Close
2017. június
H K S C P S V
« máj    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Balog Zoltán beszéde a Pesti Vigadó 150 éves fennállása alkalmából rendezett konferencián

2015. feb. 12. Beszédek | Hozzászólások

Szép jó napot kívánok mindenkinek!

Egy munkás hétköznap a mai, de az évforduló kötelez bennünket; mindenképpen elmondhatjuk, hogy egy olyan izgalmas történet csúcsán állunk a Vigadó történetével, egyáltalán a pesti Duna-part történetével, amiről érdemes és jó, hogyha meg tudunk emlékezni.

Azért emlékeznék arra az egy évvel ezelőtti március 15-i átadásra is, amikor a következő szavak hangoztak el: „Amint a múlt országgyűlés szétoszlott, mi meg üres pénztárral, fegyver nélkül, honvéderő nélkül voltunk, így hát lehetetlen volt mély fájdalommal nem érezni a nemzet állapotának irtózatos elhanyagoltságát. Ezen viszonyok közt vettük át a kormányt, megtámadtatva árulás, pártütés, reakcionális mozgalmak és mindazon szenvedélyek által, melyeket átkos örökségül hagyott reánk” – a szónok, ha jól emlékszem, akkor is egy szünetet tartott, majd tovább folytatta: „Metternich politikája.”

Ha nincs ott, hogy Metternich politikája, akkor mindannyian aktuálisnak érezzük ezeket a szavakat. És bizony sok mindent bele lehet helyettesíteni, de azt hálát adva elmondhatjuk, hogy azért jobban állunk, mint négy évvel ezelőtt. Jobban állunk, mint akkor, amikor eldöntöttük, hogy annak a kínlódásnak, ami a Vigadó felújítása kapcsán zajlott az elmúlt évtizedekben, véget vetünk. Amikor a Magyar Művészeti Akadémia reprezentatív székhelyévé tesszük ezt az épületet, akkor valóban úgy állítjuk helyre, ami méltó a Magyar Művészeti Akadémiához, méltó hozzánk és méltó azokhoz az elődökhöz, akik építették.

Föl kell idéznem még egy beszédet, ami ezen a helyen hangzott el, csak egy másik épület volt, a Redoute épülete, egy táncterem állt itt. A jelenlevők talán jobban tudják ezt, de én ezt minden alkalommal, amikor idejövünk el szoktam mondani, mert a történet arról szól nekem, hogy a szavaknak súlya van, a szavaknak jelentősége van még akkor is, ha ezek inflálódnak.

Kossuth Lajos 1848. július 11-én az előbbi beszéd folytatásában mondta el azt, hogy „A nemzet nem bízhat másban, mint saját erejében. E célból szükséges haderőnek kétszázezer főnyire emelése, ennek felfegyverzésére pedig 42 millió forint.” A beszámolók szerint még mielőtt Kossuth befejezte volna beszédét, Nyáry Pál, az ellenzék vezére szólalt föl és ezt kiáltotta: „Megadjuk”. Példáját az egész ház követte, és akkor utána hangoztak el ezek a legendás szavak. Kossuth így fejezte be híressé vált szónoklatát: „Önök felállottak, mint egy férfiú és én leborulok a nemzet nagysága előtt s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban s Magyarországot a poklok kapui sem döntik meg”. Érdemes ezekre a szavakra emlékezni, ugyanis, amikor 1849-ben az osztrákok visszafoglalták Budát, Hentzi tábornok ezért a beszédért az alig néhány évtizede álló Redoute-ot szétlövette a Duna másik oldalról. Az osztrákok úgy gondolták, hogy ezeket a szavakat meg kell torolni.

Viszont, aztán 150 évvel ezelőtt mégiscsak éppen ez nyitotta meg a lehetőséget, hogy egy még szebb épület álljon itt. Ez a 150 évvel ezelőtti csodálatos megújulás nagy történelmi tanulság, amelyik azt mutatta számunkra, hogy sokszor a vesztes szabadságharcainkból a nemzet számára bizony mégiscsak előnyök és gazdagodás származhat.

Mi, itt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a kormány annyira szerelmesek lettünk ebbe az épületbe, hogy én kiadtam a minisztériumban, hogy minden ünnepségünk, minden reprezentatív ünnepségünk itt legyen. Itt tartottuk a karácsonyi ünnepségünket, egy csodálatos Bogányi-koncerttel, aztán pedig Szakcsi Lakatos Béla is játszott itt nekünk. Azt látom, amikor idejövök, hogy élet van itt. Az a legfontosabb, mikor a külcsín meg a belbecs, a forma és a tartalom ilyen módon találkozik. Amikor kitüntetési ünnepségek vannak itt még azt is el szoktam mondani, hogy nem a régi fényében tündököl az épület, hiszen a modern technika miatt, a világítás- és hangtechnika miatt ma sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint amikor megépítették az elődeink. Olyan részleteket lehet itt látni, ami korábban nem volt lehetséges.

És hát az az élmény, amikor bejövünk, akkor itt valóban pezsgő élet folyik, itt valóban szakmai munka folyik, és ugyanakkor pedig a művészeteknek valóban templomává lett ebben az egy évben is már a Pesti Vigadó. Legutóbb a Somogyi Győző kiállítás zárónapján jártam itt. Hát sorba kellett állni a jegyért az utolsó napon. Az indítás Makovecz Imre életmű-kiállításával szintén méltó volt az akadémiához. Úgyhogy én csak azt tudom kívánni mindenkinek – elnök úrnak, főtitkárúrnak, az elnökségnek –, hogy minél többet találkozzunk itt, és minél jobban érezzük magunkénak ezt az épületet, meg azt a szellemiséget, azt a lelkületet, amely megújította a magyar nemzetet. Hogyha nem is olyan büszkén, nem is mindig olyan határozottan, de magunkba elmormoljuk azt, amit Kossuth Lajos itt mondott: „Magyarországon a poklok kapui sem fognak diadalt venni.”

Köszönöm szépen, hogy meghívtak! Köszönöm, hogy köszönthettem az akadémiát, az épületet!

Isten éltesse önöket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter