Close
2018. október
h k s c p s v
« máj    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Balog Zoltán: háromszorosára növelték a Határtalanul! program támogatását

2014. máj. 7. Fotók, Hírek, Video | Hozzászólások
Balog Zoltán: háromszorosára növelték a Határtalanul! program támogatását
 

Az idei évben a kormány háromszorosára növelte a külhoni magyar kirándulások támogatását, amelyre 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta az emberi erőforrások minisztere május 7-én Budapesten, amikor a Határtalanul! program keretében a Piarista Gimnázium diákjait útnak indította a Vajdaságba, zombori tanulmányi kirándulásukra.

Balog Zoltán kiemelte: egy-két éven belül elérik, hogy ne lehessen olyan magyar iskolás, aki úgy végzi el a nyolc osztályt, hogy ne járt volna állami támogatással legalább egyszer külhoni, magyar lakta területen. Míg 2010-től mostanáig negyvenezer fiatal jutott el külhoni magyar közösséghez, egy iskolaéven belül újabb negyvenezren utazhatnak – jelezte. Kitért arra is, hogy a program idei keretére még két hétig lehet pályázni. Arra biztatta az intézményvezetőket, hogy ezt az időt használják ki, mert még van egy kis forrás, amelyet nem költöttek el a gimnáziumi programrész keretében. Az általános iskolai programrész forrásait ugyanakkor már szétosztották. A keretre 692 pályázat érkezett a korábbi mintegy 400-450-hez képest, és több mint 600 kérelmet támogatnak – közölte.

Balog Zoltán úgy fogalmazott az utazó diákokhoz fordulva: “otthonról mennek haza”. Mindenütt, ahol magyarul beszélnek, és van valaki, aki a szívében magyarnak érzi magát, ott egy kis darab magyar haza van – mondta a miniszter, aki hozzátette: a diákok ötnapos kirándulása után egy héttel délvidéki, szabadkai magyar fiatalok érkeznek Magyarországra. Kiemelte: “mi egy olyan különleges ország vagyunk, hogy saját magunkkal vagyunk szomszédok”, és amikor a diákok átlépnek a határ másik oldalára, akkor magyarokkal, magyar kultúrával és történelemmel találkozhatnak. Kitért arra is: az összetartozásért napi szinten meg kell küzdeni, az nem marad meg magától, a kapcsolatoknak kétoldalúaknak kell lenniük. A tárca vezetője – aki térképet és iránytűt adott ajándékba az útnak indulóknak – azt üzente a vajdasági magyaroknak, hogy mindig szívesen látjuk őket, amikor erre járnak. Jöjjenek minél gyakrabban, hiszen összetartozunk – fogalmazott Balog Zoltán, aki azt kívánta, a diákok legyenek jó vendégek és vendéglátók.

A rendezvényen részt vett Dér Henrietta vajdasági származású énekesnő, aki azt mondta: nagyon fontos, hogy ápolják a külhoni magyarság kulturális értékeit, és őrizzék az identitást. A diákok öt napra utaztak el, és vajdasági társaikkal közös projektet is megvalósítanak a gimnáziumi programrész keretében.

MTI

Fotó: EMMI, Bartos Gyula

A budapesti Piarista Gimnázium diákjainak útja a Vajdaságba

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter