Close
2017. szeptember
H K S C P S V
« aug    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Balog Zoltán beszéde az Eötvös József születésének 200. évfordulója alkalmából megrendezett emlékkonferencián

2013. szept. 3. Beszédek | Hozzászólások

 

Professzor Urak, Tisztelt Ifjúság, Igazgató Úr, Államtitkár Úr, Rektor Úr!

„Szabadon szolgál a szellem” – a régi jelmondat. Ennél világosabban és pregnánsabban kifejezni azt, amire ma Magyarországnak szüksége van – akkor, ha arra gondolunk, hogy mi is az értelmiséginek a hivatása –, azt hiszem, hogy nem lehet. Hiszen amikor tehetséggondozásról beszélünk, amikor Nemzeti Tehetség Programról beszélünk, akkor világosnak kell lennie annak, hogy a tehetség természetesen nem érdem, hanem az adomány. A tehetséget az ember kapja. Régi, szép, szinte már magyarrá vált szóval: talentum, amivel jól kell sáfárkodni. A tehetség a képzés által lesz azzá, amire szüksége van Magyarországnak, így válik az ember a szellemi elit tagjává, részévé.

A tehetséget képezni, művelni, kultiválni, az az embernek a kötelessége, ez az adomány erre kötelezi az embert. Az elithez tartozni, a szellemi elithez tartozni, az pedig felelősség. Felelősség azok iránt, akiknek a köreibe tartozunk, az iránt a közösség iránt, amelyből vétettünk, és ezt valóban úgy lehet leginkább leghasznosabban tenni, hogyha az ember szabadon szolgál, a szellem szabadon szolgál. Ez a két dolog, látszólag egymással szemben álló dolgok. A mai világban a szolgálat szót inkább valamifajta szervilizmusnak tekintik, vagy éppen valamifajta kiszolgáltatottságnak tekintik, valami olyan függő viszonynak, amiből legjobb, ha szabadul az ember, de mi tudjuk, hogy az igazi szabadság az sohasem a valamitől való szabadság – bár az is egy lényeges dolog -, hanem a valamire való szabadság. És a szellem az, amelyik képes bennünket ráébreszteni arra, hogy mire is való a szabadságunk, milyen szolgálatra való, milyen küldetés van benne, mire kell ezt használnunk.

„Szabadon szolgál a szellem” – Eötvös József, akire emlékezünk, tudta, hogy kiknek tartozik a szolgálattal; egy olyan értelmiségi, egy olyan tudós volt, aki – ahogyan az írásaiból olvasható – kényszerből lett politikussá. Úgy látta, hogy nincs más választása, hogy ezt a feladatot kell végeznie. Azt is mondhatnánk, hogy Eötvös József annak az értelmiséginek az ősképe, aki tudásával a közösséget szolgálja, és közben sohasem veszíti el a belső szabadságát. Ősképe azoknak, akik a közösséget szolgálják, és közben belülről szabadok maradnak.

Egy politikusnak nagy kísértés, amikor Eötvösnek az írásait olvassa, hogy kihalljon belőle valamifajta politikusi önsajnálatot. Találtam egy olyan levelet, amiben a fiának írt, és abban egy olyan mondatot, amit akár ma is írhatott volna olyasvalaki, aki a köznevelésért és az oktatásért felelős. Azt írja a fiának 1867-ben: „Vannak pillanatok, melyekben néha oly érzés fog el, mintha egy nagy követ látnék magam előtt, melyet fel kellene emelnem, s melynek felemelésére sem saját erőm nem elégséges, sem másnak segítségére nem számolhatok…” – és akkor itt jön a lényeg – „…mert, ha itt-ott akad is egy, honnan vegyem az embereket, kiknek a segedelmével az egész ország közoktatási rendszerét megváltoztassam.”

1867. De a folytatás az legalább olyan fontos: „…de végre is benn vagyunk, s ki, vagy legalább kifelé kell gázolnunk, s abban keresni vigasztalásunkat, hogyha nem tettünk is semmit, legalább megtettünk mindent, mi helyzetünkben lehetséges volt. Vannak helyzetek, melyekben fáradtságunk jutalma nem a siker, hanem csak azon meggyőződés, hogy kötelességünket teljesítettük, habár a sikernek reménye nélkül is.”

Nem ez az utolsó mondat ebben a levélben, hanem mindenféle üdvözletek vannak még, amit a fiának kell átadnia, mégis úgy gondolom, hogy ezek a gondolatok jelzik azt, hogy mit is jelent úgy szabadon szolgálni, hogy az ember vállalja azt a kötelességet, amit felismer, vállalja azt a küldetést, amire elhivatott. Ez az igazi értelmiséginek a feladata, az igazi értelmiséginek a lehetősége.

Ennek a kollégiumnak a léte Magyarország történetében, a magyar tudomány történetében, a magyar tehetséggondozás történetében igen fontos lapokat írt, ez a történet egy igen jelentős történet, és csak azt tudom kívánni a következő generációnak, hogy annak a jó ízét érezzék, hogy mit is jelent a tehetséget pallérozni, azzal jól sáfárkodni, és aztán pedig szabadon szolgálni azoknak, akiknek tartozunk azzal, hogy szabadon szolgáljunk. Eötvös József ezért maradt példa, mert ő tudta és gyakorolta ezt.

Ezt kívánom mindannyiuknak!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter