdos nagyságrendben támogatja a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot, akkor mi utat építünk és teljesítményt várunk. Tehát mi elvárunk tőletek valamit, és tudatában vagyunk annak – Tamás atyával beszélgettünk erről az előbb -, hogy ezt az utat nem mi nyitottuk, nem a kormány nyitotta, ezt az egyházak nyitották, és ezt tudomásul kell venni. Mi segítünk ezt az utat építeni. Nem állítom, hogy négysávos autópályát építettünk, dehogy egy olyan út van előttetek – ahogy államtitkár úr is mondta -, amin sokkal jobban lehet ma már járni, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt, abban biztos vagyok. Szeretném, ha ti is biztosak lennétek benne. Bármit hallotok, bármit láttok, bármit gondoltok arról, hogy milyen politikát folytat a mai magyar kormány roma ügyben is, nagyon sok vitatható dolog van természetesen, de higgyétek el, hogy az a nyolc miniszter meg az az egy miniszterelnök, akik ott ül, annak ott van nemcsak a fejében, hanem ott van a lelkében is az, hogy segíteni akarunk. Egy olyan utat akarunk nyitni, amin járni lehet, és ezért bizony vannak elvárások, mert az élet erre épül: a felelősség elvárásán. Azt várjuk tőletek, hogy járjatok ezen az úton, hogy menjetek előre, hogy mutassatok föl teljesítményt. Hogy mi is ez a teljesítmény pontosan, majd arról is mondanék néhány szót.

Még ha szabad, akkor egy kicsit kitérnék a politika világába, mert az valóban egy nagyon nehéz terep. Az valahol ott van a ti életetekben is, egy kicsit úgy, mint egy szirénhangszerű kísértés ott távolban, ami valami érdekes, ami felé akár el is lehetne menni, úgy tűnik, hogy ott nagyon könnyen előre lehet jutni, érdekesnek lehet lenni, nagy döntéseket hoz az ember. Elnök úr is tudna beszélni arról, hogy nem olyan egyszerű világ az. Úgy gondolom, nemcsak egy miniszternek, hanem az Országos Roma Önkormányzat elnökének sem könnyű világ ez. Aztán nagyon hamar azt látja az ember, hogy nagyon messze van ez, nem érdemes beszállni, rengeteg mocskos dolog van ott. Akkor elvonul egy értelmiségi magányba, vagy egy értelmiségi zárványba, és akkor azt mondja, hogy ezekkel nem érdemes foglalkozni, ezekben nem érdemes reménykedni. Nagyon fontos, hogy ne menjetek el erre a tévútra, mert igenis van roma politika, és szükség van roma politikára. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki legyen politológus – azt nem ajánlanám, abból szerintem van elég ma Magyarországon -, de hogy mindaz, amit csináltok óvónőként, gyermekgondozóként, tanárként, informatikusként, művészként, ki tudja, milyen szakmákat lehetne felsorolni még, annak mindig van egy közéleti vonatkozása; azt sose felejtsétek el, hogy annak van egy közéleti üzenete. Azok, akiknek valóságos teljesítményeik vannak, szóljanak bele a politikába különböző módokon -, nem feltétlenül profi politikusként -, mert az mindannyiunk érdeke. Ezért nagyon fontos, hogy ebbe szálljatok be, vegyetek részt, és ha lehet, akkor ebben valóban kritikusan vegyetek részt.

Mert miről is szól az igazi politika – ami azt jelenti, hogy a közjónak a szolgálata? Az igazi politika az arról szól, hogy hogyan tudjuk a csoportérdekeket – a roma érdek ma Magyarországon egy csoportérdek – és a közjót, a közérdeket összhangba hozni. Úgy támogatni a különböző csoportokat, úgy engedni a különböző csoportok érdekeinek, hogy közben az ne a közjónak a rovására, ne az egésznek a rovására menjen. Magyarországon ma mi még sajnos nagy mesterek vagyunk abban – és elsősorban nem a romákról, a cigányokról beszélek -, hogy a saját érdekünk védelmét fölé helyezzük annak, hogy mi lesz az egésszel, hogy mi lesz a közzel. Nem tudom, hogy a tegnapi lólopási történetből, kinek ütötte meg az a fülét, hogy kincstári lovat lopnak. A kincstártól nem olyan nagy bűn lovat lopni, mert az úgyis mindenkié, nem? A másiktól, az már veszélyes, mert az bosszút fog állni, ha elveszed tőle, de a kincstári az, ami közös, ami az államé, ami mindenkié. Lopni nemcsak úgy lehet, hogy elveszek valami anyagi, materiális dolgot, hanem úgy is, hogy elveszem másoktól a lehetőséget. Magyarország az elmúlt húsz évben így élt nagyon erősen, hogy megteremtette mindenki a saját maga kis túlélési stratégiáját, ha lehetett, és hogy egyébként meg az egésszel mi történik, azzal meg nem foglalkozott.

Elnézést ezért a kis kerülőútért, de mindenképpen szeretnék erre elmondani egy példát. A Jezsuita Szakkollégium konferenciáján ismertettem egy felmérést, hogy kikben bíznak ma Magyarországon leginkább a cigányok. Az egyházakban. Kikben bíznak legkevésbé? A politikusokban. És második helyen, ki van? Nagyon érdekes, mert miközben azt állítják, hogy helyi szinten rasszista konfliktusok vannak, és nagyon sok helyen vannak is, aközben a második helyen a magyarországi cigányság az önkormányzatokban bízik. A polgármesterben és az önkormányzatban, mert ott vannak közel hozzájuk. Ez azt jelenti, hogy önkormányzati szinten Magyarországon mégiscsak kialakítottunk egy normális együttélési viszonyt, miközben a kivétel, a konfliktus meg a szembenállás az mindig föl van nagyítva, ez a normális együttélés meg el van hallgatva.

Aközben mi történt az elmúlt húsz évben? Az önkormányzatok úgy tudták ezt a bizalmat tartani és megőrizni – egyébként együtt a korábbi kormányokkal -, hogy végletekig eladósították ezt az országot. Amivel az iskoláikat finanszírozták, a szociális rendszert finanszírozták meg az egészségügyi rendszert, az nem volt más, mint hitelfelvétel. Odajutottunk három és félévvel ezelőtt, hogy Magyarország a csőd szélére került, és majdnem úgy járt, mint Görögország. Most, amikor elvesszük az önkormányzatoktól az iskolákat, hogy majd az állam fogja fönntartani, meg a kórházakat, és nem engedjük, hogy bármifajta adósságot teremtsenek, akkor mi vagyunk a rossz fiúk. Mert nyilván a dolog az szigorúbb lesz, remélem, hogy hatékonyabb is lesz, lehet, hogy egy kicsit kevesebb pénz is lesz benne, de nem egy olyan pénzt költünk el, amiért senki nem dolgozott meg. Egy ilyen rendszert átlátni valakinek, és nemcsak azt látni, hogy nézd már, most kevesebb pedagógust alkalmaznak, mi lesz azokkal, akiket nem alkalmaznak, nézd már a kórházakban már nincs annyi állás, nincs annyi ellátás, nincs annyi szolgáltatás, nézd már, nem lehet a receptet úgy felírni, hogy valahogy – hogy is mondják ezt – elintézzük okosba, mert jobban ellenőrzik ezt a dolgot. Ellenőrzéssel úgy lehetett a magyar gyógyszerkasszából – mint értelmiségieknek mondom nektek – másfél év alatt százharmincmilliárd forintot megspórolni, hogy egy fillérrel nem emelkedtek a gyógyszer árak. Százharmincmilliárd forintot. Ellenőrzéssel és úgy, hogy nem külön tárgyaltak a kórházak, hanem a magyar állam tárgyalt a kórházak nevében. Ezt jelenti a központosítás, aminek sokan a negatív hatását látják.

Elnézést ezért a kerülőútért, de bízom benne, értitek, hogy mit akarok mondani. Mert egy értelmiséginek az is a feladata, hogy lássa a nagy egészet is, az egész ország érdekét, amiben benne vannak a magyarok is meg a cigányok is. Lássa a saját érdekét és a roma érdeket meg a közös magyar-roma érdeket összehozni, ezt mi nem tudjuk megcsinálni nélkületek. Ezért van rátok szükség, ezt nekünk együtt kell megcsinálni, és ebbe várunk titeket partnernek.

Nagyon fontos, hogy vannak olyanok, akik küzdenek a jogaitokért, ezek az emberi jogvédők. Úgy érdemes a jogainkért küzdeni, hogy azt a másik oldal is megértse, az neki is jó, hogyha az én jogaimat tiszteletbe tartja. Na, ez a képesség nagyon kevés emberben van meg, ez nagyon kevés roma meg másfajta jogvédőbe van benne. Az a ti feladatotok, hogy ne lobbista értelmiségiek legyetek, ne valamilyen networköt működtessetek, valamilyen üzleti értelmiségiek legyetek, ne valamilyen hobbiközösség legyetek, hanem oda tudjatok az egészre figyelni. És ne is csak egyszerűen tiltakozó értelmiségiek legyetek – ilyen értelmiségiek sokan vannak Magyarországon. Olyanok, akik képesek a saját érdekeiktől elvonatkoztatni és a közérdekre figyelni, és fordítva: a saját érdeküket beépíteni a közérdekbe, ilyenek bizony nagyon kevesen vannak.

Van még valami, amit nagy örömmel hallottam – már nem is tudom ki mondta, azt hiszem, hogy Tamás atya mondta az előbb -, hogy jobbnak kell lenni. Azt nyilván érzitek ti is, hogy amikor egyedül vagytok, azt nagyon nehéz még az embernek saját magáról is elhinni, hogy jobb vagyok, mint az a másik, akinek már a nagyszülei is értelmiségiek voltak, akinek már a dédnagyapjának is földje volt és már előre jutott, aki előtt márvánnyal kövezték ki az utat és előre jutott, és természetes, hogy diplomát szerzett. Elhinni azt, hogy én mégiscsak jobb vagyok, az nagyon nehéz. De van egy nagyon komoly esély, ahol jobban el tudjuk hinni, hogy jobbak vagyunk, mint mások. Ezt természetesen nem lekicsinylően mondom másokra, hanem az öntudat szempontjából, és ez az a szó, amit korábban írtunk mindig itt jelmondatnak úgy hangzik, hogy együtt. Együtt jobbak vagyunk.

Egy apró példát mondok erre – ne bízzátok el túlságosan magatokat. Berekfürdőn az átmulatott éjszaka után nem győztem a református otthon vezetése előtt exkuzálni magam, hogy hát igen, összetört egy-két üveg, meg volt ott más is, amit föl kellett takarítani, és a többi. Erre mit mondott az intézet vezetője: „Miről beszél miniszter úr? Hát a múlt héten itt volt egy egyházi egyetem százötven diákja, na, az a disznóól, amit azok hagytak… Ezek itt áldott, aranyos gyerekek.” – mármint a Keresztény Roma Szakkollégium. Ezzel azt akarom mondani, hogy viszonyítás kérdése ez a dolog. Mert valóban azt érzem, hogy amikor figyellek titeket, meg amikor részt veszünk itt az előadásokon, hogy ezt a fajta figyelmet, ezt a fajta aktivitást, ezt a fajta együttműködést, ezt a magyar egyetemisták között nem látom. Azt, hogy nem a saját kis kütyüjével játszik, meg várja, hogy vége legyen ennek a dolognak, hanem odafigyel, részt vesz benne. Az, hogy tegnap este tizenegy órakor egy ilyen komoly filmről ilyen komoly beszélgetés van – én nagyon sok helyen járok egyetemisták körében -, ezt máshol nem lehet megcsinálni. Ezt ne adjátok föl! Ez azt jelenti, hogy együtt mi, együtt ti, jobb minőség vagytok, mintha egyébként ilyen csorda alapon összeállnak más nemzetiségűek – most nem mondanék nemzetiséget. Vagy olyan alapon, hogy majd ők együtt mennek el síelni, meg együtt mennek el balhézni, meg együtt mennek el, nem tudom mit csinálni, meg akár együtt próbálnak valamifajta üzleti érdeket érvényesíteni. Ilyen már nagyon sok van a világon. Az, hogy értékalapon, az hogy közös hitnek és közös identitásnak az alapján emberek összefognak, és úgy gondolják, hogy nagyobb érték van abban, ha együtt beszélgetünk valamiről, mintha ő a saját kis sikerét fabrikálja éppen, na, ilyen nagyon kevés van. Tehát ezért ezt az együttet ne adjátok föl, és ebben az együttben benne van minden szakkollégista, és benne vannak azok, akik – mondjuk így – a patrónusaitok, miért szégyelljük ezt a régimódi szót. Igen, mi vagyunk a támogatóitok. De az a helyzet, hogy mi azzal a szerénységgel, azzal az alázattal vagyunk a támogatóitok – és kereszténység nélkül ez sem megy -, hogy mi tudjuk, ti nagyobb terhet vállaltok, mint mi. Mert a mi esélyeink jobbak, azok nagyobbak voltak. Akkor, amikor támogatásokról döntünk, amikor törvényekről döntünk, amikor egy közösséget lelkileg kell vezetni, abban nekünk vannak előképeink, vannak segítségeink. Ezért mi könnyebb helyzetben vagyunk. Mi nem feledjük el sose, hogy ti vagytok a nehezebb helyzetben, ti viszitek a nagyobb terheket, és mi ebből próbálunk valamit átvállalni.

Egyetlen dolgot kérünk, ezt sose felejtsétek el: együtt. Akkor is, hogyha ennek az ellenkezőjét látjátok nagyon sok helyen, akkor se adjátok ezt föl. Akkor bízom benne, hogy minden évben úgy találkozunk – majd a szervezőknek mondom, hogy előbb-utóbb nyilván azt az adatbázist is frissíteni kell -, hogy a régieket ne veszítsük el. Azokat, akiket láttunk, hogy diplomát szereztek, férjet szereztek, van már mellettük egy gyermek is, tehát, hogy azokat ne veszítsük el, és jöjjön el az az idő, amikor nyáron egy olyan nagy találkozót tartunk, ahol ott vannak a régiek is meg az újak is, és megerősítjük egymást abban, hogy érdemes volt ezen az úton elindulni.

Ezen az úton vannak persze kellemetlenebb helyzetek is, azért ezt még megosztom veletek itt a végén. Nyíregyházán folyik egy komoly ideológiai és politikai küzdelem. A görög katolikus egyház a Huszár-telepen létesített – nem újra nyitott, hanem létesített – egy felzárkóztató iskolát tizenhat aranyos cigány gyermeknek. Ott dolgozik Edina, aki az első nagy csapatnak a tagja. Vannak olyan jogvédők, akik úgy gondolják, hogy ezt az iskolát be kell zárni. Ez egy világbotrány, ez fölháborító, ezért szégyellnie kéne mindenkinek magát, aki ebben asszisztál! Én miniszterként elmentem a bíróságra, hogy ezt elmondjam. A jövő héten valami döntés lesz ebben az ügyben. Arra kérlek titeket, hogy figyeljetek oda – ha szabad ilyet kérni tőletek -, imádkozzatok azért, hogy jó döntés szülessen. Gondoljatok arra, hogy milyen fontos, hogy ezekkel az ügyekkel szembe mi együtt föl tudjunk állni, és hogy ti is segítsetek abban, hogy jól tudjunk érvelni. Szóval elmentem a bírósági tárgyalásra önként jelentkezőként, és mit láttam ott? Az egyik oldalon tüntetett tizenöt egyetemistaforma gyerek, hogy Balog szegregál. A másik oldalon meg volt olyan harminc-negyven cigány anyuka, akik megköszönték, hogy megvédem a gyermekeiket, hogy ne zárják be azt az egészen kiváló iskolát, amiről példát vehetnének a fővárosban nagyon sokan. Hát mit látok a tizenöt egyetemistaforma gyerek között? Volt két fiatal a Keresztény Roma Szakkollégiumból, akikhez odamentem barátilag, üdvözöltem őket. Próbáltam velük elbeszélgetni. „Hát mi azért jöttünk ide, mert a miniszter úr szegregál.” Kérdeztem tőlük, hogy az mit jelent. Hát azt nem tudjuk, de ezt mondták. Aztán azt az e-mailt is megláttam, hogy a napidíjat is megkapták, meg kifizették nekik az útiköltséget is. Nem azt akarom mondani, hogy nem lehet bírálni a mai magyar iskolarendszert – én tudom igazán, hogy mennyire lehet bírálni szegregáció-integráció ügyében is. De az nagyon fontos, hogy amikor úgy érzitek, hogy valami nem érthető, kilógtok ebből a közösségből, nem tudtok azzal azonosulni, amit mi szeretnénk itt együtt – és ez nem politika, vagy ha igen, akkor ez egy magasabb rendű politika -, akkor ne azt válasszátok, hogy: na, lelépünk és itt hagyjuk az egészet, és elmegyünk máshova, ahol esetleg többet ígérnek, hanem akkor küzdjetek meg az igazatokért. És ha majd kiderül, hogy nincs pontosan igazatok, akkor fogadjátok el. Ha meg kiderül, hogy mi nem fogalmazunk elég jól, vagy mi nem intézkedünk elég jól, akkor meg mi fogjuk elfogadni. Azért vannak olyan vezetőitek, akiket személyesen el tudtok érni. Én azért tartom fontosnak, hogy minden évben itt legyek, rászánjak egy hétvégét, hogy személyesen kapcsolatba legyünk egymással, és hogy ez a bizalom ne törjön meg, és ennek a bizalomnak az alapján nagyon sok mindent el lehet mondani, amit úgy gondoltok, hogy nincsen jól ma az országban, és amiért talán mi is felelősek vagyunk.

Az a fontos, hogy a párbeszédet ne hagyjuk abba, ne egy legyintéssel intézzük el és elforduljunk, hanem valóban ez az összefogás maradjon meg, amit lehet, hogy egy kicsit túl hosszan próbáltam elmondani.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter