Close
2017. október
H K S C P S V
« szept    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Balog Zoltán beszéde a V4-országok kulturális miniszteri találkozóján

2014. jún. 11. Beszédek | Hozzászólások

Amikor meghallották a zenét, akkor talán nem is volt olyan nehéz elképzelni azt, hogy ott, ahol a gyertyatartó áll, ott állt valamikor Joseph Haydn, és onnan vezényelte azt a zenekart, ami nem itt ült a pódiumon, hanem lent a zenekari árokban. Egy ilyen történelmi helyen vagyunk, ahol Joseph Haydn, az európai zenetörténelem nagy alakja otthon volt. Ez a terem először a Marionettszínháznak épült, majd amikor az Eszterházyak által épített gyönyörű opera leégett, akkor ez volt a kis opera, itt voltak az operaelőadások. Aztán meg – így szokott ez lenni, ha betör a barbárság egy kultúrországba – egy lóistálló az 50-es, 60-as és 70-es években. Most újra koncertterem és színház. Nem is olyan régen, 2013-ban avattuk fel újra, itt volt a magyar kormány kihelyezett ülése, én magam is itt voltam az elmúlt évben. Ilyen sokáig tart rendbe hozni valamit, amit elrontottak – majd 25 évvel a rendszerváltoztatás kezdete után mégiscsak sikerült.

Excellenciás Nagykövet Urak! Tisztelt Államtitkár Urak! Igazgató Asszony! Főigazgató úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Polgármester úr!

Van-e a visegrádi négyeknek közös kulturális identitásuk? Költői kérdés. Történelmi közös identitása biztos van, politikai identitása is van, közös gazdasági érdekeink is vannak, de a kulturális identitás, a közös kulturális identitás már egy kicsit nehezebb kérdés.

Azért vagyunk ma itt, hogy együtt gondolkodjunk ismét arról, mi is az, ami egyszerre cseh, magyar, szlovák, lengyel és ugyanakkor mégis közös. Mondhatnánk Haydnnal közös, közép-európai. Közös, nemcsak, mint közép-európai, hanem természetesen közös, mint emberi érték, mint emberi fundamentum, kulturális alap. És közös, mint – ezt a szót is lehet itt használni – életkultúra, az élet kultúrája. Mi az, ami az életünkben különös, megkülönböztet a másiktól, megkülönbözteti ezt a négy országot, és mi az, ami közös, és legfőképpen mi az, ami a kultúránkban együtt formálható.

A visegrádi négyek mostani találkozója újabb lehetőség arra, hogy utána eredjünk ennek az – mondjuk így, hogy – ideának, vagy éppen Kimérának, ennek a tüneménynek, amit úgy hívnak, hogy Közép-Európa. Keressük, ami összeköt bennünket a múltban, és természetesen azt is, ami szétválaszt. Mert, hogy ilyenek is vannak, és ha azt találjuk, ami szétválaszt, akkor kísérletet kell tennünk arra, hogy erről is párbeszédet folytassunk.

Amikor az ember a jelenben keres valami közöset, akkor ezt a jövő érdekében teszi. Mi is így vagyunk ezzel. Bízom benne, hogy mindannyian egyetértünk itt abban, hogy a jövő érdeke az, hogy a 21. század Európában legyen, újra legyen – mondjuk így – egy sajátos közép, vagy, ahogy mi szoktuk Magyarországon mondani: egy centrális erőtér. Egy centrális erőtér, ahol a nyelvi korlátok ellenére – ez különösen bennünket, magyarokat sújt, hiszen csehek, szlovákok, lengyelek könnyebben megértik egymást –, tehát a nyelvi korlátok ellenére jobban értsük egymást, mint más népek, más táján Európának, és együtt fogalmazzuk meg közös érdekeinket.

Célunk, hogy Közép-Európa földrajzi, történelmi, kulturális sorsközösségéből közös gazdasági sikerek szülessenek, markáns közép-európai politika alakuljon ki minden itt élő európai ember érdekében. Mi, magyarok szeretünk radikálisan gondolkodni és fogalmazni, ezért mi az ilyen közöst sorsközösségnek nevezzük. Lehet ezt prózaibban, a diplomácia nyelvén közép-európai kezdeményezésnek nevezni, vagy visegrádi négyeknek, vagy Brüsszelből úgy hívnak bennünket, hogy újonnan csatlakozó országok. A lényeg mégiscsak az, hogy a közös érdekeinket megfogalmazzuk és képviseljük Európán belül és kívül, de ez nem fog menni a közös kulturális nyelv nélkül. Együtt voltam szlovák kolleganőmmel Pekingben, Kínában, ahol úgy tekintenek ránk, hogy mi vagyunk Közép-Európa, egy posztkommunista ország, ezért velünk akartak találkozni. Kultúra nélkül nem lehetséges közép és hosszú távon jól megfogalmazni és képviselni az érdekeinket. Kultúra nélkül elképzelhetetlen a jó gazdaság, elképzelhetetlen a jó politika, azt is mondhatnám, hogy reménytelen. Mert ha kivesszük a kultúrából a kultúrát, akkor ilyen kifejezéseket találunk: kulturálatlan politika. Ugye milyen rossz lenne? A kulturálatlan politikával nem lehet előre jutni. És van kulturálatlan gazdasági érdekérvényesítés is. Hosszú távon az sem lehet sikeres.

Közös és sajátos kulturális kincseink, közös és sajátos kulturális gyökereink vannak. Ezek adják a közép-európai összefogásba az éltető energiát. Nekünk, a kultúra politikusainak az a dolgunk, hogy csatornákat ássunk, vagy éppen régi csatornákat tisztítsunk ki, amelyeken keresztül azok a hajók, amelyeket elindítunk, meg az az éltető víz, amit a közép-európai kultúra jelent, eljusson egymáshoz. Ilyen volt néhány héttel ezelőtt a Prágai Nemzetközi Könyvvásár, ahol Magyarország volt a díszvendég. Ilyen volt a kassai kulturális főváros kezdeményezése, ahol Magyarország, a magyar kultúra is bemutatkozhatott. Lengyel barátainkkal egyébként is állandó szoros kulturális kapcsolatban vagyunk.

Nekünk jól kell közvetítenünk ahhoz, hogy eljuttassuk egymáshoz azt a kultúránkból, ami összeköt bennünket, meg azt is, ami megkülönböztet. Ezért fontos, hogy van egy ilyen díj, amit úgy hívunk, hogy Visegrádi-díj. Azokat a művészeket például, akik sokat tesznek a közép-európai szellemiségért, kulturális együttműködésért, minden évben díjazzuk. Idén a Visegrád-díjat a Nemzeti Filharmonikusok Zenekar kapja. A megjelent hazai és külföldi kritikák, a közönség visszajelzése egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar állam fenntartásában működő Nemzeti Filharmonikusok Zenekar, Énekkar folyamatosan, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően magas színvonalat nyújt. Számos hazai és külföldi fellépés mellett közel két évtizede tudatosan vesznek részt Közép-Európában a kulturális kapcsolatok bővítésében a V4-ek alapeszméje jegyében. Csak egy példát mondjak: így került sor az Európa Szívében elnevezésű, általuk kezdeményezett együttműködésre, melynek keretein belül három éven át egymás vendégeiként látogattak el a régió vezető zenekarai Prágába, Pozsonyba és Budapestre. A Prágai Tavasz, a Pozsonyi Őszi Fesztivál, a Brnói Zenei Fesztivál visszatérő vendégei, ahová meghívják rendszeresen a visegrádi négyek legjelesebb előadóművészeit is. Lényegében az összes szakmai díjat eddig elnyert, és egyben nagy közönségsikert arató Kocsis Zoltán művészeti vezetésével megjelenő Bartók – megint csak egy nagyon mélyen közép-európai név, sőt, még délkelet-európát is idehozza nekünk –, tehát a Bartók Új Sorozat következő darabjában számíthatnak a Szlovák Filharmónia Kórusának közreműködésére is. A Nemzeti Énekkar pedig egy évtizede állandó vendége a Kassai Zenei Tavasz elnevezésű fesztiválnak, de tavaly vendégszereplésen vettek részt Dunaszerdahelyen is.

Ha megengednek egy személyes mondatot; azt hiszem 12 éves voltam, amikor kaptam egy bakelit lemezt, amin Kocsis Zoltán, akire mindannyian felnéztünk, a nagy zongorageneráció legjelentősebb képviselője fiatalemberként Beethoven zongoradarabjait játszotta. Ez számunkra valahol a rendszerváltoztatás szimbóluma is az a művész, akit sztárolt az előző rendszer – mert sztár volt, nem tudtak neki ellenállni. Ő mindig a szabadság oldalán állt. Úgyhogy ezt külön köszönjük neki. Számos magyar díjnak, a legmagasabb elismerések tulajdonosa ennek a zenekarnak a vezetője. Jobb helyre a Visegrádi-díj nem is kerülhetett volna. Elnézést kérünk a zenekartól, hogy ezért a díjért rögtön meg kell dolgozni, hiszen ma ők adják a koncertet, de bízom benne, hogy ez is örömzene lesz, minthogy általában ők örömzenét szoktak játszani.

Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter