Close
2017. december
H K S C P S V
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Balog Zoltán beszéde a Kiváló Művész, Érdemes Művész, Babérkoszorú-díjak és szakmai díjak átadásán

2015. márc. 13. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Ünnepeltek! Kedves Családtagok! Tisztelt Akadémiai Elnök Úr! Államtitkár Asszonyok és Urak! Hölgyeim és Uraim!

Amikor eljön március 15-e, a magyar szabadság napja, akkor az első az érzelem: meghatottan emlékezni, csodálni az akkori, 19. századi magyarokat, hogy volt bennük bátorság és tehetség. Bátorság és tehetség tenni, együtt, közösen. A második pedig a mérce, hiszen nem kerülhetjük ki, hogy megmérjük magunkat, életünket, Magyarország életét azokon a célokon, amelyeket ők tűztek ki maguk elé, Magyarország elé. Legyen béke és szabadság. Szabadság, egyenlőség, testvériség. A 12 pont. Mind-mind egy mérce. És hát leginkább az életük.

Innen következik a kérdés, mindannyiunk kérdése március 15-én, és talán máskor is: milyen Magyarország lebeg ma a mi szemünk előtt? Hol van az a Magyarország, a szabadság és a béke Magyarországa, a közteherviselésé, a jogegyenlőségé, melyet ők akartak? Ezért a Magyarországért akarunk dolgozni. Ezért a Magyarországért dolgozunk. Ezért élünk. Ezt a Magyarországot keressük emelkedett pillanatokban éppúgy, mint a hétköznapokban. A béke, a szabadság, a felelős minisztériumok Magyarországát, a közös teherviselés Magyarországát. És keressük ezt a Magyarországot a magyar emberek, közösségek teljesítményében, alkotásaiban is. Az önök alkotásaiban, az önök teljesítményében is keressük, és felismerjük azt az erőt, azt az érzelmet, mely a márciusi ifjakat mozgatja. Látjuk és értékeljük azt a törekvést, hogy nemcsak maguknak, hanem másoknak is használnak azzal, amit tesznek, amit alkotnak. Önök megtestesíthetnek egy darabot a márciusi ifjak Magyarországából, a mi vágyainkból és reményeinkből, arról, hogy milyen is legyen az a Magyarország.

Színészek, tudósok, a zene művelői, képzőművészek, a filmművészet mesterei – különösen a színészek, rájuk több mint háromszáz felterjesztés érkezett, úgyhogy ezúton is köszönöm a zsűri munkáját, hogy ezeket a hosszú névsorokat átolvasták és felelősséggel értékelték. Önök így együtt és külön-külön is megtestesíthetnek valamit abból a Magyarországból, amelyben mi élni szeretnénk. Együtt. Együtt megtestesíteni, formát, alakot és tartalmat adni ennek az országnak, a márciusi ifjak szellemében. Ez az a harmadik dolog, mely nem maradhat ki semmilyen március 15-i megemlékezésből: az együtt keresése.

Látva 1848-49 hőseinek különbözőségét – hányféle ember, hányféle karakter, hányféle habitus, elképzelés, hányféle akarat a világról, Magyarország jövőjéről –, kikerülhetetlen a kérdés: mégis hogyan tudták a döntő pillanatban ezt az együttet megvalósítani, és milyen volt az, amikor nem sikerült? Hallgassuk csak a tudósítást!

„A Kossuth Lajos utca és a Szép utca sarkán, a magkereskedés, dohánytőzsde, műköszörűs helyén valaha Landerer és Heckenast nyomdája állott. Kilencvenöt évvel ezelőtt, egy szerdai napon néhány fiatalember nyitott be ide. (…)  Landerer Lajos már várta a küldöttséget. Petőfi előrelépett, kezében a Tizenkét Pont és a verse kéziratával. “Azért jöttünk – szólt -, hogy a két kéziratot kinyomassuk.”

“Lehetetlen, uraim – felelte Landerer szenvtelenül. – Nincs rajta a cenzor engedélye.” A küldöttség tagjai zavartan néztek össze. Hamarjában nem tudták, mitévők legyenek most. Ekkor Landerer egy lépést tett Irinyi felé, és ezt súgta: “Foglaljanak le egy sajtót!”

Irinyi rátette kezét a legnagyobbik sajtógépre, és Landerer fejet hajtott: “Az erőszaknak nem állhatok ellent.” Habozás nélkül munkába fogtak.”

Ottlik Géza  ezt az elsőre jelentéktelennek tűnő, a Landerer nyomdában lejátszódó epizódot emelte ki március 15-ről gondolkodva. Így írt róla: „Figyeljünk csak: erre az összejátszásra, a nemzetnek erre az öntudatos cinkosságára. A művelt, higgadt ötvenéves nyomdatulajdonos súg a forradalmároknak. Jól érzi ő a jelenet nagyvonalú színpadiasságát; pusztán szerénységből súg, nem óvatosságból, hiszen ezt a súgást még Bécsben is tisztán fogják majd hallani. De Landerer nem kíván tolakodni, beéri a halk szereppel, a mellékességgel – és mégis megtesz mindent. A Pilvax gyerekembereinek lázas a feje, olykor súgni kell nekik, még sincsen zökkenő, a csodálatos összjáték viszi előre az óramutatót, mert valami módon egyet gondolnak mindannyian, Landerer és a diákok, Rottenbiller Lipót alpolgármester és a nyomdászok, a városi tanács és az utcanép. Milyen egyszerű ez, uramisten! S milyen bonyolult, egyet gondolni.”

Azért néha sikerül. Öntudatos, nemzeti magyar cinkosság. Ez kellene újra. Ez kellene újra Brüsszelben, Moszkvában, Berlinben, Washingtonban, sőt, talán leginkább Budapesten. Sikerüljön gyakrabban a köz érdekében, ezt kívánom mindannyiuknak március 15. alkalmából. Gratulálok önöknek a sikereikhez! Önök mind individualisták, ezért különösen gratulálok azokhoz a sikerekhez, amelyek az öntudatos magyar nemzeti cinkosság érdekében és értelmében születtek.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter