Close
2017. október
H K S C P S V
« szept    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Balog Zoltán beszéde a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban végzett beruházások átadása alkalmából

2015. máj. 9. Beszédek | Hozzászólások

Főtiszteletű Püspök Úr! Tisztelt Főkonzul Úr! Igazgató Asszony! Tisztelt Tanári Kar! Kedves Diákok, Lányok és Fiúk!

Jól hallottuk: a tető már rendben van. Nagytiszteletű püspök úr felsorolta azokat a dolgokat, amelyek már elkészültek, de egy dolgot nem hallottam, pedig az a lényeg: a fundamentum. Az alapokat nem kell megújítani. Mert az alapokat több száz évvel ezelőtt lerakták az őseink és azok stabilak, azokra lehet építeni.

Képzeljék el, hogy mi lett volna 1989-90-ben, ha nem találjuk meg az alapokat. Egy nagy tanítás számunkra, hogy az alapokra vigyázni kell, azokat úgy kell tartani, hogy majd a következő nemzedék is tudjon rá építeni. Amit sikerül megőrizni a diktatúrában, nehogy az úgynevezett szabadság világában elveszítsük – vagy mondjuk így, az álszabadság világában. Az álszabadság, a hamis vonzások sokszor veszélyesebbek, mint a diktatúra, mert a diktatúra összenyom, összetart, és akkor tudja az ember, hogy szorítani kell és tartani kell és nem szabad elengedni, amikor meg azt mondják, hogy kinyílt a világ, akkor ki erre megy, ki arra, és aztán a végén elfelejtjük, hogy mi a miénk, mert a globalizáció szele erős szél. Az bizony, hogyha az ember nem fogja azt, ami az övé, akkor azt elfújja. Ezt kell nekünk megtanulni a 20. században, és a 21. században még inkább: ha mi nem ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk, mások nem fogják számunkra megőrizni. Itt ezen a táján a világunknak ingyen semmit nem adnak, de még jó szándékból is nagyon keveset. Sőt, erő kell ahhoz, hogy megtartsuk, ami a miénk. És mi, a Magyar Kormány a szó legjobb értelmében az erő politikáját akarjuk folytatni, akkor, amikor a határon kívüli nemzetrészekre, a határon kívüli magyarokra gondolunk. Mert azt látjuk, ha Magyarországnak van gazdasági ereje, nemzetközi tekintélye, akkor van ereje annak, amikor fölszólalunk azoknak az érdekében, akik hozzánk tartoznak, akikkel egy nemzetet képezünk, bár határok választanak minket el egymástól.

Ebben mi is a stabil alapokra építünk. Hogyha nem is mindig sikerül a legjobb megoldást találni, de azért mégiscsak négy és fél évszázad bizonyítja itt is, hogy vannak, akik egyszerre tudják tartani a kardot és foglalkozni a tudománnyal. Tudjuk a zsoltárból, hogy négy és fél évszázad nem is olyan hosszú idő, hiszen az Úristen szemében ezer esztendő egy nap. De hát mégis ezalatt az idő alatt a közösség jót és rosszat is megélt, de az alapítók az alapok üzenetét soha nem tévesztette szem elől.

A Szatmári Református Kollégium a református közösség életének fontos része volt itt helyben, de országos szinten is, sőt, mondhatom, nemzeti szinten is. Kincs, amit védeni és menteni kell a nehéz időkben is. Én a Debreceni Kollégiumban tanultam, és a Debreceni Kollégiumot úgy hívták, hogy az anyaszentegyház virágoskertje. Emlékszem, az igazgatónk azt mondta, csak azért nem hívták zöldségeskertnek, nehogy bárki káposztafejekkel keverje össze a diákságot, vagy éppen zöldségeket beszéljen a katedráról. Úgyhogy akár virágoskert, akár zöldségeskert, ez arról szól, hogy a jövő az mégis csak itt van az iskola falai között, ahol a szellem és lélek emberei, a jogismerői, annak idején a vármegyei adminisztráció képviselői kikerültek, mikor erre a sziklavárra építettek, és ez valóban túlmutat a szatmári reformátusságon, a magyar reformátusságon, az egész nemzetet erősítik ezek a kiművelt emberfők.

Jó idejönni Budapestről, az ember egy kicsit felfrissül, és sokkal több értelmét látja itt a munkájának, mint Budapesten. Nem adtuk fel azt a törekvésünket, azt a nemzetstratégiai célunkat, hogy mi a Kárpát-medencét egy egységes magyar nemzeti térnek tekintjük a határoktól függetlenül. Akár az oktatás szempontjából, akár a kultúra szempontjából, akár gazdasági szempontból, akár az egészségügyi ellátás szempontjából nagyon fontos dolog, hogy végre a magyar minisztériumokban is valóssággá váljanak. Sokat tettünk ezért az elmúlt 25 évben, de egyáltalán nem lehetünk még elégedettek. Amikor a magyar felsőoktatásról beszélünk a mi minisztériumunkban, akkor látom, hogy még nem értik pontosan, hogy az, ami Székelyudvarhelyen történik vagy éppen Marosvásárhelyen vagy Szatmárban, vagy Révkomáromban vagy Beregszászon vagy éppen Újvidéken vagy Szabadkán, azt együtt kell tekintenünk a magyar felsőoktatási tér működéseként, mert akkor fogjuk tudni azt a legjobbat, ami egyszerre jelenti a nemzetstratégiai céljaink megvalósítását, és a fiataljaink személyes boldogulását. Mert ezt a kettőt nem szabad szembeállítani egymással, ellenkezőleg, minél közelebb kell hozni egymáshoz. A kormányzásban ez a nagy tanulság: ha a személyes életükben a boldogulást, az előrejutást nem értik az emberek, akkor bizony hiába beszélünk magasabb rendű célokról, akkor nehezen fogja meg őket.

Valóban jó, hogy mindig akadtak itt olyanok akik, ha volt valamijük, akkor azzal segítettek, azt odaadták: pénzüket, munkájukat, tudásukat, kapcsolataikat, segítették a diákokat. Régi református hagyomány a szupplikáció, amikor a gyülekezetek ellátják a tanárokat és a diákokat, aztán gyarapítják a könyvtárakat. Ismerjük a régi jó szokást: aki elment valahova, az úgy jött vissza, hogy hozott egy könyvet a kollégiumnak, gyarapította a könyvtárat. Mindenféle tűzvész vagy háborús pusztítás után kellett újjáépíteni. Az önök nagy segítői között volt Bethlen Gábor, Erdély fejedelme; Kemény János felesége, Lónyai Anna fejedelemasszony, vagy éppen Kádas Péterné Császár Anna, aki annak idején 1 000 forintot hagyott a kollégiumra – nem keverendő össze a mai magyar ezer forinttal, ennél ez sokkal többet ért annak idején. Fölsorolni sem lehet ezeket az embereket.

Az 1990-92-es újrakezdés valóban példamutató volt itt, Szatmárban, ahol talán kihasználva egy kicsit azt az előnyt – vagy mondjuk így, hogy abból a hátrányból előnyt kovácsolva –, hogy itt nem a főút mentén vagyunk, tehát nem a fősodorban, a legtöbb figyelem nem ide jut, de mégis  az iskolák már régóta jó helyen vannak; az egyháziak is, meg most mondjuk így, a nemzetiségi iskolák is. Úgyhogy ahhoz csak gratulálni tudok, hogy korábban ébredtek. Akik nem a főúton van, azoknak érdemes korábban ébredni. Püspök úr ma hajnali ötkor ébredt, ahogy hallottam, hogy aztán eljusson oda, ahol valóban érdemes összefogni és érdemes cselekedni.

Megtisztelő számunkra. Emlékszem, amikor kamaszként először azt mondta az egyik hittan tanárom, hogy azt kell mondaniuk az emberek, ha valami jót tesz és megköszönik neki: kiváltságom, hogy tehettem. Furcsának találtam, de most már megértem, ez valóban így van. Számunkra megtiszteltetés, hogy segíthetünk, hogy támogathatjuk önöket, mert amikor önöket támogatjuk, akkor saját magunkat támogatjuk. Ez a legfontosabb küldetésünk, hogy minden lehetőt megtegyünk a közösségeink megmaradásáért, gyarapodásáért. Látjuk, értjük a kihívásokat, figyelik önök is az újságokat, azokat muszáj figyelni, nem szabad mindig komolyan venni, de azért érdemes odafigyelni rájuk. És el kell mondani itt is – tegnap is elmondtam a katolikus testvéreknél, elmondtam a prefektusnak, elmondtam a megyei tanács elnökének –, hogy aggodalommal figyeljük azt, ami ma zajlik Romániában az egyházak jogos visszaszolgáltatott vagyonainak a területén. Mert a korrupció elleni küzdelem nagyon fontos Romániában is, Magyarországon is. De a korrupció elleni küzdelem nem lehet ürügy arra, hogy utólagos szabályokkal korábbi jogos döntéseket, korábbi jogos restitúciót visszacsináljanak. És ebben számíthatnak ránk, nem akarunk túl hangosak lenni, mert Budapestről könnyebb hangoskodni, de ami szükséges jogi támogatásban, politikai, erkölcsi támogatásban, ha kell, anyagi támogatásban, azt meg fogjuk adni. Mert az a gyalázat nem fordulhat elő, hogy visszavegyék azt, ami nagy nehezen, nagy küzdelemmel visszajutott azokhoz, akik építették, és arra használják egyébként, hogy ennek az országnak, Romániának is jó legyen. Hiszen ha tisztességes állampolgárokat nevelünk, akik a munkájukkal hozzájárulnak ennek az országnak az erejéhez, a gazdasági erejéhez, akkor gondolom elvárható az, hogy ezt az állam megfelelően elismerje, akár Magyarországon, akár itt, Romániában. Ebben önöknek a segítségére leszünk.

Építsék tovább azt, ami ott áll a fundamentumokon, és legyenek biztosak benne, hogy a fundamentumokra nem csak mi vigyázunk, van egy felsőbb hatalom, ami vigyáz rá. Ebben biztosak lehetünk, akármerről fúj a szél.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

 

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter