Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán beszéde a sárazsadányi néprajzi kiállítás megnyitóján

2014. júl. 15. Beszédek | Hozzászólások

Polgármester Úr! Képviselő Úr! Államtitkár Úr! Kedves Megjelentek! Főigazgató Úr! Igazgató Asszony!

Az a mondat, ami Sárospatakon igaz, annak igaznak kell lenni Sárazsadányban is. Ez a mondat úgy hangzik, hogy Zemplén, és tágabb, mélyebb értelemben Felső-Magyarország kincsei, kulturális értékei nemcsak most a magyar kultúrának az elidegeníthetetlen részei, hanem úgy kell dolgoznunk és élnünk, hogy azok is maradjanak. Hogy a 21. század magyarsága is tudja, hogy mit köszönhet ennek a vidéknek. És ezért jó, hogy ez a két dolog itt együtt van, Sárospatak és Sárazsadány, mert Sárospatakról természetesen mindenkinek a nagy emberek jutnak eszébe: a Rákócziak, a Lorántffyak, Comenius és más híres hadvezérek, fejedelmek, várurak, pedagógusok és várkisasszonyok. Sárazsadányról pedig, ami eszünkbe kell, hogy jusson: a magyar népnek, a magyar földműves népnek az alkotó ereje. Az az alkotó erő, ami nélkül Magyarország sokkal szegényebb lenne.

Merthogy persze szükség van nagy emberekre, szükség van komoly vezetőkre, valakinek elől kell menni, hogy tudjuk, hogy ki után lehet menni, hogy ki után érdemes menni, de hogyha nem megy senki utána, akkor abból nem lesz győzelem, abból nem lesz siker, abból nem lesz teljesítmény. Akik a munkát elvégzik, azok az egyszerű földműves magyar emberek, akiknek itt most megünnepeljük az életét, megünnepeljük a hagyományaikat, megünnepeljük a munkájuk gyümölcsét. Feltesszük arra a polcra, ahonnan a 21. század magyar fiatalsága is láthatja. És bízunk benne, hogy valóban ide is talál, hogy az útjelző táblákat úgy tudjuk állítani az elkövetkező években, hogy a következő nemzedék, a gyermekeink és az unokáink is megértik azt – és talán több mint megértik -, hogy vidéken élni jó, faluban élni jó. Én ezt nem másutt olvastam, hanem megtapasztaltam, mert én is egy kis magyar faluban nőttem fel, igaz, hogy Borsod megyében, és ezt a zempléniek nem mindig szokták megbocsájtani – de hát ilyen a világ.

Falun élni jó – és hogy ez a mondat igaz legyen, ehhez még két dolgot hozzá kell tennünk. Hozzá kell tennünk azt, amit ma még nem tehetünk hozzá, hogy falun élni érdemes. Mert bizony sokszor végiggondolja a következő nemzedék, hogy nem biztos, hogy érdemes; milyen előmenetelem lesz nekem, milyen lehetőségem a továbblépésre, ha itt maradok a faluban? Falun élni érdemes, falun élni jó, és hogyha a városi ember ezt másként nem is látja, legalább a nyári szünidőben mégiscsak tesz erre egy kirándulást. Hogy ez milyen fontos programja a magyar kormánynak – így is mondhatnám egy kicsit politikusabban: a vidéki létnek a felértékelése, a vidéki lét minőségének a javítása -, hogy ez mennyire fontos, azt az is bizonyítja, hogy például itt van Szabó államtitkár úr is, aki felelős azért, hogy a magyar vidék, a magyar agrártársadalom előre jusson.

Vidéken élni érdemes, még azt is mellé kell tennünk – és ez a mi közös munkánk a magyar kormányban -, hogy vidéken élni könnyebb, mint ahogy eddig volt. Mert azért miért tagadnánk ebben az ünnepi pillanatban is, hogy nem könnyű az élet a magyar vidéken. Itt bizony nagyon sokat kell dolgozni, de akik itt élnek, azok sokat is dolgoznak. Hogy meglegyen ennek a munkának az eredménye, ahhoz szükséges a tágabb közösség, a kormányzat támogatása is. Azért fontos nekünk, hogy lássuk az őseinknek, az elődeinknek, a nagyapáinknak, a dédszüleinknek, az ükszüleinknek a teljesítményét, az életét, az életmódját, mindazt, amit létrehoztak, hogy újra kedvet csináljunk a vidéki élethez; ha nekik jó volt, ha ők meg tudtak élni a magyar földből, akkor mi miért ne tudnánk megélni? Amikor erre a vidékre jön az ember, és egyébként meg járja a világot, akkor mindig az jut eszébe, hogy Svájc se szebb semmivel, mint a Zemplén vagy Abaúj, a zempléni hegyek vagy az abaúji hegyek, és mégis mennyivel előttünk járnak életminőségben. Hogyha az elődeink tudtak itt élhető életteret teremteni, akkor mi miért is nem tudunk?

A magyar kormány ebben azért komoly eredményeket ért el az elmúlt négy évben: a mezőgazdaságnak a gazdasági növekedésben nyújtott teljesítménye sokkal magasabb, mint akár négy vagy tíz évvel ezelőtt volt. Ez jelzi azt, hogy mi azt szeretnénk, hogyha a vidéki lét az úgy értékelődne fel, hogy vonzaná újra a magyar gazdálkodókat, a magyar földműveseket, a magyar családokat, nemcsak egy nyári szünet erejéig, hanem vonzaná őket egyébként úgy is, mint életforma, úgy is, mint lehetőség. És ahhoz valahol a múlt iránt is fel kell kelteni az érdeklődést már a mai fiatalokban. Amikor legutóbb egy falusi nyaraláson voltunk, az én fiam például nem értette, hogy miért támasztják be a kertkaput egy kővel – hát a rabló úgy is be tud menni, nem? A követ nem azért kell odatenni, hanem hogy az állat ne menjen be, vagy inkább ne menjen ki – arra nem is gondolt, hogy állatok is járnak a faluba. Egyébként a magyar falusi ember tudta, hogy ha a kővel be van támasztva az ajtó, akkor nem illik bemenni, mert nincsenek otthon. Vannak, akik ezt nem tudják, és a magyar vidéken élnek; nekik pedig meg kell tanítani. Merthogy egyébként nem lesz itt élhető az élet.

Hogy közel vigyük ezt az életformát a következő nemzedékhez, ahhoz bizony ilyen múzeumokra van szükség, amik több mint múzeumok, és a kulcsszava a jövőben a múzeumoknak az úgy hangzik, hogy: múzeumpedagógia. A múzeumpedagógia azt jelenti, hogy azoknak a fiataloknak, akik ma a Facebook, az internet, a digitális kultúra, a multimédia kultúrának világában nőnek fel, kell valami olyan attrakciót mutatni, ami felkelti az érdeklődésüket. Olyan módon, olyan eszközökkel kell azt az értéket, kincset közel vinni, hogy ők ebben örömet találjanak, hogy ők maguk is kipróbálhassák valamilyen módon, hogy ők maguk is egy pillanatra legalább a részesei lehessenek ennek az életnek, és akkor hátha elgondolkoznak azon, hogy: ha a nagyapámnak jó volt meg a dédapámnak, akkor nekem miért is ne lenne ez jó. Így kell, hogy találkozzon a 21. század a 19. századi és a 20. századi népi kultúrával. A népi kultúrában benne van természetesen a zenei kultúra és a tánckultúra, ami Magyarországon egy boldog feltámadást azért mégiscsak megélt; gondoljanak csak a Fölszállott a páva című műsorra. A magyar népi zenei kultúra része egyébként az a magyar cigányzene is, amire méltán büszkék lehetünk magyarok és cigányok egyaránt. Ehhez hozzá kell tenni a kézműves kultúrát. Annak idején hihetetlen kézügyességgel és művészi érzékkel, esztétikai érzékkel rendelkeztek azok, akik ezen a vidéken éltek.

Mert a kultúra az sohasem csak tárgy, a kultúra csak akkor hat, a kultúra akkor vonzó, akkor szólít meg bennünket, ha meglátjuk benne, meglátjuk mögötte az embert, meglátjuk az alkotó embert. És hogy a magyar földművesek, a magyar gazdálkodók milyen alkotó erővel rendelkeztek, és rendelkeznek – és bízunk benne, hogy rendelkezni fognak -, arról azok a tárgyak tanúskodnak, amiket itt látunk. Mindegyik egyedi, egyiket se fröccsöntötték, egyik se valamifajta szalagról futott le több millió más tárggyal együtt, amit aztán néhány használat után úgyis kidobunk a szemétbe, hanem olyan egyedi darabok, amelyeket a családban tovább adni, újra használni megtiszteltetés volt. Ezt megmutatni, és az alkotás értékét megmutatni, a múzeumoknak, a múzeumpedagógiának a feladata.

Valóban egy szép találkozás ez; a magyar nemzet múzeuma, a nemzeti intézmény itt van Budapestről, merthogy vannak azért olyanok – nemcsak Csorba főigazgató úr, de ő első helyen – a fővárosban is, akik tudják, hogy a magyar vidék nélkül Budapest sem tud létezni. És ez az egymásra utaltság igaz a gazdaságban, igaz az infrastruktúrában, igaz az életminőségben, és ez igaz a kultúrában is. Azért vagyunk ma itt, hogy ezt elmondjuk önöknek, és hogy együtt dolgozzunk ezért. Valóban, annak a magyar embernek az alkotó erejét ünnepeljük, aki – erről is vannak gyerekkori emlékeim: egy magyar paraszt ember a természetről, az időjárásról, a növényekről, az állatokról, a világról bizony – lehet, hogy csak hat elemit végzett, de többet tudott, mint akár egy professzor az agrártudományi egyetemen. És hogy ez a tudás ne vesszen el, vagy valamit hozzunk belőle vissza, hiszen annyi minden elveszett már ebből, ez a mi feladatunk, és ez a mi lehetőségünk.

Büszkék vagyunk rá, és köszönjük, hogy megadatott nekünk az a történelmi lehetőség, hogy ezt újra életre kelthetjük, ezt újra megerősíthetjük a jövő magyarsága érdekében.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter