Close
2017. október
H K S C P S V
« szept    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Balog Zoltán beszéde a Pécsi Tudományegyetem jubileumi tanévnyitó ünnepségén

2013. szept. 13. Beszédek | Hozzászólások

Rektor Úr! Tisztelt Szenátusi Tagok! Polgármester Úr! Kedves Képviselőtársam! Tisztelt Egyetemi Polgárok!

A középkori Magyarország virágzását igazolja, hogy Nagy Lajos király 1367-ben megalapította az ország első egyetemét Pécsett. Akkor V. Orbán volt a pápa. Utána következett a romlás időszaka, majd a megújulásé, és azt lehet mondani, hogyha visszatekintünk az évszázadokra, akkor ebben az uszkve 600 évben bizony hol az egyik, hogy a másik volt erősebb. Egészen, amíg 1921-ben Vass József, a Bethlen-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere ideiglenesen elrendelte a pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Királyné Tudományegyetem pécsi elhelyezését. Még a cikk elfogadása előtt a törvényjavaslat vitájában a miniszter indoklásában kiemelte, az egyetemnek Pécsett a helye. Akkor ennek jelentősége volt, hiszen még idegen csapatok megszállása alatt állt a város. Így mondta: „A vidék kultúra fellegvárait fejleszteni kell, s meghirdetett kultúrfölényünk semmiképp sem engedheti meg egyetemeink számának csökkenését.” Akkor még olyan bátrak voltak az oktatási miniszterek, hogy kultúrfölényről is mertek beszélni. Az 1921. május 4-én benyújtott törvényjavaslat egyértelmű támogatásra talált a nemzetgyűlésben. A négy paragrafusból álló törvénycikk a Kolozsvári és Pozsonyi Magyar Királyi Tudományegyetem ideiglenes áthelyezéséről címet viselte. A szerb csapatok 1921. augusztusi kivonulását követően végre Pécsre költözhetett az universitas, és az első ünnepélyes tanévnyitót Klebelsberg Kunó közreműködésével 1923. szeptember 23-án, vagyis tíz nap híján kilencven évvel ezelőtt tartották.

Erre emlékezünk ma. Én pedig emlékszem, amikor egy baranyai barátomhoz, itt Pécs közelébe igyekeztem tizennyolc évesen, friss érettségivel a zsebemben a Tiszántúlról, egy debreceni érettségivel, és a kalauz kezelte a jegyünket a Pécs felé tartó vonaton, akkor azt kérdezte: „Miért van ilyen jó kedvetek?” „Éppen megünnepeltük az érettségit” – mondtuk. Aztán kérdezte: „Hol szereztétek?” Mondtuk, hogy: „Debrecenben.” Akkor azt mondta: „Hát igen. Egy tiszántúli érettségi nyolc osztálynak számít a Dunántúlon.” Tehát Hunnia és Pannónia, vagy mondjuk így, hogy a barbarikum és civilizáció közötti különbséget már akkor is érzékeltem.

De hát valóban egy fontos dolog tudni, hogy mit is ér az a tudás, amit az ember megszerez a középiskolában vagy éppen az egyetemen. És mert így illik ez minden igazi ünnephez, amikor egy tanévnyitót jubileuminak nevezünk, akkor nemcsak visszatekintünk kilencven év hagyományára, vagy éppen évszázados hagyományokra, hanem szembe kell néznünk azokkal a feladatokkal is – divatosan így mondják ezt ma: kihívásokkal -, amelyek nemcsak a pécsi felsőoktatás, hanem egyáltalán a magyar felsőoktatás előtt állnak. De gondolkozzunk egy kicsit arról, hogy mik azok a speciális kihívások, amik Pécsett érik a felsőoktatás ügyét.

Először is van egy olyan gondunk, amit el kell majd egyszer rendeznünk, ami pedig nem más, mint Budapestnek – az ország vízfejének – és a vidéki nagy központoknak a viszonya és jelentősége. Ebből a szempontból sajnos azt kell mondani, hogy az 1921-eshez mérhető a feladat, hisz akkor is egy körbevágott országnak a perifériáját kellett valamilyen módon a középhez integrálni. Bizony ebben a kérdésben volt, amikor kicsit előre jutottunk, volt, amikor lemaradtunk, de egyáltalán nem találtuk még meg azt a megoldást, ahol ez a fajta kettősség – Budapest központisága és a vidék perifériára szorultsága – megszűnik. Ez bizony nem csökkent, hanem növekszik. Éppen ezért ennek a – mondjuk így – vidéki, városi létnek a felértékelődése az egyetem nélkül természetesen elképzelhetetlen. A másik feladat is ebből adódik: mi lehetne egy integrációnak a motorja, ha nem éppen egy egyetem – és itt nemcsak feltétlenül társadalmi integrációra gondolok, hanem gazdasági integrációra is. Azért jöttem ma ide, hogy elmondjam, hogy mi ezt tudjuk. Mi, akik a magyar felsőoktatás ügyén dolgozunk, tudjuk, hogy a Pécsi Egyetem több mint egy egyetem; kulturális fellegvár – ahogy ezt már 1921-ben is elmondta az akkori miniszter -, térségi erőforrás, a jövő generáció térségben tartásának, a városban és annak a környékén tartásának komoly esélye. Akik a Pécsi Egyetem jövőjével, a Pécsi Egyetem ügyével foglalkoznak, azok tudják és értik ezt a jelentőséget. Ezt, ami úgy hangzik: több mint egyetem. Több mint egyetem, és ezért fontos az, hogy az elmúlt kor nagyságát, amiről hallottunk, ne rontsa az újabb kor könnyelműsége. A fő kérdés nem is az feltétlen, hogyan is fog kinézni a felsőoktatás, hanem hogy egyáltalán a jövő Magyarországában mi az egyetemnek a szerepe ma és mi lesz holnap. Miért és mivel küzd ma egy vidéki egyetem, és hol a jövő a hallgatók számára a fővárostól egy aránylag messzi távolságban. Mi az ára és értéke a ma tudásának, a mobilitásnak, az itt kialakított kapcsolatoknak és lehetőségeknek. Élhetünk abban a hitben, hogyha jól elvégeztünk valamit, azt már el se ronthatja semmi. Ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a tudás érték, és amit a küzdelem és a kemény munka árán lehet, azt meg kell szereznünk. Ragaszkodnunk kell a hagyományokhoz, a polgári értékekhez és erényekhez, mert ezek nélkül sem az intézményeknek, sem Magyarországnak nincsen jövője, ugyanakkor pedig 21. századi tudást kell adnunk a jövő generációjának, és nekünk is lépést kell tartanunk ezzel.

Ünnepi pillanatokban azért beszélni kell arról a valóságról is, ami körülvesz bennünket. Ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a jövő Magyarországán a tetteinkért, a cselekedeteinkért és a döntéseinkért sokkal inkább felelősséget kell vállalnunk nekünk, akik ezeket a döntéseket hozzák, mint korábban. A rossz döntésekért is, ezt is tanulnunk kell együtt, legyenek azok anyagi, jogi vagy éppen politikai természetűek. A felelősségvállalásban ki állhatna élen, ha nem éppen az értelmiség. És bár egy egyetemi diploma nem jelent feltétlenül értelmiségi létet, de azért a kettőt lehet egymáshoz közelíteni, és erre kiválóan alkalmasak az egyetemek akkor, amikor a kultúrának a fellegvárai is, nem csak egyszerűen valamifajta szaktudást adnak.

Nekünk jutott az a feladat, hogy a múltnak a hibáit kijavítsuk, a múltnak az adósságait elrendezzük, a múlt rossz döntéseiért helytálljunk, vállaljuk ezt azért, hogy valóban a jövő útja egy, a régi terhektől megszabadított út tudjon lenni, mert akkor tud majd szárnyalni a szellem.

Ehhez valóban állhatatosság kell, és egy olyan együttműködés, amit fölajánlottunk Pécsnek is, és fölajánlottunk az egész magyar felsőoktatásnak. A Felsőoktatási Kerekasztal egy olyan munkát végez a Rektori Konferencia a hallgatók, a szakszervezetek és a gazdaság szereplőinek bevonásával, amelyik egy országos nemzetstratégiai szempontból közelít a felsőoktatáshoz, de ugyanakkor nem szeretne magára hagyni egyetlen felsőoktatási intézményt sem. Örülök, hogy ebben Bódis rektor úrral az elmúlt években nagyon jó együttműködés alakult ki.

Nem engedhetjük meg azt, hogy az intézményi hiányok, hiátusok miatt különbség legyen két ugyanolyan képességű hallgató között a munkaerőpiacon, csak azért, mert nem az egyéni kvalitások döntenek, hanem hogy valaki éppen hol szerezte a diplomáját. Nem engedhetjük, hogy egy kar vagy egy szakcsoport összeroskadjon a terhek alatt, amíg egy másik virágzik, és azt sem engedhetjük meg, hogy a felelőtlen gazdálkodás vagy az egyéni érdek felülírja az intézménynek, az egyetemnek a céljait, és végső soron az országnak, a nemzetnek a céljait is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ma nemcsak egy jubileumi tanévnyitón vagyunk, nemcsak egy tanévet nyitunk meg a sok közül, hanem bízom benne, hogy a mai napon egy olyan időszakra tekintünk előre, ami meghatározó lesz az egyetem életében, a régió fejlődésében és a magyar felsőoktatás jövőjét tekintve is.

Azt kívánom, azt szeretném, hogyha továbbvinnénk együtt a klebelsbergi örökséget, és arra kérem önöket, hogy legyenek partnerek abban – az egyetemi ifjúság ugyanúgy, mint az oktatói, professzori kar -, hogy Pécs és a Pécsi Tudományegyetem a magyar és a közép-európai felsőoktatás kiemelkedő intézménye maradjon. Kérem önöket: rektor urat, dékán urakat és természetesen polgármester urat, és azokat, akik az ország házában képviselik Pécsnek és a pécsi régiónak az ügyét, hogy találjuk meg ehhez a közös hangot, mint ahogy már eddig sikerült is. Tegyünk együtt azért, hogy a magyar emberek erőfeszítései ne legyenek hiábavalóak, és hogy újra virágozzon, tovább virágozzon a magyar szellem a magyar Heidelbergben.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter