Close
2017. július
H K S C P S V
« jún    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Balog Zoltán előadása a koragyermekkori intervencióról szóló konferencián

2015. ápr. 24. Beszédek | Hozzászólások

Szép jó napot kívánok mindenkinek!

Jó híreket hoztam. Először azzal a jó hírrel kezdem, ami számomra jó hír: sikerült négy ilyen kiváló államtitkárt összehozni egy asztalhoz. Köszönöm szépen, hogy itt lehetünk ezen a konferencián! Merthogy az nekünk fontos, hogy jól együtt tudjunk működni, de bízom benne, hogy ez önöknek is jó. Hiszen a kisgyermekek korai fejlesztése egy olyan ügy, amiben az együttműködés – nemcsak az államtitkárságok, hanem a kormányzat, a szakemberek, a civil szervezetek, a segítők, és a végére hagytam a legfontosabbat: a családok együttműködése –, egy kulcs dolog. Ha ez nem valósul meg, akkor mindenki rosszuk jár, de leginkább azok a gyerekek, akiknek már kora gyermekkorban fejlesztésre van szükségük, hiszen olyan rendellenességgel jönnek a világra, amelyeket a kora gyermekkori intervenció ezzel az összefogással valóban segíthet.

A középpontban tehát a gyermek áll, a család, de szükséges a gyermekjóléti, a köznevelési, a szociális, a felzárkózási és az egészségügyi rendszer támogatása és együttműködése ahhoz, hogy itt valóban eredményeket tudjunk elérni. Azért kértük önöket, hogy a fontos munkájuk mellett a ma délelőttöt töltsék velünk, mert az elmúlt ülésein a kormány olyan döntéseket hozott a kora gyermekkori fejlesztéssel, intervencióval kapcsolatban, amiből elsősorban a gyermekek, de a velük foglalkozók is komolyan fognak majd profitálni.

Minél előbb sikerül beavatkozni, annál könnyebben, hatékonyabban kiküszöbölhetőek azok a hátrányok, amelyekkel egyes gyermekek születnek. Azt mutatja az elméleti és gyakorlati tapasztalat, hogy ha beavatkozunk, azoknak a gyerekeknek a közel egyharmada, akik valamilyen rendellenességgel születnek, ötéves korukra gyakorlatilag problémamentessé válhatnak. Ma évente Magyarországon közel hatezer gyerek kezdi meg sajátos nevelési igényű gyermekként az iskolát. Ez a bűvös, bizony sokszor nagyon nehezen viselhető három betű: SNI, bizony hatezer családnak az életében jelent nagyon súlyos problémát. Ebben az életkorban, tehát az iskolás korban már sokkal nagyobb kihívást jelent a fejlesztés, és az eredményesség is sokkal kisebb. Így a korai felismerés és a célzott segítség az, amelyik azt jelentheti, hogy kevesebb SNI-s gyerek kerül majd iskolás korban ebbe a csoportba. És ez nemcsak a köznevelési rendszer feladata, hanem legalább annyira a feladata az egészségügyi rendszernek és a gyermekjóléti rendszernek.

Éppen ezért három olyan intézkedés született az utóbbi időben, amit önök már jól ismernek, de hogy aztán hogy fog sikerülni, az majd azért leginkább önökön fog múlni. Az egyik a hároméves kortól kötelező óvoda, amivel a hátrányos helyzetű családokat fogjuk elérni. Nem győzöm újra és újra elmondani – bízom benne, hogy ez most már egyértelmű azok előtt, akiket érint –, hogy természetesen felmentést lehet kapni a hároméves kortól kötelező óvodába járás alól, ha úgy ítélik meg a szakemberek – vagyis önök –, hogy valaki a családban otthon maradva nagyobb eséllyel kapja meg azt a segítséget, ami aztán majd az iskolaérettséghez kell. De azon gyermekek számára, akiket a statisztikák szerint nem tudnak majd óvodába küldeni, ez egy nagyon fontos előrelépés lesz a felzárkózásban. A következő lépés, amiről sokat hallunk mostanában, az az ingyenes gyermekétkeztetés, ahol a kört olyan szélesre tágítottuk, amennyire csak lehetett. Hamarosan előállunk azzal a tervel is, amelyik a hétvégéket és a nyári szünetet is sokkal hatékonyabban tudja kezelni. A harmadik dolog, az maga az infrastruktúra fejlesztése, tehát az a nagy bölcsődeépítési program, amit elindítottunk. Mert hároméves kortól, úgy látjuk, hogy olyan helyzetbe tudnak kerülni a nehéz helyzetben lévő gyermekek, hogy az esélyteremtés valósággá váljon számukra, de mi van előtte? Ezzel kapcsolatban hoztam a jó híreket, néhány döntést szeretnék ezzel kapcsolatban ismertetni.

Hogy egy kicsit a kormányzati munkáról is mondjak önöknek valamit: hogy milyen logika mentén alakul ez a dolog. Ha azzal kapcsolatban van egy világos tervezés, hogy a magyar államnak, az önök meg a mi közös államunknak milyen kötelezettségei vannak a családokkal szemben területileg, életkorilag; mi az, amit egy államnak adnia kell, ehhez milyen erőforrásokra és milyen infrastruktúrára van szükség, és akkor hogyan tudjuk ezt az erőforrást megbecsülni, hogyan tudjuk ezt az állapotot elérni; hogyha sikerül egy olyan komplex intézkedéscsomagot összeállítani, amelyik egy világos kapacitástervezést, egy világos képet ad, akkor lehetséges az, amiről itt mindjárt fogok beszélni: ez a béremelés. Az a típusú logika, ami természetesen érthető az embernek az egyéni szempontból, hogy kinek van kevés, és akkor annak adni kéne, és akkor, ha még mindig kevés, akkor többet kéne adni, de akkor azoknak is kéne adni, akiknek szintén kevés, és akkor ezt a dolgot összehasonlítjuk, ez egy természetes emberi hozzáállás, de az állam oldaláról, a kormányzat oldaláról akkor tudunk beszélni béremelésekről, akkor tudunk beszélni fejlesztésekről, hogyha látjuk azt a rendszert, amelyik az állam szolgálatában áll eszközként arra, hogy a kötelességét a polgáraival szemben teljesítse.

A kormányzásunk kezdetén 2010-ben Magyarországon nem volt ember, aki meg tudta volna mondani, hogy hány pedagógus van, vagy hogy hány orvos dolgozik a kórházakban. Mindenfajta számítások voltak, ahol ilyen tízezres, húszezres, harmincezres nagyságrenddel tértek el. Ez nemcsak az informatikai rendszer kérdése, hanem egy államnak az a képessége, hogy tudja, hogy mire alkalmas, és ehhez milyen eszközei vannak, és hogy mire nem alkalmas. És hogy milyen sokáig tart egy ilyen rendszer felépítése; önök ismerik az életpályák kialakítására tett intézkedéseket, hogy hány pedagógusra van szükség Magyarországon ahhoz képest, hogy hogyan változik a demográfia, és hogy majd hány gyermek lesz öt év múlva, meg tíz év múlva. Ez a fajta tervezés, ez a fajta képesség hiányzott a magyar kormányoknak, az összes korábbi kormánynak a képességei közül. Ennek a képességnek a megteremtése az előfeltétele annak, hogy arról tudjunk beszélni, hogy: de itt még kéne több ember, itt kevesebb is elég, és hogyha több ember kell, azokat így és így kell megbecsülni.

Hogy egy más területet hozzak ide – még véletlenül sem akarnám összekeverni a korai fejlesztéssel:  Magyarországon még több rendőrre van szükség, és ezt nem túlórákkal kell megoldani, vagy azzal, hogy inkább majd nem veszünk fel senkit, mert akkor tudnánk egy kicsit a bért emelni – ez egy rossz logika. Oda kell adni azt a pénzt, amivel tisztességesen meg lehet a munkájukat becsülni, és egyébként meg fel kell venni annyi embert, amennyire szükség van. Elnézést a kormányzati nehézségek taglalásáért, de végül is a dolognak a lényege az, hogy a kisgyermekes családok mellett álló védőnő, háziorvos, nőgyógyász, genetikai tanácsadó, házi gyermekorvos, szakorvos, bölcsődei kisgyermeknevelő, gyermekjólét és gyermekvédelem, óvoda, pedagógiai szakszolgálatok, nevelési tanácsadók, szakértői bizottságok – mindazok, akik a korai fejlesztéssel foglalkoznak. A jelentés, amit mi készítettünk a korai fejlesztésről a kormány elé, feltérképezi a korai gyermekkor intervenció állapotát, és határozati javaslatokat fogalmaz meg. A kormány ezeknek a döntéseknek a végrehajtásához – amiket mi javasoltunk 2016-ban – kétmilliárd forintot fog biztosítani.

És akkor a legfontosabb: az ágazati koordináció, ezért van itt a család- és ifjúságpolitikai államtitkár asszony, Novák Katalin. Ő az, akinek ezt a koordinációt meg kell valósítania, hogy az egészségügy, a köznevelés, a szociális és a gyermekjóléti szféra valóban mindent meg tudjon tenni ahhoz, hogy a korai gyermekkori fejlesztésben előre tudjunk lépni. És akkor beszéljünk az életpályáról: a nap híre, hogy a kormány arról döntött, hogy a pedagógus életpályát kiterjesztjük a felsőfokú végzettséggel rendelkező bölcsődei, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatban dolgozó örökbefogadási tanácsadók körére.  Körülbelül kilencszáz ember kerül erre az életpályára. És akkor rögtön elkezdenek azon gondolkozni, hogy ki az, aki nem került még be – igen, vannak olyanok is, akik nem kerültek be az életpályába, ezért próbáltam ezt a kis bevezetőt adni előtte, hogy hogyan is alakul ki az, amikor azt tudjuk mondani, hogy ki az, aki bekerül, és hogyan lehet az életpályarendszerben előrelépni, és milyen munkát kell előtte ahhoz elvégezni. Ennek az életpályarendszernek a kidolgozása Novák Katalin államtitkár asszonynak a feladata lesz. Az a célunk, hogy 2016. január 1-jétől már a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők és az örökbefogadási tanácsadókra vonatkozzon a pedagógus életpálya. Szintén ennek az államtitkárságnak a feladata lesz, hogy a többi ágazattal és tárcával együttműködve javaslatot dolgozzon ki a kora gyerekkori intervenciós rendszer egységes szemléletű szabályozására, a működési rendre, a finanszírozásra. Tehát a munkának a neheze most kezdődik. Mi azért hívtuk ma össze önöket, hogy lássák azt, hogy ebben a munkában hol tudnak részt vállalni, és hogy milyen segítségre van szükségünk.

A szülőkkel kapcsolatban nagyon fontos, hogy megteremtsük a szülők ösztönzésének a módját. Aki a szakmában van, tudja, hogy mire gondolok: hogy egyáltalán igénybe vegyék azokat a szűrővizsgálatokat, amelyek a hat éven aluli gyermekek számára biztosítják azt, hogy időben felismerjük a fejlődési rendellenességeket. Erre indítunk egy nagy uniós programot az új uniós fejlesztési finanszírozási ciklusban; a mi programunk neve: Emberi Erőforrást Fejlesztő Operatív Program. Azért vagyunk itt, mert a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet fogja vezetni ezt a programot, amelyiknek éppen ez a fajta összehangolás a feladata. Egyik nagyon lényeges dolog, hogy legyen egy egységes informatikai hálózatunk, egy olyan adatbázisunk, amelyből nem lehet kiesni; akik belekerülnek ebbe – gyermekek, családok – azoknak a sorsát végig tudjuk kísérni, vagy el tudjuk őket addig kísérni ebben a rendszerben, ameddig ez szükséges.

A területileg azonos minőségű hatékony ellátás érdekében egységes eljárásrend, és a legfontosabb: az átlátható gyermekút. Tehát magyarul az, hogy a szülők tudják, hogy amikor rendellenességet érzékelnek, akkor hova forduljanak, a szakemberek pedig tudják, hogy a szülőket hova kell irányítani. Nagyon jó és lelkes, világszerte elismert szakembereink vannak a korai fejlesztés területén is, kiváló terápiákat tudunk alkalmazni, mégis az a tapasztalat, hogy a szülők nehezen jutnak az információhoz, vagy egyáltalán nem jutnak hozzá, egyoldalú és hiányos képük van arról, hogy milyen lehetőségeik is vannak valójában. Tehát az egységes, átlátható utak rendszere a lehetőség arra, hogy a szülők már a koraszülött, illetve az intenzív ellátást követően, sőt a várandósság alatt felmerülő problémáknál se érezzék magukat egyedül, magukra hagyva. A szülőknek, amikor felmerül bennük a gyanú, hogy valamilyen gond van a gyermekük fejlődésével, nagyon fontos, hogy tudják, hogy kiket kell fölkeresni, hogy ne küldözgessék őket ide-oda. Ezt úgy hívják, hogy ágazatközi protokoll. Ezt az ágazatközi protokollt kell majd elkészítenünk a jövőben.

A korai fejlesztésben, igen fontos kiemelt szerep jut a köznevelésnek. És most nem az óvodákra gondolok elsősorban – természetesen arra is –, hanem a pedagógiai szakszolgálatokra, hiszen ők felelnek a korai fejlesztéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért. Ez a köznevelési terület fontos, hogy országosan egységes színvonalú, hatékony ellátást tudjon nyújtani az érintett gyermekeknek és családoknak. Tudják, hogy a szakértői bizottságoknak van itt nagyon fontos feladata, és igen fontos dolog az – ezt ismertük fel itt a rendszer áttekintésénél –, hogy a három év alatti gyermekek fejlesztésében jártas szakemberek legyenek ezekben a bizottságokban. Tehát hogy ne iskoláskorú gyermek fókuszú legyen, hanem az összes gyermek beleférjen. Ezért az erőforrás bővítésébe állapodtunk meg ezeknek a szakértői bizottságoknak a fejlesztésébe. Lehetőséget kapott Czunyinél Bertalan Judit államtitkár asszony arra, hogy intézkedéseket hozzon, erre megteremtettük az anyagi fedezetet. Tehát 2016. január 1-jétől korai fejlesztésre való jogosultságot megállapító pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottságait konduktorokkal vagy szomatopedagógusokkal fogjuk kibővíteni attól függően, hogy melyikre van azon a területen inkább szükség. Tehát a gyógypedagógusok számának a növeléséről van szó. Az előbb említett logikában fontosnak tartjuk azt, hogy ezek az illetékességek megjelenjenek a szakértői bizottságok munkájában, és egyébként természetesen az óvodának meg a bölcsődének az életében is, erre körülbelül félmilliárd forintot biztosítunk a következő évben.

És hát a két hölggyel kezdtem itt a körben, de végül is a legelső feladata mégiscsak az egészségügynek van. Zombor Gábor államtitkár úrnak az illetékessége a koragyerekkori intervencióban az, hogy már a fogantatás pillanatától úgy kísérjük az egészségügyi ellátórendszerben a várandós kismamákat, hogy a szülés, a csecsemő- és a kisgyermekgondozás területén elengedhetetlenül fontos feladatokat elvégezzük. Itt aztán a későbbiekben a védőnőknek jut nagyon fontos szerep. A védőnői szolgálatnak a megerősítését nem győzzük hangsúlyozni. Dicsérni mondjuk könnyű, mert egyrészt van mit, másrészt viszont a megbecsüléssel kapcsolatban is meg kell majd tennünk a szükséges intézkedéseket. Tehát a védőnői szolgálatnak, ennek a százéves kiváló magyar szervezetnek a megerősítése is nagyon fontos ebben az ügyben. Az ezzel kapcsolatos javaslattételek az államtitkár úr feladata lesz. A fejlődési rendellenességek nem válogatnak, hogyha lehet ilyet mondani, tehát nem feltétlenül a nehéz szociális helyzetben lévőket érik el, de hogy azokat jobban érik, arra ott vannak a statisztikák meg a személyes tapasztalataink is. Tehát nagyon fontos az, hogy az egész korai fejlesztésnek legyen egy olyan szociális fókusza, egy olyan felzárkóztató fókusza, amelyik a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságnak a munkáját is fontossá teszi – Czibere államtitkár úr ennek a felelőse. Itt az elmúlt időszakban úgy gondolom, hogy egy elég komoly fejlesztést indítottunk el. Ez a Biztos Kezdet Gyerekházak rendszere. Nem akarom azt mondani, hogy az egyetlen, mert ez inkább szomorú lenne, ha így lenne, de mondjuk az első olyan rendszer, amit úgy építettünk föl az Európai Unió fejlesztéseiből, hogy aztán a további finanszírozását is megteremtettük a költségvetésben. Még van itt javítani való nemcsak a finanszírozáson, hanem egyébként a kontrollon is, hogy valóban az a munka úgy végződjön el a Biztos Kezdet Gyerekházakban, ahol a gyermekek a születéstől a hároméves korig tudnak bekerülni, hogy azok valóban a biztos kezdetet szolgálják, tehát ami a nevükben van.

De azért mégis az, hogy 2012-től központi költségvetési forrás van és egy bővülő hálózat, az úgy gondolom, hogy egy jelentős eredmény. És még itt óvatosan megjegyzem – előző kormányokat nem illik dicsérni, de –, hogy ez a rendszer még 2010 előtt indult, szerintem ez egy fontos dolog. Természetesen mi megjavítottuk, de a legfontosabb azért mégiscsak ezen a területen a folytonosság. Tehát hogy ne kelljen kétévente, háromévente, négyévente azon gondolkozni, hogy most akkor hogy lehetne egy teljesen átalakuló rendszerbe mégis azt a munkát folytatni, amiről az ember azt gondolja, hogy ez egy jó dolog – független attól, hogy épp milyen kormány van. Tehát itt szerintem – hadd mondjam így – a magyar közéleti elitnek, a szakmapolitikai elitnek egy komoly feladata az, hogy ezt a fajta folytonosságot számon kérje a programokon kormányoktól függetlenül. Bár természetesen vannak kormányok, akik ezt jobban teszik.

Tehát a jobb életesély azt jelenti, hogy 2015-ben 112 Gyermekházunk van, 4 000 anya, 8 000 gyermek van már ebben a rendszerben, éppen azokon a vidékeken, azokon a területeken, ahol a legnagyobb szükség van erre a szolgáltatásra. Itt gondolkozunk azon, hogy lehet még új házakat nyitni uniós forrásból, de ahhoz megint csak azt a fajta tervezést, amiről az előbb beszéltem, el kell majd végezni. A végére hagytam a legfontosabb szereplőket, azok természetesen a szülők, a családok, akik a gyermekek fejlődésének mégiscsak a letéteményesei, egyáltalán a gyermekeknek a letéteményesei. Az ő aktív bevonásuk nagyon lényeges dolog ebben a ügyben. Ezért örülök annak, hogy itt vannak azok a civil szervezetek ma – különösen is a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a bölcsődékben dolgozókért felelős egyesület, a védőnők egyesülete –, akik tudnak nekünk segíteni átadni nemcsak azokat az intézkedéseket, amiket a kormány meghoz, hanem valamilyen módon azt a szemléletet, ami az összefogást erősíti. Ami azt a fajta segítőkészséget erősíti, hogyha valaki úgy érzi, hogy bajba jutott, vagy krízishelyzetbe került, akkor nagyon sokan vannak, akik segítenek neki megtalálni azt az utat, amivel ebből a nehéz helyzetből kijut.

Köszönöm, hogy itt vannak, és kérem önöket, hogy együtt végezzük el ezeket a feladatokat. Köszönöm, hogy meghallgattak!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter