Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán díjakat adott át az idősek világnapja alkalmából

Balog Zoltán díjakat adott át az idősek világnapja alkalmából
 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az idősek világnapja alkalmából átadta az Idősbarát Önkormányzat és az Idősekért díjakat kedden, a Pesti Vigadóban. Az elismerést idén a főváros XV. kerület, Folyás, Hódmezővásárhely, Szombathely, és Üllés önkormányzata, valamint tíz olyan kitüntetett vette át, akik segítették az idősek életminőségének javítását.

Balog Zoltán köszöntőjében hangsúlyozta: az idős emberek, a nyugdíjasok olyan erős tartóoszlopai az országnak, akik egész életükben kitartóan dolgoztak és kétkezi, szellemi munkájukkal életben tartották az országot. Ezért meg kell becsülni és meg kell mutatni a magyar közéletnek és a következő generációnak, hogy milyen nagy érték van az idősek életében és munkájában – tette hozzá.

A miniszter kiemelte: a kormány családpolitikai intézkedéseinek alappillére a generációk, a nemzedékek közötti együttműködés és a nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az öregkor aktív és tartalmas legyen a nyugdíjasok számára. A mindennapi kiadások csökkentése, a rezsicsökkentés és többek között a gyógyszertámogatás különösen a nagycsaládoknak nyújt segítséget.

A tárca vezetője felidézte: a magyar alaptörvény 2011 óta rögzíti, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni. „Meg kell tanulnunk és meg kell tanítanunk a következő generációnak az idősek az idősek tiszteletét” – fogalmazott Balog Zoltán.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az idősek emberi méltósága, anyagi, fizikai, lelki egészsége, az időskori aktivitás megőrzése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Idősekért díjat adományozott:

Baán Istvánnénak, a Pápai Nyugdíjas Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Egyesület elnökének,

Horváth Gabriellának, a Hatvani Idősek Otthona intézményvezetőjének,

Dr. Katona Péternének, a Zirci Városi Nyugdíjas Klub vezetőjének,

Keszthelyi Jánosnénak, a mohácsi Csele Polgári Kör megalapítójának és vezetőjének,

Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok és hatszoros magyar sífutó bajnoknak,

Nagy Menyhértnének, a nagykátai Katica Nyugdíjas Klub tiszteletbeli vezetőjének,

Pánti Ildikó Annának, a karcagi Győrffy István Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetőjének, a karcagi Nyugdíjas Klub munkatársának,

Sáradiné Kálmán Juditnak, a Kőbányai Szivárvány Nonprofit Kft. ápolást-gondozást nyújtó munkacsoport vezetőjének,

Terbe Józsefnének, a Dunakeszi Nyugdíjas Kirándulóklub elnökének és

Tóbiás Tibornénak, a pesthidegkúti Nyugdíjasklub vezetőjének.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Pintér Sándor belügyminiszter – az Idősbarát Önkormányzat Díj Bizottságának javaslata alapján – az idősügy területén végzett tevékenysége elismeréseként 2014-ben Idősbarát Önkormányzat Díjat adományozott:

Budapest, XV. Kerületi Önkormányzatának,

Folyás Község Önkormányzatának,

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának,

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának és

Üllés Nagyközség Önkormányzatának.

Budapest, 2014. szeptember 30.

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter