Close
2017. november
H K S C P S V
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Balog Zoltán köszöntője Kertész Imre születésnapi ünnepségén

2014. nov. 18. Beszédek | Hozzászólások

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Mentem az utcán, és szembejött velem valaki, akit csak futólag ismerek, akiről tudom, hogy homlokegyenest ellenkező nézeteket vall, mint én, mi több, szerintem káros nézeteket vall, és elmentünk egymás mellett anélkül, hogy akár ő, akár én köszöntünk volna egymásnak. Engem utána mélységes szégyenérzet fogott el – ezt nem lenne szabad. Köszönni kell. Azt kell mondani: jó napot kívánok! S meg kell várni, hogy a másik is jó napot kívánjon. Lehetőleg kezet kell fogni, lehetőleg néhány szót kell váltani, s később lehetőleg beszédbe kell elegyedni vele. Ezek a kulturált formák. Nem kell abból kiindulni, hogy engem ez az ember agyon akar verni, vagy, hogy én agyon akarom verni őt. Nálunk az emberek közti érintkezés deformált, agresszív. Nem a mondandót kell cenzúrázni, hanem a módot, a stílust, ahogyan azt előadjuk, s meg kell fontolni, vajon termékeny dolog-e az, amit én elő akarok adni; teremtő módon akarom-e előadni és felhasználni a gondolataimat.” 1993-ban mondta ezt Kertész Imre egy interjúban, amely a Vigiliában jelent meg.

Most én megfogadom a jó tanácsot: jó napot már nem tudok kívánni, úgyhogy jó estét kívánok Kertész Imrének! Jó, hogy itt van. Jó, hogy itthon van. Jó lenne, ha tényleg itthon lenne, még ha néha nem is olyan egyszerű itthon lenni. Mégis azt kívánom, hogy legyen jó itthon lenni. Betegség, butaság, hamisság, igazság, féligazságok, hideg, forróság, köd és verőfény mellett, és azok ellenére legyen jó itthon lenni. Mert hiszen nem kell ezt magyarázni; ez a világ legegyszerűbb dolga. Van egy írónk, aki Nobel-díjas; egy írónk van, aki Nobel-díjas, és ráadásul ki is heverte – mármint a Nobel-díjat, hiszen ezt írja egy másik helyen: „Kiheverni a Nobel-díj ártalmait, mintha mi sem történt volna, ez egy komoly feladat. Sikerült teljesíteni.”

Magda asszonynak azon szoktam bosszankodni, hogy mennyi ostobaság, félreértés, félreértelmezés kíséri Kertész Imrét és a műveit, és azt szoktam tanácsolni, hogy adjon egy nagy tisztázó interjút. Ugye ostoba politikai kommunikációs tanács, amikor a politikusok azt hiszik, hogyha ad az ember egy nagy tisztázó interjút, akkor mindenki egyszerre és mindenkorra meg fogja érteni. Ez nem így van. Ilyenkor Magda asszony azt szokta válaszolni az ő bölcsességével: nem ad. Olvassák! Olvassák azt, amit ír! Végül is megérteni egy írót az alapján, amit írt, abban azért van egyfajta logika, van valami. Ezért, amikor a 85. születésnap alkalmából köszöntöm Kertész Imrét, ugyan ezer jókívánságom lehetne, de most mégiscsak ez az egy jókívánságom van – nem is elsősorban neki, hanem magunknak: olvassák, olvassuk azt, amit írt!

A mi dolgunk – hogyha egyáltalán ide lehet keverni az oktatási, kulturális kormányzatot –, hogy ahhoz nyújtsunk segítséget, hogy a következő nemzedékek olvassák, közben értsék, értelmezzék, vitassák, pendüljenek meg, háborodjanak fel, elemezzék, leginkább élvezzék, adják tovább. Betegség, butaság, hamisság, igazság, féligazságok se akadályozzák meg azokat, akik Kertész Imrét keresik, hogy megtalálják; hogy eljussanak az életműhöz azok, akik tiszta szívvel kopogtatnak, és talán azok is, akik nem. Hátha mégis. Nekünk, magyar olvasóknak ez a viszonyunk Kertész Imréhez – mi lehetne más? Azt várjuk tőle, hogy írjon, magunktól meg azt, hogy olvassuk. De mégis, engedjenek meg még egy személyes – remélem, hogy nem túl személyes – jókívánságot erre a 85. születésnapra: azt kívánom ennek a két embernek – maguknak, Imre és Magda, Philemonnak és Bauciusnak –, hogy őrizzék együtt az élet, a közös élet titkát, amit együtt megtaláltak addig, amíg lehet.

Isten éltesse!

Share via email+1

Share on FacebookShare on Twitter