Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a Szabadságjogok Magyarországon ma című konferencián

2013. dec. 10. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Alkotmánybíró Úr!

Köszöntöm még Kádár András Kristóf urat, aki a Független Rendészeti Panasztestület tagjaként, és a Helsinki Bizottság képviselőjeként van itt jelen.

Örülök annak, hogy Magyarországon nemcsak az emberi jogok napján van érdeklődés, az emberi jogok állapota iránt. Szerény kis jubileumot ünneplünk, ha jól számolom – találnak egy füzetet is a székeiken -, éppen ötödször gyűlünk össze ebben a körben. Érdemes talán néhány mondatot mondani ennek a konferenciának a geneziséről.

Ez a konferencia onnan indult, hogy a magyar rendőrség két méltatlan tagja két kiváló fiatalembert nagyon megvert 2006 szeptemberében; az egyikük Kruchina Károly, másikuk pedig a testvére. Ez a két fiatalember addig küzdött az igazáért – nemcsak a magyar állammal szemben, hanem a gyalázkodó és rágalmazó médiával szemben is -, míg aztán az egyik rádiónak komoly kártérítést kellett fizetnie. A rádió neve k-val kezdődik és lub-bal végződik. Elfelejtettük azokat az időket, amikor megpróbáltak az áldozatokból tetteseket kreálni, lecsőcselékezni azokat, akik tisztességgel kiálltak a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás közben saját emberi jogaikért. Ezekben az időkben ők győzelmet arattak, és megkapták a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Aztán az ő kezdeményezésükre azok, akik szövetséget kötöttek 2006 őszén a rendőri brutalitással szemben – mondjuk így, hogy az akkori politikai vezetés által vezérelt rendőri brutalitással szemben – ne hagyjuk ezt a szégyent kizárólag a rendőreinken száradni -, jöjjenek össze minden évben az emberi jogok napján, és vitassák meg, hogyan is áll Magyarországon az emberi jogok helyzete.

És valóban, 2009-től újra és újra találkozunk, majdnem teljes számban. Én nemcsak a Polgári Magyarországért Alapítvány elnökeként, hanem miniszterként is – akinek köze kell, hogy legyen az emberi jogokhoz -, üdvözlöm ezt a tanácskozássorozatot, most már ötödik alkalommal, és azt kívánom mindenkinek, aki itt van, és majd még ide fog jönni, hogy próbáljuk meg tartani ezt a tradíciót.

Az alkotmánybíróság elnöke ki is fejezte, hogy mi is a vitáink alapja, hiszen vitáink vannak bőven, ma is lesznek. Az, hogy egymásnak a morális politikai elkötelezettségét az emberi jogok iránt nem vonjuk kétségbe, tehát itt olyan emberek vannak, akiknek nem a pártállás számít, akiknek a morális elkötelezettségét nem vonjuk kétségbe az emberi jogok ügye iránt. Ezért vannak itt és lesznek itt liberálisok, nemzeti radikálisok, a jobbközép, a konzervatívok – a baloldaliak sajnos hiányoznak, hiányoztak 2006 őszén is, amit én nagyon sajnálok – mármint azok közül, akik kiálltak volna az emberi jogokért. De jó, hogy azért mi mégiscsak itt vagyunk. Amikor a gladiátorokat beengedjük az arénába, a Gaudi-Gulyás-Schiffer hármas beszélgetést sajnos én már nem hallgathatom meg, de bízom benne, hogy értesülni fogok róla.

Fontos az, hogy legyenek olyan fórumaink ebben az országban, ahol olyan ügyekről lehet beszélni, amikről mi azt mondtuk nemcsak 2006-ban, hanem voltak, akik már 1948 óta folyamatosan azt mondták: nem lehetnek pártpolitikai ügyek. Nem lehet ezekben az ügyekben szakadék kormány és ellenzék között, hanem kell lenni valami olyan minimális konszenzusnak, aminek az alapján állva vitatkozhatunk – és hangsúlyozom újra, vitatkoznunk is kell az emberi jogok állapotáról. Az ilyen fórumokat ne adjuk fel, hanem ellenkezőleg: szaporítsuk a számukat, mert monológokból van elég ebben az országban, de fontos dolgokról párbeszédet folytatni bizony ritkán lehet. A másik kísértés, hogy az emberi jogok napján az ember kizárólag veretes gondolatokat mondjon, vagy éppen közhelyeket. Mi ezt itt mindig igyekeztünk elkerülni, és úgy gondolom, hogy annak különösen az alkotmánybíróság elnökének, az alkotmánybírónak, a biztos úrnak a jelenléte biztosítja azt, hogy egyfajta tudományos megalapozása is van a beszélgetésünknek. Miután nekem ilyen tudományos mandátumom nincs, ezért én a botcsinálta politikus gondolatait szeretném idehozni.

Az emberi jogok kérdése úgy tűnik – és ezt tanultuk meg 2006 őszén -, akkor érdekes, mikor sérülnek. Akkor válik érdekessé az emberi jogok kérdése, amikor baj van velük. Baj van az emberi jogokkal, valamifajta hiányt észlelünk, és ezért kialakult egyfajta negatív beszédmód az emberi jogokkal kapcsolatban. Arról beszélünk, hogy mikor sérül, és hogyha sérülnek az emberi jogok egy országban, akkor ki a felelős ezért a sérülésért, és ilyenkor, előbb-utóbb – szerintem egyébként helyesen – mindig megtalálják azok, akik a sérelmet felhozzák, akik a sérelmet dokumentálják, akik a sérelmet artikulálják esetleg mások helyett, akiknek nincs hangjuk, akiknek nincs szavuk, előbb-utóbb az érdeklődés középpontjába kerül az állam. Az állam, az államszervezet, mint amelyik célzottja ezeknek a bírálatoknak. Vagy azért, mert ő maga sérti meg csoportoknak vagy személyeknek az emberi méltóságát, az emberi és állampolgári jogait – erre is számos példa van a világon és volt Magyarországon is, és ilyenkor természetesen az állam ül a vádlottaknak a padján. Vagy pedig úgy is a vádlottak padjára lehet ültetni az államot, hogy azt mondjuk: miért nem vonja felelősségre, miért nem vonja határozottabban felelősségre azokat, akik sértik másoknak az emberi méltóságát – a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban szokott ez számos esetben szóba kerülni. A felelősségre vonás, ami természetesen a bűnüldöző szerveknek és a bíróságnak a dolga, vagy pedig az elhatárolódás, a tiltakozás, ami lehet valóban az állam más szereplőinek a dolga is. De tegyünk egy kísérletet arra, hogy beszéljünk pozitívan az emberi jogokról, beszéljünk úgy az államról. Ez nyilván az embernek, ha a kormányzatot képviseli, akkor könnyebben esik, mint hogyha egyébként ellenzékben van. Találnak egy ilyen mondatot a bevezetőben, hogy természetesen, hogyha a hatalmi ágak közül az egyiken belül van az ember, a végrehajtó hatalmon belül, akkor az emberi jogok védelméről talán egy kicsit nehezebb beszélni, mint hogyha ellenzékben van, de akkor is meg kell próbálni, és nem szabad ezt feladni. Én úgy definiálom az emberi jogok szempontjából az államot, mint amelyik a nemzeti és emberi szolidaritásnak a legfőbb szerveződése. Nemzeti és emberi szolidaritás – ez a sorrend vitatható, bizonyára lesznek olyanok, akik vitatják majd, mindjárt próbálom egy kicsit megindokolni, hogy miért ebben a sorrendben mondom: ha az állampolgári jogokra gondolok, akkor természetesen az állam határain belül élőknek a jogairól van szó; amikor az emberi szolidaritásról beszélek, akkor pedig minden emberről. Tehát az állam, mint a nemzeti és emberi szolidaritás legfőbb szerveződése, letéteményese és garanciája kell, legyen az emberi jogoknak. Nem potenciális veszélyforrás, hanem az életnek, az emberi méltóságnak biztonságot nyújtó keret. Ez kell, hogy legyen, ez a beszédmód, ezt úgy hívják Kant óta, hogy a „soll”, hogy mi kell, hogy legyen, és aztán érdemes természetesen beszélni a valóságról is, hogy mi is van tulajdonképpen. A felelősségnek a közössége, tehát egyszerre a szolidaritásnak és a felelősségnek a közössége, ami nemcsak azt jelenti, hogy felelősséget vállal, hanem segít a polgárainak felelősséget vállalni az emberi jogok ügyében. Azt is mondhatnánk a biztosítás iparból vett kifejezéssel, hogy egyúttal kockázatközösség is. Kockázatközösség, hiszen a magyar állam feladata, hogy megvédjen minden állampolgárát, minden magyar állampolgárt, akit sérelem ér, jogtalanság ér. Sőt, a mi alkotmányunk kimondja, az új alaptörvény, de ezt kimondta, ha egy kicsit szerényebb, szemérmesebb, visszafogott formában a régi alkotmány, a régi alaptörvény is: a magyar államnak kötelessége megvédeni azokat a magyar embereket, akik egyébként a határainkon kívül élnek, és őket jogtalanság vagy valamifajta sérelem éri.

Ha megengedik, itt elmondok egy kis történetet, amikor a kettőezres éveknek a közepén Izraelben jártunk egy küldöttséggel, akkor megkerestük a híres jogvédőt – egyébként Knesset-képviselő – Tommy Lapid, természetszerűen zsidó képviselőt, és segítséget kértünk tőle, hogy a vajdaságban és másutt a magyarokat ért atrocitások, emberjogi sérelmek ügyében együtt szólaljunk fel. Mit gondolnak Tommy Lapid mit kérdezett először? Azt, hogy van-e köztük zsidó. És mi azt mondtuk, hogy valószínűleg van. Azt mondta, hogy akkor szívesen segít, mert, hogy ő a felelősségét, a saját emberjogi felelősségét a saját köreiben kezdte, és elmondta nekünk, hogy eaz egy koncentrikus kör, ahol az ember felelősséget vállal. A legbelső kör a saját közösség, aztán a tágabb közösség, aztán a még tágabb közösség, és aztán természetesen van egy világ felelősségünk is akkor, amikor az emberi jogokról beszélünk, de az ember mégiscsak a sajátjainál kezdi ezt a felelősséget. Ezért hát a magyar államnak a kötelessége megvédeni a magyar embereket, akár kívülről, határainkon kívül és külső erőktől éri atrocitás, emberjogi sérelem, akár ha saját magával szemben kell megvédeni egyébként az állampolgárait. Ezért van a hatalommegosztás elve, hogy az állam, akár adott esetben a különböző hatalmi ágak vitájából vagy a küzdelméből is úgy tudjon kijönni, hogy valóságos védelmet nyújt a saját polgárainak. Úgy gondolom, hogy arra is van jó példa, amikor az állam saját magával szemben felelősséget vállal azokért a jogsérelmekért is, amelyeket egyébként előd-kormányok követtek el, hiszen az államnak kontinuitása van, azt nem választjuk négyévente újra. . Úgy gondolom, hogy erre jó példa az előbb már említett 2006-os év, és nem kizárólag a rendőri brutalitásra gondolok, hanem gondoljanak augusztus 20-ára, amikor az állam elmulasztotta tájékoztatási kötelezettségét, és ebből következően emberéletekben esett kár, akkor az áldozatoknak a hozzátartozóit a magyar állam egyoldalúan bírósági döntés nélkül kárpótolta. Ugyanez történt az alig egy hónappal későbbi események kapcsán, amiket már említettem, és hadd tegyek ide egy harmadik esetet – és szerintem lesz még negyedik eset is -, ez pedig nem más, mint a roma gyilkosságok áldozatai hozzátartozóinak a kárpótlása, amiről szintén határozott a magyar állam, és ennek a végrehajtása folyamatban van.

Amikor az emberi jogokról beszélünk, akkor nagyon fontos, hogy az államról beszéljünk, és beszéljünk az állampolgárról. Az államról – amint már említettem -, mint nemzeti, emberi és szolidáris közösségről. Egy olyan szerveződésről, amelyiknek kötelessége megvédeni az emberi jogokat, és erre másoknak lehetőséget biztosítani, de nagyon fontos, hogy olyan helyzetet teremtsen, hogy az állampolgárok ne csak lehetőségnek és jognak érezzék azt, hogy a magyar állam az, aki az ő emberi jogaikat védi, hanem részt vegyenek ebben az emberi jogvédő tevékenységben. Önmagukat is úgy tekintsék, mint a magyar állam részeit állampolgárként, és hogy ők is gondolják azt, hogy nekik is kötelességük megvédeni és garantálni a saját területükön az emberi méltóság tiszteletét, az emberi jogok érvényesülését. Ehhez szükség van arra – és ebben nagyon komoly lépésekre van szükség Magyarországon -, hogy az állam és az állampolgár között az a bizalom érvényesüljön, az a bizalom erősödjön, ami nélkül egy ilyesfajta szolidáris nemzeti közösség nem létezhet: hogy az állampolgár tudja azt, hogy számíthat az államra, és az állam is tudja azt, hogy számíthat az állampolgáraira ebben az ügyben. Tehát arra van szükség, hogy ez a bizalom minél inkább érvényesüljön. Hogyha az államot egy közösségi szerveződés keretének tekintjük, és hogyha valóban közösség, akkor minden állampolgárnak a feladata és felelőssége ez. Az emberi jog kapcsán a legfontosabb kifejezés, a szabadság mellé kerül a felelősség fogalma, ami nélkül szintén nem lehet az emberi jogokról beszélni. Az új Alaptörvényben ezt a fontos részt valóban úgy is nevezik, ez a címe, hogy „Szabadság és felelősség”. Ha megengedik, én eddig minden évben felolvastam az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatából néhány mondatot, most az új magyar Alaptörvényből olvasnék föl néhány mondatot, amely a szabadság és a felelősség összetartozását fejezi ki.

A XVI. cikkben ezt mondja az alaptörvény a szabadság és felelősség részben: „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.” Amikor kimondunk egy ilyen jogot, akkor természetesen egyből arra kell gondolnunk, hogy igen, de akkor kinek a kötelessége, hogy ehhez a jogához hozzásegítse a következő generációt? Ezért így folytatódik az Alaptörvénynek ez a része, a második bekezdés: „A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.” Majd a harmadik pontban: „A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását.” Úgy gondolom, hogy világos beszéd, hogy hogyan tartozik össze a szabadság, a szülőnek a szabadsága, a szülőnek az emberi joga, a szülői jog és a szülői kötelesség, és aztán így folytatódik nóvumként az új alaptörvény, a negyedik bekezdés: „A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni.” Ez pedig a generációknak a szolidaritását jeleníti meg, a családnak a szintjén is.

Ha szabad még egy paragrafust ide idéznem, ami egy kevésbé, keveset idézett paragrafus, de nekem, mint az emberi erőforrások miniszterének számos alkalommal volt abban a kiváltságban részem, hogy tárgyalhattam a pedagógus szakszervezetekkel, tehát számomra ez egy irányadó mondat, a XVII. cikknek az első bekezdése: „A munkavállalók és a munkaadók – a munkahelyek biztosítására, a nemzetgazdaság fenntarthatóságára és más közösségi célokra is figyelemmel – együttműködnek egymással.” Mi ez? Szabadság vagy felelősség? Mind a kettő együtt. Egy olyan jog, aminek a célja, az értelme is meg van határozva, a munkahelyek biztosítása, a nemzetgazdaság fenntarthatósága és más közösségi célok, ennek érdekében joguk egyszerre, és kötelességük a munkavállalóknak és a munkaadóknak az, hogy együttműködjenek egymással.

Ennek a gondolatfüzérnek a végére még a szabadságnak és a közösségnek az összetartozásáról, a szabadságnak és a méltóságnak az összetartozásáról hoztam még néhány gondolatot. Az egyik Bibó István gondolata, ezzel is szeretném a jobbközép igényét bejelenteni Bibó Istvánra, nem engedjük, hogy bárki kisajátítsa, mi se szeretnénk kisajátítani. Bibó mondja: „A szabadságszerető ember szüntelenül szem előtt tartja, hogy a szabadság és emberi méltóság egy és oszthatatlan, az egyik ember ellen elkövetett sérelem mindenki más szabadságát és méltóságát veszélyezteti.” Ő ezt általános érvénnyel mondja, nyilván a magyar nemzeti közösség van a szeme előtt, az egyik ember ellen elkövetett sérelem mindenki más szabadságát és méltóságát veszélyezteti. Aztán a következő gondolat, egy körülbelül 150 évvel korábban Kölcsey Ferenc, a nagy reformkori költő és politikus mondja azt a Szent Koronáról – a Szent Koronáról szerintem ilyen gondolatokat ritkán hallunk: „Szentnek nevezik a koronát, mert a legszentebbnek gondolatát kötik hozzája. Gondolatát a szabad nemzet egy testbe foglalásának, gondolatát az egyesült néperőnek.”

A szabad nemzet egy testbe foglalása, Szent Korona, vagy gondoljunk az államszervezetre, ez kifejezi a szabadságnak és a közösségnek nem az ellentmondását, hanem ellenkezőleg, az összetartozását, és ebben benne van az egyesült néperő.

Az utolsó gondolat, amit Saint-Exupérytől olvastam még fiatal koromban: „Ahhoz, hogy az ember szabad legyen, először is embernek kell lennie.” Itt az emberi jogok szociális felelőssége, a szociális szolidaritás, a társadalmi szolidaritás és a társadalmi felzárkózás gondolata jelenik meg, hiszen a szabadsághoz nemcsak erős államra van szükség, hanem erős állampolgárokra is. Az állampolgárok pedig akkor lesznek erősek – és ugye nem véletlen ez a reformkori jelszó, amelyik a rendszerváltoztatás hajnalán is visszatért -, ha lesz szabadságuk, és lesz tulajdonuk.

A szabadság és a tulajdon, a munkahely, az oktatás színvonalának az emelése, az oktatáshoz való hozzáférés, mindezek olyan stabil fundamentumot biztosítanak egy nemzeti közösségen belül az állampolgárok és a közösségeik számára, amik őket alkalmassá teszik arra is, hogy a saját jogaikkal éljenek, meg arra is, hogy mások jogát ne csak tiszteletben tartsák, hanem védjék is, ha arra van szükség.

Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter