Close
2017. augusztus
H K S C P S V
« júl    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Balog Zoltán beszéde Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének ünnepi ülésén

2015. máj. 15. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Közgyűlési Képviselők! Miniszterelnöki Biztos Úr! Professzor Úr! Elnök Úr! És mindannyian, akiknek a köszöntése már elhangzott.

A híres olasz író, Umberto Eco a következőt írta: „Kétféle város van. Magabiztos és bizonytalan. A bizonytalan városok lakói úton-útfélen megkérdezik vendégeiktől, vajon jól érzik-e magukat náluk. A magabiztos város lakói azonban tisztában vannak városuk értékeivel és nem is szégyellnek büszkének lennie azokra. Nem kérdezgetik a látogatókat, hogy vajon tetszik-e nekik a város – hiszen tudják, mindennapi munkájuk, mellyel városukat otthonossá, de egyben különlegessé is varázsolták, magáért beszél.”

Zalaegerszeg ebből a két kategóriából az igazi magabiztos város kategóriájába tartozik. És ezt nem azért mondom, mert nem kérdezgették eleget, hogy jól érzem-e magam itt, és tetszik-e ez a város, hiszen a város magabiztosságáról már karácsony környékén kaptam egy bizonyítékot; kaptam egy sms-t a város polgármesterétől: „Boldog karácsonyt! Jövőre lesz 130 éves Zalaegerszeg. Itt a helyed!” Ez volt az aláírás: Balaicz Zoltán. Ezután az sms után havonta küldött polgármester úr üzenetet, amíg meg nem érkezett a hivatalos felkérés.

Nem vagyok olyan bátor, hogy ezek után nemet merjek mondani, de ebbe a városba mindig szívesen jövök. Nem is csak feltétlenül kormány képviselőként vagy politikusként – korábban is baráti, egyházi szálak hoztak ide. És valóban, az élményem erről a városról az a biztonságérzet és az a szépség, amit úgy gondolom, az itt lakók mindennap tapasztalhatnak, és valóban büszkék lehetnek rá.

Magabiztos város. A magabiztosság és a gőg között az a különbség, hogyha a magabiztosság értékítéleten alapul, akkor társul hozzá egyfajta személyiség is. Ha a magabiztosság csak a magabiztosságon alapul, akkor meg az bizony gőg. És aki gőgös, az bizony előbb-utóbb el fog bukni. Itt egy értékeken alapuló magabiztossággal találkozhatunk. Ahogy elhaladtunk Széchenyi István domborműve előtt, eszünkbe juthatnak szavai: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”

A múlt tisztelete, a szokások ápolása valóban nagyon fontos, és hogy a zalaegerszegiek ezt milyen jól tudják, mi sem bizonyítja jobban, mint a mai nappal kezdődő ünnepségsorozat. Önök pontosan tudják, hogy az embernek nem szabad elfelejtenie a gyökereit, az alapokat. Méltón kell ápolni az emlékeket, hiszen csak úgy juthatunk előre, hogyha mindezt megbecsüljük. A város, melynek magabiztossága az elődök által létrehozott és gyarapított értékeken nyugszik, az joggal lehet magabiztos. Azok, akik megbecsülik az elődök munkáját, hagyományait, hihetik, hogy lesz bennük elég erő arra, hogy ők maguk is hozzájáruljanak ehhez, hogy gyarapítsák, hogy újat teremtsenek.

Németh János, az előbb említett zalaegerszegi díszpolgár – éppen az elmúlt évben adhattuk át neki a Kossuth-díjat – mondta ezt egy helyen: „Az iparművészeknek arra kell törekedniük, hogy úgy legyen európai a művészetük, hogy közben az magyar marad.” Így van. Magyar és európai. Ezen a táján a világnak ez összetartozik. Milyen kár, hogy valahol ez már szétesett és szembefordult egymással. Arra kell törekednünk együtt, hogy európai várost építsenek, miközben ez a város minden ízében nemcsak magyar marad, hanem mindig is magyar lesz.

130 éve vált Zalaegerszeg nagyközségből rendezett tanácsú várossá – mióta ezt olvastam, azóta is gondolkozom, hogy van-e rendezetlen tanácsú város. A rendezettség is fontos egy városban, meg a rendezett tanács is. Nagyon fontos előrelépés volt – azt is mondhatnánk, hogy egy új korszak nyitánya – a 19-20. század fordulóján a nagyszabású fejlesztések, építések, beruházások a város képességét közel megkétszerezték. Tehát már akkor is méltóak voltak erre a városi címre.

A mai nap, az ünnep, lehetőség, hogy visszatekintsünk, nemcsak a 130 évre, hanem az elmúlt évtizedekre is. Hosszú helytörténeti fejtegetésekbe nem merek bocsátkozni, hiszen itt van Gyimesi Endre, és bár voltam néhány évig főnöke, szakmai kérdésekben akkor sem mertem vele vitatkozni a minisztériumban, amikor még nálunk volt miniszteri biztos. De gondolom, abban egyetértünk, hogy abból kell kiindulni, amit az elődeink építettek. És ha arra a biztos fundamentumra építünk, amit a történelem viharai sem tudtak szétzúzni, akkor egészen biztos az építkezés. Ez egy megbízható építkezés lesz. Volt ennek a városnak is egy olyan korszaka – mint ahogy egész Magyarországon –, amikor úgy gondolták, hogy nem az alapokra kell építeni, hanem azt szét kell verni, és aztán valami mást emelni. De azok az épületek düledeznek. Nemcsak építészi értelemben, hanem bizony lelki és erkölcsi értelemben is.

A város történelme persze nem 130 évvel ezelőtt indult, hanem az első írásos emlék 1247-ből való – egy veszprémi káptalan által kiadott oklevélben. És aztán 1293-ban az Egerszeg név is megjelenik. Két folyó összefolyása, halakban, vadakban gazdag vidék. A 14. században már a környék legnagyobb települése. De aztán – ahogyan az annyi magyar település életében megtörtént –, viselnünk kellett az oszmán hódítást, a pestisjárványt, a tűzvészeket. Minden romlásból mégiscsak képes volt megújulni a város.

Jómagam az ország keleti, sőt, északkeleti csücskéből származom. Mi úgy emlegetjük mindig a nyugati országrészt: Pannónia. Úgy hallom, itt a keleti országrészt jó esetben Hunniának hívják, rossz esetben Barbarikumnak nevezik. De hát kijutott itt is, nemcsak a pestisből, meg a török hódításból, hanem még a szovjetekből is. De hát nekünk, magyaroknak mégiscsak az az erősségünk, hogy sohasem adjuk fel, vesztes csaták után sem. A magyar történelem és Zalaegerszeg történetének is az egyik legfontosabb szava, a néhány betűből álló szó: mégis. Ha nekünk jól megy, akkor mégis jól megy. Ha mi építünk, akkor mégis építünk. Ha mi tovább lépünk, akkor mégis tovább lépünk mindenfajta ellenakarat ellenére. Ez a mégis, a csak azért is, akkor is; ez tartotta fenn bizony Zalaegerszeget is története során. Számtalanszor bizonyította ezt a képességét az újrakezdésre, a város felvirágoztatására. És az itt élők bizony a legnehezebb pillanatokban sem adták fel a reményt arra, hogy van újrakezdés, és érdemes dolgozni ezért a városért. Ahogyan Kölcsey Ferenc – akinek a sorait énekeltük az elébb – írja: „Nem önmagadé vagy, hanem a közösségé.”

Önök is hisznek az összefogás fontosságában és az újrakezdésben, talán ez a legfontosabb. Az összefogás a jövő Magyarországának a kulcsa; hogy az egyéni boldogulás, az egyéni előmenetel és a közjó összekapcsolódjanak. Hogy ne a közösség rovására akarjunk előrejutni, hanem érezzük azt, amikor a magunk előmenetelén dolgozunk, meg a családunk jólétén, akkor ezzel a közösséget is emeljük – és fordítva: amikor a közösség emelkedik, akkor mindenkinek személyesen oda jut az a haszon, amire ő méltó, amiért megdolgozott. Ebben van az igazi emelkedés kulcsa. Magyarországon sokszor, túlságosan sokszor kerül szembe a közjó és a magán egymással. És akkor előbb-utóbb mindenki rosszul jár. Még azok is, akik kizárólag maguknak gyűjtöttek a közösség rovására. Ezt a titkot önök ismerik. A közjó és a magán kapcsolatát. Bízom benne, hogy az összefogást mindig ez fogja erősíteni.

Azok a stratégiai megállapodások, amelyet a mi kormányunk kötött Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatával éppen egy hónappal ezelőtt, bizonyítják azt, hogy egy modern Zalaegerszegnek van jövője, és ez a jövő a múltra épül. Önök jól ismerik ezeket a fejlesztéseket, mégis talán érdemes gondolni rájuk. Az előbb beszélgettünk az 5,4 milliárdos kórházfejlesztésről, ami bízunk benne, hogy nagy sikerrel fog zárulni. Aztán a 76-os főút fejlesztésével, amely a magyar kormánynak azt a szándékát tükrözi, hogy minden megyei jogú várost kapcsoljunk az ország vérkeringésébe úgy, hogy az autópálya elérhető legyen négysávos úton. Ezt meg fogjuk valósítani az M7-sel való kapcsolattal. Aztán az országban elsőként a zalaegerszegi északi ipari park nyerte el a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Tudományos és Technológiai Park címet. Mutatja ez azt, hogy igenis a múlt és a jövő összekapcsolódik. A tudomány, a tudás, a gazdagság és a kultúra egymásnak segítői. Talán az sem véletlen, hogy egy másik, éppen fölfelé emelkedő zalaegerszegi csillagot említsek itt: Palkovics államtitkár úr is újra és újra emlegeti zalaegerszegi származását. A duális képzési centrum létrehozásában számára nagyon fontos volt, hogy Magyarországon először Zalaegerszegen legyen egy ilyen képzési centrum. Azóta nagyon jól haladunk afelé, hogy összekössük Magyarország gazdasági erejét és a felsőoktatást azokkal a duális képzésekkel, amelyek Magyarország jövőjét hordozzák. Tehát ebben a megállapodásban szerepel új tanuszoda, szerepel sport- és szabadidőcentrum, kalandpark, többfunkciós libegő – nem sorolom tovább, önök ezt jobban tudják.

Egyetlen egy dolgot emelnék ki: Mindszenty József prímás emlékének az ápolását. Református teológiára jártam a 80-as évek elején, akkor hallottam Mindszenty Józsefről először. Az egyik professzorom, Fekete Károly mesélte, hogy gyermekkorában Mindszenty József térdén lovagolt. Merthogy Mindszenty József annak idején Pehm Józsefként ennek a városnak volt a plébánosa. A jó viszony megengedte, hogy az akkor református lelkész, Fekete Károly édesapja, és az akkori katolikus plébános összejárjanak. Az ifjú Fekete Károly, aki azóta már a mennyekből tekint ránk, mindig büszke volt arra, hogy zalaegerszegi. A teológiai tanulmányaim során átadta ezt az emlékét. Ha valaki egy későbbi hercegprímás térdén lovagol, attól még lehet jó református. Zalaegerszegen ilyen dolgok is történtek néhány évtizeddel ezelőtt.

Hogyha mindig lesznek gyermekek, akik a térdünkön lovagolnak, egyre többen ebben az országban, hogyha sikerül azt a demográfiai fordulatot elérni, hogy lesz kinek építeni, ha itt maradnak ezek a gyermekek, vagy ha elmennek, visszatérnek, hogy a várost gyarapítsák, akkor egészen biztosan a jövő méltó lesz ennek a városnak a múltjához.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter