Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a Polgári Gondolán

2014. okt. 4. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az az értelme a Polgári Gondolának, hogy legyenek olyan tereink, olyan lehetőségeink, ahol valóban szabadon tudunk eszmét cserélni azokról a dolgokról, amik nekünk igazán fontosak. Itt most magamra kell vállalnom a témaválasztás felelősségét. A téma úgy hangzik, hogy nevelés a családban, nevelés az iskolában. Azért választottuk ezt a témát, mert számos ügy van, ami megtölti a hírfolyamokat, meg nekünk is elvonja a figyelmünket a lényegről; részben az előbb említett média jóvoltából, részben pedig vannak valóságos ügyek azzal, hogy mennyi gond van az iskolákban a tankönyvekkel, az órabeosztással, az egész napos iskolával, ami nincs is, de mégis van, meg a portfólió feltöltéssel, meg a béremeléssel, meg hogy kinek mi jár és mi nem.

Természetesen az is lényeges, hogy a tanárok jól érezzék magukat az iskolában, de azért ennél van egy lényegesebb dolog. A lényeg az, hogy mit tanulnak a gyerekeink, és hogyan tanulnak, és mi a köze ahhoz a neveléshez, amit egyébként a családból hoznak – ha hoznak magukkal nevelést. Erről fogunk ma beszélni, hogy mit és hogyan tanulnak.

Hogyha szabad értékelni az elmúlt négy év ezzel kapcsolatos teljesítményét, akkor hagy mondjam azt, hogy a legfontosabb szimbolikus változás mégiscsak az volt, amikor a közoktatást átneveztük. Amikor azt mondtuk, hogy nem közoktatás van, hanem köznevelés van. Merthogy az, amit a gyermekeinkkel szeretnénk tenni, és szeretnénk elérni az iskolában, arra sokkal inkább igaz: köznevelés. A köznevelés egy közös felelőssége a családnak és az iskolának. Azt szoktam mondani, hogy rossz az a szülői szemlélet, meg egyébként rossz az a tanári szemlélet is, meg rossz az a kormányzati szemlélet is, amelyik úgy gondolja, hogy az oktatás egy szolgáltatás. Egy olyan szolgáltatás, ahol a szülő a megrendelő, a szolgáltatás pedig arra a tárgyra vonatkozik – most szándékosan mondom ironikusan -, akit úgy hívnak, hogy gyerek, és a szolgáltató az iskola. Hogyha nem azt kapjuk a szolgáltatásban a pénzünkért, amit egyébként elvárunk, akkor föl vagyunk háborodva és reklamálunk. Ez a viszony a szülők és az iskola között nemcsak az iskolának árt, hanem a gyermekeknek is, meg annak a bizalomnak, ami nélkül nem lehet nevelés.

Régebben volt egy szolgáltatás – nem tudom, hogy van-e még- –, hogy Patyolat. Az itt lévők még emlékeznek a Patyolatra; bevittük a piszkos ruhát, és hogyha pecsétesen kaptuk vissza, mert nem mosták, tisztították és vasalták rendesen, akkor reklamáltunk. Az iskola nem Patyolat, ahová beadjuk az így vagy úgy nevelt gyereket, vagy éppen neveletlen gyereket, aztán ha visszakapjuk a gyereket az iskolából, és úgy látjuk, hogy még mindig nem nevelték meg rendesen, akkor reklamálunk. Nem, nem ilyen módon szolgáltatás, hanem – mi ebben a körben nem szégyelljük ezt a szót – szolgálat. A nemzet, a jövendő generáció szolgálata, és igen, a családok szolgálata, akiket a nevelés középpontjába szeretnénk állítani, mint a legfontosabb közegét ennek a világnak. Éppen ezért velük szövetségben szeretnénk a köznevelés intézményét megerősíteni, és koncentrálni arra, hogy úgy szeretnénk ennek az országnak a hagyományait, és azoknak a tiszteletét, ismeretét erősíteni a következő generációban, hogy közben a legmodernebb tudást kívánjuk nekik adni.

Kötcsén beszélt miniszterelnök úr arról, hogy mi szeretnénk Európa legmodernebb konzervatív pártja lenni. Én azt mondanám, hogy a modernitás a legmodernebb eszközökkel és tartalmakkal folytatott nevelés az egyik oldalon, a másik oldalon a hagyományok tisztelete – hogy ne mondjam ezt a régimódinak minősített, számunkra nagyon kedves szót –, a hazaszeretetre nevelés, amelyek összetartozó dolgok. Tehát modernitás és hagyomány, hazaszeretet és versenyképes tudás: ezek a mi nevelési koncepciónkban összetartoznak.

A következő nagy kormányülés – amire az önkormányzati választások után fog sor kerülni – lesz az az alkalom, amikor az újonnan alakult családügyért és ifjúságpolitikáért felelős államtitkársággal egy olyan csomagot fogunk bevinni a kormány elé, amelyik azt javasolja, hogy mostantól a kormány minden intézkedését a családok szempontjából vizsgáljuk és ítéljük meg. Ugye a kormány-előterjesztések úgy készülnek, hogy van egy hatásvizsgálat, és aztán fölteszik a kérdést, hogy hogyan illeszkedik ez a benyújtott előterjesztés a kormányprogramhoz, hogyan illeszkedik az európai uniós célkitűzésekhez, meg minden más kérdés is van. Mi azt szeretnénk, hogy mindig legyen egy olyan kérdés, hogy a családok szempontjából mit is jelent az az intézkedés, amit végre fogunk hajtani.

Tehát a következő két napos kormányülésnek lesz az egyik feladata az, hogy visszatekintsen az elmúlt négy évre, hogy vajon mit értünk el – itt majd az államtitkár asszony fog erről beszélni -, a családot erősítő intézkedéseinkkel. Mit hozott az elmúlt négy év családokat erősítő intézkedései, a családi adókedvezmények, a gyermekellátás új formái, a rugalmas gyes, és így tovább a népesedési ügyben, a születési számok tekintetében, a házasságkötések száma tekintetében. Egyfajta mérleget fogunk vonni. Ugyanakkor megnézzük, hogy milyen új intézkedéseket lehetne hozni, amelyek a gyermekvállalási kedvet erősítenék Magyarországon. Hiszen a népesség fogyása továbbra is az egyik legsúlyosabb gondja Magyarországnak. Erről majd konkrétumokat is fogunk hallani.

Ha emlékeznek még, vagy figyelemmel kísérték miniszterelnök úr kormánybeiktató beszédét, akkor én azt a feladatot kaptam, hogy ezen a rossz tendencián, hogy még mindig fogy a magyar népesség, bizony már elég rég óta, változtassak. Miniszterelnök úr azt is hozzátette, hogy gyors eredményeket vár tőlem, mint minisztertől. Na, most kilenc hónap minimum kell ehhez a dologhoz. Azt tudom jelenteni, hogy ez a beszéd júliusban hangzott el, júliusban megszületett az ötödik unokám, Sárika. Ebben a korosztályban ilyen módon tudok hozzájárulni a kormányprogram teljesítéséhez.

Azon túl azokkal az intézkedésekkel, azokkal a programokkal és akciókkal, amelyeket ebben a most alakult család és ifjúságügyért felelős államtitkárságban szeretnénk megvalósítani. Amikor kettéválasztottuk azt az államtitkárságot, amit úgy hívtak, hogy szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság, akkor ezt azért tettük, mert amikor azt halljuk, hogy szociálpolitika, akkor mindig azokra az emberekre, azokra a társadalmi csoportokra gondolunk, akik egyébként nem képesek magukról gondoskodni, mert valamilyen ügyben rászorulnak az állam segítségére; ez egy nagyon fontos célcsoport, ez egy nagyon fontos feladata az államnak. De legalább olyan fontos, amikor azt mondjuk, hogy család; akkor először ne a probléma jusson eszünkbe, ne a segítségre szorultság, hanem az jusson eszünkbe, hogy a család egy olyan alapköve a nemzetnek, a társadalomnak, amelyikre a jövőt tudjuk építeni. Tehát ez a fajta pozitív megközelítés az – így is mondhatnám: a középosztály megerősítése –, ami vezetett bennünket abban, hogy egy külön, önálló államtitkárságot hoztunk létre. Ezért választottuk Veresné Novák Katalint ennek az államtitkárságnak a vezetésére. A Polgári Együttműködés Egyesület volt az, aki behozta az évértékelők műfaját. Az egyik első évértékelőn az akkori miniszterelnök, az 1998–2002 közötti kormány vezetője azt mondta: három szoba, három gyerek, négy kerék. Emlékeznek rá? Na, most azt mondanám, hogy Novák Katalin államtitkár asszonynak van három gyereke, van három diplomája és három nyelven beszél a magyar nyelven kívül. Úgyhogy ő ezt alkalmassá teszi arra, hogy vezesse ezt az államtitkárságot.

Én hoztam a legnagyobb áldozatot, amikor őt kineveztük államtitkárnak, mert korábban a kabinetfőnököm volt, és egy nagyon jó munkatársat veszítettem el a kabinetben, de egy jót nyertem az államtitkárságban. A három nyelv azért fontos, mert mindannak, ami Magyarországon történik, van egy nemzetközi vonatkozása. Erről gyakran elfeledkezünk, de aztán Brüsszel eszünkbe juttatja, meg Washington is, néha Berlin is, meg más országok, hogy amit mi teszünk itt, ami Magyarországon történik, azt nagyítóval figyelik. Ennek van egy negatív vonatkozása: amikor bírálnak bennünket. Nem az a baj, hogy bírálnak, hanem átkoznak. A bírálat jó, mert akkor lehet vitatkozni. De ha vitázunk erről, akkor rögtön közlik, hogy ő nem európai, nem demokrata, meg nem ilyen, meg nem olyan. Akkor az természetesen nem bírálat, hanem olyan elutasítás, amivel nem érdemes vitatkozni. Viszont amivel érdemes vitatkozni, azzal kell, és ha kell, akkor három nyelven is: angolul, németül, franciául. Merthogy meg kell jelenítenünk európai és világszinten mindazt, amit mi a családról gondolunk.

Én többször járok olyan körökben, ahol nagyon értékelik az új magyar Alkotmányt, az Alaptörvényt, amiben mi úgy definiáltuk a házasságot, mint egy férfi és egy nő életközösségét, ahol a gyermekek születése a nemzet jövője, ahol az élet védelme a fogantatás pillanatától fontos, és minden más olyan dolgot, amelyik sok embert megszólít ebben a világban – csak azok nem rohannak egyből a médiához. Ezeknek az embereknek, ezeknek a társadalmi csoportoknak, ezeknek az érdekközösségeknek és értékközösségeknek a szövetsége nagyon fontos számunkra. Tehát az elkövetkező négy évben sokkal határozottabban fogjuk megjeleníteni a saját értékeinket, a saját elképzelésünket a családról, a saját családpolitikánkat a világ színpadán, legyen az az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európai Bizottság, az Európai Tanács, vagy pedig azok a polgári kezdeményezések, civil szervezetek, amelyeknek ez az ügy legalább olyan fontos. Ezért gondoltam azt, hogy itt, a legbelsőbb körben, bízom benne, hogy egyszerre baráti és polgári körben, ha erről szót váltunk, akkor ez az önök érdeklődésére is számot tart.

Köszönöm szépen!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter