Close
2017. december
H K S C P S V
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Balog Zoltán beszéde – Felzárkózás-politika a XXI. században

2014. feb. 28. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Malosse Elnök Úr! Tisztelt Romani Rose Elnök Úr! Tisztelt Numanovic Miniszter Úr! Főigazgató Asszony, Államtitkár Asszonyok és Urak, Képviselő Asszony, Képviselő Asszonyok! Köszöntöm a civil szervezetek képviselőit, az egyházak képviselőit is!

 

Örülök, hogy ennyien együtt vagyunk itt. Az jutott eszembe, ahogy végignéztem az arcokon, hogy sokakkal dolgoztam már együtt romaügyben, sokakkal vitatkoztam már romaügyben. Ha valami bennünket itt összeköt, miközben sok mindenről sokfélét gondolunk, az az, hogy nekünk ez egy fontos, közös ügyünk. A romaügy, a magyarországi romaügy nekünk egy fontos, közös ügyünk.

Hogyha szabad megfogalmazni egy minimumot romaügyben, akkor én ezt így fogalmaznám meg: a magyarországi romák ügye nem tehető rendbe a többség támogatása nélkül. A többség, a nem roma magyarok támogatása nélkül. Ebben az ügyben, ennek az ügynek a kommunikációjában úgy lehet a legtöbbet ártani, hogyha csak egyetlenegy mondatot mondunk, és az még nem is bővített. Csak két mondatban lehet erről beszélni – aki a médiában a második mondat nélkül idézi, az már eleve manipulatív: Magyarország felemelkedése nem valósulhat meg a cigányság aktív részvétele nélkül. A magyarországi romák ügye nem tehető rendbe a többség támogatása, a nem magyarok, a nem roma magyarok támogatása nélkül, és Magyarország felemelkedése nem valósulhat meg a cigányság aktív részvétele nélkül. Azt is mondhatnánk, hogy kölcsönös felelősség.

Kölcsönös felelősség ez, és a kölcsönösség, hogy nemcsak egyszerűen kétoldalú, ezt jelzik a mai nemzetközi konferenciának a meghívott vendégei. Mi magunk néhányan Brüsszelben jártunk tegnap az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság plenáris ülésén; a harmadik parlamentjének, vagy a harmadik kamarájának is hívják ezt Európának – a munkaadók, a munkavállalók és a civil szervezetek delegáltjainak a több mint 500 fős grémiuma ez. Henri Malosse elnök úr hívott meg oda, nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a roma stratégiai vitanapon Magyarország adhatta a fő előadást. A magyarországi demokrácia állapotára jellemző, hogy a legkritikusabb hozzászólás a plénumból egy magyar hozzászólás volt. Az összes többi ország az Egyesült Királyságtól elkezdve egészen Szlovákiáig dicsért bennünket romaügyben.

Most azért fontos számunkra különösen az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, mert ők képviselik az Unióban a kontinuitást, amikor a parlamentnek, a bizottságnak a mandátuma lejár, akkor az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság még 2015 őszéig képviseli Európa civiljeit, Európa munkaadóit és munkavállalóit, és a folytonosság az egy döntő szó. Bízunk benne, hogy Járóka Lívia is képviseli még a folytonosságot – természetesen majd az Európai Parlamentben. A folytonosság az egyik legfontosabb szó romaügybe. Odáig merészkednék – nyilván választási kampányban az előző kormányt megdicsérni egy abszolút negatív dolog –, hogy azt merem állítani, hogyha van egy nem túl jó romaprogram, de van folytonossága, még az is többet használ, mint hogyha van egy nagyon jó program, amit két-három év után leállítunk, mert jön a következő kormány. Tehát a folytonosság romaügyben nagyon fontos – egyébként Spanyolországban ez volt a titka az igazi integrációnak: kormányokon átívelően megállapodtak egy olyan minimális konszenzusba, ami programok folytonosságát tette lehetővé. Arra gondolok, hogy nekünk bizony sokáig tartott úgy alakítani a programokat, hogy végre ma valóban az európai uniós forrásokat tudjuk használni a telepprogramban, az integrációs programjainkban, a képzési programjainkba, a foglalkoztatási programjainkban. Micsoda tragédia lenne, ha ezek leállnának, mert valaki arra az ostoba gondolatra jutna. A folytonosság az egyik legfontosabb dolog ebben az ügyben, és ahogy említettem, a kölcsönös felelősségvállalás. Ha a kölcsönös felelősségvállalásról beszélek, akkor megint nagyon fontos, hogy ezt sohase bilateriális, kétoldalú ügynek tekintsük, mert ez egy multilateriális ügy, nagyon sokszereplős játék, és a sok szereplő közös felelőssége, kölcsönös felelőssége az, ami valóságos esélyt ad a romáknak, és azoknak, akik rá vannak utalva arra, hogy a romáknak jobb sorsa legyen.

Ezért szeretnék még külön üdvözölni egy másik résztvevőt, ez pedig Romani Rose elnök úr Németországból, a németországi romák és szintik elnöke. Azért ismert, mert ő bennünket 2009-ben egy kicsit megszégyenített, amikor lezárult azoknak a borzalmas roma gyilkosságoknak a sorozata. Ő volt az, egy német roma ember, aki idejött Magyarországra, és azt kérdezte, hogy mit segíthet. Az akkori kormánynak – anélkül, hogy bántanék valakit – nem jutott eszébe, hogy adjon egy tisztességes kárpótlást. Idejött valaki Németországból, elhozta ide a Deutsche Bauordnungot, akik építéssel foglalkoznak, megszervezte Daróczi Ágnessel – miért titkoljuk – a Phralipe Független Cigány Szervezettel együtt azt, hogy újraépítsük a házait azoknak, akikét lerombolták. Ő volt az első, aki segíteni akart az áldozatoknak. Idehozta a német futballválogatottat, volt egy jótékonysági mérkőzés, és – úgy gondolom, hogy ezen a helyen érdemes elmondani elnök úrnak, hogy – végre a jövő héten eljutunk egy nagyon fontos állomásig: egy tisztességes kárpótlást fogunk fizetni, egy tisztességes áldozatsegítést adunk mindenkinek, aki kárt szenvedett ebben az ügyben, így az elhunytak hozzátartozóinak. Kovács Zoltán államtitkár úr vezetésével az államtitkárság meghatározta a pontos összegeket, a károkat fölmértük, és végre ott tartunk, hogy még nincs ugyan végleges bírósági ítélet, de úgy gondolom, hogy az áldozatsegítés keretében a magyar állam helytáll az erkölcsi kötelességéért. A jogi kötelezettség az egy másik dolog, arról beszéljenek a bíróságok. Jog és erkölcsnemesség sajnos ebben az országban nem esik mindig egybe, de az erkölcsi kötelességet, azt mindenképpen teljesítjük az áldozatokkal és hozzátartozóikkal szemben.

Ha szabad arról beszélnem, hogy a kormányokon átívelő folytonosság milyen fontos, akkor hadd beszéljek olyan szereplőkről, akik mindig is benne voltak a romaügyben, de mégiscsak mostanában léptek a nyilvánosság színpadára, és akiknek én különösen örülök – talán ezt meg fogják érteni, és nem is feltétlenül csak a személyes elfogultság mondatja velem –, ezek pedig az egyházak. Magyarországon az egyházi közösségek nélkül nincs sikeres roma integráció – jó lenne, ha ezt mindenki megértené. Ahelyett, hogy az egyházakat próbálják elrettenteni és elbátortalanítani ebben az ügyben, inkább örülnünk kéne annak, hogy az egyházak azt a több ezer éves oktatási tradíciót, integrációs tradíciót – hadd mondjam azt –, a szeretetnek a kultúráját behozzák a romaügybe, ami nélkül nincs valóságos roma integráció. A lelki energiák mozgósítása, a közvélemény formálása, az oktatási tapasztalataiknak az átadása egy nagyon fontos ügy. Ha nem ismernék azt a felmérést, amit az elmúlt hónapokban hoztunk nyilvánosságra: a legmagasabb bizalmi indexe az egyházaknak van Magyarországon a romák körében. Miközben – elnézést kérek az egyházaktól, nem én csináltam a fölmérést – a magyar társadalomban az egyházak az utolsó előttiek a bizalmi indexben, majdnem ott állnak, ahol a politikusok, tehát miközben össztársadalmi szinten az egyházak felé a bizalmi index alacsony, aközben a romák körében nagyon magas. Miért ne használnánk ki ezt a bizalmat, ami az egyházak felé irányul?

Hadd emeljek ki még egy fontos résztvevő csoportot a roma integráció ügyében, azok pedig nem mások, mint a munkaadók. A munka világa, a gazdaság világa az, ami nélkül megint csak nincs sikeres roma integráció. Hála Istennek, Magyarországon egyre több olyan munkaadó van, egyre több olyan vállalat van, amelyik a szociális felelősség, a szociális partnerség területén roma integrációs programokat indít úgy, hogy egyébként ezek képzési, szakmát adó programot jelentenek, vagy éppen egy munkahelyen belül segítik a jobb felzárkózást, a jobb munkavégzést. A gazdaság világa és a romák kapcsolata Európában és Magyarországon egy nagyon lényeges dolog, és itt bizony még nagyon komoly tennivalóink vannak.

 

Romaügyben vannak rossz válaszok és jó válaszok. Az elmúlt négy évben szerény eredményként elértük, hogy vannak ugyan rossz válaszok ma is Magyarországon, sőt azok a rossz válaszok még néhol erősödnek is – például én a fajgyűlölő válaszokat rossz válaszoknak tekintem, még mielőtt bárki bármi mást gondolna –, ugyanakkor vannak jó válaszok. Ma már elmondhatjuk azt, hogyha roma családok, roma gyermekek, roma iskolások vagy éppen középiskolások vagy egyetemisták jó válaszok és támogatás után néznek körül ebben a világban, mert többet akarnak és jobbat, mint amit örökségként hoznak, akkor megtalálhatják ezeket a jó válaszokat és ezeket a jó támogatókat. Ebben is van egyfajta kontinuitás, de itt azért nagyon komoly új dolgok is vannak. Rossz válasznak tekintem – ahogy említettem – természetesen a rasszizmust, a fajgyűlölő válaszokat. Jó válasznak tekintem azt, hogyha nem fogadjuk el a politikai korrektség kényszerzubbonyát, és világosan, tisztán beszélünk a konfliktusokról is, a nehézségekről is. Világosan, tisztán beszélünk azokról a konfliktushelyzetekről, amelyek romákat és nem roma magyarokat sokszor szembeállítanak egymással. Ha ezt mi nem tesszük, akkor mások fognak majd erről beszélni, emberileg megengedhetetlen módon, gyűlöletkeltően, konfliktuserősítően. Tisztán, világosan beszélni ezekről, a probléma megoldásának az irányába mutat.

Rossz válasz a szociális segély, jó válasz a startmunka vagy a közmunka, még akkor is, hogyha ez nem cél, hanem eszköz. Azt gondolom, hogy ebben az ügyben nagyon komoly lépéseket tettünk előre. Ha csak azt a számot mondom, hogy ma Magyarországon – az Országos Roma Önkormányzatnak köszönhetjük ezeket a számokat – ötvenezer olyan roma férfi él, akinek eddig életében nem volt munkaviszonya, és most van. Ötvenezer ilyen ember van, szorozzuk be ezt a családjukkal. Egy családban, ha valakinek munkaviszonya van, munkába jár, az pozitívan hat az egész családi környezetre. Úgy gondolom, hogy ez egy világos válasz: a segélyvilág helyetti alternatíva a munka világa. A startmunka, a közmunka, az csak az első állomás, az csak egy elindítás – ezért hívjuk startmunkának –, innen vezet út egyébként a szabad munkaerőpiacon a munka világába. Hadd mondjak egy példát, ami a mai napig érvényes még: egy évvel ezelőtt Nyíregyházán, a Huszár-telepen gyönyörűen felújítottunk egy régi laktanyát, amiben ma roma családok élnek. Ezeknek a roma családoknak a családfői tették rendben a saját lakásukat és a házukat profi kőművesek vezetésével, és ezek a profi kőművesek egyébként utána a közmunkában foglalkoztatott romák közül többeknek munkát ajánlottak a saját vállalatukban, a saját kis- és középvállalatukban, mert olyan jól dolgoztak. Most már ezek az emberek szabad munkavállalók. Egy apró példa.

Rossz válasz természetesen a gettósodás, a magába zárkózás, amikor a romavilágra rázárják az ajtót, meg maguk is magukra zárják az ajtót. A jó válasz: a roma középosztály megteremtése és megvalósulása.

Rossz válasz: az iskolakerülés. Ezért van az, hogy aki nem járatja iskolába a gyerekét, attól megvonjuk a családi pótlék egy részét. A jó válasz: az ösztöndíj. Ma nincs olyan roma gyerek – legyen bármilyen a tanulmányi eredménye -, aki ha Magyarországon jelentkezik ösztöndíjprogramba, akkor ne kaphatna ösztöndíjat. Ha pedig javít a tanulmányi eredményén, akkor ezt az ösztöndíjat meg is tarthatja, ez egy nagyon fontos előrelépés.

Rossz válasz: a törvényen kívüliség. Amikor törvényen kívülinek tekintik a romákat, és aztán a végén meg még úgy járunk, hogy ők is törvényen kívülieknek tekintik magukat, és aztán rossz választ fognak adni. Ezzel szemben áll a kölcsönös felelősség, amiről beszéltem, hogy a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, azokat mindenkinek be kell tartani, legyen szó bármilyen típusú bűncselekményekről, ugyanakkor természetesen itt a diszkrimináció semmiképpen sem megengedett.

Miközben nagyon megértő vagyok ez irányban, de rossz válasz az áldozatmentalitás, az, amikor valaki magát csak kizárólag áldozatnak tekinti. Jó válasz: a felelősség. Nincs olyan emberi helyzet, amiben valaki a saját sorsáért ne vállalhatna felelősséget, még akkor is, ha vannak nagyon nehéz helyzetek. Szerintem nem érdemes magunkat áldozatnak tekinteni – ez egyébként egy posztkommunista örökség Magyarországon, itt mindenki vesztes akar lenni, és valamilyen kárpótlást akar magának, ha mást nem, akkor erkölcsi kárpótlást.. Miközben egy egészséges, jó, együttműködő kooperatív társadalom csak úgy épülhet föl, hogyha vállaljuk a felelősséget az életünkért, és bármennyire is próbálnak bennünket beszorítani az áldozatszerepbe – mert ez a mentalitás is uralkodik –, nem hagyjuk, hanem saját magunk vesszük kezünkbe a sorsunkat.

Úgy tűnik, mintha ezek csak roma alternatívák lennének Magyarországon, a rossz válaszok és a jó válaszok között, de hogy világos legyen, ezek a válaszok, vagy ezek a választások egyébként minden emberre vonatkoznak, ezek ugyanúgy érvényesek a magyar emberekre, és ezek az alternatívák, mint mondjuk a roma magyar emberekre itt Magyarországon vagy éppen Közép-Európában.

Hadd szóljak még a régi szereplőkről is valamit. Régi szereplők a civilek ezen a területen. A civil szervezetekkel, akikkel nekem egyébként személyesen nagyon sok vitám van – miért titkolnám -, főleg akkor, amikor azt kérdezem, hogyan tudnánk együttműködni, és akkor mindig az ellenőrzésre jelentkeznek. Akkor meg szoktam kérdezni: és a munkát ki fogja elvégezni? Ezzel együtt szerintem egy nagyon fontos része a roma aktivitásnak a roma civilek és a nem roma, romákat segítő civilek munkája. Ez egy olyan új típusú aktivitás, különösen a romák fiatal generációjának, ami az öntudatra ébredésben nagyon sokat tud segíteni, és egyébként természetesen az ellenőrzésben is, mert arra is szükség van ebben az ügyben. Ezért, ha szabad egy kis szerény büszkeséggel elmondanom: az Európai Bizottság, amikor a nemzeti roma stratégiákat vizsgálta, akkor Magyarországgal kapcsolatban jó gyakorlatként kiemelte azt a monitoring rendszert, azt az ellenőrző rendszert, aminek már nagyon ideje volt Magyarországon. Mert nagyon sokat lehet ártani a romaügynek, hogyha ellenőrizetlenül folynak el a pénzek és a támogatások.

Hadd említsem meg az önkormányzatokat – látok itt kiváló polgármestereket, éppen egyet Rozsályból, aki a saját területén, az önellátásban, a szociális szövetkezeti mozgalomban nagyon fontos szerepet játszik, és mutatja azt, hogy önkormányzatok nélkül nem megy, viszont az önkormányzatokkal együtt nagyon sikeresek tudunk lenni. Ha csak azt a példát említem, hogy 2010-ben Magyarországon volt egy belföldi forrásból kiírt 500 milliós program telepfölszámolásra, amire egyetlenegy önkormányzat jelentkezett, aztán három hét múlva ők is visszavonták a pályázatot. Ma 120 önkormányzattal dolgozunk együtt telepprogram ügyben a Türr István Képző és Kutatóközponton keresztül. Gondoljanak bele, 120 polgármester gondolja úgy, hogy nem maradhat a romák helyzete a lakhatás tekintetében úgy, ahogyan eddig volt. Ez egy nagyon komoly előrelépés, mert ez a szemlélet változását is jelenti. És természetesen nagyon fontos az állam, a kormány ebben a helyzetben, róluk is mindenképpen szólnunk kell, én bízom benne minden probléma ellenére, hogy a központosított oktatási rendszer éppen a társadalmi fölzárkózásnak jelenti a legnagyobb esélyt. Akkor, amikor az iskolák fenntartását központi kézbe vettük, nagyobb esélyünk lett arra, hogy küzdjünk a szegregáció ellen ezen a területen, mint mondjuk egy helyi polgármesternek, aki részben ki van szolgáltatva annak a helyzetnek, ami ott helyi szinten van. Természetesen, ha megemlítettük a civileket, ez semmiképpen nem értéksorrend, és semmiképpen nem erősorrend.

Hadd beszéljek néhány szót az Országos Roma Önkormányzatról, hiszen ők a legfontosabb partnereink ezekben az ügyekben. Hogyha az új típusú aktivitás a roma civil szervezetekre jellemző, akkor – mondjuk így – a hagyományos vezetői kultúra az pedig az Országos Roma Önkormányzat, a helyi roma, cigány önkormányzatok sajátossága. Higgyék el nekem, hogy a jövő azon múlik, hogy itt kialakul-e egy jó együttműködés a civilek, a roma civilek és az országos és a helyi roma önkormányzat között. Mert ma azon a hagyományos úton, ahogy a romák választott képviselői és választott vezetői el tudnak jutni a közösségek közepébe, azt egyetlenegy civil sem tudja megtenni. Másrészt viszont a programoknak az a fajta szakmai kísérése, ami a civilekre jellemző, adott esetben hiányozhat, mondjuk egy hagyományos roma vezetői kultúrából.

Ha szabad itt még egy mondatot arról beszélni, ami ma ugye egy aktuális kérdés, az pedig a nemzetiségi országgyűlés, az országgyűlési választáson a nemzetiségi listák kérdése; van itt egy nagy történelmi lehetőség, amellyel kapcsolatban sok félreértés van, és sok kritikai is megfogalmazódott. Ugye, ha valaki kisebbséginek, nemzetiséginek érzi magát, akkor regisztrálhat, mint nemzetiségi, és akkor lehetősége van arra, hogy válasszon a nemzetiségi listán saját képviselőt a magyar országgyűlésbe. Ilyen a magyar történelemben még nem volt. Aki erre azt mondja, hogy ez diszkrimináció, mert a két szavazatból elvesszük az egyik szavazatot például a romáktól, és ők nem szavazhatnak a pártlistára – nem tudom, miért akarnának pont pártlistára szavazni, miért nem jobb a romalista -, csak az egyéni képviselőre, az nem érti a rendszert. Ez egy négyszeres támogatás azoknak, akik a nemzetiségi listára szavaznak. Miért? Mert nemzetiségi listáról negyedannyi szavazattal be lehet jutni a magyar országgyűlésbe. Én vagyok diszkriminálva. Az én szavazatom kettőt ér, a romák szavazata meg ötöt ér, mert négyszer annyit ér, ha nemzetiségi listára szavaznak, és ugyanannyit ér, hogyha egyéni jelöltre szavaznak. Értem a bírálatot, hogy ebben benne van egy kicsit annak a veszélye, mintha gettósítanánk a roma politikát – ez egy jogos kritikus érv, amit érdemes megvizsgálni, de hadd mondjam azt, hogy szabad országban ezt szabadon el lehet dönteni. Akinek fontosabb, hogy pártlistára szavazzon, az nem regisztrál. Aki meg a roma képviselőre akar szavazni, az meg regisztrál, és egyébként ezt senki nem fogja rajta számon kérni. Jó lenne, ezt mindenki megvitatná a saját köreiben. Ez egy lehetőség, érdekes módon minden nemzetiségi önkormányzat regisztrált az Országos Választási Bizottságnál. Miért? Mert egy szószólója mindenkinek lesz, még ha nem is sikerül megválasztani negyedannyi szavazattal, mint egy nem nemzetiségi magyar képviselőt, akkor is szószólóként ott lehet a magyar országgyűlésben mindazzal a teljes eszközrendszerrel és fizetéssel, mint ami a normál úton megválasztott képviselőket megilleti. Tehát ezt a dolgot lehet kritikusan szemlélni, de szerintem rövidzárlatos válaszokat nem érdemes adni ebben az ügyben.

 

Hadd beszéljek még egy fontos szereplőről, ha már itt többen itt vannak Brüsszelből és Nyugat-Európából; ez pedig Európának a szerepe ebben az ügyben. Tegnap Brüsszelben elmondtuk, hogy ez az ügy egyszerre nemzeti ügy és európai ügy, és mi nem fogjuk hagyni – és arra kérjük a képviselőinket az Európai Parlamentben, hogy ők se hagyják -, hogy a Bizottság és mások kivonuljanak ebből a felelősségből. Ha azt halljuk, hogy a Bizottság elégedetlen a nemzetállamok munkájával a roma integráció ügyében, akkor azt üzenjük a Bizottságnak, hogy mi is elégedetlenek vagyunk a Bizottság munkájával a roma integráció ügyében. Erre konkrétumokat is tudnék mondani, mert szerintem ez a paternalista szöveg, hogy majd Brüsszelben megmondják, hogy mit kell csinálni, romaügyben sem működik. Mondok egy példát: hogyan lehet az, hogy öt évig kell várni arra, hogy az Európai Bizottság rájöjjön, hogy a közép- és kelet-európai cigányságnak a 60%-a vidéken él, és nem a nagyvárosok mentén, viszont telepfölszámolási programra öt éven keresztül csak akkor lehetett pénzt kapni, ha egy nagyvárosi szegregátumról volt szó? A részletszabályokat még ki sem dolgozták. Egy teljes finanszírozási ciklus telik el úgy, hogy ezeket a pénzeket nem lehet telepfölszámolásra fordítani falusi, vidéki környezetben – hogy csak ezt az egy példát mondjam.

El kell jönni, meg kell nézni, mint ahogy azt Malosse úr megteszi most már másodszor, és helyben kell tájékozódni. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy ebben az időszakban a Bizottság komolyan beállt ebbe az ügybe, és bízunk benne, hogy a következő Bizottság is ezt fogja tenni.

 

És akkor az utolsó szereplő, a legfontosabb szereplő, egy anonim szereplő, akit úgy hívnak: közvélemény. Ugyanis bennünket, akik romaügyben involválódva vagyunk, el vagyunk kötelezve, az a veszély fenyeget, hogy farkasvakságunk lesz vagy szemellenzővel nézzük a dolgot, és csak a romákat látjuk meg magunkat, és nem látjuk azt a tízmillió embert Magyarországon, azt az ötszázmillió embert Európában, akiket ez az ügy érint, de nem értik. A média felelőssége óriási abban az ügyben, hogyan formálja a közvéleményt. Mert az a helyzet, hogy legyen bárki bármilyen jó aktivista, bármilyen jó romavezető, bármilyen jó szociális munkás, bármilyen jó politikus, hogyha nem képes a közvéleményt meggyőzni arról, hogy romaügybe érdemes befektetni, a többség szempontjából is érdemes, akkor az a politika sikertelen lesz. Hiába vannak meg a legjobb megoldásaink, hiába vagyunk a legjobb emberjogi harcosok, ha nem értetjük meg a környezettel, akiket látszólag nem érint ez a dolog, hogy ez az ő érdekük is, akkor nem tudunk sikeres politikát vinni. Márpedig egyébként politika a többség támogatásának megszerzése nélkül nem tud működni a demokráciában, és ez helyes is. Tehát a közvélemény formálásra legalább olyan nagy hangsúlyt kell helyezni, mint a konkrét romafölzárkózási munkára. És ebben hadd mondjak egy fontos előrelépést: Magyarország az első ország a világon – ha tudnak ilyen országot, Európában biztos nincs, Magyarországon kívül, akkor szóljanak –, ahol a nemzeti alaptanterv része a roma történelem és kultúra tanítása. Nem lehet úgy elvégezni szeptember 1-jétől a nyolc osztályt, hogy valaki ne találkozott volna ezzel az üggyel a tankönyv lapjain, és egyébként az etika-, az erkölcstanoktatásban is a konfliktuskezelés és minden ilyen ügy nagyon fontos szerepet kap. Hogyha ezt jól kidolgozzuk, akkor talán a következő generációnak nagyobb esélye lesz a megértésre, mint nekünk volt – bár én ebben az ügyben inkább nosztalgikus vagyok: arra a békés, boldog együttélésre emlékszem a mi falunkban, ami cigányok és magyarok között volt.. Ez ma már nem minden helyen van így, és ez megint csak a média felelőssége is, hogy az együttélés jó példáit bemutassuk,

 

Végül befejezésül, hadd idézzem az egyik félig civil, félig egyházi szervezet vezetőjének, Vecsei Miklós szavait idézzem, aki azt mondta, hogy milyen jó, hogy itt vagyunk a cethal gyomrában – ugye a cethal gyomrában támadtak Jónásnak a legjobb gondolatai, aztán amikor kiköpte a cet a partra, akkor elindult Ninive felé, és a város megtért. Miért ne térhetne meg Magyarország is?

 

Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter