Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a Lukács Móric-díjak átadásán

2014. szept. 16. Beszédek | Hozzászólások

Államtitkár úr! Tisztelt Megjelentek! Tisztelt és kedves Díjazottak!

Lukács Móric egy olyan 19. század második felében élt író és közéleti ember volt, aki a saját vagyonából áldozott a köz javára, és őt az egyik olyan első politikusnak tekinthetjük, aki fölismerte a civil szervezetek fontosságát a társadalomban. Ezért neveztük el róla azt a díjat, amellyel 2012 óta minden évben, Lukács Móric születésnapja alkalmából – amely szeptember 15-én van – megköszönjük három olyan szervezet vagy magánszemély áldozatos munkáját, akik a civil szférában hivatásszerű vagy önkéntes munkájukkal maradandót alkottak.

Néhány szót mondani kell erről a civilségről is, ami – mint nagyon sok minden – a közélet érdeklődésében és vitáinak középpontjában is áll. A civil tulajdonképpen eredetileg nem jelent mást, mint hogy nem katonai. No, most azt hiszem, nem katonák ülnek itt, ezért úgy gondolom, hogy sokkal többről van szó, mint egyszerűen arról, hogy valaki nem hivatásszerűen végez valamilyen munkát. Azokról a kezdeményezésekről van szó, azokról a tevékenységekről, amik az embernek a saját gondolatából, az autonóm gondolkodásából nőnek ki. Azt is mondhatnám, hogy a polgárok saját világának az önfenntartó, önmegújító képességéről és tevékenységéről egyfajta önszerveződés, öntevékenység, önzetlenség, és ezért benne van az autonómia. Az autonómia azt jelenti, hogy mindegy, merről fúj a szél, szemből hátulról vagy oldalról, az ember azt teszi, aminek a jelentőségét fölismerte a közösség számára. Valóban nagyon fontos ebben a közösségépítés, hogy az embernek a tevékenysége nem önmagára vonatkozik – ez is lehet fontos és tiszteletreméltó –, hanem másokra vonatkozik. Ezért gondoljuk azt, hogy erre érdemes fölhívni a figyelmet, hogy ebből legyen egyfajta példa.

Persze van olyan civilség is, amelyik fölhívja magára a figyelmet, akkor is, ha erre nem kérik. De amikor másokért teszünk valamit, akkor nem az az első dolgunk, és nem az a legfontosabb, hogy megszervezzük a saját – hogy szokták ezt mondani – marketingünket, hanem az, hogy azoknak örömet szerezzünk, azokat erősítsük és jutassuk előre, akikre a tevékenységünk vonatkozik. Azt is mondhatnánk, hogy követhető és követendő irányokat jelölnek ki azok, akik példát mutatnak a tevékenységükre, erre pedig igen nagy szükségünk van.

A mai díjazottak pályája, tevékenysége, életútja a közösséget arra készteti, hogy átvizsgálja a saját tetteit, saját lehetőségeit és saját felelősségét. Ez a fajta civilség, ez a fajta önszerveződés, öntevékenység felteszi nekünk a kérdést, hogy mi az, amit mi megtehetnénk a saját környezetünkbe, mi az, amit mi megtehetnénk a közösségért, amelyik körülvesz bennünket.

A mai díjazottjaink: Lovas Józsefné Mócsi Lili, dr. Mess Béláné dr. Mezey Klára és az Echo Innovációs Műhely közhasznú szervezet tagjai. Hiteles, elkötelezett, valódi példát adó, igaz emberek. Személyiségükkel, lényükkel azt üzenik a közösségnek, a nemzeti közösségnek is, hogy így is lehet: derűsen, melegszívűen, mások baját, nehézségeit érzékenyen odafigyelve tenni a dolgunkat, azt is mondhatnánk, hogy igazi közösségszervezők. Hatásukra környezetük tagjai újra hinni tudnak a közösségben, a közösség erejében, a megtartó közösség erejében, a közösségi élményekben, a közösen megélt élmények fontosságában. Azt is mondhatnánk, hogy Magyarország jövője azon is múlik, hogy sikerül-e újra az erős közösségek országává, nemzetévé válnunk. Az erős közösségek megtartó ereje nélkül nem létezhet a jövő Magyarországa.

Önök példát mutatnak abban is, hogy szolidárisak. Merthogy szolidárisnak kell lennünk, és ez egy ősrégi szó, felejtsük el ennek a szocializmusban érzékelt kesernyés mellékízét, a kötelező szolidaritást. Ez egy alapvetően és mélyen keresztény kifejezés, a szinonimája – más módon talán szavakban elcsépelt, de érzésben, magatartásban, akaratban mégis a legfontosabb emberi tulajdonság – tulajdonképpen nem más, mint a szeretet. Nem mehetünk el egymás mellett csukott szemmel vagy lesütött szemmel, figyelnünk kell egymásra, ki kell nyújtanunk a karunkat a másik ember felé. Lehet, hogy néha le kell guggolni vagy térdelni, hogy egy síkban legyünk, hiszen akik valóságos segítők, azok tudják, hogy felülről egyfajta paternalista gesztussal keveset lehet segíteni, valójában az addig tart, amíg az ember újra kiegyenesedik és továbbmegy. De ha egy szintre ereszkedünk azokkal, akiken valóban segíteni akarunk, hogy aztán ők is tudjanak segíteni saját magukon, kezükbe tudják venni a sorsukat, az életük irányítását, akkor az valóban abban a szemmagasságban kell, hogy történjen, ahol mások vannak. Ez jelenti valójában a közjó szolgálatát. A polgárok saját világa, az önszerveződés, az erős közösségek mindannyiunknak fontos partnerei és szövetségesei. Szükség van önökre, szükség van az Echo Innovációs Műhelyre, és olyan példamutató emberekre – ha szabad így mondani –, mint Lili néni és Klári néni. Köszönjük ezt a munkát!

Mondanék valamit konkrétan is arról, hogy mit is jelent ez a munka. Lovas Józsefné Mócsi Lili évtizedek óta óvónőként dolgozik, bábjátékoktatóként, egyházi tisztségviselőként Magyarországon, és a külhoni magyarság körében a leghátrányosabb helyzetűek felkarolása érdekében végzett és végez fáradhatatlan és példaértékű munkát. Életpályája, családjától örökölt értékrendje, személye, sokszor küzdelmes életútja határozzák meg. Puritán, református, keresztény életfelfogása, a közösségért való cselekvés kötelességének tudata nagy szorgalommal és teherbíró képességgel párosul. Önkéntes munkatársa volt a 80-as évek erdélyi menekültjeit segítő missziónak, majd misszióból létrejövő Erdélyi Gyülekezet alapító tagja, presbitere, főgondnoka. Számos kezdeményezés fűződik a nevéhez, köztük bábos szaktanfolyamokat indított óvodapedagógusoknak, hitoktatóknak Magyarországon, Erdélyben és Kárpátalján. Felkarolta a határon túli magyar óvodákat és támogatta őket kivételes érzékenységgel és elkötelezettséggel. Cigánymisszió – ugye ennek a politikailag korrekt kifejezése a romapasztoráció, de ez egy misszió, ez egy küldetés – ebben dolgozott egy olyan ceglédi óvodában a mai napig is, egy olyan iskolaközpont felé fordult, ahol majdnem kizárólag roma gyerekek tanulnak. Ebben az iskolában indított bábos tanfolyamokat. Magával ragadó személyiségével hatást gyakorolt még a roma lakosságon belül is kivételesen hátrányos helyzetűnek számító gyermekekre. Három éves munkája eredményeként 2014-ben az iskola Vadrózsa nevű bábcsoportja nyerte meg az Országos Bábjátszó Fesztivált. Köszönjük a munkáját!

A következő díjazottra dr. Mess Béláné dr. Mezey Klárára is vonatkozik mindaz, amit elmondok, hiszen ő a plébániai csoportjával a rászorulók, az elhagyottak, a hátrányos helyzetűek megsegítése érdekében végez elkötelezett és példaértékű tevékenységet. Az, hogy két egyházi ember van itt, két dolgot üzen nekünk. Az egyik az, hogy az egyház nem a papokból áll, hanem bizony azokból a hívekből, azokból az egyháztagokból, akik tesznek a közösségért. A másik, amit üzen pedig az, hogy egy igazi egyházi tevékenység az sohasem csak saját magukra vonatkozik, egyfajta érdekképviseletként, hanem mindig kifelé, másokra, akik nem tagjai ennek a közösségnek. Önök mind a ketten példaértékűek ebből a szempontból. Ha ilyeneket hallunk, hogy plébániai közösség, karitász csoport, presbiter, akkor ez arra is figyelmeztet bennünket, hogy a civilséget nem a 20. században találták ki, még nem is a 21. században, még nem is csak akkor, amikor egy kormányt érdemes talán ellenzéki szempontból is megkérdőjelezni. Ez egy olyan ősi, emberi tulajdonság, egy közösségnek az önmagáról való gondoskodásának, gondolkodásának a képessége, amelyik több ezer éves, és elsősorban a vallási közösségeknek a sajátja. A szegénygondozás, mint több ezer éves zsidó-keresztény kulturális örökség, a másokért való tenni akarás, és egy szervezetnek – hogyha szabad reformátusokról még egy mondatot mondanom – az a fajta önszerveződése, amelyik képes nagyon nehéz időkben is megtartani azokat, akik rá vannak bízva úgy, hogy közben másokon is segítsen, jelzik azt, hogy a civilségnek is vannak olyan ősformái, amelyekből érdemes tanulni még azoknak is, akik úgy gondolják, hogy ők találták fel civilként a meleg vizet. Akkor térjünk vissza Klári nénihez. 1978 óta végzi tevékenységét a Pécsi Székesegyházi Plébánián, mint önkéntes. Karitász csoportjával, plébániai közösségével rászoruló családokat, idős, magányos embereket segítenek, elhagyatott betegeket látogatnak, hajléktalanoknak nyújtanak segítséget. A szembetűnően rászorulók mellett a szeretetéhségtől az anyagi szükségnél is jobban szenvedőkkel, gyermekekkel, fiatalokkal foglalkoznak, szeretetet adnak feltétel nélkül, elfogadást nyújtanak nekik. Önkéntes segítőikkel tanítják, nevelik a gyermekeket, az iskola utáni időszakban a plébániai csoportnál uzsonnáznak, kézműves foglalkozásokat tartanak nekik. Köszönjük a munkáját!

A harmadik díjazott az Echo Innovációs Műhely, amely közhasznú szervezet, elkötelezett közösségszervező és magas színvonalú szakmai tevékenységet folytat. Közhasznú egyesületként fejlesztő programjain keresztül 15 éve segíti a társadalmi problémák kezelését. A Műhelyt elkötelezett humán szakemberek alkotják – most itt mindenfajta idegen szavak következnek, de ne ijedjenek meg ettől: elkötelezett szakemberek az emberierőforrás-menedzsment, szociológia, jog, pszichológia, romológia, közigazgatás, pedagógia és az informatika területéről. És hogy mivel is foglalkozik ez a sok szakember? Általános és specifikus fejlesztési koncepciók, stratégiai tervek kidolgozásával, kutatási programokkal, képzési projektekkel, célzott szolgáltatásokkal, projektgenerálással, szervezetfejlesztéssel segítik elő a helyi közösségek életét a civil társadalom és a nyilvánosság fejlesztése területén. Azért fontos ezt így elmondani, merthogy él bennünk most már egy hamis tudat – hála az egyébként hamis civil szervezeteknek –, hogy ezek a dolgok, mint például erőforrás menedzsment, projektkísérés mind csak olyan trükkök, amik egyfajta önfenntartásról szólnak, és a pályázati pénzek megszerzésére vonatkoznak. De hát van ilyen tevékenység, vannak, akik ezt valóban hitelesen végzik, és valóban segítenek azoknak, akiknek szüksége van arra, hogy egyfajta perspektívát lássanak, hogy mit is jelent civil szervezetként működni. Ennek is van egyfajta professzionalizmusa, ezt is érdemes megtanulni és megtanítani. Aki így segít – azt is mondhatnám – a segítőket segíti abban, hogy még jobban tudjanak segíteni. Ezért köszönjük az Echo Innovációs Műhely példaértékű munkáját. Erős civil szervezet, melynek tagjai elkötelezettek, elhivatottak, hogy munkájukkal a valós társadalmi problémákon segítsenek, és újszerű válaszokat is találjanak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Díjazottak!

„A lehetőségek azt az embert kutatják, aki kezdeményez. Köszönjük, hogy önök kezdeményeznek! A kezdeményező ember nélkül elpusztulnának ezek a lehetőségek, nem valósulnának meg; még mielőtt esélyük lenne a megvalósulásra, már ki is hunynak. Ha megcsinálod, amire utasítanak, jól megcsinálod, akkor felette állsz az átlagnak. Így van ez. Mindig lesz számodra hely a feladatok világában. Ám, ha többet teszel, mint amire utasítanak, akkor pedig egy kiválasztott kisebbség, egy erkölcsi elit tagjává válsz. A sors arra szemelt ki, hogy felemeljen, és egyre magasabbra emeljen.” Ugyan ezt egy amerikai mondta valamikor a múlt században, aki egy élelmiszerláncnak a tulajdonosa lett, de önök olyan élelmet, olyan táplálékot nyújtanak a rászorulóknak, ami egyszerre szellemi, lelki és testi táplálék is.

Ezt a pluszt, ezt a többet köszönjük önöknek!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter