Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán beszéde a nemzetközi Zrínyi-konferencián

2014. nov. 18. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az újrafelfedezés ígérkezik itt; ha a nagy bázeli történetfilozófus intésére figyelünk: amikor a múltról beszélünk, akkor ne legyen kétségünk afelől, hogy ezt a jövő érdekében tesszük mindig. Ha a múltról a jövő érdekében beszélünk, akkor mondhatom azt, hogy az az aktualitás, ami megjelenik a konferencia üzenetében, tematikus előadásokban valóban arról szól, hogy a 21. század elején is időszerű egyéniségről, személyiségről, államférfiról van szó, és már a definíció sem olyan egyszerű, hogy hogyan is illessük egyetlen egy jelzővel Zrínyi Miklóst. Én a kötelező szerénységgel – hiszen nem vagyok szakembere ennek a témának – két elemet szeretnék kiemelni az ő életművéből. Az egyiket úgy nevezném, hogy sok az egyben, és egy a sokban.

Ha megengedik, formabontóan egy haszid legendával szeretnék indítani. Amikor a kicsit stréber tanítvány azt mondja a mesterének, hogy szeretné kipróbálni az egész hetes böjtöt, hogy egy egész héten át nem eszik, és nem iszik semmit az Úr nagyobb dicsőségére, akkor a bölcs mester elengedi a tanítványt: próbáld ki! Amikor a böjttel eljut a hatodik napig, közeledik a böjtnek a vége, úgy érzi, hogy egy igazi siker kapujában áll, de akkor iszonyatos szomjúság vesz rajta erőt, és úgy érzi, hogy ezt nem fogja kibírni – pedig már csak három óra van, hogy beálljon a szombat. De hát mit tud csinálni? Inni kell, mert különben el fog pusztulni. Aztán azt gondolja: talán mégse kéne inni, mert három óra miatt egy egész heti, az Úr dicsőségére szerzett cselekedetet tönkre tesz. Úgyhogy úgy gondolja, hogy mégse fog inni, és nem indul el a forrás felé. Aztán arra gondol, hogyha most nem iszik, és meg tudja állni, akkor olyan gőg fog rajta erőt venni, hogy méltatlan lesz a böjtnek az áldásaira. Úgyhogy azt mondja: – Most már mindegy, hogy szomjas vagyok vagy nem, alázatból odamegyek a forráshoz, inni fogok belőle, nem tudtam megállni a böjtöt, alázatot fogok tanulni. – És hogy mi történik? Odamegy a forráshoz, iszonyatos szomjúság gyötri, és amikor meríti a vizet, egyszer csak elmúlik a szomjúság. Csoda történt, fantasztikus dolog! Elindul a mester felé, megy vele szembe, és már messziről kiáltja: – Mester, csoda történt! – A mester meg csak legyint: – Édes fiam, ez egy toldozott-foltozott munka volt. Egyöntetűen kell élni. Egyöntetűen kell élni és egyöntetűen kell böjtölni. Ez az egyöntetű élet Zrínyi Miklósra jellemző volt.

Nem egyszerűen azért, mert polihisztor volt, vagy mert az élet szinte minden területén otthon volt, vagy mert a műveltségi területeket együtt tudta élni, hanem mert ez egy gyökérből táplálkozott, és egy cél felé haladt. A sokszínűségről nyilván sokat fognak beszélni: a költészet, az irodalom, a történelem, a vadászat, a politika, a diplomácia, az építészet, a poézis, a vezetés tudománya – a kübernézis – is jellemző volt rá. És mindezt teljes természetességgel megélte. (Kisunokám, aki kibetűzte az egyik Zrínyi tanulmány egy sorát, azt mondta, hogy orvos is volt Zrínyi, hiszen Az török áfium ellen való orvosság című művet is megírta.) Egyben volt – így mondjuk ma kicsit szlengben –, ez az ember egyben volt.

A konferencia programja ezt az egységet megragadja. Az embernek, egy embernek, egy igazi személyiségnek, egyéniségnek, államférfinak az egységét megragadni – talán ez a legnehezebb. Sokkal könnyebb úgy, hogyha felosztjuk tudományra: valaki beszél Zrínyiről, az irodalmárról, a másik beszél, mint hadmérnökről vagy hadvezérről, a harmadik, mint politikusról. Hogyha az európai trendet követjük, és az Emberi Erőforrások Minisztériumát, akkor, mint családszerető apáról is beszélhetünk. De az egységet megragadni, azt talán a legnehezebb. Főleg, ha nem figyeljük ezt az egygyökerűséget.

Én azt mondanám, hogy Zrínyinek, a Zrínyi családnak az egygyökerűségét azzal a szóval lehet kifejezni – itt, Magyarországon sokáig gyalázták le, és éppen ideje, hogy megfelelő fényében tündököljön – ezt úgy hívják, hogy arisztokrácia, arisztokrata nevelés. Egy olyan európai család, egy olyan nemzeti begyökerezettségű, és ugyanakkor európai család, a nemzeti arisztokráciának a szó legnemesebb értelmében, nem egy genetikai és vérszerinti dolgot jelent, hanem, hogy otthon volt abban a világban, amelybe született, és azt képviselte. Egy olyan arisztokratikus nevelés, vagy arisztokrata nevelés, ahol az európai vagy világmérce érvényes volt, és pontosan tudták, hogy ehhez a mércéhez kell mérniük magukat mindenben. De ebből nemzeti teljesítménynek kellett lenni, ami megfért természetesen mindazzal a nemzeti háttérrel, vagy azokkal a nemzeti hátterekkel, amelyek az akkor Európában, és különösen is a Kárpát-medencében jellemző volt. Tehát nemzeti teljesítmény, európai mérce, és nem pedig valamifajta meghunyászkodó szervilizmus, amelyik mindig úgy gondolja, hogy ami kint van, az mindig több és értékesebb, mint amit mi magunk tudunk előhozni.

Tehát az egyik oldalról ezek a családok képesek voltak, és magától értetődően mozogtak bármelyik európai udvarban. Ugyanakkor képesek voltak befogadni, idehozni mindazt, ami érték. De azt, amit mi tudunk adni, ami nálunk érték, amit mi tudunk képviselni, arról pontosan tudták, hogy nem alávaló, és hogy abból nekünk adnunk kell, és adnunk lehet. Európában ezek a családok rezonáltak egymásra ebben az ügyben.

A kauzalitás után, az egygyökerűségnél talán még fontosabb a finalitás, azaz a célirányosság, amely azt mondja: arisztokratának lenni hivatás, kivételes állapot, amelybe téged az Úristen teremtett– a kivételes állapot kivételes kötelezettséget jelent. A név, az a státusz, amibe születtél, kötelez téged arra, hogy szolgáld a közösséget, hogy szolgáld a nemzetet, még ha a nemzet ebben az értelemben mást jelentett, mint aztán a 19. században; a közösség a nemzet javára.

Itt van az aktualitás: a nevelés; a nevelésben az európai mérce, ugyanakkor a saját közösségem szolgálata, a nemzeti teljesítmény. Amikor nevelünk, akkor valamire nevelünk. Akkor igazi a nevelés, hogyha az nem egyszerűen csak arra szolgál, hogy valakinek kibontakoztassa legjobb képességeit – ez adottság, ez természetes. Hanem ezt a közös célok szolgálatába is kell tudni állítani: a nemzetem javára. Így lehetne ezt egyszerűen mondani.

Együtt gondolkodni – ez is a Zrínyiek jellemzője, erről is lesz majd előadás. Együtt gondolkodni; azt mondanám, hogy a világ – talán nem túl nagy szó ez itt –a szűkebb világ, a saját világunk, a Kárpát-medencének, Magyarországnak a jövőjéről, és a nagyvilágnak a jövőjéről, ami lehet Európának a jövője. Együtt gondolkodni jövőről azokkal, akik ebben az ügyben illetékesek, azt is mondhatnánk, hogy Európa nagyjai. És nem csak politikusként, államférfiként, hanem költőként is, hadvezérként is együtt gondolkodni erről a jövőről. Ez a fajta egyöntetűség, amely fontos személyiségjegye Zrínyi Miklósnak, a Zrínyieknek.

Aztán az egyén és a történelem viszonya, ami szintén izgalmas ebben az ügyben. Itt a bevezetőben arról beszélgettünk: mi lett volna, ha – egy teljesen történelmietlen kérdés. Mi lett volna, hogyha az a vadkan nem akkor érkezett volna arra a vadászatra, amikor érkezett – kicsit korábban vagy kicsit később? Hogyan alakíthatja a történelmet, mennyi esélye van egy magyarnak, aki a 17. században születik, hogy valamilyen módon a történelem a sorsszerűségét feltartóztassa, megváltoztassa, alakítsa? Milyen módon lehet valaki, aki benne van ebben a lokalitásban, a török által fenyegetett Kárpát-medencében, azon társadalmi viszonyok, amelyekbe született, abban a geopolitikai helyzetben, mit ér egy ember? Mit ér egy ember, ha ilyen tökéletes, teljes fegyverzetben jelenik meg az élet legkülönbözőbb területein? Mennyi esélye van arra, hogy valaki a kisebb és nagyobb közösség sorsát úgy alakítsa, hogy az jobb legyen, mint ami nélküle volt? Ez egy nagy kérdésünk, különösen is 50 év marxista indoktrináció után: hogyan is van ez a történelem sorszerűségének, szükségszerűségének és az egyénnek a viszonya. Hogy mit tehet egy ember, ha államférfi? Mit tehet az ember, hogyha magyar? Nem tudhatjuk ezt meg, a korán ért halál miatt. De mégis, gondoljuk át, hogy micsoda távlatokat nyitott fel ennek az embernek az életműve. Érzi az ember, amikor egy kicsit elkezd vele foglalkozni, érzi a kisugárzását, érzi a vonzerejét, és érzi azt, hogy nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy a 350 évet illik megünnepelni, illik megemlékezni róla Magyarországon, hanem sokkal többről van szó: annak a személyiségnek a titkáról, aki aktuális lehet a 21. század elején is.

Annyi mindent lehet kérdezni még: melyik az igazi Zrínyi? A költő, a politikus, az államférfi, a gondolkodó, a hadvezér, a magyar hazafi, a törökkel harcoló katona, a barokk nemzeti eposzunk szerzője? A katolikus Zrínyi, vagy éppen a protestáns tanokhoz közeledő Zrínyi? – Ez azért mégiscsak fontos, hiszen ebben a században a Pázmány-korban vagyunk. Az aggódó, a reformer, vagy éppen a világmegváltó? Annyi mindent lehetne rá mondani. De mindegyikben ott sugárzik egy embernek az ereje. Annak az embernek az ereje, aki azonos önmagával – emiatt aktuális; és önök ezt hallhatják, önök ezt kutathatják az elkövetkező napokban.

Én csak azt kérem, hogy ezt így adják tovább: ezt a személyiséget a sokoldalúságával, és ezt az egységet így mutassák be, ne külön részekre szabdalva! Az emberi felismerés olyan, hogy a részekből közeledik az egész felé. De nagyon fontos és nagyon divatos tud lenni, a szó legjobb értelmében, trendi tudna lenni, hogyha ezeket a nagyjainkat így állítanánk a 21. századi magyar ifjúság elé.

Azt írta az egyik napilapunk, hogy igazi sztárpolitikus volt. Én azt mondom, hogy a politikushoz illik a sztár szó, az államférfihoz nem. Mert, ha azt mondjuk, hogy sztárpolitikus, akkor a csillogás kerül az előtérbe. Egy államférfi terhet cipel a vállán, azzal felemel valamit, ami másoké. Úgyhogy én azt mondanám, hogy csillag. Állócsillag a magyar történelmi kánonnak az egén, és az önök dolga, hogy még fényesebben világítson számunkra. Hiszen ezekre a nagy történetekre, nagy emberekre nagy szükségünk van a 21. században.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter