Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán beszéde az Ady Endre-emlékkiállítás megnyitóján, a csucsai Octavian Goga Múzeumban

2014. márc. 9. Beszédek | Hozzászólások

Nemzeti nagyság, több nemzeti géniusz emlékműve mellett beszédet mondani, egy kockázatos vállalkozás. Hiszen egy zseniről csak a legnagyobb csodálattal lehet beszélni, de amikor valakit nagyon magasra teszünk, az egyúttal el is távolít egy kicsit tőle. De ha valaki a magyar nagyok közül ellenáll annak, hogy heroizáljuk, úgy gondolom, az éppen Ady Endre. Élete nyitott könyv, a kétségei, a szerelmei, az indulatai, a nyomorúsága, a szenvedései és természetesen a nagysága is.

Hogy egy másik nagy erdélyi nagy magyart idézzek – remélem, ez nem ünneprontás -, Ravasz László, a Bánffyhunyadról származott budapesti püspök mondta, hogy sok időnek kell még eltelni ahhoz, hogy Ady Endrét a magyar ifjúság elé erkölcsi példaképként állíthassuk. És most itt mi mindannyian, akik összejöttünk, egyfajta emberi intimitásnak a részei leszünk, hiszen hol lehetne leginkább a hús-vér emberrel, Ady Endrével találkozni, mint itt Csucsán, ahol az élete utolsó nagy szerelmével élhetett együtt. De akárhogy is van, amíg magyar él a földön, addig Ady Endre igazodási pont, azonosulási lehetőség emberként is és magyarként is. Nem az a cél ma, hogy őt itt méltassuk, vagy irodalomkritikai előadást tartsak, de azért néhány mondatot mégis szólnék erről a nagyságról.

Miután nekem személy szerint is, és szerintem itt sokaknak Ady Endre mégiscsak egy kuruc református, ezért hadd idézzem az urbánus katolikust, Pilinszky Jánost. Ő írja ezt a vallomást Adyról című tanulmányában: „(…) Ady a legjelentősebb modern magyar költő. Mint Baudelaire a franciáknál, ő az, aki Atlasz módjára megfordította hátán a régi világot, mondhatnám úgy is, a régi magyar világot. Ilyen tettre csak szuverén óriás vállalkozhatott.” Ennek a szuverén óriásnak mi, magyar emberek rendkívül sokat köszönhetünk. Úgy gondolom, annak, hogy egy Ady Endre-emlékház, emlékhely a magyar határon kívül esik, ez nem csökkenti, hanem még inkább növeli a jelentőségét. Ez a ház nemcsak abba enged nekünk betekintést – mint általában a múzeumok -, ami volt, hanem abba is, ami van. Itt, amikor a Goga házaspár otthonát megnéztük, akkor is az volt az érzésem, hogy valakinek az otthonába járni mégiscsak egy intimitás és tiszteletet parancsol. Mostantól a fotók, a dokumentumok és a hely szellemének segítségével újra átérezhetünk valami személyességet Ady Endrével és természetesen Boncza Bertával, Csinszkával is.

Én először kilenc évesen, 1967-ben jártam itt, akkor még Goga özvegye vezetett itt bennünket körbe ebben a gyönyörű kastélyban.

De hogy valamit az aktualitásról is mondjak: Arany János, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Ady Endre – tudják-e, hogy mi a közös bennük? Octavian Gogat nem véletlenül nem mondtam, mert a közös azokban, akiket felsoroltam az, hogyha 1920 után születtek volna, akkor nem nevezhetnénk őket magyar állampolgároknak. Így volt ez 2010 májusáig. Azóta másként van. Úgyhogy most, mostantól mindig kettős az örömünk, amikor ilyen óriásokról, nagy magyar óriásokról beszélünk.

Én is hadd köszönjem meg a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, Csorba Csilla főigazgató asszonynak, hogy ilyen gondossággal, szeretettel és sok munkával létrehozták, megújították ezt az emlékhelyet. Köszönöm főkonzul úrnak is, hogy nem hagyott békét nekem, és újra és újra telefonált, hogy hol van már az a támogatás. És köszönjük a román partnereinknek is, igazgató úrnak, hogy képesek és hajlandók ezt a két dolgot együtt látni, ami Octavian Goga emlékhelye és Ady Endre emlékhelye. Magunk között vagyunk, miért ne mondjuk ki: ez azért nem magától értetődő. Hiszen Octavian Goga és Ady Endre kapcsolata egy kicsit hasonlít a magyar-román viszonyokhoz is. Fellobbanó barátság, együtt váltjuk meg a világot – emlékszem rá, 1989 decemberében ilyen hangulat volt itt Erdély-szerte. Aztán meg Octavian Goga és Ady Endre között egy kemény szembenállás, és most meg egy közös emlékhely. Ilyen az élet.

Azt kívánom, hogy legyen ez a hely a magyarországi magyarok és az erdélyi magyarok zarándokútjának fő vonalán, hiszen ez a fő vonal itt Budapest és Kolozsvár között, egy fontos állomás. Az kívánom az erdélyi magyaroknak, különösen a fiataloknak, hogy erősítse a magyarságukat ez a hely. Legyen ennek a helynek az üzenete az, hogy itt voltunk, itt , és itt leszünk.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter