Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán beszéde az egyetemi tanári kinevezések átadásán

2014. szept. 17. Beszédek | Hozzászólások

Rektor Asszony! Rektor Urak! Államtitkár Úr! Tisztelt Egyetemi Tanárok! Hölgyeim és Uraim!

Az, hogy önöket a miniszter felterjesztésére Magyarország köztársasági elnöke nevezi ki egyetemi tanárnak, több mint eljárásrendi kérdés. Ez a tény azt is kívánja kifejezni, azt is jelzi, hogy egyetemi tanárnak lenni közügy. Nem egyszerűen egy intézmény belső ügye, hogy ki éppen milyen pozícióban, milyen munkakörben végzi a munkáját, szolgálja az intézményét, hanem közügy, mert közfelelősség. A közfelelősség azt jelenti, hogy önöknek egyetemi tanárként érdemes, ajánlott és szükséges nemcsak a részre tekinteni, nemcsak annak az intézménynek vagy éppen tanszéknek a munkájára, annak az előmenetelére figyelni, amelyen éppen dolgoznak, hanem önöknek lehetősége és kötelessége az egész intézmény, sőt az egész magyar felsőoktatás szempontjait is átgondolni, azt is érvényesíteni. Még ebben az ünnepi pillanatban, ezen a gyönyörű helyen továbblépnék, azt is mondhatnám: úgy tekinteni a saját munkájukra, amely része egy nemzetstratégiának. Annak a stratégiának, amely Magyarország, a magyar nemzet felemelkedését szolgálja. Lehetőségük és kötelességük még a saját intézményük munkáját is az egész felől tekinteni. Ez az egész mindannyiunk közös érdeke, mindannyiunk közös értéke, úgy is kifejezhetnénk, hogy a közjó szolgálata.

Az önök kinevezésének procedúrája azt fejezi ki, hogy önök a közjó részei, önöknek hozzá kell tenni ennek a nemzetnek a javához. Persze ebből az következik, hogy a részleteken túl önök tekinthetik az egészet is, és onnan is tekinthetnek a részletekre, hogy önöknek javaslataik lehetnek, hogy önök javítani akarnak úgy a részen, hogy az egész is javuljon. Ebbe természetesen belefér az is – sőt ez önöknek kötelessége is –, hogyha úgy gondolják, hogy valami nem működik jól, hogyha valahol rendszerszerű probléma van, vagy éppen konkrét probléma van, azt jelezzék, azon javítani próbáljanak, megint csak az egész szempontjából. Azt is mondhatnák – még ha ez kicsit túlságosan is nevén nevezi a dolgot –, hogy önök nem alattvalók, hanem autonóm személyiségek, a magyar értelmiség tagjai, akiknek egyszerre lehetősége és kötelessége mindaz, amiről beszéltem.

Persze a másik oldalról a közfelelősség azt is jelenti, hogy önöknek is el kell fogadni a közösség felől érkező érdeklődést, erősebben fogalmazva: kontrollt, még erősebben: egyfajta számonkérést, úgy is mondhatnánk, hogy minőségi ellenőrzést. Erre léteznek a magyar közjogi rendszerben, a magyar oktatási rendszerben a megfelelő intézmények és struktúrák, merthogy mindannyiunk közös érdeke – nemcsak az önöké –, hogy az a színvonal, amit egy egyetemi tanárnak jelentenie kell Magyarországon, az megmaradjon, az erősödjön, az növekedjen. Hogyha ez működik, akkor annak valóban az lesz az eredménye, hogy a közjó erősödik Magyarországon. A közjó, ami valami olyasmit jelent, hogy a mi egyéni boldogulásunk – hiszen egy egyetemi tanári karrier az egyéni boldogulásnak a része; milyen jó, hogy ez így van –, a mi egyéni boldogulásunk és a tágabb értelembe vett közösség felemelkedése egészen a nemzetig elmenően összhangban van egymással.

Önök, az egyetemi tanárok alkotják Magyarország szellemi elitjét, vagy mondjuk így: alkothatják Magyarország szellemi elitjét. Megint csak lehetőség és elkötelezettség egyszerre. Bármiféle elithez tartozni csak akkor bír valamifajta jelentőséggel, hogyha az felelősségtudattal párosul. Önöknek sokrétű felelősségük van. Felelősségük van a felsőoktatás sorsának alakításában, hogy kinek-kinek a szakterülete megtalálja a helyét, nem csupán a részben, hanem ahogy említettem az egészben is, illeszkedően a nemzetstratégiához. Felelősségünk van abban is, hogy mi történik a felsőoktatás keretein belül, mert a lényeg, az mégiscsak ott dől el, hogy mit adunk át, önök mit adnak át, és hogyan adják ezt át a következő nemzedéknek, és azok ezt hogyan tudják átvenni, hogyan fogadják. Az önök felelőssége a hallgatók felé, a jövő elitje felé irányul, szellemi, lelki, fizikai, de akár erkölcsi gyarapodást illetően is. Tehát az önök sokrétű felelőssége megjelenik abban is, hogy hogyan szolgálják, a szó legnemesebb értelmében – nem szolgalelkűen – a magyar felsőoktatást, a saját hallgatóikat, a saját intézményüket, és mindezen keresztül közös jövőnket, egy stratégiailag fontos ágazatban. Minden alkalmat megragadok arra, amikor egyetemi tanárokkal találkozom, hogy szövetséget ajánljak annak a felsőoktatásnak az alakításában, amelyben önök dolgoznak, amelyben önök komoly szakemberek. Egy olyan felsőoktatás alakításában, amely még jobban szolgálja Magyarország érdekeit, még inkább konszenzust teremt a hallgatói érdekek, a hallgatói felelősség, az egyetemi színvonal emelkedése, és azon szükségletek között, amelyek Magyarország számára a legfontosabbak, ami a jövő útja mindannyiunk számára.

Amikor végigtekintettem az előterjesztéseket, akkor láttam, hogy mennyiféle tudományterületet képviselnek. Meggyőződhettem arról, hogy a mi főiskoláinkon és egyetemeinket milyen széles skálán, szerteágazóan folyik az oktatás, milyen nagy területet ölel fel a kutatás. Ez a magyar felsőoktatás fontos vonása. Önök között jelen van kardiológus, belgyógyász, gasztroenterológus, büntetőjogász, szobrászművész, fuvolaművész, karmester, a római jog tudósa, programozó, karnagy, jogfilozófus, Mikszáth-kutató, kertészmérnök, jövőkutató, lézerfizikus, villamosmérnök, ideggyógyász, történész, vadbiológus, alkalmazott ökológus, pulmonológus, etológus, hadmérnök, matematikai nyelvész – elnézést kérek azoktól, akiket kihagytam. De van még informatika professzor is, akinek aktuális kutatási területe a tesztminta generálás magas szintű hardverleírás alapján, és a magas szintű rendszermodellezés és analízis. Vagy éppen – ennek különösen örülök – van önök között társadalompolitológus, aki a devianciákat kutatja – nem tudom, a magyar országgyűlés munkája is a szakterületét képezi-e. De van matematikus, akinek a kutatási témája az algebrai struktúrák kohomológiai és defonáció elmélete.

Hamvas Béla azt írja, hogy „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, amit lehetetlen.” Mi az, amit önök, egyetemi tanárok teremtenek, teremthetnek? Természetesen a saját tudományterületükön fontos kutatásokat végeznek, nagyszerű eredményeket érhetnek el, és emellett nevelik a jövő tudósnemzedékét. Fontos küldetés, de szerencsére nem lehetetlen vállalkozás, még ha néha nagy ellenállás irányába kell is menni. A felsőoktatás nemzeti és emberi erőforrás egyaránt. Az egyetem egyszer értékőrző, értékképző intézmény, a tudományos munka bázisa, tehetséggondozó szervezet, és nagyon fontos szerepet játszik Magyarország nemzetközi híre szempontjából – épp a napokban olvasunk újra négy magyar egyetemről, amelyek egyfajta kimutatásban nagyon jó pozíciókat értek el.

Ahogy Eötvös József, egykori oktatási miniszter fogalmazott, önök egy erős tanítói rend tagjai. Nekünk is az a célunk, hogy az önök rendje erős legyen és erős maradjon. Változások – hagy mondjam így, mert így igaz –, reform zajlik a felsőoktatásban, egy racionalizálási folyamatnak vagyunk a közepén, ami illeszkedik a gazdasági és társadalmi megújuláshoz, és amelynek célja, hogy versenyképes, hatékony, fenntartható, rugalmas felsőoktatás legyen Magyarországon. Ezzel a reformmal az állami szerepvállalás jellege és mértéke előtérbe kerül. A képzési kínálat igényekhez igazításával, minőségi oktatás nyújtásával az állam szerepe felértékelődött a felsőoktatás területén. De nemcsak nekünk vannak terveink, hanem természetesen önöknek is vannak terveik, céljaik, úgyhogy azt kívánom, hogy legyen erejük mindezeket megvalósítani. Miközben eredményeikkel bizonyítják, hogy készen állnak a kihívásokra, biztos vagyok benne, hogy új lendülettel kezdenek bele ezzel a kinevezéssel az elkövetkező hónapok, évek munkájába.

Egy Nobel-díjas fizikus-kémikus, Marie Curie levelében a következőt írta bátyjának: „Az ember sohasem azt nézi, mit vitt véghez, hanem azt, hogy mi maradt még, amit véghez kellene vinnie.” Tekintsünk az egyetemi tanári kinevezésekre – amelyekhez szívből gratulálok mindannyiuknak – nem csupán a korábbi munka megérdemelt jutalmaként, hanem egyúttal belépőként is a még több munkához.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter