Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán beszéde a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj átadóünnepségén

2014. jan. 13. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Államtitkár Asszonyok! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Elnök Asszonyok! Igazgató Asszonyok és Urak! Tisztelt Rektor és Dékán Urak, és mindenekelőtt Tisztelt Ösztöndíjasok!

Határozott célunk a tanári, tanítói szakma megbecsülésének növelése. De hol kezdődik? Hol kezdődik a tanári, tanítói szakma presztízsének a növekedése?

Kezdhetnénk talán ott, hogy nem szakmának nevezzük, hanem hivatásnak. Ez biztos többet elmond arról a munkáról, amit a pedagógusok végeznek, mintha egyszerűen azt mondjuk, hogy szakma – nem mintha a szakma valami alacsonyabb rendű dolog lenne. Aztán talán folytathatnánk ott, hogy nyilván a megbecsülés – ez már csak így van egy anyagi alapú világban – a többletjövedelemmel kezdődik: több pénzt kell adnunk és akkor nagyobb lesz a megbecsülés is. De hát tudunk olyan példát is mondani, ahol nagyon sok pénzt lehet keresni, de a társadalmi presztízse mégis alacsony annak a szakmának. Aztán beszélhetnénk természetesen a minőség növeléséről, ami az életpályát jelenti, a pedagógusok életpályáját.

Bízom benne, hogy nem veszik rossz néven tőlünk, az Emberi Erőforrások Minisztériumától, a Köznevelési és a Felsőoktatási Államtitkárságtól azt, hogy idehívtuk ma önöket. Ennek az oka, hogy mi úgy gondoljuk, hogy a megbecsülés növekedése az önbecsüléssel kezdődik; hogyha mi saját magunk megbecsüljük magunkat, ha mi magunkról azt gondoljuk, hogy nem vagyunk akárkik, hanem valakik vagyunk, és ennek az országnak, ennek a nemzetnek nélkülözhetetlenek vagyunk. És ez így van. Pedagógusok, tanítók és tanárok nélkül nincs jövője Magyarországnak, nincs jövője a magyar nemzetnek, ez az önbecsülés alapja.

Az önbecsülés azt jelenti, hogy az ember nélkülözhetetlen, nem helyettesíthető. Hogyha szakmailag közelítünk az önbecsüléshez, akkor én azt mondanám, hogy az önbecsülésnek egy nagyon fontos eleme, hogy az ember bízhat a saját szakértelmében. Bízhat abban a tudásban, amit megszerez a felsőoktatási rendszerben, bízhat abban, hogy ott mindent a legjobban megtanul ahhoz, hogy aztán a szakmáját vagy hivatását jól tudja gyakorolni. Éppen azért akárki, akármilyen felmérés, vagy ki tudja milyen új teóriák, elméletek, okoskodások, statisztikák és közvélemény-kutatások alapján azt merné állítani, hogy az nem jó, és azt nem is úgy kéne, ez már régimódi, erre már nincs igazán szükség, meg hát tulajdonképpen ez egy teljesen téves elképzelés, ő akkor is azt gondolja: de igen, tudom, hogy az a szaktudás, amit én megtanultam, amit én megszereztem, az egy megbízható tudás és arra építhetek. Legalább ilyen fontos, hogy ne magányos farkas növendékek szakmája legyen a pedagógus szakma, hanem bízhasson a pályatársainak a szakértelmében is.

Ezért olyan fontos, és ezért tartozik az első lépésekhez a tanári, tanítói szakma presztízsének, megbecsülésének a növelésében a tanárképzés megújítása, hogy a tanári diplomát ne lehessen csak úgy mellékesen megszerezni, és aztán egyébként olyan mellékesnek is kezelni, hogy: hát van egy tanári diplomám is, de jó lenne ezzel a diplomával – ami azért mégiscsak egy felsőfokú diploma – valami komolyabb presztízsű és magasabb jövedelemmel járó szakmát szerezni.

A tanári diploma megszerzésénél – hogy ez valóban egy komoly döntés legyen – nem mindegy, hogy mikor hozza meg az ember ezt a döntést. A régi rendszerben, azt is mondhatnánk, hogy még a Bolognai-rendszer előtt, erre ráért az ember valamikor a diplomához közeledve. Aztán a Bolognai-rendszerben azért már az utolsó két évben ezt komolyan kellett gondolni. Most pedig első perctől – mi ezt akarjuk önöknek üzenni ezzel az ösztöndíjjal. Első perctől meg kell hozni a döntést, és figyeljék csak meg, azoknak a szakmáknak a presztízse vagy professzióknak a presztízse igazán magas, ahol minél korábban el kell kezdeni készülni erre, és meghozni ezt a döntést. Mindannyiunk előtt ismert, hogy ha valaki orvos szeretne lenni, akkor jó, ha már 16 éves korában eldönti, mert egyébként nem biztos, hogy el fog odáig jutni. Hogy a pedagógus diploma ne csak egyszerűen ugródeszka legyen más karrierekhez. Ne csak egyszerűen a felnőtté válás késleltetése legyen, vagyis: még mindig nem tudom, hogy mi akarok lenni, hát akkor jelentkezem tanárnak, aztán majd meglátjuk. Ebben az ügyben valóban komoly lépéseket tettünk előre. Úgy gondolom, hogy az a munka, a tanárképzés új rendszerének az elindítása, amelyet már a kormányzás első két évében elvégeztünk – köszönhetően Hoffmann Rózsa államtitkár asszonynak -, valóban egy nagyon fontos és jó üzenet.

Gondoljanak bele, hogy néhány évvel ezelőtt még Magyarországon lehetett úgy tanárrá válni, hogy valaki tizenöt – nem tévednek, jól hallják: tizenöt óra gyakorlatot szerzett meg. Tizenöt órát tanított egy iskolában, és aztán a diplomáját kézbe kapta, és bedobták a mély vízbe. A Bolognai-rendszer azért ezen valami mégis csak alakított, hiszen már kellett egy féléves gyakorlat. Mi pedig egy teljes évet gondolunk helyesnek mentorált iskolai gyakorlatban elvégezni, hogy valóban úgy tudjanak belépni az iskola kapuján először a pedagógusjelöltek, mint önálló munkavállalók, hogy már a szakmának a technikai, a mentális kultúrájából lényeges dolgokat elsajátítottak.

Az intézményrendszeren belül biztosítani a szakma minőségét és a szakma megbecsülését egy második lényeges pont; ne kívülről mondják meg, hogy ki a jó tanár, mi az igazán jó teljesítmény, hanem legyen a szakmán belül egy olyan elfogadott sztenderd, egy olyan elfogadott minősítési rendszer – erre szolgál népies nevén a szakfelügyelet, a módszertani segítség -, amelyik világosan meghatározza, hogy ki jó tanár, és ki nem jó tanár. Persze ma is így van még ez, hogy amikor bezárul az osztályterem ajtaja a tanár mögött, és ott van a diákokkal, akkor úgy gondolja, végül is csak rajta múlik, hogy ott bent mi történik.

De nagyon fontos, hogy legyenek külső mérő eszközök és lehetőségek. Mert azt, hogy ki a jó tanár persze megmondják a diákok – az életben van egy jó adag szubjektivitás. Megmondják a szülők – talán ebben egy még nagyobb adag szubjektivitás van. Talán megmondja az igazgató – bízunk benne, hogy ebben kevesebb szubjektivitás van. De azért az mégiscsak nagyon fontos, hogy a képzési kimeneteli követelmények olyan nyilvánvalóak és elfogadhatóak legyenek, amelyek egyértelműen aláírják, hogy mi is kell ahhoz, hogy valaki jó tanár legyen. És aztán ennek a következmény az legyen – és itt egy olyan látszólagos ellentmondást kell feloldanunk -, hogy a szigorú szakmai követelmények, a központilag meghatározott és ellenőrzött szigorú szakmai követelmények, és az önálló gondolkodás meg a kreativitás egyáltalán nincsenek egymással ellentmondásban, ellenkezőleg, ezek egymással harmóniában kell, hogy legyenek. Az egyik hat a másikra.

A biztos, ellenőrzött tudásból tud az ember kiindulni és saját, egyéni utakat keresni a nevelésben, hiszen az egyéni pluszok nélkül, amiket beleteszünk a tanításba, mégsem tud jó pedagógus lenni az ember. Alapvető felismerés az – mondjuk így a modern és posztmodern társadalmakban -, hogy az iskolarendszer, egyáltalán az iskola egy nagy lehetőség arra, hogy valamilyen módon erősítsük a társadalomnak, a nemzeti közösségnek az összetartó erejét, a szövetét. Úgy is mondhatnánk, hogy a szolidaritásnak a kialakításában segíthet az egyik oldalon, vagy pedig ha nem jól sikerül, ha nem jól végezzük, akkor nem tesz mást, mint csak leképezi a társadalmi viszonyokat – vannak ilyen gyanúk és ilyen vádak megfogalmazva ma a magyar iskolarendszerrel szemben.. Minél hidegebbek, minél elidegenedettebbek ezek a társadalmi viszonyok, annál inkább szomorú, hogy az iskola nem tesz mást, mint visszatükrözi ezt.

Ezzel szemben egy aktív iskola képes arra, hogy szembe szálljon azzal a – mondjuk így – növekvő anómiával, aminek a jó iskolarendszer valóban az ellenszere lehet. Ebben nagyon fontos szerepet kaphatnak az elsőgenerációs értelmiségi tanárok, akik a nehéz élet világából jönnek, azoknak az empátiája, a leszaggatottaknak, a hátrányos helyzetűeknek a segítése, egy olyan pluszt jelenthet az iskolarendszerben, ami kiegészíti a nagy tanárgenerációból érkezőknek a tudását és szakértelmét.

A nagy rendszerekben, így az oktatásban is megtörténtek már – ahogy említettem néhányat – azok az átalakítások, amelyek nélkül nem tudtunk volna előre lépni, nem tudtuk volna elmondani, nem tudtuk volna alátámasztani, hogy az oktatás-nevelés elsősorban nem szolgáltatás, hanem szolgálat. A szolgálatot sohasem szabad összekeverni a szervilizmussal. Nem tudtuk volna megoldani a rendszer alapvető átformálása nélkül, hogy elinduljon a pedagógusok életpálya modellje, ami elsősorban anyagi, másodsorban társadalmi megbecsülést jelent a pedagógusoknak, és mindenképpen szakmai minőség emelkedést. A munkának még nincs vége, hiszen az oktatás, a tanítás éppen az a világ, ahol a befektetések nagyon sokára tudnak csak megtérülni. Erről idősebb tanárok tudnának történeteket mondani, megható történeteket is, amikor hosszú évtizedek múlva igazolódik vissza egy tanári munkának az eredménye, egy kedves mosolyban, vagy egy olyan találkozásban, ami a megbecsülésről szól, esetleg egy olyan diák részéről, aki talán nem is a legjobbak közé tartozott.

Az a küldetésünk, hogy olyan utánpótlást biztosítsunk a tanári karnak, amely a jövőképet, a hivatás jelentőségét, az életpályát már látja maga előtt. Amit eddig elkezdtünk és részben már sikerrel véghez vittünk, azt csak folytatni lehet. Emelnünk kell a tétet, és ennek a megemelt tétnek nyilván a legfontosabb ügye az a gyermekeink jövője, Magyarországnak a jövője. A Klebelsberg Ösztöndíj a tétnek az emeléséről szól, azért hoztuk létre, hogy megerősítsük a pedagógusok hivatásának megbecsülését, a nélkülözhetetlen tudást és tudni akarást, amivel csak a pedagógusok rendelkeznek. Új utat nyitottunk a pedagógusi pálya választását ösztönözve, és igyekeztünk egy újabb motiváló erőt beépíteni a jövőbe. Ez az ösztöndíj a jövő pedagógus társadalmának az egyik alapja, ez az ösztöndíj az, ami egyszerre reflektál a jövőre, és a nevelés természetének többességére.

Neveltetünk, hogy nevelhessünk. Tanítanak, hogy taníthassunk. Ezért örülök annak, hogy rektorok, egyetemi vezetők is itt vannak közöttünk, hiszen a tanárképzésnek a megújítása nem megy az ő hathatós együttműködésük nélkül. Ezért örülök annak, hogy itt van Klinghammer államtitkár úr is, ez az az ösztöndíj ugyanis, amelyik a felsőoktatást összeköti a közneveléssel, mert csak a felsőoktatáson keresztül, és csak a jól végzett munkával térhetünk vissza oda, ahol mi magunk is tanultunk, ahol minket is tanítottak.

Ez az ösztöndíj az, amely végre hosszantartó és elegendő anyagi hátteret és biztonságot teremt ahhoz, hogy a pedagógusjelöltek egyetemi időszaka nyugodt tanulással telhessen el. Kimondott távlati célunk, hogy inspiráljuk önöket arra, hogy egyre népszerűbb legyen a pedagógusképzés.

Egy másik kimondott távlati célunk, hogy ez a kizárólag osztatlan pedagógusképzésben résztvevőknek járó ösztöndíj a jelképe legyen a megújuló tanárképzésnek is, mely rámutatott arra, hogy az osztatlan tanárképzésnek nincs alternatívája. Mondanék néhány számot, amik szerintem nagyon beszédesek. A 2002-es egyetemi évben mindösszesen állami ösztöndíjjal és önköltséges képzésben 4 – jól hallották négy! – kémia szakos tanárt, 16 fizika szakos tanárt, 28 biológia szakos tanárt és 53 matematika szakos tanárt vettek fel a két és féléves osztott rendszerben szervezett mesterképzésre. Ezzel szemben a 2013-as évben, az osztatlan tanárképzésre állami ösztöndíjas és önköltséges képzésben felvettek közül 108 kémia tanár szakot, 107 fizika tanár szakot, 168 biológia tanár szakot, 248-an pedig matematika tanár szakot választottak. Szerintem ezek a számok önmagukért beszélnek. Azt is tapasztaljuk, hogy ilyen és ehhez hasonló motivációval tudunk tehát azon javítani, hogy még több természettudományi területen tanuló pedagógusjelölt végezze el iskoláit, és kezdje meg a tanári munkát.

Tisztelt Ösztöndíjas Egyetemi Hallgatók!

Célunk, hogy minden ösztöndíjban kifizetett forint a többszörösét hozza vissza a jövőben, tehát vállaltan önök a mi befektetésünk. De nézzük az összegeket. Az ösztöndíj összege huszonötezer, ötvenezer, vagy hetvenötezer forint havonta. A megítélt összeg az ösztöndíjas hallgató képzési időszakának első és második félévére vonatkozik. A képzési időszak második évfolyamának első félévétől az ösztöndíjbizottság által meghatározott súlyozott tanulmányiátlag-szintekhez, kreditindexhez igazodik majd az ösztöndíj mértéke. Csak már nem beszélünk tanulmányi átlagról. Ha valaki tehát jól teljesít, akkor a teljes képzési időn keresztül havi ösztöndíjban részesülhet, ez már egy milliós nagyságrendű befektetés, hiszen önök értékesek. A 2013-14-es pályázati kiírásra beérkezett 529 pályázat közül végül összesen 437 pályázat minősült sikeresnek. Így velük, önökkel kötünk ösztöndíjszerződést.

Itt köszönöm meg a bíráló bizottságnak a nagyon komoly és alapos munkáját. A pályázatok elbírálásánál a fő szempont a hiányszakok pedagógus igénye volt, ezt követte a pályázó felvételi eredménye, a munkavállalási régió érintettsége a választott hiányszak esetében, végül pedig a pályázó szociális helyzete. Így 112 hallgató havonta hetvenötezer, 293 hallgató havonta ötvenezer, és 32 hallgató havonta huszonötezer forint ösztöndíjban részesül. Akik maximális támogatást nyertek el, és folyamatosan jó tanulmányi eredményt nyújtanak a teljes képzési időszak során – ahogy már említettem – több mint 3 és félmillió forint támogatásban részesülhetnek.

Fontos, hogy felhívjam az önök figyelmét – hiszen bizonyára mindannyiukat érdekli -, hogy mikor kaphatják végre készhez ösztöndíjukat: a szerződés aláírása és a szükséges mellékletek benyújtása után, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól kapott visszaigazolást követően, öt napon belül szeptemberig visszamenőleg egy összegben fogják megkapni az első félévben esedékes ösztöndíjat. Gondolom, megértik azt, hogy idén egy féléves csúszással tudjuk ezt elkezdeni, de visszamenőleg megkapják az összeget, hiszen egy új rendszerről van szó, amit így kellett most bevezetnünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Egyetemi Polgárok!

Úgy vélem, hogy nem lehet jobb helye az adófizetők pénzének, mint a jövő pedagógusainál, akikre a gyermekeink tudását és nevelését bízzuk. Célunk változatlan, Eötvös József fogalmazta ezt meg maradandó érvénnyel: célunk változatlan, egy erős tanítói rend. És mától ebben az erősödő tanítói rendben benne van az önök ereje is.

Ezt az erőt kívánom önöknek, hogy azt a hivatást, amit az ész és a szív hivatásának is neveznek, valóban örömmel, lelkesedéssel és szakértelemmel tudják gyakorolni.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter