Close
2017. június
H K S C P S V
« máj    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Balog Zoltán beszéde a Pro Familiis- és Pro Caritate-díjak átadásán

2015. máj. 22. Beszédek | Hozzászólások

Államtitkár Asszony, Államtitkár Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Díjazottak!

Volt egyszer egy kislány, aki nagyon szeretett úgy sétálni a szüleivel, hogy mindkettejük kezét fogva középen ment. Az érzés, amikor az ember két kézzel kapaszkodhat egyszerre – elmondása szerint –, máig vele maradt, és úgy gondolta, ezt az egyszerű és természetes, ugyanakkor rendkívüli biztonságot, felszabadultságot adó érzést minden gyereknek jó lenne átélnie. Ez az egykori kislány, rangos színpadi és filmes szereplései mellett negyven éve énekel a gyerekeknek, családoknak. Több ezer koncertet adott, zenéjén generációk, többek között a mi gyermekeink és unokáink is felnőhettek. Több arany- és platinalemeze van, és gyémántlemezzel is elismerték kivételes tehetségét. Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kitüntették a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjével, gyerekközönsége a Mosoly-rend lovagjául választotta, és éveken át töltötte be az UNICEF jószolgálati nagykövete tisztjét. Gyerekek és felnőttek kedvence, aki úgy adja elő dalait, hogy azzal megérinti a hallgatóság szívét, lelkét. Szeretetet és kedvességet sugároz, mosolyra fakaszt. Talán az a titka az, hogy legbelül meg tudott maradni annak az őszinte és ártatlan kislánynak, aki szülei kezébe kapaszkodva a biztonságból önfeledten szemléli a világot, és ezt az érzést szeretné megosztani mindannyiunkkal. Mindenki kitalálta már, hogy Halász Juditról van szó, akit szeretettel üdvözlök körünkben a mai díjazottak sorában!

Anélkül, hogy bárkit úgy szeretnék átkarolni, hogy azonnal áthúzzam a mi oldalunkra, mégiscsak örömmel mondhatom, hogy olyan emberek társaságában lehetünk ma itt, akikkel közös célokért dolgozunk. Ezen a területen egészen biztos, szövetségesek vagyunk. Szövetségesek vagyunk abban, hogy minél több gyermek, kislány és kisfiú tapasztalhassa meg a család biztonságát, a család erejét, a gyermekkor önfeledtségét. Munkánk középpontjában a családok állnak. Csak az erős családok jelentenek a gyermekeknek biztonságot, és biztosítják a jövőt.

Öt évvel ezelőtt, amikor elkezdtük a kormányzást, azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az országot nemcsak gazdasági értelemben vezetjük ki a válságból, a kilátástalanságból, hanem olyan alapokat is lefektetünk, melyekre hosszú távon stabilan lehet építkezni. A hosszú távú stabil gazdasági és erkölcsi erősödés alapját pedig mi jelentené más, mint a család. Demográfiai offenzívában vagyunk, több mint másfél éve nő a születések száma Magyarországon, ami azt jelenti, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy érdemes gyermeket vállalni. Tavaly több gyermek született, mint az elmúlt öt évben összesen, szám szerint 91 500. Egyre többen kötnek házasságot is, ebben minden bizonnyal az idén bevezetett állami „nászajándék”, a házassági adókedvezmény is szerepet játszik. 2014 decemberében sokkal kevesebb volt a házasságkötések száma, mint 2015 januárjában; akkor lépett életbe az adókedvezmény, ezért többen egy hónappal elhalasztották a házasságkötést. Ezek a számok óvatos bizakodásra adnak okot. Van itt egy olyan kitüntetett, Spéter Zsolt, aki mindig inti a politikusokat, hogy trendről beszéljenek meg tendenciáról, de azért az talán megengedett egy szakember részéről is, hogy bátran örüljünk neki, hogy utoljára – és ez egyszerre szomorú és örömteli – 30 évvel ezelőtt, 1985-ben emelkedett akkora mértékben a születésszám, mint tavaly. Sajnos nominálisan messze vagyunk azoktól a számoktól, de ilyen mértékben utoljára 1985-ben emelkedett a születésszám.

Szeretnénk, ha ezek az egyre nagyobb számban születő gyermekek olyan körülmények között nőhetnének föl, amiben a szülők képesek gondoskodni róluk, szerető, biztonságos környezetet tudnak nyújtani nekik. Azért dolgozunk, hogy a szülők munkából élhessenek, és a munkával megkeresett jövedelem minél nagyobb részét fordíthassák a családjukra, a gyermekeikre. Az egyéni-családi-állami felelősség bűvös háromszögében gondolkodunk, és jó lenne, ha minél többen így gondolkodnának. Az egyén, aki elsősorban felelős önmagáért; a család, amelyik felelős a családtagjaiért; és az állam, amely felelős a családok biztonságáért. Igen, mi az állampolgárokért felelősek vagyunk, és szeretnénk ezt elosztani, megosztani azokkal, akik maguk is felelősek. Meg kell találnunk ennek a felelősségnek a megfelelő mértékét és formáját; az önállóság, az önmagunkért vállalt felelősség és támogatás kényes egyensúlyát. Ezért is vannak jelen a családügyért és a szociális ügyekért, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság képviselői. Mind a két államtitkár jelen van itt, hiszen nekik kéz a kézben, szorosan együttműködve kell dogozniuk azért, hogy minden magyar család érezze a támogatást – legyen szó szegényről vagy gazdagról, romáról vagy nem romáról, kicsiről vagy nagyról, épről vagy fogyatékosról.

Talán nem szerénytelenség azt mondanom, hogy az elmúlt öt évben tettünk egy-két dolgot a családokért, és ezen az úton szeretnénk továbbhaladni az előttünk álló esztendőkben is. A családi adókedvezménnyel, a gyermekek melletti munkavégzés támogatásával, a bölcsőde- és óvodaépítésekkel, az ingyenes gyermekétkeztetéssel, az ingyenes tankönyvellátással, a nevelőszülői hálózat kialakításával, a családi otthonteremtési kedvezménnyel a családok terheit jelentősen csökkentettük. Ez bizony, öt évre számolva ma már eléri az ezermilliárdos összeget. De akik itt vannak, pontosan tudják, hogy a pénz nem minden, sőt, a rosszul adott támogatással több kárt lehet okozni, mint hasznot. A pénz előtt, a pénz mögött, a pénz felett, a pénz mellett elsősorban és mindenek előtt emberekre van szükség, emberi erőforrásra. Ezért nagyon fontos, hogy elismerjük azoknak a munkáját, akik ebben bennünket segítenek. A szociális szférában dolgozók bizony régóta várják, hogy a kormány megfogalmazzon feléjük egy pozitív üzenetet. Ez a legutóbbi kormányülésen megtörtént, a szociális béremelésről egy olyan döntést hoztunk, amit most szeretnék itt államtitkár úrral együtt nyilvánosságra hozni.

2014-ben döntöttünk egy egyszerű bérkiegészítésről, ami 12 milliárd forintot jelent, ezt ebben az évben is folyósítjuk, és a következő évi költségvetésbe is betettük. Három év alatt ez 36 milliárd forint. A kormány arról döntött, hogy ebben az évben július 1-jétől egy újabb bérkiegészítést ad a szociális szférában dolgozóknak, szakdolgozóknak. Ez ebben az évben 2,6 milliárd forintot jelent, és a jövő év januárjától pedig ez egész évre számítva egy körülbelül 15 milliárd forintos összeget. Hogyha mindezt összeadjuk, akkor ez azt jelenti, hogy három év alatt 60 milliárd forinttal emeltük a jövedelmét a szociális szférában dolgozóknak, és akkor még a minimálbér-emelést ebbe nem számítottam bele. Mi úgy tervezzük – de államtitkár úr majd a szakmai szervezetekkel ezt meg fogja beszélni –, hogy 65 ezer ember bérkiegészítésének a megemelését fogja jelenteni ez a támogatás, amire bizony nagy szükség van ebben a szférában. Biztos lesznek, akik ezt keveslik majd, amit mi mindig megértünk, de bízom benne, hogy lesznek olyanok, akik egy olyan fontos lépésnek tekintik, amiből aztán természetesen tovább kell haladni.

Ember kell. Nemcsak a gátra, hanem ember kell a családokba, a családok mellé, a családokért, és nemcsak szakemberek – akik természetesen nagyon fontosak, hogy professzionálisan a munkaköri kötelezettségüket, kötelezettségeiket olyan módon lássák el, amiben benne van a plusz –, de szükség van még inkább olyan emberekre, akik ezt a pluszt önkéntesen is, szívből is megteszik. Beleteszik azt az emberi pluszt, azt az emberi erőforrást a munkájukba, amit a családok majd érzékelnek. Ezért hát a családokat középpontba helyező kormányzati munka természetesen keveset érne azok nélkül az elhivatott emberek nélkül, akik évek, évtizedek óta dolgoznak nap mint nap a családokért akár ellenszél fúj, akár hátszél van. Közülük most van alkalmunk néhányat Pro Familiis és Pro Caritate díjakkal jutalmazni kiemelkedő tevékenységükért.

Itt van például Erősné Balogh Szilvia, aki több roma integrációt és társadalmi felzárkózást elősegítő program kidolgozásában, megvalósításában részt vett, így segített számos hátrányos helyzetű roma és nem roma asszonynak, mert bizony az emberen belül a nő, a nők a kulcsszereplők. Nemcsak a felzárkózásban és a roma családokban, de így általában az életünkben. Oláh Zsolt saját életével teszi hitelessé munkáját, hiszen a cigánysorról jött, és bár eljutott Londonig, most újra a telepen él, mert hazaköltözése után elvégezte a főiskolát, kistérségi fejlesztő-szociális munkás diplomát szerzett, és a Máltai Szeretetszolgálat monori programjának koordinátora. Megtalálta itthon a helyét. Itt van Baginé Gavaldik Lívia, aki ismeri a családokat, gyermekeket, közvetít a cigánytelep és a falu lakói között. Közösségi programokat szervez, amiken mindenki megismerheti a cigány családok kitartó munkáját és annak gyümölcsét. Segítségével munkanélküli családok kapnak kapaszkodót, hogy kikerüljenek a reménytelenség állapotából.

Más típusú nehézséget, kihívást jelent, ha egy gyermek nem egészségesen születik, olyan rendellenességgel találja magát szembe a család, aminek a korai felismerése és fejlesztése a kisgyermek és a család életminősége szempontjából kulcsfontosságú. Amellett, hogy a kormányzat kiemelt támogatást nyújt ehhez az úgynevezett koragyermekkori intervenciós munkához, éppen a közelmúltban döntöttünk arról, hogy a gyermekek felmérését végző szakértői bizottságokat kifejezetten a három év alatti korosztályhoz értő szakemberekkel bővítjük – régi adósság ez. Ma három olyan személyt is elismerünk, akiknek a munkája ezen a területen példaértékű. Dévény Anna neve fogalom – sírós, mosolygós, küzdelmes foglalkozásokkal. Egyik keresztfiamat én is forgattam lepedőben, úgyhogy tudom, hogy mindez mit jelent, ő már nem tudja, el is felejtette, olyan hatékony volt a módszer. Családokkal szorosan együttműködve lankadatlan energiával valóban elismerésre méltó munkát végez. Itt van az országban egyedülálló Budapesti Korai Fejlesztő Központ vezetője, Czeizel Barbara is, aki elhivatott, ügyszerető emberként tesz nap mint nap a fejlesztésre szoruló gyermekekért, családokért, egyúttal a koragyermekkori intervenció szerepének növeléséért. Szerintem az igazi kihívás a minisztériumi útvesztőkben valamit előre vinni ebben az ügyben; nehezebb feladat, mint gyermekekkel foglalkozni. A díjazottak között van egy anyuka, akinek első gyermeke nehezen fogadta kistestvérét, az ezzel együtt járó helyzetet. Ő megrajzolta a kislányának mindazt, ami velük történt, mindazt, ami egy kisgyermek mindennapjainak a része. A történetek folytatódtak, és könyv formában egyre több gyerek követhette a háromgyerekessé nőtt család mindennapjait. Újabb mesekönyvek születtek, melyek szintén a gyermekek kedvenceivé váltak. Jótékonysági szervezetek munkatársai is megkeresték ezt az anyukát, olyan édesanyák, akiknek gyermekeit szintén elvarázsolta meséi derűjével, kedvességével, és azt kérték, hogy készítsen olyan mesekönyveket, amelyek a betegséggel küzdő gyermekek számára jelentenek kapaszkodót. Így jött létre a Szívfüzet, amely a szívkatéterezés előtt álló kisgyermekeknek mesél rajzosan az orvosi vizsgálatokról, és így jött létre a Bátorságpróba, amely a daganatos és leukémiás gyerekeket készíti fel rajzos mese nyelvén a rájuk váró vizsgálatokra, kezelésekre. Az Őrangyal mesék pedig az elfogadásról, a fogyatékkal élő kisgyermekekről szólnak, akik nem találják helyüket a saját közösségeikben. Ez az anyuka Bartos Erika, aki szintén itt van közöttünk.

Az anyagi támogatás, a fizikai, szellemi fejlesztés és a kulturális élmények mellett legalább ilyen fontos a közösségek ereje, a lelkiség is. Valódi közösségszervezőket, egyben lelki vezetőket is elismerhetünk a mai napon. Bár én az egyházi személyek elismerésével mindig bajban vagyok, mert szerintem az ő jutalmuk, az néhány szinttel feljebb van, mint egy minisztérium, vagy egy kormányzat, de mégis, ha valakinek ez a püspöki jelmondata: „Tecum pro te” – veled, érted -, akkor itt a helye közöttünk. Bíró László püspökatya, aki a családok, a jövő nemzedék jólétének megalapozásában áldozatos munkát végez évtizedek óta. Köszönjük, hogy itt van közöttünk! De itt van a Bibliai Házassággondozó Szolgálat alapítója, dr. Pálhegyi Ferenc professzor úr is, aki gyógypedagógusként, pszichológusként, főiskolai tanárként házasságra készülő, vagy már családos pároknak tart előadásokat hittel, küldetéstudattal, őszinte szolgálattal.

Elsőre talán meglepőnek tűnhet, hogy olyan személyt is díjazunk ma, akinek a munkája látszólag nem közvetlenül kapcsolódik a családokhoz, hanem a számok és a folyamatok világában, elemzésében, prognózisok készítésében jeleskedik. Spéder Zsolt olyan kutatásokat végez, olyan tanulmányokat ír, amelyek miatt, bizony ez a munka, amely közvetlenül a családokkal folytatódik, sokkal kevésbé tudna hatékony lenni. Neki köszönhetjük többek között azt, hogy tisztább képünk lehet a magyar családok helyzetéről, az európai trendekről, kilátásokról, és néha talán így még bölcs döntéseket is tudunk hozni ezen a területen. Bár rendszeresen elégedetlen velünk, de a tudósok ezzel már csak így szoktak lenni. Itt van a díjazottak között Rónaszékiné Keresztes Mónika is, aki maga is négygyermekes édesanya. Egy olyan közéleti pályát futott be, amelyben a család támogatása és megerősítése egy középponti, valóságos küldetés és szolgálat.  Dr. Pászthy Beáta gyermek- és ifjúsági pszichiáterként, tudományos kutatóként, viselkedés- és családterapeutaként tesz sokat a fiatalok és családok lelki egészségéért, és azt is bemutatja, hogy egy családterapeuta sohasem szakbarbár, hanem a kultúra területén, a kultúrdiplomácia területén legalább annyira otthon van, mint egyébként a saját családjában.

Aztán a terepen dolgozik Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének az elnöke, aki elkötelezett szakember; a bölcsődei ellátás folyamatos, az igényeknek megfelelő emelésért tevékenykedik. Díjazunk ma olyanokat is, akik abban segítenek, hogy az ismeretek, az információk, a családbarát szemlélet minél több emberhez, minél több családhoz eljusson. Itt van a háromgyerekes édesanya, a Képmás családmagazin főszerkesztője, aki létrehozója a családbarát médiáért munkálkodó Média a Családért Alapítványnak: Szám Katalin, aki elhivatott a családbarát média népszerűsítéséért, saját családjáról szóló humoros, kedves írásai pedig igazi reklámot jelentenek a nagycsaládoknak.

A civil világ egyik meghatározó alakja dr. Szabó Endre, aki orvos létére a családok nagykövete címét is elnyerhetné. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnökeként sokat tett a határon belüli és kívüli magyar családokért, és ahogyan Czeizel Barbara, ő is ismeri a szövevényes utakat a minisztériumi útvesztőkben, kormányzatokkal folytatott tárgyalási taktikáknak és stratégiáknak az igazi nagy mestere és tudója.

A Pro Familiis Díj sajátossága, hogy házaspároknak is megítélhető. Idén éltünk is ezzel a lehetőséggel először, és egy olyan házaspár a díjazott, ahol mindkét fél külön-külön is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és nyújt a családok támogatása és tájékoztatása terén; a Mohay házaspárról van szó, a családi életre, a házasságra készítenek fel fiatal párokat, saját személyes példáik hitelességét mi sem bizonyítja jobban, mint gyermekeik véleménye a családról. Engedjék meg, hogy felolvassak pár szót a fiaiktól – idézem: „Nekem a család a fészket jelenti. Mikor visszatérek ide, mindig úgy érzem, van egy epicentruma az életemnek. Akárhová sodor a sors, ide visszatérhetek, és ez nagyon megnyugtató érzés számomra.” És a másik fiú: „Soha nem reprezentáltuk, hogy mi vagyunk a szerető család, de mi is mindig így érzetük, és mások is így látták.” A feleség, Mohayné Keresztes Ilona, akinek a neve többek között a Vendég a háznál című rádiós magazinműsorból sokak számára ismerősen cseng, méltó társa a férjnek, Mohay Tamásnak. Ők ketten együtt kapják ezt a díjat.

Bizonyára megbocsátják nekem, hogy ilyen hosszúra nyúlt ez a bevezető köszöntő, de mindig zavarba jövünk, amikor díjakat adunk át; bemondunk egy nevet, esetleg egy címet, és a mögöttük levő élettörténetek valahogy elsiklanak. Ezért gondoltam, hogy ezt a 17 különböző történetet ide hozom, 17 Pro Familiis Díjazottunk történetét.

Aztán itt vannak azok is, akik Pro Caritate Díjat kapnak: Göncziné Sárvári Gabriella, aki hatalmas munkát végez a kőbányai kisgyermekekhez kapcsolódó ellátások, szolgáltatások kialakítása, megújítása, beindítása és koordinálása terén. És Nagy Károly, aki több mint öt évtizede szülei példáját követve, diákkora óta segíti az elsősorban szülőföldjén, Pannonhalmán és környékén élő rászoruló embereket, valamint kulturális, szociális, egészségügyi szervezetek tevékenységét is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy érzem, mi egymás természetes szövetségesei vagyunk, akár kormányban, akár kormányon kívül. Köszönet önöknek az önzetlen munkáért, amit nap mint nap folytatnak a magyar családok érdekében. Ugyanazt a derűt és érzelmi biztonságot közvetítik Anna, Peti, Gergő vagy Bogyó és Babóca történetei, mint Halász Judit dalai, Szám Katalin írásai vagy a Mohay házaspár önzetlen tanácsai.

Kedves Díjazottak! Önök sokat tettek és tesznek a családok boldogságáért. Ez a díj most lehetőséget ad arra, hogy ezt valamelyest viszonozzuk, kifejezzük elismerésünket és nagyrabecsülésünket. A mai napon mi fordulunk oda önökhöz, ahogy egyébként önök odafordulnak úja és újra a családokhoz. És bár tudom, hogy az önök személyiségétől távol áll önmaguk ünnepeltetetése, mégis azt kérem, hogy engedjék meg, hogy kivételesen ünnepeljük önöket. A díjakat én csak átadom, de ezt a díjat nem tőlem kapják, hanem a közösségtől, közösségektől, a nemzettől, a családoktól kapják. Azt üzenik önöknek ezzel a díjjal, hogy köszönjük mindazt, amit értünk tettek és tesznek, a díjak a családok szeretetének megnyilatkozása is, fogadják ehhez hasonló szeretettel!

Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter