Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán beszéde az Országos Szakmai Tanévnyitón, A tanév itt kezdődik! konferencián

2013. aug. 22. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelettel köszöntöm a pedagógusokat! Mindenkit, akinek fontos a magyar köznevelés ügye.

Hadd mondjam azt el a bevezetőben, hogy nagyon jó együtt látni ennyi embert, aki vette a fáradtságot most éppen az iskolakezdésnek a nehéz időszakában, hogy eljöjjön ide Budapestre, és hogy eszmét cseréljünk arról, hogy mi is a magyar köznevelésnek a jövője, milyen lehetőségek, milyen változások várnak ránk az elkövetkező hónapokban és években.

Lényeglátás. A lényeglátás egy olyan képesség, aminek a gyakorlására nagy szüksége van a pedagógusnak. Lényeglátás nélkül nem lehet jó pedagógusnak lenni. És az egyik fontos feladat, hogy ezt a képességet fejlesszük, ezt a képességet továbbadjuk a diákoknak, a tanulóknak. Az oktatásnak, a nevelésnek fontos eleme a lényeglátás.

Viszont ahogy szeptember 1-jéhez közeledünk, egyre inkább nő a veszélye annak, hogy lényeglátás helyett elveszünk a részletekben. Elveszünk a részletekben pedagógusként, intézményvezetőként, szülőként, tanulóként, talán még minisztériumi vezetőként, vagy államtitkárként is fönnáll ez a veszély. Fönnáll a veszélye annak, hogy az egész helyett csak a részt látjuk, részeket látunk. Csak az köti le a figyelmünket, hogy hogyan is lesz majd a terembeosztás meg a tantárgyfelosztás, az órák; hogy ki szedi össze az ebédpénzt, ki osztja majd a tornateremben a tankönyveket; vagy tankönyveket oszt-e majd, vagy pedig a tanárokat fogja kiosztani. Mikor lesz a következő értekezlet, és természetesen, hogyan alakul a bértábla, és minden más ilyen részlet. Ami egyébként fontos részlet, amit itt felsoroltam egészen az ebédpénzzel bezárólag, ezek valóban nagyon fontos részletek. És hát ráadásul számos olyan új eleme van a köznevelésnek, amely szeptember 1-jétől lép majd életbe: a Nemzeti alaptantervnek a felmenő rendszerbe való bevezetése számos új tankönyvvel, és egyfajta új tankönyvellátással is találkoznak. Az állami felelősségnek az egyértelművé tétele, az új minősítési rendszer – ezek részletek ugyan, de nagyon fontos részletek, és lényeges változások.

De ez még mindig nem a lényeg. Sőt, ha kizárólag ezeket nézzük részleteiben, akkor akár még el is veszíthetjük a lényeget, akkor még el is veszhetünk a részletekben. Majd néhány szót mondok a tankönyvellátásról külön is: például, hogyha valakinek az a legfőbb gondja, hogy akkor most akkor van piac vagy nincs piac a tankönyvek esetében, ez egy fontos részlet természetesen, de nem érinti azt, hogy mit és hogyan tanulnak a diákok, ennek a kérdésnek nem érinti a lényegét.

Ha már itt elvettem a kedvüket a tanévkezdéstől, akkor hagy mondjam azt, hogy természetesen, ahogy szeptember 1-jéhez közeledünk, ugyanakkor az esélyünk is nő arra – különösen a pedagógusoknak -, hogy közelítsünk a lényeghez, hogy meglássuk a lényeget, helyesebben fogalmazva, hogy találkozzunk a lényeggel, hogy minden részlet felett, alatt, mellett és közben meglássuk a lényeget. És a lényeg mi lenne más, mint az ember. Az ember, akit tanítani lehet, akit tanítani kell. A gyermek, a tanuló, a diák vagy a hallgató – mindegy, hogy hogy nevezzük -, ők a lényeg. Őket kell látnunk, hiszen az iskolában minden értük kell, hogy történjen, és úgy kell, hogy történjen értük minden, hogy közben tudjuk azt, hogy amikor minden egyes diák, akivel törődünk, foglalkozunk, akit tanítunk, gondján, lehetőségén, képességén túl, ott van ebben egész Magyarországnak a jövője. Tehát, amikor értük történik minden, akkor azt is mondhatnánk, hogy Magyarország jövőjéről történik döntés minden nap az iskolában, minden olyan interakcióban, amikor önök bármilyen formában kapcsolatba kerülnek azokkal, akiket tanítanak. És hát legkésőbb szeptember 1-jén vagy másodikán találkoznak majd ezekkel a diákokkal, és amikor rájuk néznek, akkor a lényeget fogják látni, akkor megerősödik azonnal a lényeglátó képességük.

Ebben a helyzetben az a közhely mindenképpen fontos, hogy elhangozzon, hogy Magyarország és a Magyarországon élő családok és szülők a legértékesebbet: a saját és a közös jövőnket bízzák az iskolarendszerre, a pedagógusokra, az iskolára, az intézményfenntartókra, a minisztériumra, a kormányra, a magyar államra.

És azért fontos, hogy meghatározzuk ezt a pontot, hogy innen vezessünk le mindent. Hogyha innen vezetjük le a különböző kérdéseket: a fenntartói felelősségnek a kérdését, ha innen nézzük az életpályát, ha innen nézzük a tankönyvellátást, ha innen nézzük a pedagógusok presztízsének az emelését is és minden mást, akkor fogjuk megérteni, hogy miről is van szó tulajdonképpen az intézményrendszer átalakításában, a pedagógusképzés átalakításában. Hogy egy konkrét pontot is említsek – nem győzöm eléggé hangsúlyozni, minthogyha kevesen hallották volna meg, bár ebben a helyzetben a szakma, a jövendő szakma meghallotta: az új ösztöndíjrendszer. Az az ösztöndíjrendszer, amiben a Klebersberg Kuno Ösztöndíjakkal a jövő pedagógusainak szeretnénk üzenni. Azt, hogy Magyarország számára olyan fontos, hogy valóban jó, színvonalasan képzett pedagógusok dolgozzanak az oktatási rendszerben, hogy erre egy olyan ösztöndíjrendszert dolgoztunk ki, amelyik szeptembertől lehetővé teszi az újonnan belépő diákoknak, hallgatóknak az egyetemen, hogy a minimálbéren való megélhetéshez közeli összeget kapjanak ösztöndíjban ahhoz, hogy valóban tanulni tudjanak, és valóban úgy gondolják, hogy majd amikor megszerzik a diplomájukat, akkor a magyar köznevelési rendszerben akarnak dolgozni. Ez az ösztöndíj egy nagyon fontos presztízsemelés a tanár szakos hallgatóknak. Amikor az egyetemi tájékoztatókon még csak három napja jelentettük be, hogy lesz egy ilyen ösztöndíjrendszer, már akkor ezzel bíztatták a fiatalokat arra, hogy érdemes Magyarországon pedagóguspályára menni, és a jelentkezések mutatják azt, hogy bizony éppen a hiányszakmába megsokszorozódott, megduplázódott a jelentkezők száma. Most nem mondanám meg, hogy melyik, mert ebben van egy kis szomorúság is, de mégiscsak megduplázódott, mert öt helyett tízen jelentkeztek arra a hiányszakra. Én bízom benne, hogy ha minden évben megduplázódik, akkor nem fogunk olyan rosszul állni, de ez jelzi azt a kiinduló helyzetet, ahonnan mindenképpen előre szeretnénk lépni.

A lényegi célok. A lényegi célokat leginkább a versenyképesség szóban szeretném összefoglalni. Ez látszólag egy technokrata kifejezés, de csak látszólag egy technokrata kifejezés, hiszen a versenyképességben benne van az értékelvűség. Mi biztosak vagyunk abban – nemcsak nemzetközi kutatások bizonyítják, hanem saját életünk tapasztalata is az -, hogy az a tanuló, az a diák, az a pedagógus, az a polgár, az az egyetemi polgár, aki két lábbal áll a világban, aki tudja, hogy hova tartozik, aki tudja, hogy honnan jön és hová megy, akinek erős identitása van, értékalapon álló identitása van, az sokkal nagyobb és jobb teljesítményekre képes, mint az, akinél mindezek a tényezők bizonytalanságban vannak. Éppen ezért a versenyképességben benne van az értékelvűség, benne van az erős identitás, és ez a versenyképesség kell, hogy érvényesüljön a különböző szegmensekben, tehát ugyanúgy mondjuk az elitben, a legjobban tanuló diákok esetében az esélyeiket növelnünk kell, mint ahogy azoknak is, akik lent vannak. Az egyik fontos érvünk az állami fenntartásba vétel mellett éppen az esélyeknek a teremtése. Nem az esélyegyenlőség, mert az nincs, hanem esélyteremtés van, és esélyek kiegyenlítődése van. És az lehet, és erre Magyarországon nagyon nagy szükség van, és ez az egyik legnagyobb sebe a magyar oktatási rendszernek, hogy a hozott hátrányokat, szociális és ezzel járó mentális hátrányokat, azokat nem kiegyenlíti, sőt még bizonyos szempontból a kimeneteknél azt látjuk, hogy inkább még erősíti is. Tehát ez egy nagyon fontos célunk, amikor versenyképességről beszélünk, hogy a jelenleg alul levők versenyképessége legalább olyan fontos, mint a felül levőké, és hogy akik középen vannak, azok ne lefelé tendáljanak, hanem fölfelé. Ilyen oktatási rendszerre van mindenképpen szükségünk. Tehát a versenyképesség, úgy, hogy ebben benne van az értékelvűség és méltányosság. Nagyon fontos a méltányosság éppen önökkel szemben, a pedagógusokkal szemben, akiknek a megbecsülésében bizony nem járunk élen, és sokkal többet kellene tennünk ezért az ügyért, mint ami eddig történt méltányosság a pedagógusok irányába. De a köznevelési rendszerben való méltányosság azt is jelenti természetesen, hogy minden tanuló számára megpróbáljuk az elérhető magas minőséget garantálni, és azt hatékonyan működtetni, hogy egységes tartalmi szabályozás van, hogy nem különböző kritériumok vannak, hogy az állam által felügyelt új értékelési szaktanácsadási és minősítési rendszer van, amely mindenkinek egyenlő feltételeket, egyenlő lehetőségeket és kötelezettségeket ír elő és garantál. A pedagógus a szeptembertől induló életpálya minősítési rendszerben már nemcsak a tanítványainak, hanem a kollégáinak is bemutathatja felkészültségét. A szaktanácsadással, szakmai segítséggel kiegészült minősítés minden pedagógus számára előmenetelt biztosít – innen is szeretném megerősíteni. Bízom benne, hogy az önök számára is már lerágott csontnak minősül, hogy: igen, a magyar parlament külön azért össze fog ülni, hogy törvénybe rögzítse azt a pedagógus béremelést, ami – bízom benne, hogy – önök számára nemcsak egyszerűen több fizetést fog jelenteni, hanem jelzi azt, hogy a – mondjuk így – közszolgálatában, az állam szolgálatában állók közül ilyen átfogó módon először a pedagógusoknak, először a tanítóknak és a tanároknak biztosít a magyar állam, a magyar költségvetés, és természetesen a magyar adófizetők ilyesfajta béremelést. Ezt garantálni fogjuk törvényben, a parlamentnek a rendkívüli ülésén, augusztus 26-án és 27-én, és aztán pedig a kormányrendeletben a további béremeléseket is garantálni és biztosítani fogjuk.

A jogszabályok önmagukban még persze nem újítják meg a köznevelést, ez a feladat önökre vár, ez közös feladatunk. A jó iskolarendszer legbiztosabb alapja a felkészült pedagógus, akinek a munkájára a közös jövőnk – ahogy említettem -, a nemzet jövője épül. Kiválóan képzett, erkölcsileg és anyagilag megbecsült pedagógusok nélkül ugyanis, pontosan tudjuk – nem újítható meg az oktatás, nem valósítható meg az országnak a felemelkedése. Az oktatás átalakításakor rendszerben gondolkodtunk, talán ez az egyik legfontosabb jellemzője az oktatási rendszer átalakításának, hiszen önök a tanúi annak, hogy oktatási reformokban, vagy annak nevezett intézkedésekben az elmúlt húsz évben, az elmúlt harminc évben sohasem volt hiány. Önök egyfajta gyakorlóterepnek minősültek. Ami új, az nem egyszerűen a változásoknak a mértéke, ami valóban radikális, gyökeres, alapvető, hanem megpróbáltuk az egészet megközelíteni. Nemcsak a pedagógusoknak az előmenetele körül próbáltunk valamit tenni, vagy éppen a követelményekben, vagy éppen a szülők vagy a gyermekek jogaiban, vagy éppen a fenntartással kapcsolatos kérdésekben, hanem megpróbáltuk a részterületeket összehangolva össz-strukturális változást elérni, ami egyszerre érinti a diákokat, a szülőket és a pedagógusokat.

Az intézményvezetői szerep is helyére került, tegnap átadtuk az első ilyen típusú igazgatói megbízásokat az ország egyik legszebb múzeumában, a Szépművészeti Múzeumban, ezzel is jelezve azt, hogy szeretnénk, ha itt is a szakmai presztízsnek az elismerése az állam részéről, és a növekedés az önök részéről az valóban megjelenne.

Az új szerkezetben a tanuló nem hullik ki a köznevelési rendszerből, nem marad titokban, ha netán egy pedagógus nem kapja meg az illetményét. Világos, átlátható bértábla lesz. Az állami fenntartásnak köszönhetően idén egyetlen felső tagozat sem szűnik meg. A korábbiaknál széles körű, részletesebb oktatáspolitikai elemzések készültek, hogy azonnal orvosolni lehessen a problémákat. Most van először – ezt szégyen bevallani, de miután elhagyjuk ezt az állapotot, talán el lehet most már mondani azt, hogy –, most van először a magyar oktatási rendszer abban a helyzetben, hogy valóban aránylag gyorsan – az aránylag az hangsúlyos – olyan adatokat tudunk kapni az oktatási rendszer egészéről, amelyek valóban egy felelősségteljes irányítást tesznek lehetővé. El se merem mondani, hogy a kormányzások kezdeti időszakában a legnagyobb viták arról folytak – egyébként nemcsak a szakszervezetekkel, hanem a kormányon belül is -, hogy akkor hány pedagógus is van ma egyáltalán Magyarországon. Hogy lehet irányítani egy államot, ahol ilyesfajta hibák vannak, nem beszélve egyébként a diákok státuszáról, és így tovább. Ezen a helyzeten hál’ Istennek ma már túl vagyunk. Úgy gondolom, hogy ezek az átalakítások önökre nagyon komoly feladatokat rónak. Higgyék el, hogy tudjuk, hiszen gyakorló pedagógusok, intézményvezetők ülnek a minisztériumnak a vezetésében. Mi úgy azért nagyjából tudjuk, hogy milyen terhet rakunk az önök vállára, és ezzel a felelősséggel, ennek a tudatában végezzük a munkánkat. Nem szeretnénk semmifajta olyan plusz, fölösleges terhet önökre rakni, ami értelmetlen, még ha ez néha elő is fordul, viszont szeretnénk, ha éreznék azt, hogy tudjuk, hogy a nagyobb tehervállaláshoz nagyobb megbecsülésre is szükség van, és ezt szeretnénk kifejezni ezen a konferencián is, meg úgy is, ahogy a tanévet próbáljuk igazgatni az elkövetkező időkben.

Karácsony Sándornak az idézetével szeretném befejezni – az egyik legnagyobb magyar pedagógus, aki azt mondja, hogy: „a pedagógusnak egyetlen karizmája van: a jövőbe vetett hit optimizmusa.”

Én azt kívánom önöknek, hogy ezt a hitüket a gyermekeinkbe, a jövőbe, és egyáltalán a nemzet jövőjébe vetett hitüket és az erejüket meg tudják őrizni, és meg tudják sokszorozni az elkövetkező tanévben. Szükség lesz rá.

Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter