Close
2017. december
H K S C P S V
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Balog Zoltán beszéde a szombathelyi kórház új belgyógyászati tömbjének átadásán

2015. márc. 5. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Miniszter Úr! Polgármester Úr! Főigazgató Úr! Excellenciás Püspök Úr! Nagytiszteletű Urak! Tisztelet Szombathelyiek! Hölgyeim és Uraim!

Amikor Szombathelyre úton voltam Hende Csaba meghívására – most még egy kicsit tovább tart, remélem, hamarosan már nem így lesz –, akkor arra gondoltam, hogy tulajdonképpen az egészségügy az honvédelem. Ezért én most honvédelmi miniszterként szólok önökhöz – de nyugalom, itt van a városban egy egészségügyért is felelős miniszter, úgy hívják, hogy Hende Csaba. Ugyanis nincs olyan hét, hogy vagy a szombathelyi kórház vagy a Honvéd Kórház ügyében ne szólítana meg, de ő a felelős a felsőoktatásért is, mert a szombathelyi felsőoktatás ügyében is rendszeresen kopogtat nálam. Nem beszélve a nagy sportberuházásokról, vagy éppen a legutóbbi gyöngyszemről, és bízom benne, hogy az elkövetkező években a városnak a mindennapjait és az ünnepnapjait meg fogja határozni mindaz, amit a kormány a várossal és az egyházzal együtt a Szent Márton év kapcsán elhatározott. Ami egyszerre lesz majd külső épülés, és valóban olyan minőségbeli emelkedést jelent majd a városképben meg az egyházi épületekben, ami méltó Szombathelyhez, méltó az itt élőkhöz.

Mindeközben lesz egy belső épülés is, hiszen a Szent Márton év lényege, az arra való készülés lényege, hogy azt a szellemiséget, azt a lelkiséget, amit Szent Márton képviselt egész életében, és amelyiknek nemcsak az egyház, hanem egész Európa, az európai kultúrtörténet számára jelentősége van, ahhoz közelebb jussunk, az valamilyen módon áthasson bennünket. És abban benne van az a gondoskodás, aminek jellemzőnek kell lenni egy kórház ügyében is.

Elmondhatom azt, hogy Magyarországon az elmúlt öt évben – szinte hihetetlen, de így van – 400 milliárd forintot fordítottunk az egészségügy megújítására, és ez elsősorban kórházfejlesztéseket jelent. 400 milliárd forint. Számunkra, földi halandók számára szinte felfoghatatlan összeg, de alig volt olyan kórház Magyarországon, ahol ne zajlott volna, vagy éppen zajlana valamilyen fejlesztés. 300 programot finanszíroztunk uniós és hazai forrásokból.

A mai ünnep a Markusovszky Egyetemi Oktatókórházról szól, amelyik majdnem 100 éves. Itt és most egy olyan országosan is kiemelkedő fejlesztést ünnepelünk, amelyik a korszerűtlen, több telephelyes, pavilonrendszerű kórházstruktúrát kiváltja, és létrejött egy nagy belgyógyászati tömb. Több mint 6 milliárd forintos fejlesztésről van szó, ami egy óriási összeg, és ahogy említettem, országos viszonylatban is talán az egyik legfontosabb. És hogy éppen itt és éppen így valósul meg, ez nem csak egyszerűen egy kormánydöntés, hanem ehhez köze van azoknak, akik ezt a kórházat működtetik, hiszen ma az egyik legjobban gazdálkodó kórház a szombathelyi kórház. Ezért vannak vitáink miniszter úrral mindig, amikor az adósságállomány kezeléséről beszélünk; Szombathely kevesebbet kap, mert jól gazdálkodik. És neki egyébként teljesen igaza van abban, hogy az nem helyes, hogyha a jól gazdálkodókat sújtjuk, hanem végre Magyarországon el kéne jönni annak a rendszernek, hogy azokat támogassuk és erősítsük, akik egyébként a saját felelősségi körükben mindent megtesznek azért, hogy jó legyen a gazdálkodás, hogy jó legyen a menedzsment. Errefelé haladunk, bízom benne, hogy a mostani egészségügyi átalakulások ennek a struktúrának és az ilyen típusú gazdálkodásnak a megerősítését szolgálják.

Amikor pénzről beszélünk, struktúráról, menedzsmentről, beruházásokról, akkor mégiscsak a legfontosabb az, hogy kik dolgoznak itt, és hogyan dolgoznak. Az a legfontosabb, hogy azoknak az orvosainknak, akiknek a képzése egyébként nemzetközi összehasonlításban is az elsők között van Európában, a képzésére fordított forintok és szellemi energia, tudásenergia Magyarországon hasznosuljon; tehát itt maradjanak, vagy ha elmentek, akkor visszajöjjenek, szívesen jöjjenek haza. Ezért az elmúlt időszakban erre is különös figyelmet fordítottunk a Rezindens Támogatási Program segítségével, mondhatom, hogy 1 700 fiatal orvost és gyógyszerészt sikerült az elmúlt években itthon tartani. Az ösztöndíjrendszerrel majd 3 milliárd forintot biztosítottunk, és 2015-től minden, az államilag támogatott szakképzésbe belépő szakorvosjelölt számára biztosítjuk a lehetőséget, hogy havi 100 ezer forint ösztöndíjat kaphasson, ami nem más, mint a Markusovszky-ösztöndíj.

Több lépcsőben emeltük az elmúlt évben a 95 ezer orvos, ápoló fizetését. 2012-ben, 2013-ban összesen 76 milliárd forintot fordítottunk erre, a bruttó keresetemelkedés 27%-os, de ezt nem azért mondom, mert vége van ennek a programnak, hanem azért, mert ezt folytatni akarjuk, hiszen folytatni kell.

De ugyanakkor – bár egy kórházfelújításnak, egy nagy beruházásnak örülünk most – ugye nem értik félre, ha azt mondom, hogy mégiscsak a legfontosabb az lenne, hogy minél kevesebb ember menjen kórházba Magyarországon. Még mindig rossz az arány az egynapos ellátásban, a háziorvosi ellátásban, az alapellátásban meggyógyulók és a kórházba jutók között. Bár Magyarországon sokat javult, azt szoktuk mondani, az alapellátás, a háziorvosi ellátás a kapuőr szerepét tölti be az egészségügyben. Ezért a háziorvosi szolgálat megerősítése a következő feladat. Idén már 10 milliárd forint többlettámogatás érkezett ide, összességében 35%-kal emelkedett a háziorvosi szolgálatok finanszírozása, és ez még nem tartalmazza annak a havi 50 ezer forintos eszköztámogatásnak az összegét, amely keretében az elmúlt 3 évben 6,2 milliárd forintot kaptak a háziorvosok.

 Majd főigazgató úr nyilván elmondja, hogy mi is történt itt konkrétan. Én idéznék azokból a bejegyzésekből, amiket a kórház honlapján lehet olvasni:

„Kizárólag szuperlatívuszokban tudok az osztály dolgozóiról beszélni.” – írja egy meggyógyult beteg.

„Kiemelkedő a kórház szakmai és morális színvonala.” – írja egy másik. „kitűnő ellátás, szakszerű, barátságos orvosok, tüneményes, jókedvű, kedves nővérek.” – szinte az ember kedvet kap ahhoz, hogy itt gyógyítsák.

Újabb idézet: „Nem tudom külön-külön megköszönni mindenkinek azt a törődést, szeretetet, ápolást és jó szót, amit az ott töltött hetek alatt kaptam, ezért most szeretnék köszönetet mondani a doktor uraknak, ápolóknak, nővéreknek, irodásoknak, és nem utolsósorban a takarítónőknek is.” – olvassuk az egyik bejegyzésben.

Én ehhez csak csatlakozni tudok: köszönöm az önök munkáját, és azt kívánom, hogy ebben az új épületben, ebben a megújult kórházban a munka ne csak teher legyen, hanem öröm is. És hogy sohase felejtsék el, amit nekünk se szabad soha elfelejteni, akik az egészségügyi kormányzásért vagyunk a felelősek, hogy minden az emberekért történik, minden a betegeknek a gyógyulásáért történik, és hogyha ebben együtt tudunk működni, akkor jó napok várnak Magyarországra.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter