Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde a Van Helyed Alapítvány ózdi alkotóházának megnyitóján

2014. okt. 23. Beszédek | Hozzászólások

A mai több szempontból is ünnepnap. Azt szokták mondani, az ünnep az olyan, mint amikor felmegyünk egy magas hegyre, és körbe tudunk nézni. A mai ünnepen mi is egy kicsit körbe tudunk nézni, hátrafelé meg előre. Hogyha itt mindenki egy kicsit megpróbál hátranézni a saját életében, a saját sorsában, akkor látja a szüleit, látja a nagyszüleit, talán még a dédszüleit is, látja azt az utat, amit eddig bejárt, hogy honnan is jön. Cigány nyelven van két, számomra kedves szó, ami úgy hangzik, hogy lungo drom. Most nem a politikai szervezetre gondolok; a lungo drom azt jelenti, hogy hosszú út. A cigányoknak az útja hosszú. Messziről jönnek, és hogy merre is mennek pontosan, hát majd meglátjuk. Most mindenesetre jó, hogy ide érkeztünk, egy építkezésre. Talán még többes szám első személyben is mondhatom: jövünk a szegénységből, jövünk a kiszolgáltatottságból, jövünk a nehéz életből, és miközben itten vándorlunk, a kérdés az, hogy hova megyünk.

Egyrészt azért jöttem ma ide, mert meghívott a város, meghívott polgármester úr, meghívott képviselő úr, meghívott Bódis Kriszta. Másrészt azért jöttem ide, hogy elmondjam, azt szeretnénk, ha sok ilyen közösségépítés lenne ebben az országban. Ózdon is meg másutt is. Olyan helyek, ahova érdemes odaérni. Ez a kezdeményezés ilyen. Egy olyan hely, ahova majd érdemes lesz jönni. Eddig is érdemes volt, most meg még egy kicsit kényelmesebb is lesz. Több hely lesz, komfortosabb lesz ez az egész.

Azt szeretnénk, ha a magyarok útja, a cigányok útja, a nem cigány magyarok meg a cigány magyarok útja olyan helyek felé vezetne, ahol mindenki elfér. Ahol mindenki nemcsak jól érzi magát, hanem lesz benne tenni akarás is. Nagyon szép ennek az alapítványnak a neve: Van Helyed. Van helyetek, van helyük. Most megünnepeljük ezt a helyet, itt még van bőven tenni való, úgy látom, úgyhogy, ha önkéntes munkára van szükség, akkor szívesen fölajánlok én is egy kis festést vagy valami barkácsolást, majd meglátjuk, hogy szükség lesz-e rá.

Hogyha azt mondjuk, hogy ünnep, akkor még valamit ünneplünk. Ünnepeljük a tenni akarást. Ünnepeljük azt, hogy itt vannak olyan emberek, cigány emberek, magyar emberek, akik akarnak valamit tenni. Akik nem hagyják el magukat, hanem úgy gondolják, hogy ők megragadják a lehetőséget. Mi azt szeretnénk – ezt a magyar kormány nevében is mondom –, hogy aki akar, annak lehessen. Aki akar, annak tényleg legyen lehetősége, aki akar, az tudjon tenni, ezt az akarást valahogy ismerjük el. Ismerjük el, ne mindenféle segélyekkel, hanem elsősorban munkalehetőségekkel és tanulási lehetőségekkel. Hogy boldogulni tudjon az is, aki nehéz sorból jön. A tenni akarás az azt is jelenti, hogy vannak még, akik nem akarnak, mert nem tudnak akarni. De ebben a házban az akarást is meg lehet tanulni, úgyhogy azt kívánom, hogy itt sokan megtanulják azt, hogy érdemes akarni, mert az lehetőséget nyit. Felébreszteni az akarást azokban, akik itt élnek, egy nagyon fontos dolog. Itt vannak sokan azok közül, akikre számítani lehet. Bízom benne, hogy itt, Ózdon érzik a cigány emberek, hogy a kormányra számíthatnak, ha nem is mindig, ha nem is minden dologban, de egyre több dologban számíthatnak ránk. Bízom benne, hogy számítanak arra, hogyha itt van az önkormányzat, akkor őrájuk is számíthatnak. Olyannak ismertem meg ennek a városnak a vezetését, akik minden olyan emberen segíteni akarnak, akik önmagukon segíteni akarnak; azoknak megadják a lehetőséget.

Érdekes módon még Dániából is jöttek ide emberek. Azt gondolom, senki nem sejtette, hogy még Dániában is tudnak arról, hogy egyrészt Ózdon szükség van a segítségre, másrészt vannak olyan emberek, akiknek érdemes segíteni. Úgyhogy külön szeretném megköszönni a dániai vendégünknek, a Velux vállalatnak, hogy idetaláltak Ózdra, segítséget nyújtottak. Meg kell még köszönnünk az ELMŰ-ÉMÁSZNAK is, hogy segített, államtitkár asszony is szívén viselte ezt a kezdeményezést, úgyhogy itt vannak azok, akikre lehet számítani. Itt van az egyház képviselője, a görög katolikus atya, rájuk is lehet számítani. És hát itt vannak önök, vagy ha szabad így mondani, itt vagytok ti, itt vannak a romák, akikre számítani szeretnénk. Akikre számítani szeretnénk, hiszen nélkülük, nélkületek nem fog menni.

Hogyha szabad egy mondatot arról mondani, hogy mi hogyan is tekintünk a roma közösségre Magyarországon, akkor hadd mondjam azt, hogy van két szélső pont, ami között mi szeretnénk egy középúton menni. Az egyik szélső pont: vannak, akik azt mondják, hogy a romák az áldozatok, őket csak sajnálni kell, őket mentegetni kell, és nekik mindig igazuk van, és minden segítségre rászorulnak, úgyhogy mi szégyelljük magunkat, hogy nem segítünk nekik. Mi ezt az utat elutasítjuk. Aztán van egy másik út – ez még veszélyesebb –, amelyik azt mondja, hogy hát a romák a bűnösök, ők tehetnek mindenről, ők tehetnek arról, hogy ilyen nyomorúságban élnek, megérdemlik a sorsukat. A bűnösnél még van egy csúnyább szó: a bűnöző. Úgyhogy őket rá kell kényszeríteni arra valahogy, hogy megváltoznak, vagy nincs szükségünk rájuk. Próbáljuk őket kiszorítani, legyenek itt minél kevesebben. Mi ezt az utat még határozottabban elutasítjuk.

A harmadik út, egy hosszú út; mi azt gondoljuk, hogy akinek emberi méltósága van – márpedig emberi méltósága mindannyiunknak van –, annak van emberi felelőssége is. Mi azoknak az embereknek a felelősségére apellálunk, akiket méltó embereknek tekintünk, akiket tiszteletben tartunk, olyan embereknek tartunk, mint amilyenek mi vagyunk, és utat szeretnénk nekik nyitni. Nem büntetni akarunk, nem fenyegetni, és nem tűrjük el a büntetést és a fenyegetést akkor, ha az igazságtalan, hanem esélyt akarunk adni, olyan utat akarunk mutatni, amin valóban járni lehet. Ez az, ami idehozott engem, hogy ilyen utat mutassak önöknek.

Volt valamikor Albániában egy egyszerű szerzetes nővér, úgy hívták, hogy Teréz anya. Most már boldognak tartjuk őt: Boldog Teréz anya, aki elment Indiába segíteni, és azt mondta, hogy sokan azt mondják, hogy amit ő tesz Indiába a szegényekkel, az csak egy csepp a tengerben. Mire azt mondja, hogyha az a csepp hiányozna, sekélyebb lenne a tenger. Valóban, néha úgy tűnik, amit teszünk, az egy csepp a tengerben, és megkérdezhetnénk, hogy hány csepp kell ahhoz, hogy legyen egy rendes tenger, hogy legyen egy rendes tó. Én nem tudom, hogy hány csepp kell hozzá, de az biztos, hogy akik itt vannak, azok a cseppnyi emberek kellenek hozzá. Önök, ti, kedves gyerekek szükségesek vagytok ahhoz, hogy ebben a városban jobb legyen az élet, ott is ahol ti éltek, meg a város más részein is, meg, hogy Magyarországon jobb legyen az élet. Ezért örülök annak, hogy ilyen sokan összejöttünk.

Van egy harmadik ünnep is, amit nem szabad elfelejteni: október 23-a, a magyar forradalom és szabadságharc ünnepe. Az én édesapám ennek a városnak a környékén dolgozott, és 1956. október 24-én vitte haza a nővéremet az ózdi kórházból – akkor én még nem éltem, két évre rá születtem –, beszámolt arról, hogy lógtak az akasztott emberek a villanypóznákon. Harc volt. Magyar emberek magyar emberek ellen. Olyan emberek ellen, akik elárulták ezt az országot. Ez azt jelenti, hogy a szabadság egy súlyos dolog. Azért áldozatot kell hozni, néha áldozatot követel. A szabadságnak ára van. Október 23-án megszabadultunk valamitől. Megszabadultunk a diktatúrától, megszabadultunk a szovjet megszállástól – sajnos nem tartott sokáig. Most meg azt ünnepeljük, hogy szabadok vagyunk valamire. Szabadok vagyunk arra, hogy tanuljunk, hogy dolgozzunk, hogy örömet tudjunk egymásnak okozni. De tudni kell, hogy ezért a szabadságért mások súlyos árat fizettek. Bízom benne, hogy fogunk tudni élni ezzel a szabadsággal mindannyian itt, Ózdon is, meg egész Magyarországon.

Még valakinek gratulálnom kell, és köszönetet kell mondanom. A Van Helyed Alapítvány képviselője, Bódis Kriszta, aki meghívott ide, és akivel nagyon sok dologban nem értünk egyet, de egy dologban egyetértünk – több dologban is egyetértünk, de egyben egészen biztos: érdemes. Érdemes dolgozni, érdemes segíteni. Az ózdi cigányságban nagyon sok érték van, és hogyha ezt az értéket előhozzuk, akkor nemcsak az ózdi cigányságnak lesz jobb az élete, hanem mindenkinek itt körülöttünk. Ő ezért tesz, én neki ezért gratulálok, és köszönetet mondok.

Mindenkit Isten éltessen sokáig. Köszönöm szépen!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter