Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a Népművészet Mestere díjak átadásán

2014. aug. 17. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Díjazottak!

Mára a magyar népi kultúrában elszakíthatatlanul egymásra talált Budapest, a vidéki Magyarország és a Kárpát-medencei magyar vidék. Ez az elszakíthatatlan kötelék csak akkor érvényes, hogyha továbbra sem hagyjuk, hogy azt, ami lassan összeforrni látszik, mások szétszakítsák, vagy csak éppen valami vihar úgy megrázza, hogy aztán megint nem találja egyik a másikat; a főváros, a magyarok fővárosa, a vidéki Magyarország és a Kárpát-medencei magyar vidék. Egymásra találtak az idősek és a fiatalok, az adatközlők és azok, akik a népi kultúrát tudományosan feldolgozzák és bemutatják – azon mindig elmosolyodok, mikor egy táncosra azt mondják, hogy adatközlő; táncol, mások meg leírják, lefényképezik, fölveszik, lefilmezik, aztán pedig megtanítják másoknak.

A népi és paraszti kultúrának talán érdemes lenne egy mozgalmat indítanunk. Még nekem is van itt bűnöm, amit be lehet vallani; néha kicsúszik az ember száján, amikor a műveletlenségre vagy a primitívségre azt mondja, hogy paraszt. Jó lenne, ha erről leszoknánk, és jó lenne, ha mozgalmat indítanánk, hogy mindenkinek, akinek ilyen kicsúszik a száján, valamilyen nemzeti alapba be kellene fizetnie néhány forintot. Merthogy a paraszti kultúra, a falusi kultúra, a vidéki kultúra, a népi kultúra, a paraszt szó, amelyik a földművest jelenti, az a magyar kultúrában egy olyan rang, egy olyan megjelölés, amire büszkének kell lennünk és semmiképpen sem használhatjuk negatív jelzőként. Ennek a kultúrának a motívumai ott vannak a kortárs magyar irodalomban, a kortárs magyar zenében, táncban, iparművészetben, sőt dizájnban, építészetben és magában a divatban is. Hosszú út vezetett idáig; Kodály Zoltántól, Bartók Bélától, a népi íróktól, Csoóri Sándoron, Halmos Bélán keresztül egészen mostanáig, de mára, a magyar nép mesterségeknek ünnepén, a magyar népművészet, a nép kultúra ünnepén, jó helyen vagyunk: a büszke és elegáns Budai Várban. Attrakcióvá és zarándokhellyé vált ez az ünnep és – miért szégyellnénk, legyünk rá büszkék – divattá is. Bárcsak egyre inkább divat lenne és kiszorítana más divatokat. Divattá lett, hagy mondjuk így, buli, kulturális ünneplés, ugyanakkor pedig sikeres kereskedelmi vállalkozás. Mindegyik fontos önmagában is és együtt is.

Igaz, hogy idén megszállták a törökök a budai várat – gondolom ezt a poént már többen elsütötték, de én sem hagyhatom ki –, de ezek a törökök a barátaink, azért mert a népi kultúrában találkozunk velük. Ha valamit megtanulhatunk a keletiektől – bármennyire élcelődnek meg mocskolódnak ezen sokan, akik se keletiek, se nyugatiak, csak éppen gyökértelenek –, akkor azt tanulhatjuk meg, hogy úgy is lehet modernizálni, úgy is lehet modernizálódni, úgy is lehet 21. századinak lenni, hogy közben nem törik meg a népi kultúrának a folyamata, hanem tovább ápolják, tovább viszik, és természetes része a nemzet kultúrájának Például a törököktől, az indiaiaktól és más keleti népektől ezt megtanulhatjuk, hogy ne kelljen a tetszhalál állapotából föltámasztani a népi kultúrát.

Tehát ezek a törökök, akik megszálltak bennünket, a barátaink, és egyébként is, ma már a nemzetet nem ágyúval kell oltalmazni, hanem kultúrával. Kultúrával, népművészettel, szellemi, lelki erőkkel. Ennek az egyszerre védekező és támadó küzdelemnek itt vannak a legjobbjai. Meg kell védenünk, és ugyanakkor át kell vinnünk a következő évtizedekbe, évszázadokba, a gyermekeinknek, az unokáinknak, a következő nemzedéknek azt, amit nekünk is a nagyszüleink adtak. Úgyhogy egyszerre kell védekező és támadó harcmodort folytatnunk ebben az ügyben.

Itt vannak a legjobbak – úgy szoktunk magunk között nevezni, hogy a népművészet Kossuth-díjasai, önök, akik művészetükkel azt üzenik, hogy a 21. században is van helye, van értelme a népművészetnek. Azért mert ma és holnap is képes örömet okozni, nem azért, mert a kultúrpolitika így döntött, nem azért, mert van néhány nosztalgikus ember, csoport, vidék ebben az országban, hanem azért, mert örömet okoz, és azért, mert élni tanít. Igen, a 21. században is élni tanít, még akkor is, ha azok a keretek, amelyek valamikor egy természetes életformában jelenítették meg és éltették a népi kultúrát, azok elmúltak. Mégis mindaz, amit nekünk továbbad a 21. századba, azt bizony jó életre tud bennünket tanítani.

Köszönjük önöknek, hogy fenntartják, köszönjük önöknek, hogy továbbadják. Ha valami jót és szépet lehet kívánni, szerintem a legtöbb, amit kívánhat az ember ilyenkor, a jó egészség, mert az fontos, de én mégis azt kívánom önöknek, hogy legyenek tanítványaik. Legyenek olyan fiatalok, akiknek továbbadják azt, amivel kiérdemelték, hogy önöket a magyar kormány a legmagasabb, népművészeknek járó kitűntetésben részesíti.

Legyenek tanítványaik, gratulálok önöknek, Isten éltesse önöket sokáig!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter