Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde az Impresszionisták tárlatának megnyitóján a Nemzeti Galériában

2013. jún. 27. Beszédek | Hozzászólások

Főigazgató Urak! Hölgyeim és Uraim!

Rippl-Rónai párizsi élményei közül felidézett egy, a Le Figaróban megjelent kritikát, melyben a recenzens nehezményezi, hogy a modernek, idézem: „egyetlen edényből mindent lilára festenek”. A nagy magyar művész Cézanne-nal egyetértve azt mondta: „Valójában a finom nüanszok, alig látható különbségek adják a modern művészet erejét és szépségét.”

Persze mi mindig is tudtuk, hogy a magyar képzőművészet a múlt század fordulójában együtt lélegzett a párizsi műtermek világával. Cézanne egyszer azt nyilatkozta, hogy a Louvre az ő olvasókönyve. Nekünk most a Magyar Nemzeti Galéria az olvasókönyvünk, melynek új kiállításán nemcsak megismerhetjük az impresszionizmust és a posztimpresszionizmust, de tágabb kontextusba helyezve megtalálhatjuk kapcsolódásait a kelet-európai, közép-európai törekvésekkel.

Ahogy a beeső fény és a pára összekapcsolódik a Monet festette tavakkal, úgy a történelem és az emberi sorsok is különös módon tudtak összekapcsolódni akár egy-egy festmény vonatkozásában. Hagy említsek egyetlen példát: 1906-ban nyílt meg a Szépművészeti Múzeum, és 1907-ben vásárolta meg Sisley A Loing partján – Őszi hangulat című képét. Az alkotás egy berlini gyűjtő tulajdonába került, elcserélték egy Édouard Manet festményért. A kép aztán restitúció révén Jeruzsálembe került, és most a jeruzsálemi múzeum kölcsönzésében közel száz év után újra Budapesten látható.

Az év egyik legfontosabb kulturális eseménye ez, bár az én szívem még visszahúz a pesti oldalra, a Schiele kiállításhoz, azt is említsük meg, hiszen két ilyen igazi magaslatot építeni egy héten, ez egy komoly emberi és művészeti teljesítmény. De azért mégiscsak nyilvánítsuk az év legfontosabb kulturális eseményévé a Szépművészeti Múzeumnak és a Magyar Nemzeti Galériának valamint a jeruzsálemi Izrael Múzeumnak ezt a ma megnyíló nagyszabású kiállítását, mely három impresszionista gyűjtemény közös, impozáns tárlata.

A tárlat valóban, ahogy hallottuk, az újraegyesített Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria első, nemzetközi kölcsönzésen alapuló nagy kiállítása. A Magyar Nemzeti Galéria történetében még soha nem volt ilyen átfogó kiállítás, ahol együtt lettek volna az impresszionizmus és a posztimpresszionizmus legkiválóbb magyar és francia mesterei. A jeruzsálemi Izrael Múzeum és a budapesti Szépművészeti Múzeum együttműködése nem új keletű; a Szentföld öröksége címmel 2009 nyarán Budapesten rendezett tárlat, és az Izraelben vendégszereplő magyar grafikai válogatás után kapcsolatunk újabb mérföldköve ez a mai kiállítás. Sokat köszönhetünk ennek az együttműködésnek, büszke vagyok rá, és köszönöm főigazgató úrnak, Baán Lászlónak, hogy ott lehettem a bölcsőjénél ennek az együttműködésnek. Én például ennek az együttműködésnek James Snyder főigazgató úr barátságát köszönhetem, és akkor a mai nap együtt László napra hagy adjuk át ezt az ajándékot, ezt a kiállítást Baán László főigazgató úrnak.

Monet az írta: a világoknak tartozik azzal, hogy festő legyen. Mi a nemzeti kultúránknak, a kiváló magyar és izraeli kapcsolatoknak, és az egyre szorosabb francia viszonynak tartozunk azzal, hogy bemutatjuk ezt a világviszonylatban is figyelemre méltó tárlatot.

Jól látható, hogy a képek már akkor is kommunikáltak egymással, amikor még a szakma és az intézményi hálózatok nem álltak készen a kulturális cserére.

Akiket ma láthatunk, azok igazi nagy óriások Magyarországról és Franciaországból. A kiállítás a képzőművészet nagy ünnepe, ahová önöknek semmit nem kellett elhozni, csak a szeretetet a festészet iránt, ugyanakkor önök mindannyian itt ajándékot fognak kapni. Nemcsak a francia tavirózsák, a párizsi fények, az alföldi utak vagy a majálisok idilljét, hanem a századforduló vizuális szemléletét, színpompás, életigenlő derűjét is.

Rippl-Rónai ezt írta Cézanne-ról: „Ő nem azért rajzolt, mert divat volt rajzolni, hanem mert neki a rajzban is volt mondanivalója. Őt tartom az összes művészek legnagyobb mesterének.”

A Párizsban is kiállító Rippl-Rónai kortárs véleménye egybecseng a mai művészettörténet álláspontjával. Jól látható, hogy a kiállítás anyagát nemcsak a kultúrdiplomácia hozta közös nevezőre, ezek a képek eleve egymáshoz tartoznak, egymás mellett van a helyük.

És ha szabad egy kicsit az Izrael Múzeummal csipkelődni, akkor azt mondanám, hogy legfőbb ideje volt, hogy az Izrael Múzeum bebizonyítsa, hogy nemcsak az írásbeliség iránt van fogékonysága, hanem a vizualitás iránt is. Hiszen abban a múzeumban – emlékszem arra a két és félórás vezetésre, amit James Snydertől kaptam -, minden az írás körül, és éppen ezért a hallás körülforog, és hát most kiderül, hogy van ott látvány is, van ott mit nézni is, és audíció és a vízió ilyen módon összetartoznak Izraelben is, és Magyarországon is.

Az impresszionizmust születésekor nagy ellenállás és értetlenség övezte, vajon miért? Azért mert eltért a – mondjuk divatosan – mainstreamtől, az általánosan bevettől, mert az impresszionista művészek bátrak voltak, szakítottak az évszázados művészeti hagyományokkal, nyitott szemmel járták a világot, és egy újfajta látásmódot jelenítettek meg vásznaikon. Bár a Párizsi Szalonban annak idején alig tudtak bejutni, mára az egyik legkedveltebb, legismertebb művészeti iránnyá vált az impresszionizmus. Ebből is láthatjuk, ebből is megtanulhatjuk, hogyha nem is értjük mindig a szokatlant és a rendhagyót, de eljön az idő, mindig eljön az idő, hogy azok, akik megelőzik a korukat – így szoktuk ezt mondani, pedig lehet, hogy éppen ők fejezték ki leginkább annak a kornak a válságát és a harmónia iránti vágyát -, azokat előbb-utóbb mégiscsak megérti az emberiség, vagy legalábbis egy része.

Álljon itt a végén még egy Szinyei Merse-idézet, akinek a Majális című főművét erre az alkalomra a galéria külön restauráltatta, ő írja ezt: „Tudom humorral élvezni azt a jó és rossz világot, mert az élet egészében mégis nagyon szép.”

Erről a szépségről győz meg minket ez a nagyszerű kiállítás; tudjuk mi is humorral élvezni ezt a jó és rossz világot. Ránk fér, hogy valaki, valakik meggyőzzenek a szépség erejéről.

Ezzel a gondolattal nyitom meg a kiállítást.

Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter