Close
2017. december
H K S C P S V
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Balog Zoltán előadása a Népesedési Kerekasztal jubileumi konferenciáján

2014. nov. 11. Beszédek | Hozzászólások

Elnök Asszony! Biztos Úr! Államtitkár Asszony! Főtisztelendő Püspök Atya!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Valóban a számok házában vagyunk, de milyen jó, hogy a számok embereket jelentenek – ezt sose szabad elfelejteni. A Központi Statisztikai Hivatal abban élen jár az elmúlt időkben, hogy a számok mögött meglássuk az embereket, a hiányokat, a többleteket, meg leginkább a tennivalókat, hiszen a számok önmagukban semmit nem érnek, hogyha az üzenetüket nem fogalmazzuk meg jól. Ez leginkább a politika világára jellemző, de mások is élen járnak abban az erénytelenségben, hogy a számokból a legkülönbözőbb dolgokat, és annak az ellenkezőjét is ki lehet olvasni. Úgyhogy nem mindegy, ezeket hogyan interpretáljuk a valósághoz hűen és célorientáltan. Hogyha egyetlen mondatot megengednek Kopp Máriával kapcsolatban – mégiscsak belső indíttatást érzek erre –, amikor itt a lelkesedésről és a tüzes szívről hallottunk, akkor Ady Endrének Az Illés szekerén című költeménye jut eszembe: „Szivük izzik, agyuk jégcsapos…”. Nekünk az jutott, hogy a tudomány eszközeivel próbáljuk meg azokat a célokat elősegíteni, amelyek a lelkesedésünkben megfogalmazódnak.

Az előadásomnak a címe talán egy kicsit provokatív, de bízom benne, hogy érzik ennek az üzenetnek a kettős értelmét. Magyarországnak és a Kárpát-medencei magyarságnak az ereje a családokban és a megszületendő gyermekekben rejlik. Azt szeretnénk kifejezni, hogy számunkra létfontosságú minden család és gyermek. A nemzet jövője érdekében támogatjuk és szeretnénk őket erősíteni. Elsősorban talán nem is a számoknak a kérdése, hanem annak a családbarát szemléletnek a terjesztése és erősítése, ami nélkül egy aktív népesedéspolitika sem tud igazán eredményeket elérni. Azt a célt elérni – és ez megint számokat jelent, de emögött nagyon gazdag tartalom van –, hogy végre eljussunk újra odáig Magyarországon, hogy több gyermek szülessen, mint ahányan meghalnak. És akkor itt az első megdöbbentő statisztikát, számot szeretném elmondani: 1981 óta kevesebben születnek Magyarországon, mint amennyien elmennek. Ezen az ábrán látjuk, hogy 1990 óta mennyit csökkent Magyarország népessége. Hogyha ezt a zöld vonalat meghosszabbítjuk, akkor csökkenést látunk, már az is egy optimista prognózis, vagy elvárási elem. Tehát hogyha 1,75-re emelkedne a születési ráta Magyarországon – most 1,35 –, akkor lenne olyan csökkenés, amilyet a zöld vonallal látunk. De hogyha 1,35-ről csak 1,45-re emelkedik, akkor az a piros vonal. A kék vonal pedig a kettő között 1,60. Hogy mit jelent, ha ez az 1,35 marad, azt már fel se mertük rajzolni. Viszont ez egy pesszimista ábra, ezért hozzá szeretném tenni az optimista ábrát is. Ahogy említettem, hogy megmaradjon ez a népességszám, ahhoz 2,1 születési rátára van szükség. És érdekes módon ez egybeesik a fiatal családok gyermekvállalási kedvével. Tehát minden gyerek, akit szeretnének és terveznek, megszületne, akkor ez a vonal ki tudna egyenesedni. A 2011-es év volt a mélypont. A 2011-es mélyponton 1,26 volt a termékenységi ráta.

Még egy dologról szeretnék beszélni: a kívánt gyermek; Kopp Máriának ez volt az első olyan üzenete, amely hozzánk politikusokhoz is eljutott, amikor ellenzékbe voltunk, ami áttörte a szakmai nyilvánosság küszöbét. Pálinkás József kormánybiztos úrral éppen arról beszélgettünk, hogy Kopp Mária az élete végére jutott el odáig, hogy valóban olyan közszereplő tudott lenni, hogy nemcsak szakmai körökben érezte a tekintélyt és a súlyt, és nem csak a munkatársainak jelentette azt, amit, hanem valamilyen módon a magyar nyilvánosságban is elkezdett hatni az, amit ő mondani akart. Az egyik ilyen üzenete volt a kívánt gyermek és a megszületett gyermek közötti különbség. Ez Magyarországon, ez egész Európában a legnagyobb különbség. Tehát a különbség a között, hogy mennyi gyermeket szeretnének és mennyit vállalnak a fiatalok, érdekes módon csak Cipruson nagyobb – ott viszont több gyermek születik. Ahol ez nagyon közel van egymáshoz, az Franciaország, az Egyesült Királyság, Svédország, és aztán így megyünk lefelé, Magyarország bizony a végén van, ha azt nézzük, hogy mennyi gyermek születik.

És hogy tovább ne növeljük a bajt, ezért nem fedjük el az eltartottsági rátát, amely azt fejezik ki, hogy hány fiatalnak kell hány időset eltartani. Miközben a fiatalok aránya a társadalomban egyre inkább csökken, aközben az idős népesség egyre inkább növekszik. És akkor még egy baj, ami a demográfiai ügyeknek az egyik legsúlyosabb fejleménye vagy vonatkozása – azon túl, hogy kevés gyermek születik, azon túl, hogy elöregedő a társadalom – az, hogy hol és hová születnek azok a gyermekek, akik megszületnek: éppen Magyarország leghátrányosabb térségeiben a legmagasabb a termékenységi ráta. Vannak olyan északkelet-borsodi meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei térségek, ahol a termékenységi ráta eléri a 2,39-et, ami egy abszolút pozitív trend lenne, hogyha ezek a gyermekek nem olyan családokba születnének, ahol azok a hátrányok, amiket örökölnek – itt van a szegénységi kockázat egyik üzenete – nem azt jeleznék, hogy nem a társadalom életminőségének a javításához fognak hozzájárulni, hanem hogyha az állam és mi magunk nem tesszük meg a szükséges intézkedéseket, nem lesz jó a családpolitikánk, akkor teherként fognak megjelenni a szociális ellátó rendszerben. És miközben azt a mondatot nem lehet elégszer aláhúzni, hogy minden megszületett gyermek érték, minden megszületett gyermek kincs, mindegy, hogy hová születik, és mindent meg kell próbálni, a lehető legtöbb esélyt teremteni neki, aközben nyilván szembe kell továbbra is néznünk a problémákkal; az általános iskolában vagy a gimnáziumban a hátrányos helyzetű tanulók aránya – ez 2012-13-as szám – jelzi pontosan azt, hogy egy ilyen, mostanára aránylag kicsivé vált országnak a területén is milyen óriási különbségek tudnak lenni a hátrányos helyzetben. Magyarországon a leghátrányosabb helyzetű térség és a legfejlettebb térség közötti GDP-különbség ötszörös. Ez azt jelenti, ha valaki például Miskolcon ugyanabban a munkakörben ugyanazt a munkát végzi, akkor valószínűleg feleannyit fog keresni, mint Budapesten. Azt gondolom, ez a két szám jelzi az aránytalanságot. Nemcsak születési számról beszélünk, és nemcsak egyszerűen demográfiáról, hanem arról beszélünk, hogy a hátrányos helyzetbe született gyermekeknek milyen segítséget tudunk adni. Oda kell figyelnünk a területi hátrányokra, erre a fajta szétszakítottságára Magyarországnak. Ami nyilvánvaló: a szegény családok születése jelent még egy ilyen hátrányt. És bizony a területi és a jövedelmi hátrányon belül oda kell figyelni – nevezzük most így – azokra az etnikai hátrányokra, amik azt jelzik, hogyha valaki cigány családba születik, hátrányos helyzetű térségbe születik, és egyébként szegény családba születik, akkor háromszoros hátránnyal indul ahhoz képest, mint mondjuk egy középosztálybeli gyerek Közép-Magyarországon.

Ezért fontos, hogy beszéljünk arról, hogyan tudjuk a születésszámot emelni, ami egy nagyon lényeges dolog, ugyanakkor pedig hogyan tudunk segítséget nyújtani a minőségi gyermekneveléshez, hiszen a születésszám nem mindegy ugyan, de legalább annyira nem mindegy, mint az, hogy milyen családba és hogyan születnek a gyermekek. Ezért néhány eszközt szeretnék felsorolni, hogy hogyan is lehet a gyermekvállalás nem szegénységi kockázat. Meg persze úgyis meg lehet fogalmazni pozitívan a dolgot, hogy a gyermekvállalási kedv a szociálisan alacsonyabb szinten élő családoknál nagyobb, mint mondjuk a középosztálynak a köreiben.  Így is meg lehet ezt fogalmazni, de azt is lehet mondani, hogy mennyire racionális döntés a gyermekvállalás. És nyilván minél magasabb státuszú egy család, annál inkább racionálisabb döntésként értelmezi ezt. És aztán olyan számok is vannak, hogy egy gyermek felnevelése egy családnak, amíg az iskolát elvégzi, 12-13 millió forintba kerül. Ez azt jelenti, hogy éppen az alsó középosztályban, akik próbálnak kapaszkodni a középosztály szélén, és nem akarnak lecsúszni az igazán szegény részhez, ott nagyon alapos, átgondolt ez a kockázat. Ha még gyermeket is vállalnak, kettőt vagy hármat, akkor a lecsúszásnak nagyobb az esélye. Ez az, amit egy szociálpolitikának, egy foglalkoztatáspolitikának, egy családpolitikának, egy oktatáspolitikának – hogy ne mondjam –, egy kultúrpolitikának együtt kell tudnia kezelnie. Mert széles eszköztára van a családpolitikának, és a köznevelést mindenképpen kiemelném itt. Azt a családi életre való nevelést, egyáltalán a családnak, annak a pozitív képének a közvetítését, amit úgy látom, a médiától nem nagyon várhatunk, csak bizonyos részeiben – tisztelet természetesen a kivételnek. Ezért a családi nevelésen túl az iskolai nevelésben kell megadnunk ezt a pozitív szerepet. Az etikaoktatásnak nagyon fontos itt a szerepe ebből a szempontból, ahogyan a felzárkózás politikának vagy a szociálpolitikának. A tehetséggondozás legalább olyan fontos, a korai intervenció, aztán az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megteremtése – ami elindult. Ebben szeretném az önök lelkesedését kiváltani, a támogatásukat megszerezni, mert nem egy egyszerű feladat áll előttünk. Nem tudom, hogy meg szabad-e dicsérni azt a rendszert, amely az előző előtti kormány kezdeményezése: a Biztos Gyermekház, amely azt jelenti, hogy valóban a születés pillanatától azokat a gyermekeket és azokat a sokszor még nem felnőtt korúvá vált édesanyákat és édesapákat bevonjuk egyfajta gondoskodási körbe, a legminimálisabb civilizációs és gyermeknevelési ismereteket megtanítsuk nekik. Erre elindult egy európai uniós támogatás; megpróbáljuk majd az egész szociális-nevelési ellátórendszer részévé tenni. Hogyha ez sikerül – most több mint száz ilyen Biztos Gyermekház van már Magyarországon –, akkor kimondhatjuk, hogy legalább a leghátrányosabb helyzetű térségekben a születés pillanatától egészen addig, amíg valamilyen szakmát nem tud szerezni egy gyermek, aki nagyon hátrányos helyzetből jött, addig minden pontján az életének ott van az az állami kapaszkodó, amit ha tényleg megragad, akkor előre tud jutni, és ki tud emelkedni abból a sorból, amibe született. A születéstől hároméves korig a Biztos Kezdet Gyermekház, hároméves kortól kötelező lesz az óvoda. Ebben a világban talán érthető lesz, miért lesz kötelező az óvoda. Terveink szerint ezt a családi pótlékhoz fogjuk kötni, minthogy az iskolába járáshoz kötjük a családi pótlék folyósítását. Az egy nagyon komoly eredmény lehet majd, ha plusz két évvel megnövekszik ezeknek a gyermekeknek a nevelési-oktatási rendszerben eltöltött ideje, tehát nem ötéves kortól, hanem hároméves kortól kerül be az óvodába. Akkor – bízzunk abban – eljutunk odáig, hogy nem minden második gyermek lesz éretlen hatéves korban. A hátrányos helyzetű gyermekek közül minden második iskolaéretlen hatéves korában. Hogyha ez elkezdődik, és sikerül megerősíteni az általános iskolát – ezen dolgozunk –, akkor nyolcadik osztály után, amikor szakmunkásképzőbe, szakiskolába mennek a fiatalok, akkor ne írni és olvasni kelljen őket megtanítani, hanem valóban a szakmára tudjanak koncentrálni. Mert ha közismereti és képességi dolgokat elsajátítják, akkor megint csak tovább léptünk eggyel, és a szakképzésnek az átalakítása segít bennünket abban, hogy valóban olyan szakmákat tanulnak majd a fiatalkaink, amelyek piacképesek, amire valóban kereslet van, és hogy ne kallódjanak el egyébként a nyolcadik osztály után. Ez egy nagyon fontos előrelépés lesz tehát ebből a szempontból. Ez is egy demográfiai ügy, úgy gondolom.

A felsőoktatásról, most külön nem beszélnék, de legalább olyan fontos – csak hogy felsoroljam az államtitkárságainkat – a sport szerepe. A mindennapos testnevelésnek – ebben a teremben ezt nem fogják félreérteni –, a napi egyszeri mosakodási lehetőségével együtt a felzárkóztató szerepét nem lehet eléggé magasra értékelni. Bízom benne, hogy majd az a fajta ellenállás, ami a pedagógusokban még ott van, a gyermekekben és szülőkben egyébként nincs, hogy mindennap legyen mozgás az iskolában, még ha még nincs tornaterem, vagy tornacsarnok vagy uszoda, akkor is ez megvalósuljon. Ez megint ebből a szempontból egy nagyon lényeges előrelépés tud lenni. Akkor már csak az egyházügyért felelős államtitkárságot nem soroltam fel az államtitkárságaink közül; az egyház és a civil társadalom szerepe ebben az ügyben – örülök, hogy vannak itt egyházi vezetők ezen a tanácskozáson – nagyon fontos, és hogy a Népesedési Kerekasztal munkájába első perctől bevonódtak ezek a közösségek, gondolom, hogy az mindannyiunk számára létfontosságú. Két államtitkárságról nem beszéltem direkt módon: az egyik a kultúra, mert szerintem minden kultúra ebben az ügyben, a másik pedig az az új államtitkárság, amelyet sok ostoba vád ért, hogy miért kellett nekünk külön egy családpolitikai államtitkárságot létrehozni. Ezzel bizonyára leértékeltük a szegényeket. Ha egy külön államtitkárság foglalkozik a szociálpolitikával, meg egy külön a családpolitikával és ezek egyébként egy minisztériumban együttműködnek, amelyet úgy hívnak, hogy Emberi Erőforrások Minisztériuma, az szerintem dupla energiát, figyelmet és odafigyelést jelent, és annak a világos dolognak a megkülönböztetését, hogy vannak rászorulók – miért tagadnánk –, és nekik segíteni kell. És vannak olyanok, akik egyébként a saját erejükből boldogulnak, azokat meg nem kellene akadályozni abban, hogy előre vigyék ezt az országot. Az ő megerősítésük, és a nekik szóló pozitív üzenetek, más típusú kommunikációt, politikát, odafigyelést igényelnek.

Örülök, hogy miniszterelnök úr támogatja ezt a kezdeményezésünket, mert van egy Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságunk, ahová a gyermekek és az idősek ügye tartozik. Itt van Novák Katalin államtitkár asszony, akinek van három gyermeke, három diplomája, beszél három nyelven – most tanulja a negyediket. Ez azért fontos azon túl, hogy egy kedves és megnyerő ifjú nő képviseli ezt az ügyet, merthogy nekünk ezt az egészet – és Kopp Mária ebből a szempontból is nagyon hiányzik, elnézést, hogy így fogalmazok – nemzetközi szinten is el kell tudni adni. Ha az a cél, hogy Magyarország egy üde sziget legyen, az is jó, de Európában és a világ más tájain a népesedési folyamatok két irányba mutatnak: a civilizációban előrébb járó társadalmakban csökken a gyermekszám, másutt – egyébként gazdaságilag is növekedő országokban – növekszik.  Ez az aránytalanság határozza meg az életünket, ezért nekünk valamilyen módon egy európai és világméretű összefogásban kell gondolkodni, ahol – hogy egy érzékeny témát csak egy mondattal érintsek –a világ demográfiai helyzetének foglalkozása ürügyén nem csempésznek be olyan fogalmakat a családpolitikába, a népesedési politikába, mint az abortuszhoz való jog. Tehát itt egy olyan nemzetközi küzdelem folyik – az Egyesült Nemzetek Szervezetével kezdve számos más világszervezeten keresztül –, amihez nemcsak nyelvismeretre, hanem kiállásra is szükség van, hogy a családpolitika és a demográfia ürügyén ne hozhassanak létre olyan intézkedéseket, amelyek a mi alapértékeinkkel, keresztény értékeinkkel szemben állnak. Tehát hogyha sikerült minden államtitkárságot felsorolnom, amelyik a mi minisztériumunkban van, akkor ez azt jelzi, hogy azok az eszközök – leszámítva a pénzügyminisztériumot, azt még valahogy meg kellene szerezni –, amelyek a családpolitikában valóban fontosak, azok nálunk rendelkezésre állnak. És hogyha a negatívumokról beszéltem az előbb, hagy beszéljek arról, hogy bár Európában nagymértékben csökken a gyermekvállalási kedv – nemcsak a gyermekvállalás, hanem a gyermekvállalási kedv is csökken –, ez Magyarországra még nem jellemző egyelőre, tehát a kívánatos 2,1-es termékenységi ráta jön ki, ha megkérdezzük a fiatalokat arról, hogy hány gyermeket is szeretnének.

Meg kell nézni, melyek a gyermekvállalás akadályai. Ezek nyilván sokkal szélesebb körűek, mint a pénz vagy a jövedelem – mondjuk így -, tehát a szegénységi kockázat valóban létrejöhet bizonyos családtípusokban, de más akadályai is lehetnek a gyermekvállalásnak. Ezeknek az átgondolása és ezekre a problémákra való koncentrálás  a mi feladatunk.  Az első lépés az, hogy a fiatalok házasságot kössenek. A polgári házasság – most az egyházi házasságról nem is beszélek – értékének a csökkenése, vonzerejének az elvesztése megint csak egy jellemző európai tendencia. A nevelés kérdése nagyon fontos ebben az ügyben is. A fejlett társadalmakban, a magas életszínvonallal rendelkező társadalmakban az is jellemző, hogy a gyermekvállalási kedv, hajlandóság, és gyermekvállalás nagyon szorosan egybefügg azzal a kérdéssel, amely egy tradicionális társadalomban kevésbé jellemző: hogyan lehet gyermeket vállalni és gyermeket nevelni úgy, hogy közben munkavállaló az édesanya és édesapa is. Tehát a család és munka összeegyeztethetősége az, ami egy kulcskérdés ebben az ügyben. Tettünk egy-két intézkedést, de itt még lényeges előrelépésnek kell lenni.

Amit megfigyeltünk – és ebben sokat segített a Népesedési Kerekasztal –,hogy az első gyermeket vállalják, de már a második nem születik meg, és ebből logikusan következik, hogy nem lesz harmadik sem, ami Magyarországon már nagycsaládnak számít. Úgyhogy a második gyermek megszületésének támogatása és erősítése egy nagyon fontos dolog.

A közbeszédnek a jelentőségéről már beszéltem a nevelés kapcsán, a médiában is van egy-két jó összefogás ebben az ügyben, amit mindenképpen érdemes folytatni. Hogyha szabad megemlítenem még egy ügyet, amiben szintén mindenkinek az összefogására szükség van, amit valamikor a rendszerváltoztatás hajnalán egy MDF-es képviselő így fogalmazott: nyelvpolitikai küzdelem; hogy mit, hogyan nevezünk. Azért négy év alatt sikerült elérnünk – ebben Soltész Miklós államtitkár úrnak nagyon jelentős szerepe volt –, hogy ma már az állami hivatalos nyelvhasználatban ilyen, hogy terhesség nincs. Várandósság van. De vannak még ilyenek, nyilván mindenki ismeri: tgyás – terhességi és gyermekágyi segély. Hát, aki ezt igénybe veszi, az nagyon szerencsétlennek érezheti magát; nem elég, hogy terhet is vállal, hogy gyermekágyban is fekszik, de még segélyt is kell kapnia. Január 1-jétől – bízom benne, hogy sikerül, ha nem, akkor egy félév múlva – ez várandóssági és csecsemőgondozási díj lesz. A díj talán egy kicsit technokratán hangzik, de a díjazás egy természetes dolog, arról szól, hogy aki terhet vállal – mert persze a várandóság terhesség is, de nem kizárólag az –, azt díjazza a társadalom. A nyelvpolitikai küzdelem arról szól, hogy nevezzük úgy a dolgokat, ahogyan róluk gondolkozunk. Arról már nem is beszélve, amikor az orvosnak az első kérdése, amikor megállapítja a terhességet, hogy az illető meg akarja-e tartani ezt a terhet, vagy inkább megszabadulna tőle.  De ha azt mondja neki, hogy várandós, akkor rögtön kinyílik egy ajtó a jövő felé.  Számos fontos területe van az életnek, és a népesedéspolitika különösen ilyen terület, ahol úgy kell neveznünk a dolgokat, ahogyan a mi értékrendünknek megfelel, mert ha rosszul fejezzük ki magunkat, akkor már ott elveszítettük a mérkőzést, akkor már sokkal nehezebb megvívni, mert akkor az ember defenzívában van. A minisztériumban kötelező gyűjteni ezeket a kifejezéseket, és átírni európai uniós kiírásokban, ahol különösen nagy számban szerepelnek ezek a borzalmas kifejezések, amelyek egyszerűen nem a való életről szólnak, hanem valami olyan kitalált elképzelésekről, amiket szeretnénk, ha mi átvennénk, miközben a valóságos életünk másról szól.

Néhány mondatba beszélnék az eddig meghozott intézkedésinkről. Azért fontos, mert a Népesedési Kerekasztallal majdnem vitába keveredünk; hogy kiderüljön, hogy egy gyermek születése nemzeti közösségünk szempontjából milyen értékeket tud hozzátenni, ahhoz 15-20 évnek el kell telnie legalább. Ha végigtekintek, hogy 2011 és 2014 között milyen társadalompolitikai és családpolitikai intézkedést hoztunk, akkor nem azért fékeznék, mert nem szeretnénk többet hozni, hanem azért, mert látni kell, hogy ezek a dolgok hogyan hatnak – mert különböző társadalmakban különböző módon hatnak: vannak kipróbált dolgok, amik nálunk nem működnek, Franciaországban meg működnek; vannak, amelyek mindkét országban működnek. Tehát amikor elkezdünk ilyen intézkedéseket hozni, nem érdemes félévente egy újat hozni, hanem meg kell várni először, hogy milyen hatása lesz a gazdaságpolitikára. Amit vállaltunk 2010-ben és ezt tartottuk, hogy adósságból nem finanszírozunk semmilyen juttatást, semmilyen díjat, mert aki adósságból finanszíroz, a gyermekeinek a jövőjét költi el.

2011. január 1-jén indítottuk azzal, hogy a csaknem teljesen eltörölt családi adókedvezményt visszaállítottuk – csak hogy az előző kormányokra azért ne csak jót mondjak: 2006-ban sikerült csaknem teljesen eltörölni a családi adókedvezményt. 2010 szeptemberétől már ismét a gyermek hároméves koráig jár a gyes. Ha ezt azzal kombináljuk, hogy ezt az összeget meg lehet kapni úgy is, ha valaki visszamegy dolgozni, vagy részmunkaidőben megy vissza dolgozni, akkor itt három olyan dolog találkozik össze, ami egyszerre anyagi, munkavállalási és gyermeknevelési pluszt jelent. Ezt a három intézkedést együtt érdemes figyelni: a megemelt gyermekgondozási díj – a minimálbér emelkedésével –, a kismamák részmunkaidős foglalkoztatás – ez egy egyértelmű kapcsolat: a részmunkaidős édesanya és a gyermekvállalási kedv nagyon mélyen összefüggnek egymással –, a 2011-es járulékkedvezmény, amit most tovább bővítettünk, és még tovább fogjuk bővíteni 2014-től, és 2015. január 1-jétől még tovább erősítjük a részmunkaidős munkavállalást. Ebben az ügyben nyilván a munkaadóknak is partnereknek kell lenniük. A munkahelyvédelmi akcióterv, a kismamák utáni adókedvezmény igénybevételének a lehetősége – ezt is bővítjük a jövőben. Január 1-től a gyermekek után járó pótszabadságot mindkét szülő igénybe veheti; „Apa (is) csak egy van!” – nem is olyan régen voltunk egy ilyen elnevezésű konferencián. A munkáltató a gyermekes munkavállaló kérésére köteles részmunkaidőben alkalmazni őt gyermekének harmadik életévének betöltéséig – tehát nem lehet elbocsátani, ugyanakkor pedig engedélyezni kell a részmunkaidőt.

Nézzük 2014-et! A járulék terhére igénybe vehető családi adókedvezmény azt üzeni, hogy mi tulajdonképpen nem adókedvezményről beszélünk, csak egyszerűbb így nevezni – megint a nyelvpolitikai küzdelemre utalnék –, hanem úgy gondoljuk, hogy a gyermek nevelésére fordított összeget le kell vonni a fizetésből és az nem adózik, a maradék része adózik csak. Hogy ez nyilvánvaló legyen, egyszerűbb elnevezni gyermekek után járó adókedvezménynek. 2014. január 1-jétől – amikor ezt az alsóbb középosztálynak is lehetővé tettük a társadalombiztosítás és a nyugdíjjárulék járulék terhére – ezt 260 ezer család veheti igénybe. Szorozzák be a házastársakkal és a gyermekekkel! Érdemes figyelni, hogy milyen terhet jelent a gazdaság számára, és hogy milyen rétegeket tudunk elérni az egyikkel vagy a másikkal. Szóba került, hogy 40 év munkaviszony után a nők nyugdíjba mehetnek – figyelni kell az igénybevevők számát. Az új babakötvény 2013. december 2-től él, és 2014. január 1-jétől bevezettük a gyed extrát, a rugalmas gyedet. Látni kell, hogy milyen hatást fognak elérni; ehhez időre van szükség. A gyermekvállalás anyai életkorának az előrehozása, és hogy megszülessen a harmadik gyermek, legalább olyan fontos, mert annál nagyobb esély van a második és harmadik gyermek vállalására.

Beszéljünk 2015-ről és a jövőről! Az országgyűlésben most fogjuk elfogadni azt a javaslatot, hogy a munkáltatóknak két évvel tovább, a gyermek öt éves koráig részmunkaidőt kell biztosítaniuk azoknak a nagycsaládos édesanyáknak, akik ezt igénylik – ez most hároméves korig van. Nemcsak a teljes munkaidősök, hanem a gyesről és gyedről visszatérők, akár részmunkaidőben dolgozó kisgyermekes szülők is 100 ezer forintig részesülnek a munkáltatói adókedvezményből, tehát fele annyi időre – a részmunkaidőre – ugyanannyi adókedvezmény kapnak, mintha teljes munkaidőben foglalkoztatnák őket. Ezzel a munkáltatókat szeretnénk az édesanyák alkalmazására bíztatni. A tervek szerint mintegy 43 ezer kisgyermekes szülőből 14 ezer részmunkaidős foglalkoztatott után mintegy 870 millió forinttal több kedvezmény marad a munkáltatóknál, hogyha vállalják ezt a foglalkoztatási formát. És itt van a nászajándék január 1-től: havi 5 000 forint minden első házasnak. Annyi kompromisszumot engedjenek nekünk, hogy legalább az egyiknek első házasnak kell lennie. Hiszen a Népesedési Kerekasztal jobban ismeri a valóságot, mint mi, de azért mi is hallottunk már a magyar valóságról. Két évig jár ez, vagy pedig addig, amíg az első gyermek megszületik, és akkor ennél lényegesebben magasabb adókedvezményre lesz lehetőség. A végére marad a CSOK, a családi otthonteremtési kedvezmény. Hogy hívták ezt eddig? Szocpol. A fiataloknak már nem jut eszébe erről a politikai bizottság, de nekünk még igen. Nemcsak átneveztük, hanem olyan plusz tartalmakat tettünk bele, amelyek megint csak a magyar társadalom igényeiről szól. Eddig csak új lakás esetén lehetett igénybe venni ezt a támogatást, mostantól használt lakás és lakásfelújításra is igénybe lehet venni. Szerintem ez egy óriási előrelépés lesz. 400 ezer forinttól indul és 3 millió forintig fölmehet a jövedelmi viszonytól függően. És nemcsak kettő és három gyerek után, hanem egy gyermek után is. Mielőtt elkezdünk megint új intézkedéseket hozni, én azt mondanám, először várjuk meg, hány család és hogyan fogja ezt igénybe venni meglévő lakás bővítésére, használt lakás vásárlására. A kedvezmény bővítését mi úgy tervezzük, hogy 2015-ben 5-6 ezer családot érinthet ez, ami négymilliárd forintot jelent. 2016-ban, ha ez tovább lép, akkor nyolcmilliárd forintig el tud jutni. Összességében ez az akcióterv a mostani számítások szerint 2015 és 2019 között 200 milliárd forint családpolitikai többlettámogatás. Ahhoz a körülbelül 300 milliárd forinthoz, amit az első négy év hozott, 280 milliárd forint, ami családi adókedvezményre már most ott marad, és erre még most rájön egy 200 milliárd forint.

Még egyetlen dologról szeretnék beszélni: a munkavállaláshoz kell a gyermekek napközbeni ellátása, a bölcsődeerősítés: négyezer új bölcsődei hely, teljes körű óvodai ellátottság – ez mind meg lesz ebben a ciklusban. A legfontosabb, amiben mindenki egyetért, aki foglalkozott családpolitikával: a kiszámíthatóság. Most ugye ez nem aktuális, mert túlvagyunk három választáson, de a kiszámíthatóság a kormányzat tartósságával is összefügg. Tehát kérem, gondolják át ezt az összefüggést a következő négy évben, különösen 2018-ban. Szeretném, ha minden politikai erő kinyilvánítaná az álláspontját ezekkel az intézkedésekkel kapcsolatban a következő választási kampányban, meg más, esetleg kívánt intézkedésekkel kapcsolatban, mert a gyermeket nem négy évre tervezik, mint ahogy a választási ciklusok vannak. Ezért csak akkor érdemes ezekre a támogatásokra építkezni hosszú távon, ha meg is maradnak. Ennek a garantálása, mint egyfajta politikai konszenzus – hadd ne mondjam, pártpolitikai konszenzus –, azért a magyar politikai elitnek az egyébként siralmas megítélésében valamit segítene. Ezért tartottam nagy dolognak, amikor Kopp Mária elhatározta 2009-ben a Népesedési Kerekasztal létrehozását. Akkor változásra készültünk, ugyanakkor az akkor hatalmon levő politikai erőket is egyfajta pozitív provokáció elé állította a Kerekasztal létrejötte, és az ő javaslatai és tervei. Tehát ha a nemzet ereje a kiművelt emberfőkben van – Széchenyi szerint -, akkor azt mondanám, hogy a nemzet ereje a családokban és a gyermekekben legalább annyira van, mint a kiművelt emberfőkben. Ezért nagyon fontos, hogyha a családoktól, amikor megszületik egy gyermek, azt az üzenetet vesszük, hogy hisznek a jövőben. Hogy azt a nagyon mély, hitbeli, filozófiai, egzisztenciális kérdést föltegyem: milyen világra születnek a gyermekeink? Nyilvánvaló, hogy minden olyan intézkedés, ami a világunkat–ezen belül a mi magyar világunkat – jobbá, élhetőbbé, lelkibbé és szellemibbé, anyagilag előrehaladottabbá teszi, minden ilyen intézkedés és lépés a több gyermek vállalását erősíti. Minden intézkedés demográfiai és családpolitikai intézkedés – és ezt szeretnénk a kormány munkájában még jobban érvényesíteni.

Köszönöm a figyelmüket!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter