Close
2017. július
H K S C P S V
« jún    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Balog Zoltán beszéde a kolozsvári Bethlen Gábor szobor avatásán

2013. okt. 23. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt ünneplő Kolozsváriak, Erdélyiek, Partiumból Jöttek, Magyarországról Jöttek!

Azért jöttem ide Budapestről, hogy együtt ünnepeljük Bethlen Gábort, és Bethlen Gábor üzenetét. Bethlen Gábor üzenete számunkra ma az, hogy mégis lehet.

Ezt üzeni nekünk Bethlen Gábor élete, ahogy számos magyar államférfi, tudós, művész és egyházi vezető élete is ezt üzeni: mégis lehet. Ezt üzeni 1956. október 23-a is, amelyre a mai napon ugyancsak emlékezünk, és nekünk, magyaroknak még itt is ezt üzeni 1989: mégis lehet. Mégis lehet kivívni a szabadságot, mégis lehet küzdeni érte, és aztán ha továbbmegyünk, akkor mégis lehet – és talán még fontosabb: mégis érdemes. Mégis érdemes iskolákat alapítani, mégis érdemes fejleszteni a gazdaságot, mégis érdemes áldozni a kultúráért.

Érdemes. Érdemes a tanulni vágyó jobbágyfiúk oktatását nem akadályozni, külföldi egyetemekre küldeni a fiatalokat. Főiskolát alapítani Gyulafehérváron, nyomdát, fejedelmi könyvtárat, újjáépíteni a gyulafehérvári palotát, és még arra is jutott ideje, hogy a városban vízvezeték-hálózatot hozzon létre, mert mégis lehet és mégis érdemes. Akkor is lehet – hogy is szokták mondani a politikusok –, ha a geopolitikai viszonyok nem kedvezőek. Akkor is lehet – hányszor volt ez igaz a magyarságra –, ha két pogány között kell harcolni egy hazáért. Akkor is lehet, ha erős a belső viszály. Akkor is lehet, ha nem csak előttünk van ellenség, hanem a hátunk mögött is. Mégis lehet és mégis érdemes. Egyetlen egy feltétel van: el kell vállalni azt, ami a mi feladatunk. El kell vállalni azt, ami ránk van szabva. Egy idézetet olvasok: „Ma olyanok vagyunk, mint a széttört tükör cserepei. Nem is tudni, hol a régi nemesi magyar haza. Mint a levágott szárnyú fogoly fiókák, foglyok vagyunk. Fogunk-e még valaha kezet fogni tudni? Minden magyarok, akik széjjel vagyunk vágva karddal. Fogunk-e? Jönne valaki, aki valaha valamiképp összeforrasztja a magyar szíveket, és egész edényt csinál a cserepekből?” Tette fel a kérdéseket Móricz Zsigmond az egyetemes kultúra talán egyik legnagyobb magyar regényében, az Erdély trilógiában.

Mégis lehet. Ma, ahogy itt állunk a kolozsvári alsóvárosi református templom kertjében a nagyfejedelem bronzszobra mellett, Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulóján – néhány nappal a székelyek nagy menetelése előtt –, bízzunk abban, tudjuk, hogy mégis lehet, hogy mégis érdemes. Bízzunk abban, tudjuk, hogy képesek vagyunk, hogy képesek vagyunk arra, amire rendeltettünk. És ennek a képességnek, ennek a lehetségességnek egyetlen egy kulcsa van, hogy tudjuk, hogy felismerjük: hogy tartozunk. Hogy az életünkkel, a munkánkkal tartozunk. Tartozunk ennek a népnek. Tartozunk a családunknak. Tartozunk a jövőnknek. Tartozunk azoknak a fiataloknak, akik itt most mögöttem állnak, és olyan gyönyörűen énekeltek. Először is nekik tartozunk azzal, hogy elmondjuk, ki volt Bethlen Gábor, és aztán elmondjuk, hogy milyen volt az a 400 év Bethlen Gábor fejedelemmé választása után, és akkor talán majd el tudjuk mondani egymásnak, hogy milyennek akarjuk a következő 100 vagy 400 évet, amit az Úristen nekünk rendelt.

Tartozunk. Tartozunk ezzel egymásnak. És hát persze tartozunk önmagunknak is, hogy ha magunkat emberséges embernek tekintjük, akkor valamikor az életünk során csak eljutunk odáig, hogy szembenézzünk önmagunkkal, és megkérdezzük: mi a dolgunk a világban. És amikor felismerjük, hogy mi a dolgunk, akkor utánamegyünk annak és megcselekedjük. Nagyon egyszerű, mégis nagyon nagy titok. Ezt a titkot ismerte Bethlen Gábor, mert– ahogy püspök úr mondta –tudta, hogy legfőképpen leginkább neki tartozik, a Mindenható Istennek tartozik azzal, amit tesz. Az összetartozás erénye – mint láttuk – az elmúlt évszázadok során törékeny anyagból készült. Viszont Péterfy László Székelyföldről származó szobrászművész egészalakos alkotása már kemény anyagból készült, bronzból öntötték. Hányszor olvassuk azt, hogy a nagy csatákban a füsttől és a portól sokszor semmit sem látnak a katonák. Mi is így vagyunk; – nemcsak Budapesten, hanem Kolozsváron is, Marosvásárhelyen is, hogy a többi várost ne is említsem – sokszor a portól, a füsttől, alig látjuk azt, amit látnunk kellene: hogy merre van a jövő.       Bethlen Gábor szobra itt magasodik, és azt üzeni nekünk, hogy mégis lehet, mégis érdemes. Arra érdemes menni, amerre együtt tudunk menni.

Amikor Móricz Zsigmond a trianoni trauma után nekifogott az Erdély Trilógia megalkotásának, akkor Bethlen alakja lebegett a szeme előtt. Ezt írja a készülődésről: „Debrecenből úgy hoztam magammal Bethlen alakját, ahogy református papjaink prédikálták őt iskolai ünnepélyeken.” Bethlent kikristályosodott hazafiság, vallásosság jellemzi. Ízig-vérig magyar minden célkitűzésében. Mennyire megáldana minket a Jóisten, ha a mi ünnepségeinkből annyit tovább lehetne vinni, amit Móricz Zsigmond továbbvitt a maga tanulásából. A 70-es évek vége nem volt könnyű Magyarországon sem – nem beszélve arról, hogy itt milyen nehéz volt. Amikor a nagyfejedelem születésének közelgő 400., illetve halálának 350. évfordulója alkalmából hatvanöt jeles hazai közéleti személyiség elhatározta a Bethlen Gábor Alapítvány létrehozását, ez számunkra akkor afféle előszele volt a rendszerváltásnak, a rendszerváltoztatásnak. A Bethlen emlékére kezdeményezett alapítvány az elcsatolt területeken élő magyarok, az emberi, nemzetiségi jogaikban korlátozott nemzettársainkon akart segíteni. Az akkori értelmiség által létrehívott magánalapítvány – a kommunista vezetés ellenzése közepette –, hatéves küzdelemmel vívta ki működésének hivatalos jóváhagyását. Az alapító okiratban rögzített célok az elmúlt évtizedekben semmit sem változtak; 1979-ben írták őket: „Égető teendőink természete bethleni munkát kíván, olyan tehetséget, hűséget, szívósságot, bölcsességet, amilyenek ő Erdélyt oltalmas várrá, a benne élőt nemzetiségek és felekezetek otthonává építette. Azokat a vállalkozásokat óhajtjuk ösztönözni és támogatni határainkon belül és azokon túl, amelyek a magyarság történelme során felhalmozott értékeit tudatosítják, hitelesen értelmezik, őrzik és gyarapítják, amelyek e térség népeinek megbékélését segítik elő.”

Az elmúlt évtizedekben több mint 50 országban, több mint 300 személyiséget és intézményt tüntettek ki, magyarokat és a magyarok barátait. Ez is kötelezte őket, hogy fejedelemmé választásának 400. évfordulóján méltó módon emlékezzenek névadójukra. Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulója jegyében meghirdették 2013-ban a Bethlen Gábor Emlékévet. Amikor Móricz regényében Bethlen és történetírója Bocatius beszélget, ezt mondja a nagyfejedelem: „A história nem arra való , hogy az ember éppen csak megesmerje, mi volt és hogyan, hanem arra való, hogy ami egyszer már megtörtént, tanulságul legyen.”

Mégis lehet, mégis érdemes, ez legyen tanulságul – ezt ismerte fel a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma, amikor meghirdette az emlékévet. Emlékezni akart a névadóra, és azokra is, akik az alapítványt 33 éve létrehozták. Köszönet nekik érte! A szervezőmunka zömét vállalóknak: Bakos István ügyvivő kurátornak! És köszönjük az emlékév fővédnökeinek: Kató Bélának, Böjte Csabának és Lezsák Sándornak. De természetesen ma sokaknak mondhatunk köszönetet, hiszen ez a szobor, ahogy az hozzánk illik, közadakozásból épült. Magánszemélyek, polgári személyek segítségével az adományok összege meghaladta az 5,4 millió forintot. Ez a nemzeti szolidaritás nagyszerű teljesítménye, és még a Máltai Szeretetszolgálat is hozzájárult azzal, hogy ezt a 220 centiméteres szobrot elhozta Visegrádról ide, Kolozsvárra. Örülök, hogy mi is támogathattuk ezt. Végül még egy Móricz idézet az Erdély Trilógiából: „Mit tudsz te arról, mi volt az én álmom: a szabad és független Erdély, amely mint egy vár áll a világ közepén, körös-körül sík országok, és közepén a büszke vár, az erdélyi magyarok belsejében, a magyar fajtának boldog tündérkertje.” Ebben az ingatag tündérkertben áll a szobor – legyen igazodási pont, ahogyan Bethlen Gábor igazodási pont, és üzenje nekünk azt, hogy mégis lehet, mégis érdemes. És ha mégis lehet, és mégis érdemes, akkor kezdjük el, tegyük és vigyük véghez! Kitartással.

Kolozsvár, 2013. október 23.

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter