Close
2017. december
H K S C P S V
« nov    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Balog Zoltán gyászbeszéde Gereben Ágnes búcsúztatásán

2015. ápr. 10. Beszédek | Hozzászólások

Gyászoló gyülekezet! Kedves Miklós!

Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz; tanítsd az igazat, és öregbíti a tanulságot. Ez az ősi héber bölcsesség a Példabeszédek könyvéből, a Szentírás első feléből, mintha csak rímelne az Újszövetség egyik legismertebb példázatára a tálentumokról. Ahol a példabeszédbeli úr hosszú útra indul, s három szolgájára bízza a vagyonát. Az egyiknek öt tálentumot ad, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet, hogy sáfárkodjanak vele. Hazatérve az a szolga, aki öt tálentumot kapott, megfialtatta a pénzt és tízet hozott az urának, a másik is, szerényebben bár, de kamatoztatta, míg a harmadik gyorsan előkaparta az elásott tálentumot, és büszkén mondta az úrnak, hogy ő bizony vigyázott rá, itt van, uram, az egy tálentumod.

A történet csattanója titokzatos, szinte talán félelmetes és emberileg nézve, felszínesen mintha igazságtalan is lenne. Ez így hangzik: akinek van, annak adatik, akinek nincs, annak az is elvétetik tőle, amilye van. De a tálentum nem vagyontárgy, a tálentum nem pénz. A tálentum – így őrizte meg a keresztény hagyomány – az tehetség. És most itt, Gereben Ágnes ravatalánál túlzás és allegorizálás nélkül tényleg szó szerint vehetjük az igét. Ágnes sok tálentumot kapott, amellyel úgy sáfárkodott, hogy abból mindenkinek jutott, aki őt hallgatta, olvasta, tanulta, szerette. Persze – ahogy a példázatbeli szolga -, ő is keményen megdolgozott azért, hogy ha eljön a pillanat, ne üres kézzel álljon az elé, akitől a tálentumot nem megőrzésre, hanem gyarapításra kapjuk.

Tudása sok területet ölelt fel, munkálkodása még többet: a műfordítástól az egyetemi katedrákig, riporterek kérdéseire lexikonba illő pontosságú válaszadástól a műsorvezetésig. Nála biztos lehetett a néző, hogy aktuálpolitikai érdektől mentesen, hiteles számadást hall majd az adott témáról. Az orosz nép nagy íróit-költőit mélyen ismerő előadóként az orosz irodalom népszerűsítésén túl bárhol és bármiről hallottuk beszélni Gereben Ágnest, az mindig élményt, mindig szellemi-lelki gazdagodást jelentett. És mindezt a tudást a maga helyén kezelte, szerénységgel, intelligenciával és stílussal. Jó tudni, hogy közben igazi társa volt ugyancsak nagy tudású férjének.

Miklós, a kettőtök élete, a kettőtök sorsa számunkra is fontos bizonyíték. Mert azt bizonyítja, hogy akik tiszta szívvel keresik az igazságot, s amikor megtalálnak belőle egy darabot, azt kimondják és bátran vállalják, azok otthonra találnak. Azok otthonra találnak a magyar, polgári, nemzeti keresztény közösségben. Stílszerűen ezt is mondhatnánk: Isten hozott titeket ide.

De mindez most itt mégis kevés. Ugye érezzük minden ravatalnál – és itt is érezzük -, hogy ez kevés. Hiszen ha az élet gazdagsága – melyet most hálásan emlegetünk – így ér véget, akkor annyi nyitott kérdés marad. Ágnes szembenézett sok-sok nyitott kérdéssel. Bátran szembenézett élet és halál kérdésével, Istennel és az istenhiány kérdésével, a hittel, a kétségekkel, a kételkedéssel. Mégis, akik legjobban szerették, akiknek az élete része volt, egy olyan gyászjelentést választottak, amelyen a kép a reményt mutatja fel. Az út, az erdei út végén – talán ott van egy hatalmas kidőlt fának a csonkja is – világlik a fény. Szinte vakítóan süt és hív. Nem a sötét, nem a sír mélysége, hanem a fény. Az isteni magasság.

Hogy hogyan lesz ezután, hogy mi lesz ezután vele és hogy hogyan lesz ezután veled kedves Miklós, arról nagyon keveset tudunk. De azt együtt valljuk a zsidó-keresztény hagyománnyal, hogy nem ennyi az ember, mint amennyit látunk. Van egy olyan öröksége, van egy olyan élete, van egy olyan lelke, mely a halál után kiteljesedik. Van beteljesedés. Ez a beteljesedés a vigasz, ez a beteljesedés a remény. A remény arról, hogy mindaz, ami itt a földön félbe marad, rejtély marad, titok marad, torzó marad, elvégzetlen, elrontott, félbehagyott, annak helye van, annak helye lesz. Annak van helye arra, hogy megvilágosodjon, hogy beteljesedjen. Hogy kisimuljon, hogy kiigazodjon. Hogy az a harmónia, amire annyira vágyunk az egész életünkben és olyan ritkán van részünk benne, az mégiscsak a miénk lehessen. Ezért végződik így ez a példázat a tálentumokról. Ezt mondja az élet gazdája: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.

Emléke legyen áldott!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter