Close
2017. december
H K S C P S V
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Balog Zoltán beszéde a Doberdo del Lago községhez közeli visintini Magyar Kápolnánál

2014. júl. 30. Beszédek | Hozzászólások

Főtisztelendő Atya! Polgármester Úr! Elnök Úr! Kedves Megjelentek!

 

Kétféle időjárás különösen alkalmas arra, hogy megemlékezzünk; amikor verőfényes napsütés van, mert akkor biztosak lehetünk abban, hogy az élet megy tovább. A másik meg, amikor zuhog az eső, mert akkor – ahogy mondani szokták – a mennyország is velünk együtt gyászol és emlékezik. Mondhatjuk azt, hogy a veszteség akkor nem marad pusztán veszteség, hogyha megértjük, hogy mi is az üzenete.

 

Az első nagy háború több mint félmillió magyar áldozatának, hősi halottainknak, és a több mint húszmilliós emberhalálnak az üzenete az, hogy az országok vezetőinek mérhetetlen és mérhető felelőssége van, amikor emberek millióinak sorsát befolyásoló döntéseket hoznak. Ki gondolta volna, hogy 2014 nyarán, a százéves évfordulón Európában – igaz, hogy Európának a szélén, de mégiscsak Európában – újra háború lesz, és újra magyar katonákat visznek a frontra, mint ahogy ez ma Ukrajnában, Kárpátalján történik. És újra azt kell kérdeznünk, hogy vajon ma lesz-e az európai országok vezetőiben elég felelősség, bölcsesség és bátorság olyan döntéseket hozni, melyek megmentik az emberi életeket.

 

A veszteség akkor nem marad pusztán veszteség, ha megértjük az üzenetét. Az üzenet az, hogy senkinek nincs joga a másik bőrét vásárra vinni. A mai nap az áldozatokra emlékezünk, a mai nap azokra a magyar hősökre, azokra a katonákra emlékezünk, akik a halál árnyékában sem veszítették el a hitüket és a hazaszeretetüket. Az ő történetüket hagyja örökül a Magyar Kápolna. Az első világháború borzalmai ihlették Ady Endrének azt a gyönyörű versét az őrzőkről, amit mindannyian a szívünkben tartunk, ami fölszólít bennünket arra, hogy: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán / Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádoljanak most rajta / Véres s ostoba feneségek.”

 

Az „Élet él és élni akar”. A Magyar Kápolna ennek a bizonyítéka, hogy az „Élet él és élni akar”, hogy van értelme a halál árnyékában is hinni az élet értelmében, és állást foglalni a halállal szemben. Mert ez a kápolna egy állásfoglalás amellett a hit mellett, annak a hitnek az értelmében, hogy van erősebb és van magasabb hatalom, mint a halál, ezért van értelme őrizni a holtak emlékét. Különösen akkor van ez így, ha egy nemzet tragédiájával szembesülünk, amit a szívünkbe és a lelkünkbe kell, hogy zárjunk.

 

Puszta kézzel épült ez a kápolna, befejezetlen maradt – mindannyian ismerjük ennek a történetét. Örülök, hogy itt vannak azok, akik sokat segítettek, hogy eljöjjön a befejezés, hiszen az újkor magyar nemzet tragédiája és katasztrófája volt és maradt az első világháború, és az olasz hadszíntér ennek egyik legmegrázóbb kifejezője, hiszen szövetségesekből ellenfelekké lettünk a háború alatt, ma pedig együtt ápoljuk az áldozatok emlékét. A múlt közössé lett a közös jelenben, de a közös múltunk ismerete nélkül nincs megfelelő számvetés, nincs megfelelő üzenet. Egy évszázaddal az első világháború kitörése után ezért kell megértenünk együtt a huszadik századot a valóban békés, új európai rend érdekében, a fiaink, a lányaink, a következő nemzedék érdekében, mert az ártatlan-bűnös, a vesztes-győztes ellentétpárok nem alkalmasak a közös megértésre. A háborút lezáró igazságtalan békerendszer nemcsak egy új háborút hozott magával, hanem a győzteseknek is kárt okozott – nem beszélve a vesztesekről.

 

Most, száz évvel a világháború kitörését követően, lehetőség van a múlt század háborúi által szétdarabolt Európa szellemi és kulturális újraeszmélésére, hogy újból tartósan összerakjuk azt, ami 1914-ben széttört. A nagy háború századik évfordulójának másik üzenete, hogy nem felejtettük el azokat, akik a hazáért hősi halált haltak. Kötelességünk megtanítani, hogy mindenki tudja: büszkék lehetünk az egykori katonákra, és a vesztes háborúnak is vannak hősei. A politikusok csődöt mondtak, a katonák helyt álltak.

 

Az emlékezés fő eszköze a tanítás, a nevelés, és hát a zarándoklat; mi itt zarándoklaton vagyunk. Minden egyes honvéd sír zarándokhely legyen bárhol a világon. Ez a Magyar Kápolna hetven év után azt hirdeti, hogy érdemes emlékezni, és hogy érdemes volt építeni, mert voltak, akik fölkarolták és befejezték a művüket.

 

Azt kívánom, hogy kövessük a példáját azoknak, akik nem felejtenek, és áldozatot hoznak az áldozatokért; itt két nevet mindenképpen meg kell említenem, akik nem felejtettek és anyagi, szellemi áldozatot hoztak: Szunai Miklós barátomról van szó, és dr. Lomnici Zoltánról, aki az emberi méltóság nevében vállalta a védnökséget e fölött a kápolna fölött. Valóban, egyre inkább zarándokhellyé lesz ez a hely, és legyen is, hiszen mi ezt tudjuk tenni, ez a kötelességünk: megtartjuk a követ a jövendőnek, továbbadjuk a hősök emlékét a következő nemzedéknek. Aki az elpusztult magyarok életéért tesz, az a jövendő magyar életeket szolgálja.

 

Nyugodjanak békében, mi pedig éljünk békében!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter