Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a református Kallódó Ifjúságot Misszió jubileumi konferenciáján

2014. okt. 1. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Életet és embert menteni – ehhez két dologra egészen biztosan szükség van: szakmai profizmusra, és hiten alapuló lelkiségre. Egy minisztérium vezetője is jó helyen van egy ilyen ünnepségen; az a dolgunk, amikor segítünk, hogy azt valóban a legjobb szakmai hozzáállásunkkal, a legjobb szakmai hozzáértésünkkel tegyük. De azt mindenki tudja, aki segítő foglalkozásban van, vagy aki a segítést nem egyszerűen foglalkozásnak, hanem életcélnak tekinti, hogy a szakmai profizmus kevés. Sőt, ha kizárólag szakmai profizmus van, akkor azzal nemcsak, hogy segíteni nem tudunk, hanem árthatunk is. A szakmai profizmus és a hiten alapuló lelkiség – azt is mondhatnánk, hogy az emberiesség, az emberség, itt jelen esetben a keresztény hiten alapuló lelkiség –, a kettő együtt, ami igazán tud segíteni. Szakmai profizmus és keresztény hiten alapuló lelkiség, vagyis ember, emberek. Merthogy a bajba jutott embereken való segítség természetesen anyagi kérdés is. Nyilván arról is tudnának a misszió vezetői izgalmas kalandregényekbe illő fejezeteket felidézni, hogy az elmúlt harminc évben, 1984-től hogyan kellett megküzdeni az anyagi eszközökért. De hát pénzzel nemcsak segíteni lehet, hanem ártani is, hogyha nincs olyan ember, ha nincsenek olyan emberek, nincs olyan szellemi közösség, aki az anyagi és szakmai eszközöket, a profi eszközöket úgy használja fel, úgy alkalmazza, hogy az ember az sohasem tűnik el a középpontból, hanem ott van az ő maga segítő szándékával.

Én is ott voltam abban a templomban, ahol esperes úr játszotta a rendőrt, és Erdős Eszter próbálta megbírságolni tiltott drogfogyasztásért. Ami azért volt érdekes, mert akkoriban ez a probléma hivatalosan nem is létezett. Nem létezhetett, mert egy felvilágosult szocialista fejlett társadalomban nem lehet drogprobléma. Most egy olyan problémával foglalkozni, ami nincs, az bizony elég nehéz. Főleg ha az egy súlyos probléma. És örülök, hogy itt vannak olyanok, akik valóban úttörők voltak ezen a területen. Látom itt Grezsa Ferenc tanár urat, de gondolok itt Topolánszky Ákosra, vagy éppen a jelenlegi Dunamelléki Református Egyházkerület püspökére, Szabó Istvánra, aki az első felügyelő lelkész volt, abban az időben, egy olyan korszakban, ahol a szabadságnak külső korlátai voltak. A szabadság külső korlátai azt jelentik, hogy egy diktatúrában éltünk, még ha gulyásszocializmusnak neveztük is, vagy Magyarországot a legvidámabb barakknak hívták. De sokan gondolhatták azt, hogy hát a külső szabadság hiánya az, ami bennünket a szenvedély irányába visz. Tehát valahol belülről kellene fölszabadulni, ha már kívülről nem engedik. 1984.

És aztán eljött a külső szabadság lehetősége, és azóta tudjuk, azóta sokan tudják, vannak, akik már előtte is tudták, például a zsoltárírók, úgy három-négyezer évvel ezelőtt, hogy a szabadság nem kizárólag és nem elsősorban politikai rendszerektől függő fogalom, nem külső körülmény, vagy tényezői az életünknek, hanem a szabadság az mindig belülről indul. A diktatúrában is lehet belülről szabadnak lenni, és a politikai szabadság világában is lehet belülről megkötözöttnek lenni. Amikor az egyik alakuló szakmai megbeszélésen valaki a Kallódó Ifjúsági Misszióról beszélt, akkor elhangzott az, hogy nem a fiatalok kallódtak, hanem egész Magyarország. Az egész magyar társadalom úgy tekinthetett magára, mint akik kallódnak, mert nem tudnak gazdái lenni az életüknek. Aki az életének a gazdája tud lenni, az nem kallódik, az megtaláltatott, és ezt az embermentést, ezt az életmentést, ezt a harminc évet, ezt a szakmai profizmust és a lelkiséget, a keresztény lelkiséget, az elszánt segítséget szeretném megköszönni a magyar kormány nevében.

Talán érdemes még egy dologról beszélni, ami ezt a missziót megkülönbözteti más, a drog ügyben segítő misszióktól, az pedig a radikalizmus. A radikalizmus, ami azt jelenti, hogy igenis, lehetséges a szermentes élet, igenis, nem lehet más a cél, minthogy a szermentes szabad életre törekedjünk. Ez a gyógyításnak egy sokkal radikálisabb módja, mintha valamilyen modus vivendit kialakítva, valamifajta megalkuvással, valami kompromisszummal úgy gondoljuk, hogy mérsékeljük ugyan, de hát a teljes megszabadulás nem lehetséges. Ebből a szempontból szerhasználat nélküli életmód és életmodell közvetítésével egy olyan ügyet képvisel, és úgy képviseli a Kallódó Ifjúsági Misszió, amit először, éppen az elmúlt évben a Nemzeti Drogellenes Stratégiával próbáltunk és akartunk kimondani. Eddig Magyarországnak, ha egyáltalán volt, akkor drogstratégiája volt. Most már van drogellenes stratégiája is. Bízom benne, hogy ma az együttműködés éppen ezért erősebb tud lenni, mint bármikor korábban.

Ehhez természetesen hozzátartozik a megelőző tevékenység, de kik tudnának hitelesebben szólni a mai ifjúsághoz és mindazokhoz, akik a szenvedélybetegség árnyékába kerültek, vagy rabságába kerültek, vagy éppen potenciálisan kiválasztottak arra, hogy őket is meg fogja találni ma ez a méreg, ez az ellenség, mint azok, akik megszabadultak. Ebben a templomban, ahol nem először járok, mindig egy hihetetlen mély és megrázó élmény, amikor olyanok tesznek tanúbizonyságot, tanulságot, akik megszabadultak, akiknek megmentetett az élete.

Emlékszem arra a kiállításra, amikor egy drogból szabadult fiatalember képeit láthattuk, és mint amikor a reklámban szokott lenni: előtte, utána. Én magam is vásároltam ebből a képből. Előtte egy sötét erdőben egy parányi alak, aki fölött egy hatalmas fekete madár próbálja a karmainak a fogságába keríteni ezt az embert, és aztán utána pedig a gyönyörű szép színek, a fény, a szabadulás – Orsolics Zénó képéről van szó. Ez a változás, ami nélkül egy ország, egy nemzet, egy társadalom nem létezhet.

Azt kívánjuk, hogy a belső és a külső szabadságvágy találkozzon, és akkor, amikor konkrét embereket, életeket mentenek, akkor tudják azt, hogy az egész társadalom számára értéket közvetítenek. Az egyik legfontosabb érték az, hogy képesek vagyunk egymásnak segíteni, és tudunk egymásnak segíteni. Azért van kiút, mert vannak olyan emberek, akik ezt az utat felmutatják, és szolidárisan, emberileg, szellemileg ott állnak azok mellett, akik bajba kerültek.

Köszönjük szépen ezt a munkát!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter